Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak632 FtBenzin árak614 FtEUR414.08 FtUSD396.98 FtCHF444.25 FtGBP499 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Válasz antalocz #1373. hozzászólásáraa középső rész alatt mit értesz, a rotorpályát? mert azt csak a keréknek kell tartania, a 3 ponttal emelgeted az elejét, és emeled vele együtt, akkor az orsóddal emeled föl. olyan verziókat látni, hogy a rensodró felső bekötési pontja nem fix, hanem tud billenni előre hátra, épp ezért, ha a karokon kicsit emelsz, akkor ne emelgesse egyből ki a sodrót. ha a tiéd nem ilyen, akkor azt is szokták, hogy az orsó helyett láncot használnak, kicsitt hosszabbat, hogy munkahelyzetben kicsit lógjon, aztán a sodró elejét valmai miatt kicsit meg kell emelni, kicsit bvillenteni kell hátrafelé, akkor a lánc még engedjen, ne emelkedjen ki egyből a sodró.
ez a másidik kérdés.
az első, hát úgy kell beállítani persze, hogy ne hagyjon el, de ne is poroljon. a karok síkjának vízszontesnek kell lennie, és általában mikor beállsz egy sorra, akkor alapjáraton, terhelés nélkül, tehát ha nincs alatta szána, akkor persze kicsit porol, de ha megindulsz, és kapja az anyagot, akkor a fogak anynit hajlanak hátra, hogy éppen nem porolnak. a fogak vége, ahol kicsit visszahajlanak, azok még megvannak, avgy már elkoptak? mert akkor leeht újakat kell venni. először a rotorpálya magaságát állítsd be, és aztán a 3 ponttal kicsit tudod mozgatni fel le, ha kell, de alapvetően vízszintesen kell dolgozniuk, az nem jó, ha bukik orra, vagy dől hátra.
Sziasztok!
A rotoros rendképző mennyire kell leengedni?Teljesen a földre?Ha kicsit fentebb hagyom akkir elhagy ,Ha leengedem meg veri a port ,az normalis?A masik kerdesem pedig hogyha a karokat mozgatom fel le akkor a középső rész is mozog fel le,ez normalis vagy annak teljesen fixnek kene lennie?
Hello érdeklődnék van egy 9 csillagos rendsodrom felújítás alatt az lenne a kérdés a kerekek tengelyén fent van egy olyan alátet amelyiken van 3 bemaras annak mi a szerepe? Este teszek fel képet, köszönöm
Válasz antalocz #1367. hozzászólásáranem rossz választás, ha a belébe rendben van minden. nézzetek alá rendesen. mondjuk azt nem tudom, hogy ez zárt, olajfürdős pályán fut-e, vagy nyitott. nem lötyöüghet, nem kottyanhat, nem mozoghat, nem moroghat, nem rezonálhat, nem melegedhet.
most nem kerestem rá, de ezek olyan 1000 eur körül mennek kint, tudom, be kell hozni, meg az ország másik felé vagy, szóval valami alku lehet benne, de ha rendben van, akkor nem rossz gép.
https://www.jofogas.hu/szabolcs_szatmar_bereg/Pottinger_TOP_38_N_380_103318544.htm
Sziasztok!Gondolkodok ennek a sodrónak a megvásárlásán.Tudnátok segíteni hogy miket nézzek át rajta vásárlás előtt vagy egyáltalán megér e ennyit.Kinek mi a tapasztalsta ezekkel a rendképzőkkel.
Válasz harykacsa #1363. hozzászólásáraJár vele egy kis idegbaj is....
Nem tartja semmi a kerekeket, hitvány anyagból vannak tákolva, törik, szakad, haladatlan, stb.
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Rendsodró vásárlás előtt állok és kinéztem egy függesztett 4 vagy 5 csillagkerekes rendsodrót. A fórumon olvastam hogy ezek nem jók. Mi a gond velük? Nekem jobb lenne mint a vontatott mert szűk és kanyargós helyen kell közlekednem míg kiérek a területre. Néztem videókat ott jónak tűntek. Köszi!
