Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak648 FtBenzin árak634 FtEUR407 FtUSD389.56 FtCHF429.55 FtGBP485.67 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz bandigh #7720. hozzászólásáraIgazad van.
Reméljük azonban, hogy a szabad verseny jegyében csak kerül be olcsóbb orosz vagy bármilyen országból műtrágya. Én még bízom az IKR-es MAS-ban is, amit Lengyelországból hoztak tavaly és idén tavasszal, kedvezőbb áron.
Bige urat nem kell sajnálni. Ő volt, van és lesz is.
Válasz Földönfuto #7716. hozzászólásáraMa már nem lehet csak úgy lenni. Vagy velünk vagy, vagy ellenünk, ide értünk.
Más.
Ha valóban gyárt ezerrel, de kapni ugye jelenleg nem lehet, az megint elgondolkodtató. Mert műtrágya az lesz. Drága gázból. Az olcsón eladva nem lesz. Az hogy milyen drágán lesz eladva, azt majd a piac dönti el. Mármint hogy ki az aki többet ad. Ha szivatták eddig, meg szivatta a versenyhivatal is, szerintem megunta aztán ő is szivatni fog mint putyin. Visszatartja az anyagot, aztán maguk a vevők fogják felverni az árat, nem ő
Válasz Földönfuto #7716. hozzászólásáraAz ő esetében már nincs helye taktikázásnak, nyíltan konfrontálódott Orbánnal és Csányival, innen békés visszatérés nincs.
Vagy elkullog behúzott farokkal vagy beleáll a harcba.
Utóbbit választotta, ezért becsülöm.
Válasz Földönfuto #7708. hozzászólásáraDe az is fontos momentum, hogy azt mondta, hogy a cégcsoportot meg fogja tudni tartani ebben a helyzetben, és kormányváltás nélkül is. Kérdés, hogy ez mennyire igaz. Ha tényleg 100%-on működnek, és mindent el tudnak adni, akkor a mostani árak mellett lehet, hogy ki tudják finanszírozni a sarcot.
Válasz Sk Laci #7710. hozzászólásáraEz az EU. Elkészül egy nagyberuházás 2 ország között, majd az engedélyezésbe bármelyik EU ország beleszólhat és megakaszthatja.
Válasz Földönfuto #7707. hozzászólásáraDe az se normális, hogy amikor az előkészületek és engedélyezések voltak az egyes államok beleegyezése, akkor minden ok, amikor már át akarják adni, akkor mennek "piszkoskodni", és röhögni, hagy álljon benne az oroszok pénze. Ez messziről nem üzleti politika, hanem ganélyság.
Válasz Ares 826 #7700. hozzászólásáraFőleg politika ment,egy kicsit fényezte Márki Z-t,konkrétumot annyit mondott,hogy napi 4500t-át gyártanak,a gyárat pedig senkinek sem adja.
Válasz rongyos #7685. hozzászólására
Bocs az offért, de privátban küldhetnél pár képet a vendégházakról amit müködtetsz, és a környékről - környezetről.
A jövőben ha lehet lessz kiruccanni és nem lessz munkacsúcs lehet elnéznék felétek
Válasz Ares 826 #7700. hozzászólásáraMost megy élőben, de a Bigés résznek már vége, de vissza lehet tekerni.
https://www.youtube.com/watch?v=kVee1jHc9RI
Nem tudom mennyire igaz a hír, de állítólag a Jamal vezetéken keresztül leállt Európa részéra a gázszállítás.
Ha nem indítják újra, addig nem nagyon lessz olcsó mütrágya.
Ezt a Lengyelek beszopták.....
Válasz 5465 #7695. hozzászólásáraÚgy tudom, hogy amelyik oldal határozza meg jobban az árat, olyan piacnak nevezzük. Ha nincs, aki műtrágyát vegyen árcsökkentés mellett sem (mert pl már korábban megvette mindenki), akkor keresleti piacról van szó (nincs elég kereslet a kínálathoz képest, raktárakban állnak a zsákok). Ha mindenki venne műtrágyát, csak nincs a piacon, és az ára miatt is elérhetetlen, akkor kínálati piac lenne, mert ha kapható a piacon, akkor megveszik, vagy némi árcsökkenéssel jelentős keresletet lehet generálni. De lehet, hogy rosszul mondom.
