Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak644 FtBenzin árak625 FtEUR416.32 FtUSD400.8 FtCHF443.07 FtGBP501.5 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz Pont #1049. hozzászólásáraEzzel részben válaszoltál is Diesel Tibinek: a bérek azok, amiken olcsóbbá lehet tenni egy magyar vállalkozást, az eszközök, kb. a nyugatival azonos árakon vannak, az adózási környezet viszont xarabb. A vállalkozás jellegétől függ, hogy ezek mennyire hangsúlyosak.
Ezen kívül a verseny lenne még, de azzal kapcsolatban nekem is vannak kétségeim.
A többivel meg, amit írtál teljesen egyetértek. Ide kizárólag műszaki képesítést lenne szabad előírni, a korektséggel és a józan ésszel szemben erősen érvényesültek lobbiérdekek.
Azért a M.o.-i bérek fele harmada a Nyugat Európainak így az ellenőrzés önköltsége is kevesebb. Ha megnézzük, hogy korlátozva van hogy ki lehet ellenőr, láthatjuk kiknek is lett biztosítva plusz jövedelem. A mezőgazdasági gépészt még értem, de az is érdekes, hogy egy általános gépészmérnök, aki mondjuk a kertitoxnál tervezi és gyártja a permetezőket annak a végzettsége nem megfelelő, ezzel is szűkítve konkurenciát. De hogy jönnek ide a növényorvosok arra nincs más magyarázat, mint hogy saját maguknak, mert ők dolgozták ki a rendeletet adnak plusz bevételt. Azok a növényorvosok, akik ezt már egyszer eljátszották a receptekkel. Persze mindezt a hektáronkénti 1500Ft felett ami permetezési napló aláírásáért jár nekik, és azért még ki sem mennek a földre. Ehhez még adjuk hozzá az általuk felírt vegyszerek után járó ajándékokat, ami 2000Ha után kb 500 000Ft Mol kártya. Arról a pár 200-300 ezres korlátlan fogyasztású Welness hétvégéről(családos) ne is beszéljünk. Végül is tényleg rá szorulnak, hogy még a permetezőgépek után is járjon kötelezően lóvé. Ja és természetesen még jár a maximális erkölcsi megbecsülés is.....
Válasz Bárány #1046. hozzászólásáraMivel még 2019-es német és francia árlistát nem láttunk, így még nem derült ki, hogy a kinti árak nem alacsonyabbak.
A korábbi árlisták szerint a kinti árak alacsonyabbak.
Válasz d-032a #1044. hozzászólásáraÉpp többen is az alacsonyabb kinti árakról kommenteltek, aztán kiderült, hogy nem úgy van, mint ahogy eddig itt szó volt róla.
Mi a probléma?
Válasz d-032a #1041. hozzászólásáraAkkor lassan ismét elértünk a fillérb...ás szintjére (nyilván ismét kapok majd érte), mert erre meg jöhet az, hogy a linkelt francia árak 2017-esek.
Amúgy azt miből gondoljátok, hogy itthon olcsóbban lehet vállakozni, mint Németo.-ban, vagy Franciao.-ban? Te tudsz féláron termelni az ottani parasztokhoz képest?
Túl van beszélve ez az árazás...
Franciaországban 5 évente kell vizsgáztatni. Az árak 5 évre osztandók.
"Depuis 2014 le N° de SIREN n’entre plus en ligne de compte pour le passage au contrôle. C’est dorénavant la date de son dernier passage. La fréquence est toujours de 5 ans.
Ex : pour un pulvérisateur contrôlé le 30 août 2014, il doit repasser avant le 29 août 2019."
Válasz jozef19 #1024. hozzászólásáraFrancia viszonylat
(Gondolom mondanom sem kell,hogy ég és föld a különbség támogatási,gazdasági,jövedelmezőségi mutatókat tekintve.)
Válasz Diesel Tibor #1021. hozzászólásáraHa tényleg lesz verseny, majd lejjebb megy. Én a napokban két helyről is kaptam emailt, akik felhívták a figyelmemet, hogy már ők is vizsgáztatnak.