Válasz envagyok2 #1359. hozzászólásáraszóval a sebváltón lökj egyet fel, s ne pörgesd üveghangig.
jah, és ez is be tud verni követ az ablakon, vagy azt mondom, hogy igazán csak ez tud úgy követ beverni a hátsón, hogy az az elsőn repüljön ki!
Válasz antalocz #1358. hozzászólásárafogalmam nincs azzal mennyit lehet. ezzel lehet menni, nem kell pöcsörészni, nyilván nem hosszú kilencbe, de lehet, ahogy meg bírod ülni a gépet. pörgetni viszont nem kell nyél gázon, inkább lökj egyet fel a fordulaton, és menj háromnegyed gázon, de látni fogod, hogy mit csinál.
télen meg úgy is átalakítod tandem kerekesre,meg előre teszel alá egy támkereket, és még jobb munkája lesz.
Válasz antalocz #1356. hozzászólásárarendterítőt hazsnálsz?
ezzel két rendet éppen oda tudsz söpörni a harmadik mellé, de éppencsak, minimális marad el a szélen.
aztán visszafelé meg a hármat egy hurkába, és mehet a bálázó.
Válasz UE-28 #1350. hozzászólásáraEhhez is érteni kell ám.Ne csodálkozz, itt volt amit rossz tengelyről vontattak,aztán arra biciklizett valaki és elmagyarázta a klimatizált fülkében lazuló hülye gyereknek hogy mi-miért van ott, egy vontatott sodrón.
Válasz Selvin #1349. hozzászólásáraAzt te csak hiszed. Nekem egy egyrotoros vicon van, a legnagyobb. Legelőt, csatornapartot kerékvágasos mindent sodortam vele. Megvan a régi csillagos is de csak azert ha valamiért sietni kell akkor két géppel tudjuk csinalni. Egyszer alkonyatkor indultam ki vele valami kiment benne, átakasztottam a csillagost kerültem vele egyet és inkább este rendberaktam a vicont. Egyszerűen nem lehet összehasonlitani. Aki azt mondja nem valo zsombékos meg stb helyre az biztos nem dolgozott még ilyennel. Tandem kerék kell és joforman megse mozdul a rotor.
Ebből én csak a szelet tudom megerősíteni, az viszont gáz ha pont ráfújja.
Van haver akinek a 7 es sodró kazlakat csinál...
Nekem végig egyenletes rendet csinál, a hidraulikus kiemelést hiányolom, de egy kis tapasztalattal a végeket is meg lehet csinálni, hogy ne kanyarodjon a rend semerre és ne legyen egy körbálányi anyag a rend végén a fordulónál.
Meg másik hátrányt a viszonylag lassú vonulás jelenti.
De előny, hogy ha messzire kell menni akkor tudom akasztani a kockabálázó vagy a bálaszállító pót után is, más működési elvű sodrónál ez jellemzően nem megoldható.
A lényeg, hogy sok esetben rosszabb a híre jóval annál, mint amilyen valójában.
Válasz Gonzo #1348. hozzászólásáraAmúgy néztem azokat is. De van jó naturás zsombékos terület benne, oda meg az nem való. De jó áron még bármi lehet :)
Eddig amúgy 7es pzk volt, úgyhogy azt tudom milyen.
Válasz Selvin #1345. hozzászólásáraÉn 5 hektárnál több lucernára tuti nem vennék pzk rendsodrót, ha minden optimális akkor lehet vele dolgozni de ha már pl nagyobb a harmat vagy kicsit nyersebb vagy esetleg a szélét megtapostad a rendnek akkor már vannak bajok többivel nincs gyakorlati tapasztalatom de pzk csak akkor ha nincs más.
Sziasztok! Jövőre vennem kell egy új sodrót. 9 kerekest akarok, egy pzk nettó 500, egy enorossi 1200, egy faza 1300e ft. Megéri 50-60 ha lucerna és széna területre a drágább? Tényleg annyival jobbak?
Válasz jamo #1335. hozzászólásáraPontosan ugyanezek az érzések voltak bennem mikor sikerült az első balerinámat megvennem.Azért is csodálkozok hogy a mákkok mennek.A többi szerb gyártótól csak annyiban különbözik hogy 20 helyett 22 pár foga van.