Azt nem gondolnám, hogy olyan sok műtrágya lesz a piacon tavasszal, hogy az integrátorok belefulladnának, ezért gondolom, hogy kínálati piac lesz. Nyárra lehet, hogy normalizálódik minden. Vagy nem.
Válasz Gandhy #7692. hozzászólásáraA gázpiac már alig pár hónap múlva nagyjából normális _lehet_ (értsd: kb 1,5-3x-os ár, a tavaly ilyen korihoz képest), de a műtrágya piac áprilisig kínálati lehet, és ez miatt a műtrágya ára valószínűleg lassabban fog lejjebb csorogni. Bige ezzel a cirkusszal tutira keresni fog (nem úgy mint a gvh bírsággal), amennyiben még jövőre is ő működteti pétet.
Válasz Földönfuto #7691. hozzászólásáraegyessel, én 150-re számítok, ami irreálisan magas, de nyárig nagyobb csoda nem lesz a gázpiacon, ezt be kell nyelni sajnos
Válasz .Richard. #7683. hozzászólásáraHát ezt szerintem rosszul látod, nem nagyon van "pár ezres" szállás! De lehet a "lépcsőházban" van pár ezerért egy éjszaka!
Válasz .Richard. #7683. hozzászólásáraNem fog vastagabban. Én 3 vendégházat működtetek, és a SZÉP-kártya egy opció a fizetésre. Ettől neked lesz levesebb, mert mint a Book.ng, mind a szal.as.hu leszedi a sápot rólad, és 2 hét múlva fizet. Egy biztos, tele vannak a szállások nálam is, mert a szép kártyán levő kreditekre az emberek nem úgy tekintenek, mint pénzre, hanem olyan valamire amit el kell költeni..és iszonyat mennyiséget pumponak ilyen kártyákra. Aki állami csöcsön lóg ( közalkalmazott, köztisztviselő, állami cég alkalmazottja, stb ) kap bőven.
Válasz ..,-:) #7681. hozzászólásáraNem álmodozok..csak jövök-megyek látok. Már tisztáztam, szivárványra nem teszek lapot, (Mi tanyánk) vezetője pedig elkottyantotta,ha nem jönnek a számok,lép és megy a kialakított kis saját birodalmába. Szóval nem én álmodozom.
Válasz Ares 826 #7682. hozzászólásáraOrba szájba jön imélen gondolom másnak is a pár ezerért pár nap itt ott. Gondolom ha teljes áron lenne kevesen mennének. Az összes Szép kártya elfogadohely is sok kártyást vonz. Némelyik cég több százezret ad Szállásra. Decemberben vendéglátásra. Azért az dob rajta nagyot gondolom igy vannak vendégek. Gyanitom azért is van ez még mert igy kénytelen a nép oda menni. Azmás,hogy néhol a kártyásaknak vastagabban fog a toll.
Válasz Vinkó #7677. hozzászólásáraHa szegény lenne a nép nem lennének tele a szállodád most a hosszú hétvégén! Van píííííííííííííz dögivel csak sírnak "mint a fürdős ku...ák!
Válasz Vinkó #7677. hozzászólásáraMi lesz ?
Kb az, mint a 4000 nitrosolal, amit kiszállítottak most…….
Szóval csak a Bige ne legyen, mert a másik majd adományként fogja adni mindenkinek, mert kintről sem kell ingyé se……ott is hülyébbek vannak, mint itthon. Mindenki ellensége a pénzének és inkább nem kér érte semmit, mert ami nincs, az nem okoz gondot.
Csányi óta is szaré hugyé dobálják utánunk a jd-ket is, minden udvarban van 4-5…..szóval csak álmodozzatok, hogy majd a másik után jobb lesz itt minden.
Amúgy hatalmas fordulat történt a fejedben az elmúlt pár hónapban(már boccsss).
Válasz k-roy90 #7675. hozzászólásáraAz ÁFA az valóban barátibb. Sőtt az egyes román vetőmag fajták tényleg olcsók. Sőtt én vettem már itthon többször is románban termelt és csomagolt monsantos és cortevas vetőmagot. Viszont vigyázni kell az ismeretlen fajtájú románból származó vetőmagokkal mert ott engedélyezett a GMO !!
