Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak648 FtBenzin árak634 FtEUR407 FtUSD390.32 FtCHF429.55 FtGBP486.38 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Az LG56.58-at még nem tudjuk vágni mert tiszta zöld, pedig hamarabb volt vetve kb 3 héttel, mint a pio. Bár az agyagos kötött talajban van, sokkal többet is várok tőle. Csak a vizétől félek
1,5Ha volt a terület, az átlag lett ennyi. kb 150 kg 27%NAS műtrágyát kapott vetéskor és ennyi volt az egész. Csak gyomírtva volt vetés után. Ráadásul kelés után kapott egy nagyobb esőt ami úgy felverte a gyomírtót, hogy úgy nézett ki meg sem marad a fele. Ehez képest elégedett vagyok. A talaj előkészítés annyi volt hogy a tavalyi zab tarlót tavasszal megtárcsáztam és el kombiztam.
Úgy látom van itt 1-2 igazi tuskó paraszt( a paraszt most sértő jelző rájuk) akivel nem lehet szót érteni, mert akármiről van szó mindenhol csak a kötekedés anyázás folyik belőlük. Amennyiben a fent említett átlagon aluli inteligenciával rendelkező egyének vennék a fáradságot és megnéznék az adatlapom, vagy megkérdeznék mivel foglalkozom, akkor rájönnének, hogy egy egyszerű parasztgyerek vagyok. Amennyiben érdekli a már megnevezett egyéneket az általam beírt felvásárlási ár kínálója, úgy nagyon szívesen írok cégnevet is hozzá, mint tettem is egyes esetben.
Vagy ha venné a fáradságot, hogy csak fele annyit utána járna dolgoknak, mint én tettem, akkor rájönne, hogy mekkora sötétség uralkodik a fejében.
Sajnos úgy látom, hogy itt nem látják szívesen a frissen csatlakozott személyeket.
Befejeződött az aratás, kb 28-30q/ha-os az átlag. Idei megfigyelés: A Paraiso verte a Neomátazszinte az összes tábla átlagában. A Paraisonak volt 38q/ha-os átlaga, a Neomának max 29q.
Részben igazad van csak óvatosabban a megfogalmazásokkal
"Javasolnám a sok villogó parasztnak" ez nem villogás hanem XY-nak ennyi termett ilyen meg ilyen fajtából.
Nem erről van szó lehet kereskedő lehet nem ,én nem látom annak,de a "ne irkáljunk be nagy számokat" számomra nevetséges.Még egyszer kijelentem nagyon sajnálom akinek nem termett vagy csak kevés "voltam ilyen helyzetben" de akinek mégis megtermett akkor attól nem sajnáltam mert nekem nem volt jobb tőle.
én drenthe mellé álok,a másik majomnak csak 5600-as kukorica ajánlata van meg,csak jó termésről hallott ,tehát egy tahó barom kereskedőszármazék,semmi gond nem lenne ha beirná hogy kukoricát 5600-ért venne,de jol kiröhögnék,(persze igy is röhögnek a baromságain)
Nagyon rossz irányba megy ez ígyDrentehe itt senki sem dicsekszik a termésével csak beírja a tapasztalatát hiszen ez egy "FÓRUM" tudtommal ezért van,akinek mégis sikerült valami csoda folytán ne az szégyelje magát mert neki termett a többinek meg nem.Vagy már odáig jutunk hogy 2 t/ha napraforgótól meg 4t/ha kukoricától nagyobb termést nem lehet beírni mert sérti egyes embereknek az ízlését?
Magyarul inkább kifizetm a munkadijat és ennyi. Mire mi neki birunk állni, végzünk a mostani meloval , addigra vágni kellene már a kukit és nem szeretnék igy menni hogy néha beleér. Gépeken is ülni de szerelni is egyszerre...
Nem szerelőt toborzok hanem mást csinálunk tárcsázás , lucerna és trágyaszorás / híg / Ezért keresek vkit aki megcsinálja meg tudnánk mi is csak ezt most kellene nem akkor amikor ráérünk...
Jaj srácok, csigalom, nyugavér!