Nekem, sip star 340es rotoros van, Tandem futóműves. Meg vagyok vele elégedve. A kúpkerék csapágyára kell odafigyelni, mert ha szétmegy akkor akkor foghegyre kap és lefogazza a kúpkereket. Érdemes 2-3 évente cserélni a problémát megelőzendő. Amúgy masszív egyszerű gép. A vezérlőpályája sima laposvasból van kikalapálva ha neadj isten baj éri akár házilag is javítható. Hatalmas nagy, erős görgők, karok vannak benne. Deutz fahr hoz van viszonyítási alapom az egy filigrán xar ehhez képest. Használom vagy 6-7 éve ausztriából hoztuk használtan fillérekért. Egyetlen bajom vele a fogásszélessége. 340el nem haladós.
Válasz TDavid #1331. hozzászólásáraazért számít mert a komolyabb bálázo megeszik bármilyen rendet de amelyik kényesebb a rend minőségére oda jobb a rotoros az nem csavarja össze az anyagot egyenletes szellős rendet hagy, én rotorost használok tandemest de nincs extrém gödrös területem és nem használok rendterítőt se tökéletes a munkája ha van rá keret akkor valami ismertebb gyártó tandemes rotoros sodróját venném meg a helyedbe pl krone class kubota pöttinger de csak újat vagy újszerűt ha nem telik rá akkor inkább a csillagkerekest választanám
Válasz mtz1221 #1332. hozzászólásáraNem tudom. Nekem volt 1x egy szolnoki talán m1140es függesztett 6 csillagkerekes sodróm. Vadi ujonan vettem. Ingyen is odaattam volna csak vigye valaki. Nagyon nagy tort ültünk mikor sikerült megszabadulni tőle. A váz a fügessztúnűvel a csillagkerekekv előtt volt. Ha a sodort rend nem fért el a a váz alatt (csillagkerék tengelymagassága) akkor használhatatlan volt. Begyűrte az anyagot a vázhoz és véletlenszerűen mikor már nem fért alá több akkor felemelte az egészet szerkezetet és kikőpte az egész kufancot. Persze mikor felemelkedett akkor az összes kerék felemelkedett és olyankor elhagyott. Mondez kisbálázóval párosítva. ... eléggé szadista gondolataim támadtak a szerkezet tervezeőjével kapcsolatban. De hogy az anyukája csukása elállithatatlan volt az tuti.
Vékony anyagban el lehetett vele dolgozni.
Szóval olyan gépekbe amiknél a váz a kerék előtt van én nem mernék mégegyszer belenyúlni.
Válasz TDavid #1323. hozzászólásáraNincs nagy tapasztalatom mert évi kb 8-10 hektáron hsználok sodrót de tavaly pzk-7-el dolgoztam idén rotorossal és egy kis darabon egy függesztett 5 csillagossal . Eddig azt látom hogy a régebbi tipusú rotorosnak nagyon sima pálya kell főleg ha jól letudod a területet borotválni egy dobos kaszával .
Saját részre és a csillagost preferálom innentől abból is valami 8-9 csillagost keresek függesztettet hosszabb távra mert a kis darabokban azzal legkönyebb a manőverezés .
Válasz TDavid #1331. hozzászólásáraA rotorosnak nincs párja egyenes terepen.De dimbes domboson csak a sz@r evés lesz vele.Vagy domboson tényleg muszáj teríteni előtte hogy kicsit megemelje a cuccot,és ne kelljen kopírozni a földet vele.Nekem 20 éve van rotoros eddig nem becsültem semmi mást sem,de az utóbbi időben egyre több 8 kerekes napsúgár van a környékünkön,és csodálkozok hogy mennyire jól használhatóak.Meg 800-900 ejró körül meglehet venni őket. Mak király ada.
Válasz baryll #1327. hozzászólásáraFaza rt9/3 van nekünk, nem ragad be mert gyorsabban forognak a csillagok mert kisebb szögben állnak. Épp ezért viszonylag keveset hagy el mert nem használjuk nagyra nyitva, de így meg nem halad. Épp ezért nem tetszik, kis darabokban nem férek el vele csak kínlódva, nagy darabban meg nem haladok mert kb 3.5 métert visz. Hátulját már le súlyoztuk mert csak driftelt.