Sőtt ha növszert akarsz venni ahhoz nem kell semmilyen vény vagy zöldkönyv. Bemész a gazdaboltba megveszed és kész. Bárki vásárolhat mindenféle engedély nélkül bármilyen bármilyen növszert. Vannak olyan növszerek ami itthon nincs engedélyezve egy adott kúltúrára románban viszont igen. Érdekes dolgok ezek. EU itt is meg ott is mégis mások a szabályok...
Válasz bandigh #7670. hozzászólásáraKicsit meggurult a szekér,erre ki tudott rálépett. Legyen az tüzép, vagy simán input kereskedő. Mint látszik azért megindult a behozatal az építőanyagokból is. Ezért lassan kúszik vissza itthon is. A műtrágyával,pedig elszólta magát a helyi kufár. Nagyon magas haszonnal adjuk tovább a műtrágyát. Szóval..gáz ár ide-oda. Egy két telefon és kiderül eléggé kartel szaga van itt jó pár dolognak. Putyin szól még egy két marhaságot,vagy okosságot. A gáz ár visszamegy,mi lesz az előre elutalt 25 ezres nitrogénnel ? Most megy az adblue hiszti...mint kiderült van belőle. Csak a WC papírral is ellehetett játszani,akkor mért ne. Téli gumi szintén emelkedőben...mért ne. Hosszú hétvége az emberek egymást anyázzák,és 5 kiló szám veszik a kenyeret. Mit kedden majd dobják a kukába. Így lehet szívatni a jó népet. Ha csóró lenne az átlag Magyar,már kint hisztizne az utcán,még ez is belefér. Mennek és tejelnek.
Válasz k-roy90 #7673. hozzászólásáraIgaz.
Külföldi se volt olcsóbb. Sőt nem is volt!
Gázár 6x emelkedés az egész világot érintette. Így nem semmiből jött emelkedés-->kartellgyanu jött.
Ezután, ha megregulázzák (Ja áprilisra helyreáll a gázár mellékesen) Bigét utána lesz-e olcsóbb gázolaj, növényvédőszer, gépár?
Válasz buzsér #7674. hozzászólásáraA növszer és műtrágya árakkal kapcsolatban egyetértek viszont a vetőmag jóval olcsóbb kint a Romániában, mint itthon és az áfa is sokkal barátibb....
Válasz k-roy90 #7673. hozzászólásáraIgazad van. Én itt lakom közvetlenül a Román határ mellett. Évek óta figyelem a Romániai műtrágya, növszer, és vetőmagárakat. Gyakorlatilag majdnem pont annyiba kerül ott is minden mint itthon. Nem tisztem védeni Bigét de gondolom a Romániai műtrágyaárakat nem tudta befolyásolni. Kutya egy politika ez az egész.
Válasz Tom250 #7669. hozzászólásáraEz akkora vicc, de sajnos sokan bedőlnek neki. Egyik cégnél sem és környező országban sem volt abban az időben olcsóbb műtrágya, Sőt Bigenél mindig volt akcó augusztusban.
Ettől a 11 milliárdos bírságtól biztosan nem lesz olcsóbb a műtrágya, ez fogja csak igazán megdobni az árakat, ezt a gazdákkal fogja visszafizettetni...
14021 hozzászólás

Válasz 5465 #7718. hozzászólásáraNem most kezdte a harcot. Én azért drukkolok neki, még ha milliárdos akkor is.
Válasz Földönfuto #7716. hozzászólásáraAz ő esetében már nincs helye taktikázásnak, nyíltan konfrontálódott Orbánnal és Csányival, innen békés visszatérés nincs.
Vagy elkullog behúzott farokkal vagy beleáll a harcba.
Utóbbit választotta, ezért becsülöm.
Válasz Földönfuto #7716. hozzászólásáraNem volt más választása.
Válasz Praetor #7712. hozzászólásáraEgy kicsit azért 19-re húzott lapot,hogy enyire elkötelezte magát a politikában.Nyerhet nagyot is.
Válasz Sk Laci #7710. hozzászólásáraPutyin kivárja türelmesen,az idő most neki dolgozik.És közeleg a tél.
https://g7.hu/vilag/20210928/bo-egy-ev-alatt-dragult-husszorosara-a-gaz-de-hogy-fordulhatott-ez-elo/
Válasz Rabó001 #7698. hozzászólásáraIgen, lehetséges.