Fölösleges itt sírni,úgy is tudja mindenki, hogy sz@r az átlag termés, no meg repce is gyatra volt, meg máshol sem jobb a helyzet... Aki meg örül, hogy az átlagnál kicsit jobb a terméseredménye, azzal inkább örüljünk együtt, és gratuláljunk a munkájához. Nem ezen a fórumon fog eldőlni a felvásárlási ár....
Ez az egész ország kicsi ahhoz, hogy a felvásárlási árak alakulásába beleszóljon, nemhogy egy parasztfórum. Az árak a világpiaci tőzsdén alakulnak ki és mi annak vagyunk kitéve. Ha gondolod, tartok neked közgazdasági oktatást te bornyúúúúúúú!!!!!
Én viszont ámulok milyen terméseket írtok ide. Itt 2 hekin jött talán be 40 q. Valamit nagyon nem volt jó nálunk akkor. Bár még sose volt még 30q/ha átlag a környéken sem...
Válasz #1723. hozzászólásra
Gondolod az bármin is változtat, hogy miket írkálunk ide? Mi a lófütyfürüttynek kellene mindenkinek siránkozni?????? Ezért tartunk itt, mert a siránkozás majd megoldja a problémákat felfogás van. Aki csak siránkozni tud, az megérdemli a sorsát. Vagy azért kellene nekünk is siránkozni, hogy ne irigykedj?????
3622 hozzászólás
Válasz #1772. hozzászólásra
Én 2000 ft/zsák ért adom.
Válasz #1766. hozzászólásra
ocsut mennyiért lehet eladni?
5...4...3...2...1...éés
Már csak percek kérdése
Válasz #1768. hozzászólásra
Köszönöm. Ez az egyik legjobb földem (azaz "sajnos csak" bérleményem :-)
Válasz #1761. hozzászólásra
Gratula! Ezek szerint ki voltak telve rendesen a szemek!
Válasz #1765. hozzászólásra
Az LG56.58-at még nem tudjuk vágni mert tiszta zöld, pedig hamarabb volt vetve kb 3 héttel, mint a pio. Bár az agyagos kötött talajban van, sokkal többet is várok tőle. Csak a vizétől félek
Napraforgót vagy napraforgó ocsút vennék, 20q körül. Debrecen + 120 km körzetében.
Válasz #1764. hozzászólásra
okés, köszi ez így ebben az évjáratban homokon eléggé szép eredmény felénk ilyen 1,5-et hallok
Válasz #1763. hozzászólásra
1,5Ha volt a terület, az átlag lett ennyi. kb 150 kg 27%NAS műtrágyát kapott vetéskor és ennyi volt az egész. Csak gyomírtva volt vetés után. Ráadásul kelés után kapott egy nagyobb esőt ami úgy felverte a gyomírtót, hogy úgy nézett ki meg sem marad a fele. Ehez képest elégedett vagyok. A talaj előkészítés annyi volt hogy a tavalyi zab tarlót tavasszal megtárcsáztam és el kombiztam.
Válasz #1762. hozzászólásra
Menyibe volt 1ha?? Milyen műtrágyából mennyit kapott??
Pio P64LC09 20,5q 6% víz, homokon.
Válasz #1502. hozzászólásra
4+ lett
Mai nap 14,5 lett a víz,eső előtt meg 10...de vágtunk egésznap,nem vártunk...
Válasz #1758. hozzászólásra
Igen , igazad van tényleg van itt 1-2 igazi tuskó paraszt( a paraszt most sértő jelző rájuk) akivel nem lehet szót érteni....
De te köztük vagy...
Ha valaki itt sötét , az megint csak te vagy .
Nem látod az erdőt a fától...
Nagyon is szívesen látjuk a új embereket itt , persze csak ha sikerül neki megtalálni a közös hangot.
Úgy látom van itt 1-2 igazi tuskó paraszt( a paraszt most sértő jelző rájuk) akivel nem lehet szót érteni, mert akármiről van szó mindenhol csak a kötekedés anyázás folyik belőlük. Amennyiben a fent említett átlagon aluli inteligenciával rendelkező egyének vennék a fáradságot és megnéznék az adatlapom, vagy megkérdeznék mivel foglalkozom, akkor rájönnének, hogy egy egyszerű parasztgyerek vagyok. Amennyiben érdekli a már megnevezett egyéneket az általam beírt felvásárlási ár kínálója, úgy nagyon szívesen írok cégnevet is hozzá, mint tettem is egyes esetben.