Válasz baryll #1327. hozzászólásáraEgyáltalán nem tekeri fel.
Be vannak takarva fekete kör alakú műanyagal a kerekek.
Erősebb fogak, talán a piac(enorossi) legerősebbjei.
Szalma, fű, lucerna, szója, kukoricaszár, nád nem akadály.
1478 hozzászólás
Válasz szilvia0408 #1377. hozzászólásárahttps://axial.claas.com/szerviz-alkatresz/alkatresz
Sziasztok! Claas liner 350 rendkezelőhöz nincs esetleg valakinek gépkönyve, vagy robbantott rajza?!
Hálás lennék!
Köszönöm!
Válasz szoszattila #1375. hozzászólására
Sziasztok van fella rendsodró meghajtó tengelyem és tányérkerekem új eladó.
Válasz antalocz #1373. hozzászólásáraa középső rész alatt mit értesz, a rotorpályát? mert azt csak a keréknek kell tartania, a 3 ponttal emelgeted az elejét, és emeled vele együtt, akkor az orsóddal emeled föl. olyan verziókat látni, hogy a rensodró felső bekötési pontja nem fix, hanem tud billenni előre hátra, épp ezért, ha a karokon kicsit emelsz, akkor ne emelgesse egyből ki a sodrót. ha a tiéd nem ilyen, akkor azt is szokták, hogy az orsó helyett láncot használnak, kicsitt hosszabbat, hogy munkahelyzetben kicsit lógjon, aztán a sodró elejét valmai miatt kicsit meg kell emelni, kicsit bvillenteni kell hátrafelé, akkor a lánc még engedjen, ne emelkedjen ki egyből a sodró.
ez a másidik kérdés.
az első, hát úgy kell beállítani persze, hogy ne hagyjon el, de ne is poroljon. a karok síkjának vízszontesnek kell lennie, és általában mikor beállsz egy sorra, akkor alapjáraton, terhelés nélkül, tehát ha nincs alatta szána, akkor persze kicsit porol, de ha megindulsz, és kapja az anyagot, akkor a fogak anynit hajlanak hátra, hogy éppen nem porolnak. a fogak vége, ahol kicsit visszahajlanak, azok még megvannak, avgy már elkoptak? mert akkor leeht újakat kell venni. először a rotorpálya magaságát állítsd be, és aztán a 3 ponttal kicsit tudod mozgatni fel le, ha kell, de alapvetően vízszintesen kell dolgozniuk, az nem jó, ha bukik orra, vagy dől hátra.
Sziasztok!
A rotoros rendképző mennyire kell leengedni?Teljesen a földre?Ha kicsit fentebb hagyom akkir elhagy ,Ha leengedem meg veri a port ,az normalis?A masik kerdesem pedig hogyha a karokat mozgatom fel le akkor a középső rész is mozog fel le,ez normalis vagy annak teljesen fixnek kene lennie?
Akinek még nem gurult el a gyógyszere az...
https://www.google.com/search?q=fella+121611&client=firefox-b&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwjApMHv1pLpAhWF0KYKHZJiAKgQ_AUoAXoECAsQAw&biw=1920&bih=968#imgrc=H6kJB60t7m9U7M
Válasz Adrián m #1370. hozzászólására
Hello érdeklődnék van egy 9 csillagos rendsodrom felújítás alatt az lenne a kérdés a kerekek tengelyén fent van egy olyan alátet amelyiken van 3 bemaras annak mi a szerepe? Este teszek fel képet, köszönöm
Értem köszi a tanácsokat
Válasz antalocz #1367. hozzászólásáranem rossz választás, ha a belébe rendben van minden. nézzetek alá rendesen. mondjuk azt nem tudom, hogy ez zárt, olajfürdős pályán fut-e, vagy nyitott. nem lötyöüghet, nem kottyanhat, nem mozoghat, nem moroghat, nem rezonálhat, nem melegedhet.
most nem kerestem rá, de ezek olyan 1000 eur körül mennek kint, tudom, be kell hozni, meg az ország másik felé vagy, szóval valami alku lehet benne, de ha rendben van, akkor nem rossz gép.
https://www.jofogas.hu/szabolcs_szatmar_bereg/Pottinger_TOP_38_N_380_103318544.htm
Sziasztok!Gondolkodok ennek a sodrónak a megvásárlásán.Tudnátok segíteni hogy miket nézzek át rajta vásárlás előtt vagy egyáltalán megér e ennyit.Kinek mi a tapasztalsta ezekkel a rendképzőkkel.