Válasz Földönfuto #7708. hozzászólásáraDe az is fontos momentum, hogy azt mondta, hogy a cégcsoportot meg fogja tudni tartani ebben a helyzetben, és kormányváltás nélkül is. Kérdés, hogy ez mennyire igaz. Ha tényleg 100%-on működnek, és mindent el tudnak adni, akkor a mostani árak mellett lehet, hogy ki tudják finanszírozni a sarcot.
Válasz Sk Laci #7710. hozzászólásáraEz az EU. Elkészül egy nagyberuházás 2 ország között, majd az engedélyezésbe bármelyik EU ország beleszólhat és megakaszthatja.
Válasz Földönfuto #7707. hozzászólásáraDe az se normális, hogy amikor az előkészületek és engedélyezések voltak az egyes államok beleegyezése, akkor minden ok, amikor már át akarják adni, akkor mennek "piszkoskodni", és röhögni, hagy álljon benne az oroszok pénze. Ez messziről nem üzleti politika, hanem ganélyság.
Válasz Földönfuto #7708. hozzászólásáraA kérdés, hogy mennyit gyártott "béke időben", illetve ki fogja-e tudni elégíteni a tavaszi igényeket?
Válasz Ares 826 #7700. hozzászólásáraFőleg politika ment,egy kicsit fényezte Márki Z-t,konkrétumot annyit mondott,hogy napi 4500t-át gyártanak,a gyárat pedig senkinek sem adja.
Válasz Sk Laci #7703. hozzászólásáraCsak be kell majd üzemelni az új Északi áramlat II.-őt,addig nem lesz béke.
Válasz rongyos #7685. hozzászólására
Bocs az offért, de privátban küldhetnél pár képet a vendégházakról amit müködtetsz, és a környékről - környezetről.
A jövőben ha lehet lessz kiruccanni és nem lessz munkacsúcs lehet elnéznék felétek
Válasz Sk Laci #7703. hozzászólásáraLeállt. Én is olvastam. Ez a gázharc része. Egyik oldalon Putyin sakkozik.
Válasz Ares 826 #7700. hozzászólásáraMost megy élőben, de a Bigés résznek már vége, de vissza lehet tekerni.
https://www.youtube.com/watch?v=kVee1jHc9RI
Nem tudom mennyire igaz a hír, de állítólag a Jamal vezetéken keresztül leállt Európa részéra a gázszállítás.
Ha nem indítják újra, addig nem nagyon lessz olcsó mütrágya.
Ezt a Lengyelek beszopták.....
Válasz Ares 826 #7700. hozzászólásáraGulyás Mancinak/akarom mondani Marcinak/a you tube csatornája,most megy élőbe,de vissza lehet nézni bármikor.
Válasz Praetor #7697. hozzászólásáraAz nem baj, ha más véleményen vagyunk, csak legyen olcsó műtrágya, mire kell.
Válasz k-roy90 #7696. hozzászólásáraMi a partizán??? Az tévé csatorna, vagy adás valahol????????
Nitrosol 30%-os 22000/q
Válasz Praetor #7697. hozzászólásáraInkább pont fordított az elnevezés.
Válasz 5465 #7695. hozzászólásáraÚgy tudom, hogy amelyik oldal határozza meg jobban az árat, olyan piacnak nevezzük. Ha nincs, aki műtrágyát vegyen árcsökkentés mellett sem (mert pl már korábban megvette mindenki), akkor keresleti piacról van szó (nincs elég kereslet a kínálathoz képest, raktárakban állnak a zsákok). Ha mindenki venne műtrágyát, csak nincs a piacon, és az ára miatt is elérhetetlen, akkor kínálati piac lenne, mert ha kapható a piacon, akkor megveszik, vagy némi árcsökkenéssel jelentős keresletet lehet generálni. De lehet, hogy rosszul mondom.
Azt nem gondolnám, hogy olyan sok műtrágya lesz a piacon tavasszal, hogy az integrátorok belefulladnának, ezért gondolom, hogy kínálati piac lesz. Nyárra lehet, hogy normalizálódik minden. Vagy nem.
Válasz Praetor #7694. hozzászólásáraMa este 18:00-kor tesz bejelentest Bige a Partizanon.