Mezőgazdasági gépészmérnök vagy növényorvos végzettséggel rendelkezik,szerepel a Nébih nyilvántartásában és a Nébih által szervezett alapképzésen, valamint az ötévenkénti továbbképzésen részt vesz, vagy a képzéseken részt vett személyt alkalmaz.
Ezek az apróságok szorulnak magyarázatra, meg hogy miért olcsóbb Németországban, de ezekre hiába várjuk a választ július óta....
Sziasztok!
Tudja valaki, ha vizsga nélkül elkapnak mekkora bírságra számíthatok?
Nekem 800l/15m lengyel perm. van (jarmet), sok helyen hegesztett, így szerintem nem menne át...
(lehet a vizsgadíjból pár bírság kijönne :D)
Válasz Matyi50 #1011. hozzászólásáraA politikai részt kiveséztük, maradjunk a szakmai résznél. Vagy változtatni kellene a topik címén.
Egyébként, mint korábban írták, bárki nyithat egy ilyen vállalkozást. (nem úgy, mint a dohányboltoknál)
Válasz schyla #996. hozzászólásáraTehát ha a 2 évecskét 25 hektaron használt reverberi 120 literes szivattyú tud 108 litert, akkor megfelel mondjuk egy 1600 literes 15m kerettel rendelkező gépre??? Mert az írásodból az jön le egyelőre...
Mert ugye a 2 bart kb tudni fogja...de hogy keverésre mennyi százalék lötty kell,arról nem írtál semmit.
Válasz d-032a #1010. hozzászólásáraEzt félreértetted. Nincs ebben semmi hátsó tartalom, pontosan azt jelenti, ami oda van írva.
De szerintem hagyjuk már a francba. Nem kell mindenben egyetérteni. Mindenki elmondta már bőven, amit akart, talán többet is...
Amikor a kilométerköltség elszámolást is a vizsgadijon felül aranyáron számolják nettó 180ft/km,de ha Te a navnál kilométerköltséget akarsz elszámolni saját gépkocsira utazási ,ügyintézési költségként,és az még mindig 9 forint/km,elgondolkodtató...
Válasz Bárány #1008. hozzászólásáraNem akarom ezt a témát erőltetni, de magyarázatképpen, idézek egy hozzászólást:
"Nem néztem, de amúgy annyira komolyan nem is érdekel ez a téma, inkább csak - mondjuk úgy - beszélgetni járok ide.
Egyrészt, ha ez a szabály, akkor be kell tartani.
Másrészt én nagyon is egyetértek a kötelező vizsgáztatás bevezetésével, már régen meg kellett volna lépni!
Persze az egyes részletekről lehet vitatkozni, de szerintem az ár se nagyon lehet alacsonyabb, ha piaci alapon akarják működtetni ezt a rendszert." (idézet vége)
Lehet, hogy ezzel csak Matyit akartad bosszantani, de ez szerintem sok kistermelőnek kárörvendésnek és ellentáborosdinak jött le.
Személy szerint én csalódottan olvastam ezt, mert azelőtt tárgyilagos és jóindulatú hozzászólónak "ismertelek meg".
A bankártya-trendiséged volt még eléggé elfogult, de nem érdekes ez annyira, csak szerintem nem kellett itt nekem mesterségesen ellenségesdit fantáziálnom.
Válasz Matyi50 #1007. hozzászólásáraHagyd már ezt a többes számot, ezzel lehet ellenségképet generálni, pedig ez senkinek sem jó! NEKED az nem tetszik, amit ÉN írtam, NEKEM pedig a TE stílusod. Ennyi.
MI KETTEN szólalkoztunk össze, amihez néha mások is hozzászólnak.
De ebből ne csináljunk már kisgazda-nagygazda harcot, mert ez egyrészt butaság, másrészt egy ilyen ellentétnek csak vesztesei lehetnek.
Ez lett volna az előző kommentem lényege.
Válasz Bárány #1005. hozzászólására120? Maradjunk annyiban,hogy 20éve volt nagyobbacska,most már kicsinek is kevés lesz ha így haladunk. Irigység? Szerintem magadból indulsz ki! :D
Maradjunk annyiban,hogy ma egy ezer hektáros gazdaságot is meg lehet fojtani úgy ,mint egy 10hektárosat.