Válasz VGA #1365. hozzászólására
Niemeyer rendsodró tagok ha valakinèl fellelhető kèrem szóljon.vagy komplett 6os sodró
Válasz harykacsa #1363. hozzászólásáraJár vele egy kis idegbaj is....
Nem tartja semmi a kerekeket, hitvány anyagból vannak tákolva, törik, szakad, haladatlan, stb.
Inkább nézz egy rotorost.
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Rendsodró vásárlás előtt állok és kinéztem egy függesztett 4 vagy 5 csillagkerekes rendsodrót. A fórumon olvastam hogy ezek nem jók. Mi a gond velük? Nekem jobb lenne mint a vontatott mert szűk és kanyargós helyen kell közlekednem míg kiérek a területre. Néztem videókat ott jónak tűntek. Köszi!
PZK 7 rendsodróhoz nincs valakinek alkatrész katalógus?
Válasz envagyok2 #1360. hozzászólásáraÉrtem köszönöm.Amit kinéztem 3 kerekes eleve
Válasz envagyok2 #1359. hozzászólásáraszóval a sebváltón lökj egyet fel, s ne pörgesd üveghangig.
jah, és ez is be tud verni követ az ablakon, vagy azt mondom, hogy igazán csak ez tud úgy követ beverni a hátsón, hogy az az elsőn repüljön ki!
Válasz antalocz #1358. hozzászólásárafogalmam nincs azzal mennyit lehet. ezzel lehet menni, nem kell pöcsörészni, nyilván nem hosszú kilencbe, de lehet, ahogy meg bírod ülni a gépet. pörgetni viszont nem kell nyél gázon, inkább lökj egyet fel a fordulaton, és menj háromnegyed gázon, de látni fogod, hogy mit csinál.
télen meg úgy is átalakítod tandem kerekesre,meg előre teszel alá egy támkereket, és még jobb munkája lesz.
Nincsen még terítőm sajnos.
Értem akkor tud annyit mint a pzk 7es rendsodró ugye?
Válasz antalocz #1356. hozzászólásárarendterítőt hazsnálsz?
ezzel két rendet éppen oda tudsz söpörni a harmadik mellé, de éppencsak, minimális marad el a szélen.
aztán visszafelé meg a hármat egy hurkába, és mehet a bálázó.
Válasz envagyok2 #1355. hozzászólására185 ös kasza van
Válasz antalocz #1354. hozzászólásáraannyira haladós, amennyire nyomod neki. mekkora kaszád van? milyen széles rendet akarsz vele összesöpörni?
Sziasztok!
Fella ts 320al van valakinek tapasztalata?Mennyire halados vele a munka?Mennyire megbizható?
Üdv. Dolgozik valaki ilyen géppel? Pozitív negatív vélemény?
www.agroinform.hu/aprohirdetes_adatlap/gep/szalastakarmany-betakaritas-gepei/repossi-600010-l-big-rendkepzo/h_6750408
Válasz UE-28 #1350. hozzászólásáraEhhez is érteni kell ám.Ne csodálkozz, itt volt amit rossz tengelyről vontattak,aztán arra biciklizett valaki és elmagyarázta a klimatizált fülkében lazuló hülye gyereknek hogy mi-miért van ott, egy vontatott sodrón.