Válasz Praetor #7694. hozzászólásáraKeresleti piac várható inkább, szerintem…
Válasz Gandhy #7692. hozzászólásáraA gázpiac már alig pár hónap múlva nagyjából normális _lehet_ (értsd: kb 1,5-3x-os ár, a tavaly ilyen korihoz képest), de a műtrágya piac áprilisig kínálati lehet, és ez miatt a műtrágya ára valószínűleg lassabban fog lejjebb csorogni. Bige ezzel a cirkusszal tutira keresni fog (nem úgy mint a gvh bírsággal), amennyiben még jövőre is ő működteti pétet.
Válasz Gandhy #7692. hozzászólásáraSzerintem a 150-et már sokan aláírnánk most.
Válasz Földönfuto #7691. hozzászólásáraegyessel, én 150-re számítok, ami irreálisan magas, de nyárig nagyobb csoda nem lesz a gázpiacon, ezt be kell nyelni sajnos
Válasz Bobo77 #7690. hozzászólásáraEggyessel fog az kezdődni.
Válasz envagyok2 #7689. hozzászólásáraA 3 kilón ne csodálkozz majd tavasszal
Válasz ..,-:) #7662. hozzászólásárasztem már a 207 ezres se talált magának helyet, nem hiszem, hogy ez a lufi tovább fújódik.
Válasz k-roy90 #7687. hozzászólásáraMióta?
Válasz buzsér #7678. hozzászólásáraAz EU osszes tagallamaba tilos a gmo-s magok felhasznalasa/ertekesitese.
Válasz .Richard. #7683. hozzászólásáraHát ezt szerintem rosszul látod, nem nagyon van "pár ezres" szállás! De lehet a "lépcsőházban" van pár ezerért egy éjszaka!
Válasz .Richard. #7683. hozzászólásáraNem fog vastagabban. Én 3 vendégházat működtetek, és a SZÉP-kártya egy opció a fizetésre. Ettől neked lesz levesebb, mert mint a Book.ng, mind a szal.as.hu leszedi a sápot rólad, és 2 hét múlva fizet. Egy biztos, tele vannak a szállások nálam is, mert a szép kártyán levő kreditekre az emberek nem úgy tekintenek, mint pénzre, hanem olyan valamire amit el kell költeni..és iszonyat mennyiséget pumponak ilyen kártyákra. Aki állami csöcsön lóg ( közalkalmazott, köztisztviselő, állami cég alkalmazottja, stb ) kap bőven.
Válasz ..,-:) #7681. hozzászólásáraNem álmodozok..csak jövök-megyek látok. Már tisztáztam, szivárványra nem teszek lapot, (Mi tanyánk) vezetője pedig elkottyantotta,ha nem jönnek a számok,lép és megy a kialakított kis saját birodalmába. Szóval nem én álmodozom.
Válasz Ares 826 #7682. hozzászólásáraOrba szájba jön imélen gondolom másnak is a pár ezerért pár nap itt ott. Gondolom ha teljes áron lenne kevesen mennének. Az összes Szép kártya elfogadohely is sok kártyást vonz. Némelyik cég több százezret ad Szállásra. Decemberben vendéglátásra. Azért az dob rajta nagyot gondolom igy vannak vendégek. Gyanitom azért is van ez még mert igy kénytelen a nép oda menni. Azmás,hogy néhol a kártyásaknak vastagabban fog a toll.
Válasz Vinkó #7677. hozzászólásáraHa szegény lenne a nép nem lennének tele a szállodád most a hosszú hétvégén! Van píííííííííííííz dögivel csak sírnak "mint a fürdős ku...ák!
Válasz Vinkó #7677. hozzászólásáraMi lesz ?
Kb az, mint a 4000 nitrosolal, amit kiszállítottak most…….
Szóval csak a Bige ne legyen, mert a másik majd adományként fogja adni mindenkinek, mert kintről sem kell ingyé se……ott is hülyébbek vannak, mint itthon. Mindenki ellensége a pénzének és inkább nem kér érte semmit, mert ami nincs, az nem okoz gondot.
Csányi óta is szaré hugyé dobálják utánunk a jd-ket is, minden udvarban van 4-5…..szóval csak álmodozzatok, hogy majd a másik után jobb lesz itt minden.