Átlátszó taktika meg az ,amit ti csináltok,próbáljátok megmagyarázni,hogy szükség van a nyugati szinvonalra,osztjátok itt az észt,miközben nyugatabbra egy ilyen vizsga is jóval olcsóbb,egyszerűbb,mint itt.
Válasz Bárány #1005. hozzászólásáraNem akar ő félremagyarázni semmit! Aki 120 hektáron gazdálkodik, biztosan többet használja a permetezőgépet, mint akinek pár hektáron kell! A legtöbb gép néhány hektárt permetez.Olyanba tökéletesen megfele a műanyag fúvóka is. Nem kell több milliós gép sem. A szivattyú is bírni fogja sok éven át. Ellenben olyannal, aki minden másnap használja. Általában a középúttal van a gond! A több száz hektáros területen több és jobb gép üzemel. Jól karbantarva. A kicsiknél is több gondot fordítanak a gépre- hisz sajátja. Kettő közt a lesz...rom kategória. Vannak kívételek, természetesen.
Válasz d-032a #1004. hozzászólásáraHa az elmúlt napok szóváltásai motivációjaként te ezt szűröd le, akkor nagyon tévedsz, erről a lekezelésről szó sincs! Amúgy ezt a szembenállást pont hogy a kisebbek részéről lehet időnként észrevenni, gondolom az irigység a motiváló ereje.
Hogy miért egyre életképtelenebbek a piacra termelő kisgazdaságok, az meghaladja egy ilyen komment kereteit. Kicsit szó volt róla egyébként a gazdatüntetéses topicban.
Azt sem ártana pontosítani, mekkora is az a kicsi és a nagy. A mi 120 ha-unk kicsi is és nagy is, nézőpont kérdése.
A lentebbi vitám pedig kifejezetten személynek, személyeknek szólt, csak az illetők úgy próbáltak szövetségeseket szerezni maguk mellé, hogy a leírtakat félremagyarázva a kisgazdák ellen irányulónak kiáltották ki. Ez elég olcsó, és átlátszó taktika.
Azóval ne szítsd ezt az ellentétet, és ne magyarázd félre a történteket!
Válasz Lala5995 #1003. hozzászólásáraLátva,hogy a fejlett nyugaton is, a francia parasztok (nem emlékszem) egy- vagy kétharmadának is csak 100.000 Ft. körüli a havi jövedelme a mezőgazdaságból, nem tudom, hogy nagygazdáink meddig tarthatják azt az álláspontot, hogy a hazai kistermelés jövedelmezősége és fizetőképességének kérdése, csakis a magyar kisparaszt szégyene és hibája.
Mert tulajdonképpen ennek a permetezőgép vizsgáztatási problémának a hátterében is ez áll. Nem pedig a permetezőgép.
Más kérdés, hogy mennyire etikus, hogy néhányan nem akarnak tudni róla, hogy nem mindenki van sz@rásig pénzzel, de akkor lógassa is fel magát.
Válasz Matyi50 #1002. hozzászólásáraJogos a pont! Nyugatabbra is az a törvény! Érdekes, hogy lényegesn olcsóbb és nem kell órákat javítgatni! Amelyik gép nem csöpög, jó a szivattyú, az megfelelő! Fuvókát bármikor cserélhet bárki. Nem kellene külön állomás! Vannak javítóállomások, vállalkozók. A példa a Német vzsgáztatás! Rugalmas és mégis szakszerű! Ha az autón valami nem felel meg, kijavítva visszaviszi a gazdája. Megnézik és már átment a vizsgán! Ugyaenz igaz a permetezőkre is! Nem a pénzlenyúlásról és a vizsgáztató önsajnálatáról szól! Ami nem mellékes: A javítás után csak a hibás részt vizsgálják és semmi mást! Igaz ez Magyarországra is? A szivattyú amikor tud megfelelő nyomást, akkor nincs szükség külön átfolyásmérésre! A többi csak a porhintés! Aki pár hektáron és csak magának használja, annak elég nagy összeg a semmiért!
Válasz schyla #990. hozzászólásáraNo már vártam a főtisztelendőúr intelmeit!
Valóban én indítottam ezt a topicot,de bárki megtehette volna.
Az hogy szítom az indulatokat,erős csúsztatás! Csupán veled nem tudok azonosulni meg ezzel a rendszerrel ami ezt az egész vizsgáztatást övezi,már megbocsáss.