Vagy ha venné a fáradságot, hogy csak fele annyit utána járna dolgoknak, mint én tettem, akkor rájönne, hogy mekkora sötétség uralkodik a fejében.
Sajnos úgy látom, hogy itt nem látják szívesen a frissen csatlakozott személyeket.
Befejeződött az aratás, kb 28-30q/ha-os az átlag. Idei megfigyelés: A Paraiso verte a Neomátazszinte az összes tábla átlagában. A Paraisonak volt 38q/ha-os átlaga, a Neomának max 29q.
Válasz #1755. hozzászólásra
Holnap(elméletileg) jönnek papírokkal. Majd telón.
Válasz #1753. hozzászólásra
Az már ma nem áll szerintem ...
Ki ez ?
Válasz #1751. hozzászólásra
De nem is vesz semmit !
Válasz #1750. hozzászólásra
145+ boninál jobb nem jött, szerintem leütöm, mint bíró a tárgyalást.........
Válasz #1748. hozzászólásra
Kb...
Akkor bezzeg tudják mit kell írni...
Bexarás , hiába naaaa , nincs ennyi rafináltság se az urakban...
Válasz #1749. hozzászólásra
Az is baj !!!!!!!!!!!
Válasz #1747. hozzászólásra
Esett egy párszáz forintot.
Bunge mai szept. 141ezer
okt . 142ezer + boni
De itt keresgetik...
Válasz #1748. hozzászólásra
én idén nem arattam semmit
Válasz #1746. hozzászólásra
Mindenki annyival villogjon amit beír az adópapírra és az aszálykárra...............marhák !!!!!!!!!!!!!!!!
Mint ha elhallgattak volna a felvásárlók az elmúlt 2 napban. Máshol is csönd van szotyi téren ????????
Válasz #1742. hozzászólásra
Részben igazad van csak óvatosabban a megfogalmazásokkal
"Javasolnám a sok villogó parasztnak" ez nem villogás hanem XY-nak ennyi termett ilyen meg ilyen fajtából.
Válasz #1744. hozzászólásra
De nem érted Heeeee !
Ki a faxom sajnálja akárkitől is !!!
Ezt nem hiszem el...
Annyit mondtam hogy ne rontsuk az árakat ezzel , semmi több .
Én nem vagyok a siránkozó gazdák közt... Vágod ?
Beírhatnám hogy felénk mennyi termés volt , de nem teszem...
A termés eredmény kitárgyalása (pláne a nagy termésé) inkább télre célszerű hagyni amikor már mindenki eladta.
De lexarom , azt irkál mindenki amit akar.
Válasz #1741. hozzászólásra
Nem erről van szó lehet kereskedő lehet nem ,én nem látom annak,de a "ne irkáljunk be nagy számokat" számomra nevetséges.Még egyszer kijelentem nagyon sajnálom akinek nem termett vagy csak kevés "voltam ilyen helyzetben" de akinek mégis megtermett akkor attól nem sajnáltam mert nekem nem volt jobb tőle.
Válasz #1742. hozzászólásra
Jav.: -"én nem vagyok termelő"
Válasz #1740. hozzászólásra
El kéne olvasni amit írtam , és értelmezni , ennyi...
Szó sincs irigységről , szégyenről , vagy ilyesmiről...
Nem is ezt írtam .
Amit írtam az egy jó tanács volt mindenkinek !
Nem is emeltem ki senkit személy szerint .
De ne akarjon senki tanórára hívni ...
Lexarom , hogy kinek mennyi lett a termése , mivel én vagyok termelő , így irigykedni se fogok .
De pénzt se kell menjek kérni senkitől...
Aki ismer itt személyesen(vannak egy páran) az tudja hogy miért írtam amit írtam , csak értelmezni kell a hozzászólásom...
Tisztában vagyok vele , hogy az árak hogy és hol alakulnak magamtól is .
De ennyi trükköt alkalmazni kell a parasztnak .
