Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak652 FtBenzin árak637 FtEUR407.83 FtUSD391.39 FtCHF431.41 FtGBP487.09 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
A sávművelést annak találták ki aki bent ül a gépben csinálja és látja miért ilyen a munkája miért olyan, odafigyelve precízen szakszerűen dolgozik és nagy a fegyelmezettség. Ahol kiküldik az 1,5 hektáros táblára a traktorost, hogy a felét így csináld meg oszt menj vissza a sajátba utána abból semmi nem lesz általában.
Tovább megyek, akkor az igazi ha a vetést is az az ember végzi majd ebbe a pályába aki azt meghúzta ősszel. Sajnos szakszerű tapasztalatot eddig senki sem tudott megosztani ez ügyben így saját fejem után menve, meg tavaly óta Feribácsival forródróton kommunikálva csináljuk az eddigiek alapján, látva benne azt a potenciált ami miatt beruháztunk ezen rendszer megalkotásába.
Szeretném tovább bővíteni az ezáltal megdolgozott tábláim számát, jövő ilyenkor már megint okosabbak leszünk egy év plussz tapasztalataival.
Azt meg hogy meg tudom-e oldani kísérletet, legyen már az én problémám.
Ha nem sikerül, akkor hogy lesz összehasonlítási alapom?
2013 körül arra a következtetésre jutottam, hogy a sávos művelést nem nekem találták ki. Legalábbis itt a Fórumon nem kapott dicséretet. Azóta .Feco. már alkalmazza vagy az édesapja. Ők valóban nem jöhetnek szóba, mert nincs erre munkájuk.
Direkt vető már van a közelben de csak aprómagra.
Válasz Feri #925. hozzászólásáraSzerintem kezdjétek el lassan mert a jó műveléshez 30mm kellene egyszer kétnap alatt lejövő csendes csapadék formájában, de itt az az érzésem, hogy egyszer csak elkezd esni aztán meg el sem lehet majd zárni a csapot, nem özönvíz lesz, csak ilyenkor már nem szárad semmi ha két komolyabb esső bejön.
A szója földek ollyanok szoktak lenni mint a hamu, most azért látod itt is röges darabos de tavaszi alá ez így jó munka
Válasz Drisa #920. hozzászólásáraAzt te láttad így nem tudok hozzászólni érdemben, annyi sántít így hallatra, hogy a kverneland gépek nagyon minőségi cuccok szoktak lenni, ezért nem értem, de ez van, majd Feribácsi is megmondja pár esztendő elteltével, hogy mik a tapasztalatai ilyen téren.
Azt a 200ezres kiszállítást már írtad de én símán elmentem volna érte egy trélerrel oszt jónapot.
Le sem merem írni miket hoztunk már ilyen formában, vagy kis platós Ivecoval akár...
Válasz Drisa #915. hozzászólásáraAmúgy újkorában is vannak illesztési hézagok mindegyiken, ha meg is van húzva nemcsak a kiállításon lerakva, lötyög az mindegyik némileg
Válasz szanberg #907. hozzászólásáraNéztem a démon kvernelandot de mindene lóg, egy romhalmaz. Ez alapján nem gondolom stabil gépnek. 200 ezerért hoznak el Szolnokról.
Lőttem pár képet a mostani sávozásról, nem rendesen adja vissza a fotó, de azért látszik a lényeg(utolsó kép a forgóban készült az egy cseppet darabos)
Válasz Mf-es? #905. hozzászólásáraÉn két éve kérem a Kuhn- t hogy egy Strip Till gépet adjanak demoba, több milliárd áll az udvaron de ilyen gépet nem hoznak. Vajon miért? Ennyi sz*r lehet.?
Válasz szanberg #899. hozzászólásáraElég gyenge gép a kultistrip, nem? Láttam egy demo gépet annak mindene lógott már, több helyen görbe volt. Vagy jó?