Amúgy hatalmas fordulat történt a fejedben az elmúlt pár hónapban(már boccsss).
Válasz Vinkó #7677. hozzászólásáraMi lesz az előre utalt 25 ezres műtrágyával?Semmi,a 6 ezerbe szerződöttet se sajnálja,aki 9 ezerbe adja.
Válasz k-roy90 #7673. hozzászólásáraNem a gazdákkal!A KITE-vel kellene!Ő volt a buktató cég!
Válasz k-roy90 #7675. hozzászólásáraAz ÁFA az valóban barátibb. Sőtt az egyes román vetőmag fajták tényleg olcsók. Sőtt én vettem már itthon többször is románban termelt és csomagolt monsantos és cortevas vetőmagot. Viszont vigyázni kell az ismeretlen fajtájú románból származó vetőmagokkal mert ott engedélyezett a GMO !!
Sőtt ha növszert akarsz venni ahhoz nem kell semmilyen vény vagy zöldkönyv. Bemész a gazdaboltba megveszed és kész. Bárki vásárolhat mindenféle engedély nélkül bármilyen bármilyen növszert. Vannak olyan növszerek ami itthon nincs engedélyezve egy adott kúltúrára románban viszont igen. Érdekes dolgok ezek. EU itt is meg ott is mégis mások a szabályok...
Válasz bandigh #7670. hozzászólásáraKicsit meggurult a szekér,erre ki tudott rálépett. Legyen az tüzép, vagy simán input kereskedő. Mint látszik azért megindult a behozatal az építőanyagokból is. Ezért lassan kúszik vissza itthon is. A műtrágyával,pedig elszólta magát a helyi kufár. Nagyon magas haszonnal adjuk tovább a műtrágyát. Szóval..gáz ár ide-oda. Egy két telefon és kiderül eléggé kartel szaga van itt jó pár dolognak. Putyin szól még egy két marhaságot,vagy okosságot. A gáz ár visszamegy,mi lesz az előre elutalt 25 ezres nitrogénnel ? Most megy az adblue hiszti...mint kiderült van belőle. Csak a WC papírral is ellehetett játszani,akkor mért ne. Téli gumi szintén emelkedőben...mért ne. Hosszú hétvége az emberek egymást anyázzák,és 5 kiló szám veszik a kenyeret. Mit kedden majd dobják a kukába. Így lehet szívatni a jó népet. Ha csóró lenne az átlag Magyar,már kint hisztizne az utcán,még ez is belefér. Mennek és tejelnek.
Válasz k-roy90 #7673. hozzászólásáraIgaz.
Külföldi se volt olcsóbb. Sőt nem is volt!
Gázár 6x emelkedés az egész világot érintette. Így nem semmiből jött emelkedés-->kartellgyanu jött.
Ezután, ha megregulázzák (Ja áprilisra helyreáll a gázár mellékesen) Bigét utána lesz-e olcsóbb gázolaj, növényvédőszer, gépár?
Válasz buzsér #7674. hozzászólásáraA növszer és műtrágya árakkal kapcsolatban egyetértek viszont a vetőmag jóval olcsóbb kint a Romániában, mint itthon és az áfa is sokkal barátibb....
Válasz k-roy90 #7673. hozzászólásáraIgazad van. Én itt lakom közvetlenül a Román határ mellett. Évek óta figyelem a Romániai műtrágya, növszer, és vetőmagárakat. Gyakorlatilag majdnem pont annyiba kerül ott is minden mint itthon. Nem tisztem védeni Bigét de gondolom a Romániai műtrágyaárakat nem tudta befolyásolni. Kutya egy politika ez az egész.
Válasz Tom250 #7669. hozzászólásáraEz akkora vicc, de sajnos sokan bedőlnek neki. Egyik cégnél sem és környező országban sem volt abban az időben olcsóbb műtrágya, Sőt Bigenél mindig volt akcó augusztusban.
Ettől a 11 milliárdos bírságtól biztosan nem lesz olcsóbb a műtrágya, ez fogja csak igazán megdobni az árakat, ezt a gazdákkal fogja visszafizettetni...
Válasz bandigh #7670. hozzászólásáraAmivel majd szépen lejjebb tornásszák a felvásárlási árakat..