Válasz Selvin #1349. hozzászólásáraAzt te csak hiszed. Nekem egy egyrotoros vicon van, a legnagyobb. Legelőt, csatornapartot kerékvágasos mindent sodortam vele. Megvan a régi csillagos is de csak azert ha valamiért sietni kell akkor két géppel tudjuk csinalni. Egyszer alkonyatkor indultam ki vele valami kiment benne, átakasztottam a csillagost kerültem vele egyet és inkább este rendberaktam a vicont. Egyszerűen nem lehet összehasonlitani. Aki azt mondja nem valo zsombékos meg stb helyre az biztos nem dolgozott még ilyennel. Tandem kerék kell és joforman megse mozdul a rotor.
Válasz balazoooo #1347. hozzászólásáraEzeket mindig csodálkozva olvasom...
Ebből én csak a szelet tudom megerősíteni, az viszont gáz ha pont ráfújja.
Van haver akinek a 7 es sodró kazlakat csinál...
Nekem végig egyenletes rendet csinál, a hidraulikus kiemelést hiányolom, de egy kis tapasztalattal a végeket is meg lehet csinálni, hogy ne kanyarodjon a rend semerre és ne legyen egy körbálányi anyag a rend végén a fordulónál.
Meg másik hátrányt a viszonylag lassú vonulás jelenti.
De előny, hogy ha messzire kell menni akkor tudom akasztani a kockabálázó vagy a bálaszállító pót után is, más működési elvű sodrónál ez jellemzően nem megoldható.
A lényeg, hogy sok esetben rosszabb a híre jóval annál, mint amilyen valójában.
Válasz Gonzo #1348. hozzászólásáraAmúgy néztem azokat is. De van jó naturás zsombékos terület benne, oda meg az nem való. De jó áron még bármi lehet :)
Eddig amúgy 7es pzk volt, úgyhogy azt tudom milyen.
Válasz Selvin #1345. hozzászólásáraJanuárban lesz egy eladó krone swadro 42 sodróm 2011- s csak én használtam.
Vedd meg azt
Válasz Selvin #1345. hozzászólásáraÉn 5 hektárnál több lucernára tuti nem vennék pzk rendsodrót, ha minden optimális akkor lehet vele dolgozni de ha már pl nagyobb a harmat vagy kicsit nyersebb vagy esetleg a szélét megtapostad a rendnek akkor már vannak bajok többivel nincs gyakorlati tapasztalatom de pzk csak akkor ha nincs más.
Válasz Selvin #1345. hozzászólásáraSzia!
Én 2015-ben vettem új PZK-9.
Mivel ennek már van súlya és hátul dupla kerekes így nagyon oldalgösnak kell lenni, hogy kitérjen, de a munkája akkor is ugyan olyan.
Én ma sem vennék mást, mert egyszerű, mint a faék, fogat, rugót cseréltünk csak 100 ft os tételek meg volt vagy 3 defekt a 4 szezon alatt.
Évente besodor nekem kb 80 ha-t.
Sziasztok! Jövőre vennem kell egy új sodrót. 9 kerekest akarok, egy pzk nettó 500, egy enorossi 1200, egy faza 1300e ft. Megéri 50-60 ha lucerna és széna területre a drágább? Tényleg annyival jobbak?
Válasz youth #1343 hozzászólásá
Nálam, az első kaszálásban, 20 méterenként feltekerte a szénát. Az idegösszeropanás elkerülése végett, bekellett újítani egy rotorosat.
PZK-7 munkakozben
https://youtu.be/cFppZqAeG5o
Válasz Hús Futár #1341. hozzászólására5. réti szénába még elmegy, de valami komolyabb termesztett anyagba meghal.
Válasz colizoli #1340. hozzászólásáraHány csillagos ?
Válasz mtz1221 #1339. hozzászólásáraIlyen van nekem is, csak lengyelbe, elátkozott a napot is, mikor a tanyàba hoztam.
Válasz Hús Futár #1334. hozzászólásárahttps://www.google.com/search?q=sunce+grablje&hl=hu&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjRkbP2p6_kAhVRLpoKHQK1D90Q_AUIESgB&biw=1280&bih=606&dpr=1.25
Válasz jamo #1335. hozzászólásáraPontosan ugyanezek az érzések voltak bennem mikor sikerült az első balerinámat megvennem.Azért is csodálkozok hogy a mákkok mennek.A többi szerb gyártótól csak annyiban különbözik hogy 20 helyett 22 pár foga van.