Továbbá ezekkel a bicskanyitogató soraiddal sem tudok azonosulni: "Sajnálom, ha kissé durva leszek, de már régóta ki kívánkozik belőlem a dolog! Nos egy 12-18 méteres gép vizsgadíja 46.000 Ft+ÁFA=58.420Ft Ez 3 évre szól. Tehát ez évente 19.473,3 Ft. Ha egy gazdaságnak ez az összeg évente problémát jelent akkor be kell csukni a kaput és kitenni a ZÁRVA táblát! Persze tudom másra is el lehetne költeni ezt a pénzt, de ezzel nem lehet mit kezdeni, ennyi az ára és kész. Ha az utódhoz veszel alkatrészt annak is annyi az ára amennyi, még sem puffogtok rajta annyit, mint ezen.
Ja és mielőtt bárki elkezdené! Én is dolgoztam évekig termelésben, kisebb vállalkozónál is, meg nagyobb cégnél is. Nagyon jól tudom, hogyan mennek a dolgok.
És még valami! Azok akik itt fikázzák az egészet, meg túlárazásról beszélnek! Ugyan vegyék már a fáradságot és nézzenek végig egy vizsgát, mert a hozzászólásokból azt látom, hogy halván lila segédedzői fogalmuk sincs az egészről! "
Persze aki nincs veled az csak is ellened lehet, meg aki véleményt mer megfogalmazni annak halvány lila fogalma nincs az egészről... hoogyne.... azért lett berakva ide a német rendszerről is némi infó,mert a brigádod ködösítése és gazdák hülyének nézése ami dívik ma ebben a témában. OSztani lehet az igét,meg az észt,de ne olyan magas lóról ,mint a beidézett ezsmefuttatásodból is kiderül. Ennyi!
Továbbá rajtam kívűl jópáran vannak még itt,akik ellenvéleményt fogalmaznak meg a vizsgával kapcsolatban,vagy mernek ide írni. Ezek szerint kuss az ilyen emberek neve,meg szakmai hozzáértésük nulla. Írd meg nyugodta,hogy az ilyenek is hagyják abba. Aki meg nyitogatja nektek a buxáját meg kiskatonaként beletörődve beáll a sorba,egy szót se szól,az a jó,ez egyértelmü. De ez egy fórum,s mint még lejjebb is szóvá lett téve, nyiss egy saját honlapot amit ugy moderálsz ahogy akarsz,a neked nem tetsző ellenvéleményeket,érveket ugy törlöd,ahogy akarod.Szervezheted is rajta a vizsgáidat! De az hogy itt te akarod megmondani lassan már azt is,hogy hol keljen fel a nap..enyhén szólva is röhejes. Ennyi!
Válasz Matyi50 #981. hozzászólásáraSenki nem lett kitúrva! 2016-ban 12 alállomással indult az egész! Most ha megnézed a NÉBIH honlapját 70 vizsgára jogosult van. Aki ezzel akar foglalkozni és regisztrálta magát a NÉBIH-nél, valamint képzésen és vizsgán vett részt minden további nélkül elvégezheti a felülvizsgálatot a megadott EU-s szabványok alapján!
2150 hozzászólás

Válasz Bárány #1046. hozzászólásáraDe miért ne lehetne olcsóbb magyar honban,mint bárhol máshol?
Válasz Bárány #1046. hozzászólásáraMivel még 2019-es német és francia árlistát nem láttunk, így még nem derült ki, hogy a kinti árak nem alacsonyabbak.
A korábbi árlisták szerint a kinti árak alacsonyabbak.
Válasz d-032a #1044. hozzászólásáraÉpp többen is az alacsonyabb kinti árakról kommenteltek, aztán kiderült, hogy nem úgy van, mint ahogy eddig itt szó volt róla.
Mi a probléma?
Válasz atisgyulai #1043. hozzászólásáraA hegesztést is csak minősített hegesztő végezheti. Ugyan már. Tudnák én még ennél jobbakat is kitalálni
Válasz Bárány #1042. hozzászólásáraÉpp már le akartam kattanni erről, de nézz vissza mennyire rajta voltál az árakon (valamiért).
