A Bács-Kiskun vármegyei (Fülöpszállás) gazdálkodó az idén 35 hektáron vetette a Limagrain LG 31.350 Danubia kukoricahibridjét. A 2024-es eredmények alapján könnyű volt eldönteni, hogy jövőre is legalább ekkora területen fogja vetni, ugyanis 7,5 tonnás hektáronkénti terméshozamot sikerült elérni a 15-22 aranykorona értékű területein.

kukorica

Az LG 31.350 Danubia kukoricahibrid kiváló szárerősséggel rendelkezik – Fotó: Limagrain

A kihívás azért sem elhanyagolható mértékű, mert elmondása szerint kukoricatáblái a Kiskunsági Nemzeti Park által felügyelt területen voltak (és lesznek), ami azt jelenti, hogy

  • korlátozottan használhat növényvédő szereket (főként a rovarölő szerekre vonatkozóan),
  • nem öntözhet,
  • ráadásul, mivel egyben nitrátérzékeny területről van szó, a műtrágya kijuttatható mennyiségét is 170 kg/hektár alatt kell tartania.

Az Alföldön a csapadék mennyisége a kritikus pont

Idén szerencséje volt Somogyi Károlynak, ugyanis a tenyészidőszak alatt 300 mm eső esett, bár mint mondta, szinte a teljes mennyiség a tavaszi időszakban volt, a virágzás idején szinte semmi, ami megnehezítette a termékenyülést. Az LG 31.350 Danubia kukoricahibrid viszont nagyszerűen alkalmazkodik a körülményekhez, így a terméshozam a vártnál és más hibridekhez képest is jobban alakult.

A korai vetés előnyei

A gazdálkodó évtizedek óta foglalkozik kukoricatermesztéssel, viszont az utóbbi években változtatott a technológián. Az őszi talaj-előkészítésnek már nem része a szántás, mélylazítót és grubert alkalmaz.

A vetés előtt kultivátorozással egy menetben juttatja ki a nitrogénműtrágyát (100 kg/hektár).

A vetés 76 cm-es sortávval 70 ezres tőszámmal zajlik, és ezzel egy menetben juttatja ki a starter műtrágyát 20 kg/hektár mennyiségben.

Korábban itt írtunk az LG 31.350 Danubia kukoricahibridről:

Gazdainterjú Győr-Moson-Sopron vármegyéből

Ami nagy változás a korábbi évekhez képest, hogy a kukorica vetése ma már megelőzi a napraforgóét, tapasztalatai szerint fontos, hogy már április első napjaiban a földben legyen a vetőmag, 8-10 Celsius-fokos talajhőmérsékletnél. A Limagrain hibridjei jól alkalmazkodnak a hidegebb talajhoz is, és az Alföldön a néhány napos előny sokat számít véleménye szerint. 2024-ben április 5-én került sor a kukorica vetésére, a betakarítás pedig szeptember utolsó napjaira esett.

A növényvédelmi technológia gyakorlatilag egyetlen gyomirtózást jelent a kukorica 6-8 leveles állapotában, illetve megelőző növényvédelmi eljárásnak számít a vetésforgó (kukorica, búza, napraforgó váltakozik) betartása, a monokultúra kerülése.

Két ütős érv a LG 31.350 Danubia mellett

A gazdálkodó szerint a hibrid szárszilárdsága kiváló, fejlődése nagyon intenzív volt, illetve rendkívül alacsony víztartalommal tudták betakarítani (11%), így szárításra egyáltalán nem kellett költeni, nagyon jó a hibrid vízleadása az érés közeledtével. A betakarításra szeptember utolsó napjaiban került sor. A termény bevizsgálása során az is kiderült, hogy a kukorica abszolút toxinmentes volt.

"A Limagrainnél Fenyvesi László a kapcsolattartónk, vele már másfél évtizedes ismertségem van, az ő ajánlása alapján tettem próbát az LG 31.350 Danubia kukoricahibriddel. Ha kell, akkor a terményértékesítésben is segít" – mondta el véleményét Károly a Limagrainnel való együttműködésről.

Ha felkeltette érdeklődését az LG 31.350 Danubia kukoricahibrid, keresse a Limagrain kereskedelmi képviselőit!

limagrain