Nekem, sip star 340es rotoros van, Tandem futóműves. Meg vagyok vele elégedve. A kúpkerék csapágyára kell odafigyelni, mert ha szétmegy akkor akkor foghegyre kap és lefogazza a kúpkereket. Érdemes 2-3 évente cserélni a problémát megelőzendő. Amúgy masszív egyszerű gép. A vezérlőpályája sima laposvasból van kikalapálva ha neadj isten baj éri akár házilag is javítható. Hatalmas nagy, erős görgők, karok vannak benne. Deutz fahr hoz van viszonyítási alapom az egy filigrán xar ehhez képest. Használom vagy 6-7 éve ausztriából hoztuk használtan fillérekért. Egyetlen bajom vele a fogásszélessége. 340el nem haladós.
Válasz TDavid #1331. hozzászólásáraazért számít mert a komolyabb bálázo megeszik bármilyen rendet de amelyik kényesebb a rend minőségére oda jobb a rotoros az nem csavarja össze az anyagot egyenletes szellős rendet hagy, én rotorost használok tandemest de nincs extrém gödrös területem és nem használok rendterítőt se tökéletes a munkája ha van rá keret akkor valami ismertebb gyártó tandemes rotoros sodróját venném meg a helyedbe pl krone class kubota pöttinger de csak újat vagy újszerűt ha nem telik rá akkor inkább a csillagkerekest választanám
Válasz mtz1221 #1332. hozzászólásáraNem tudom. Nekem volt 1x egy szolnoki talán m1140es függesztett 6 csillagkerekes sodróm. Vadi ujonan vettem. Ingyen is odaattam volna csak vigye valaki. Nagyon nagy tort ültünk mikor sikerült megszabadulni tőle. A váz a fügessztúnűvel a csillagkerekekv előtt volt. Ha a sodort rend nem fért el a a váz alatt (csillagkerék tengelymagassága) akkor használhatatlan volt. Begyűrte az anyagot a vázhoz és véletlenszerűen mikor már nem fért alá több akkor felemelte az egészet szerkezetet és kikőpte az egész kufancot. Persze mikor felemelkedett akkor az összes kerék felemelkedett és olyankor elhagyott. Mondez kisbálázóval párosítva. ... eléggé szadista gondolataim támadtak a szerkezet tervezeőjével kapcsolatban. De hogy az anyukája csukása elállithatatlan volt az tuti.
Vékony anyagban el lehetett vele dolgozni.
Szóval olyan gépekbe amiknél a váz a kerék előtt van én nem mernék mégegyszer belenyúlni.
Válasz mtz1221 #1332. hozzászólásáraMilyen gyártók vannak felétek akik sodrókat gyártanak ?
Válasz TDavid #1323. hozzászólásáraNincs nagy tapasztalatom mert évi kb 8-10 hektáron hsználok sodrót de tavaly pzk-7-el dolgoztam idén rotorossal és egy kis darabon egy függesztett 5 csillagossal . Eddig azt látom hogy a régebbi tipusú rotorosnak nagyon sima pálya kell főleg ha jól letudod a területet borotválni egy dobos kaszával .
Saját részre és a csillagost preferálom innentől abból is valami 8-9 csillagost keresek függesztettet hosszabb távra mert a kis darabokban azzal legkönyebb a manőverezés .
Válasz TDavid #1331. hozzászólásáraA rotorosnak nincs párja egyenes terepen.De dimbes domboson csak a sz@r evés lesz vele.Vagy domboson tényleg muszáj teríteni előtte hogy kicsit megemelje a cuccot,és ne kelljen kopírozni a földet vele.Nekem 20 éve van rotoros eddig nem becsültem semmi mást sem,de az utóbbi időben egyre több 8 kerekes napsúgár van a környékünkön,és csodálkozok hogy mennyire jól használhatóak.Meg 800-900 ejró körül meglehet venni őket.
Mak király ada.
Válasz balazoooo #1324. hozzászólásáraSipma körbálázó, nem túl profi rendfelszedője van. Vagy ez miért számít?
Na de Terítő nélkül mennyire jó a rotoros?