Gondolom számítottál rá, hogy ha írsz számokat, akkor esetleg más is írhat.
Válasz medikus #1032. hozzászólásáraAki szakszerű technológiával, számlával, garanciával végzi a javítást.
Mint pl.egy személyautó vonóhorog vizsga.
Válasz d-032a #1041. hozzászólásáraAkkor lassan ismét elértünk a fillérb...ás szintjére (nyilván ismét kapok majd érte), mert erre meg jöhet az, hogy a linkelt francia árak 2017-esek.
Amúgy azt miből gondoljátok, hogy itthon olcsóbban lehet vállakozni, mint Németo.-ban, vagy Franciao.-ban? Te tudsz féláron termelni az ottani parasztokhoz képest?
Túl van beszélve ez az árazás...
Válasz Bárány #1036. hozzászólásáraJut eszembe:
Magyarországon: 15.300/év
Franciaországban: 13.800/év
Franciaországban 5 évente kell vizsgáztatni. Az árak 5 évre osztandók.
"Depuis 2014 le N° de SIREN n’entre plus en ligne de compte pour le passage au contrôle. C’est dorénavant la date de son dernier passage. La fréquence est toujours de 5 ans.
Ex : pour un pulvérisateur contrôlé le 30 août 2014, il doit repasser avant le 29 août 2019."
Válasz Matyi50 #1033. hozzászólásáraA franciáknak jól megy,jobban,mint a németnek...
Válasz jozef19 #1035. hozzászólásáraAkkor ez csak olcsóbb,mint idehaza.
Válasz jozef19 #1035. hozzászólásáraMég egyszer: öt évvel ezelőtti cikk.
Válasz Matyi50 #1033. hozzászólásáraJavíts ki, ha tévedek:
18 m-es keret
itthon 46.000 Ft
kint 210EUR (mai áron: 69.000Ft)
Válasz Diesel Tibor #1031. hozzászólására90 öjró plusz a 19% 15 méterig
100 öjró plusz az adó 21 méterig
119 őjró plusz adó 27 méterig...
Válasz Bárány #1028. hozzászólásáraA termény árak meg 95-ek?
Válasz jozef19 #1024. hozzászólásáraFrancia viszonylat
(Gondolom mondanom sem kell,hogy ég és föld a különbség támogatási,gazdasági,jövedelmezőségi mutatókat tekintve.)
https://www.euro-pulve.com/controle-pulverisateurs/
Válasz atisgyulai #1027. hozzászólásáraMi a hivatalos?
Válasz jozef19 #1024. hozzászólásáraSajnos nem tudok kínaiul,,,nálunk mért nem feleannyi??
Válasz atisgyulai #1027. hozzászólásáraSzerintem nem kérhetnek papírt, hiszen akár te is megjavíthatod.
Ereszt, vagy nem?
Válasz Diesel Tibor #1025. hozzászólásáraLentebb azt írták, már most is vannak eltérések, pl. a kiszállási díjban. Van, aki nem kér.
Válasz jozef19 #1024. hozzászólásáraEzek 2014-es árak.
Ha már javításról is szó esett!
Ragasztott tartálynál mi a helyzet.
Kell róla hivatalos papír?
Vagy elgendő ha nem ereszt?
Válasz Mézga #1023. hozzászólásáraÉs ezért lesz drágább a vizsga
Válasz Bárány #1022. hozzászólásáraNem lesz verseny,,,kartel lesz
Válasz Diesel Tibor #1021. hozzászólásárahttps://www.topagrar.com/management-und-politik/news/das-kostet-der-neue-spritzen-tuev-9602035.html
Válasz Diesel Tibor #1021. hozzászólásáranutella, kávé és mosópor is olcsóbb
Válasz Diesel Tibor #1021. hozzászólásáraHa tényleg lesz verseny, majd lejjebb megy. Én a napokban két helyről is kaptam emailt, akik felhívták a figyelmemet, hogy már ők is vizsgáztatnak.