Válasz #1740. hozzászólásra
én drenthe mellé álok,a másik majomnak csak 5600-as kukorica ajánlata van meg,csak jó termésről hallott ,tehát egy tahó barom kereskedőszármazék,semmi gond nem lenne ha beirná hogy kukoricát 5600-ért venne,de jol kiröhögnék,(persze igy is röhögnek a baromságain)
Nagyon rossz irányba megy ez ígyDrentehe itt senki sem dicsekszik a termésével csak beírja a tapasztalatát hiszen ez egy "FÓRUM" tudtommal ezért van,akinek mégis sikerült valami csoda folytán ne az szégyelje magát mert neki termett a többinek meg nem.Vagy már odáig jutunk hogy 2 t/ha napraforgótól meg 4t/ha kukoricától nagyobb termést nem lehet beírni mert sérti egyes embereknek az ízlését?
Magyarul inkább kifizetm a munkadijat és ennyi. Mire mi neki birunk állni, végzünk a mostani meloval , addigra vágni kellene már a kukit és nem szeretnék igy menni hogy néha beleér. Gépeken is ülni de szerelni is egyszerre...
Válasz #1733. hozzászólásra
Nem szerelőt toborzok hanem mást csinálunk tárcsázás , lucerna és trágyaszorás / híg / Ezért keresek vkit aki megcsinálja meg tudnánk mi is csak ezt most kellene nem akkor amikor ráérünk...
Válasz #1735. hozzászólásra
higgadozzatok nem köll ez ide
Jaj srácok, csigalom, nyugavér!
Fölösleges itt sírni,úgy is tudja mindenki, hogy sz@r az átlag termés, no meg repce is gyatra volt, meg máshol sem jobb a helyzet... Aki meg örül, hogy az átlagnál kicsit jobb a terméseredménye, azzal inkább örüljünk együtt, és gratuláljunk a munkájához. Nem ezen a fórumon fog eldőlni a felvásárlási ár....
Válasz #1731. hozzászólásra
Tartok én majd neked is meg anyádnak is... előadást...
Ha nem számít semmi sehol , akkor adjál fel hirdetést minden újságba hogy neked jó sok lett. Marha...
Okos ember nem beszéli ki ha sok pénze is van , a hülye meg a kicsit is reklámozza...
Válasz #1731. hozzászólásra
Már nem 1x visszaütött az amit ide beírtak a fórumtársak. Szóval érdemes mindenkinek megfogadni amit Drente tanácsolt és nem okoskodni.
Nem olyan nagy dolog az a törőhenger javítás hogy ahhoz szerelőt kelljen toborozni!
Válasz #1723. hozzászólásra
Kereskedő gyanús a baromja,
Válasz #1726. hozzászólásra
Ez az egész ország kicsi ahhoz, hogy a felvásárlási árak alakulásába beleszóljon, nemhogy egy parasztfórum. Az árak a világpiaci tőzsdén alakulnak ki és mi annak vagyunk kitéve. Ha gondolod, tartok neked közgazdasági oktatást te bornyúúúúúúú!!!!!
Válasz #1722. hozzászólásra
Jah! Az tuti hogy Te ültetted a fülembe a bogarat! Jövök eggyel maid alkalomadtán!
Válasz #1724. hozzászólásra
Szerintem Igen!
Egyetértek drenthevel!
Egyébként van valakinek extra olajra eredménye?? Kíváncsi vagyok az hogyan alakul?
Válasz #1727. hozzászólásra
Ez nem infó...
Az árakat ők mondják .
De az alapján hogy mennyi az áru mennyisége .
Szóval ha itt látja hogy jó , akkor holnap már csak 120lesz...
Válasz #1726. hozzászólásra
akkor nesze nekik infó
150 a napra heehheheeeeee
Válasz #1724. hozzászólásra
Én ne irigykedek és nem is siránkozok te bornyú !
Csak írtam hogy nem helyes villogni , és nem is segít , csak árt.
Te csak gondolod hogy nem számít mit irkálunk , csak gondolod...
Az infó , az mindenkinek infó , az is amit itt lát...
Szóval nyugi...
Válasz #1724. hozzászólásra
Szerintem nekik sem volt ráfizetés a történet.