Válasz schyla #990. hozzászólásáraMIÉRT??????????????ólcsóbb Németországban
Válasz vén cigány #1014. hozzászólásáraAzért a bárki az kicsit túlzás:
Mezőgazdasági gépészmérnök vagy növényorvos végzettséggel rendelkezik,szerepel a Nébih nyilvántartásában és a Nébih által szervezett alapképzésen, valamint az ötévenkénti továbbképzésen részt vesz, vagy a képzéseken részt vett személyt alkalmaz.
Ezek az apróságok szorulnak magyarázatra, meg hogy miért olcsóbb Németországban, de ezekre hiába várjuk a választ július óta....
Válasz Gergő1 #1015. hozzászólásáraAz én Berthoudom is volt heggesztve és mégis meg kapta a vizsgát az előző gazdájánál .
Szerintem lényeg hogy normálisan legyen megcsinálva és ne össze taknyolva .
Gyümölcsös permetezőnél vajon nézik a légszállítási teljesítményt?
Válasz Gergő1 #1015. hozzászólásáraSzerintem normalis javítás nem lehet kizáró ok.
Válasz Gergő1 #1015. hozzászólásáraHy.
Miért baj ha hegesztett?
A gyárba is hegesztik!!!
Az enyémen is van hegesztés,de attól sztem semmi baja.
Sziasztok!
Tudja valaki, ha vizsga nélkül elkapnak mekkora bírságra számíthatok?
Nekem 800l/15m lengyel perm. van (jarmet), sok helyen hegesztett, így szerintem nem menne át...
(lehet a vizsgadíjból pár bírság kijönne :D)
Válasz Matyi50 #1011. hozzászólásáraA politikai részt kiveséztük, maradjunk a szakmai résznél. Vagy változtatni kellene a topik címén.
Egyébként, mint korábban írták, bárki nyithat egy ilyen vállalkozást. (nem úgy, mint a dohányboltoknál)
Válasz schyla #996. hozzászólásáraTehát ha a 2 évecskét 25 hektaron használt reverberi 120 literes szivattyú tud 108 litert, akkor megfelel mondjuk egy 1600 literes 15m kerettel rendelkező gépre??? Mert az írásodból az jön le egyelőre...
Mert ugye a 2 bart kb tudni fogja...de hogy keverésre mennyi százalék lötty kell,arról nem írtál semmit.
Válasz d-032a #1010. hozzászólásáraEzt félreértetted. Nincs ebben semmi hátsó tartalom, pontosan azt jelenti, ami oda van írva.
De szerintem hagyjuk már a francba. Nem kell mindenben egyetérteni. Mindenki elmondta már bőven, amit akart, talán többet is...
Válasz d-032a #1010. hozzászólására3év lehetne 5 ... az 50ezer lehetne 25 ....de mindent megmagyaráznak...
Amikor a kilométerköltség elszámolást is a vizsgadijon felül aranyáron számolják nettó 180ft/km,de ha Te a navnál kilométerköltséget akarsz elszámolni saját gépkocsira utazási ,ügyintézési költségként,és az még mindig 9 forint/km,elgondolkodtató...
Válasz Bárány #1008. hozzászólásáraNem akarom ezt a témát erőltetni, de magyarázatképpen, idézek egy hozzászólást:
"Nem néztem, de amúgy annyira komolyan nem is érdekel ez a téma, inkább csak - mondjuk úgy - beszélgetni járok ide.
Egyrészt, ha ez a szabály, akkor be kell tartani.
Másrészt én nagyon is egyetértek a kötelező vizsgáztatás bevezetésével, már régen meg kellett volna lépni!
Persze az egyes részletekről lehet vitatkozni, de szerintem az ár se nagyon lehet alacsonyabb, ha piaci alapon akarják működtetni ezt a rendszert." (idézet vége)
Lehet, hogy ezzel csak Matyit akartad bosszantani, de ez szerintem sok kistermelőnek kárörvendésnek és ellentáborosdinak jött le.
Személy szerint én csalódottan olvastam ezt, mert azelőtt tárgyilagos és jóindulatú hozzászólónak "ismertelek meg".
A bankártya-trendiséged volt még eléggé elfogult, de nem érdekes ez annyira, csak szerintem nem kellett itt nekem mesterségesen ellenségesdit fantáziálnom.
Válasz Matyi50 #1007. hozzászólásáraA 120-at én sem tartom nagynak, pont azért írtam, mert lentebb valaki lenagygazdázott.