Válasz MrPoke #900. hozzászólásáraFigyelj ha 20cm megvan a művelés abból már bármi kikerekedhet valóban, de most pl tapasztaltam, hogy kellett a 30-centi körüli játék mivel a tavalyi szántás eketalpalását így ropogtatta fel a Cultus, pedig előtte volt lazítva, viszont egy nyers szántás is ekkora talpat képezett(ezt most tapasztaltam meg igazán először, azt gondoltam több év alatt tud ilyen létrejönni de nem)
Tavaszi sávművelésnél pl biztos, hogy feljebb venném a mélységet ahogy írod 15-20centi közé, hogy folyósabb és homogénebb vetőágy jöjjön létre, olyankor alul már nagyon nyers a pálya és ahogy Becő írta megnyílhat a vágat. Ez egyébként nagyon igaz, idén ahogy nem volt csapadék úgy még a vetőgép magárkának vágatait is láttam végig aratásban is, tökéletes mérnöki pontossággal meghúzott csíkok a vetősorokban...
Válasz Radocz #901. hozzászólásáraAzért mert kiröhögnek amikor odamész a KFT-hez és 1,5 hektáros táblát kettéosztol művelés szempontjából, hogy egyik fele direktvetett lesz másik pedig művelt pálya, szerinted bárki is komolyan fog venni!?!?!?!?
Milyen talajélet van nálad, hogy ezt tapasztaltad?
A kft amikor először lazította a földet, az őszi betakarítás során a szállítójármű olyan mélyen járt, ameddig lazítva volt. Igaz esős ősz volt.
Akkor hogy is van ez?
Szomszédom ősszel 35 cm mélyen megszántotta és megtrágyázta a földjét. Én három éve trágyáztam és forgatás nélkül művelem. Neki jobb termése lett.
Az idén rajta marad a kukorica szár. Tavasszal napraforgó lesz vetve.
Ha lesz direktvetőgép, akkor azzal is, meg "hagyományosan" is.
Betakarításkor milyen termésátlagra számítsak, és "kinek a javára"?
Válasz szanberg #896. hozzászólásáraHát nem tudom. Nekem az a tapasztalatom, hogy mindegy milyen mélyen művelem meg a kötött földeket, az első nagyobb eső után addig ülepedett össze ameddig meg volt művelve.
Csak azért tűnik lazábbnak mert nagyobb a nedvesség tartalma, de ha kiásod egy levegőtlen massza. Főleg mire el lesz vetve.
Ha laza maradna nem is lehetne tavasszal rámenni azonnal elnyelne minden gépet.
Játssz el egy kicsit a munkamélységekkel.
Én most ott tartok, hogy 15-20cm a max mélység alapművelésben. Valamint van egy 5ha-os csik amit 4 éve csak 10cm re művelek. És nincs különbség a lazitotthoz képest. Pedig a legjobban belvizzel veszélyeztetett terület. Kemény mint a beton és mégis jól nyeli a vizet, termésben sincs különbség. De az idei év hagyjuk.... 80mm eső a kukoricának és ossza be....
Válasz Mézga #898. hozzászólásáraAztán vett egy Kverneland kultistrippet, idei évre is sávozott 120-30hektárokat, meg jövőre is ettől még nagyobb pályát dolgozik meg ezzel a technológiával, azt hiszem már elkezdték sávozni ők is.
Válasz Mf-es? #895. hozzászólásáraÉn meg úgy látom sosem olvasod el a hozzászólásaimat csak egy részt kiragadsz belőlük és utána meg baxakodsz a rész infók miatt.....
874-es hsz. közepső bekezdése...
Válasz MrPoke #878. hozzászólásáraNagyobb traktor fog kelleni mert a nehézkultit akarom húzni az esetek nagy részében, főleg ami sűrű soros kultúra és teljes felületen kéri a megmunkálást, ott ez a fő vezérelv, de tavasziak alá is fogom húzni, mert mint írtam nem tudok és szerintem nem is lehet mindig mindent sávozni, főleg ha szója van a vetésforgójában ennek, az okszerűség felülírhatja a gondolatokat és azt meg látom, hogy a nagy géppel mennyire hatékony a kulti, a kisebb meg a stripcattel.
Viszont tanulni kell még ezt a műfajt, szerintem ha nincsen technológiában vétett hiba akkor mindig hozza ez majd magát, idén nekem volt egykét nehezítő körülmény a nagy aszály mellett mégis korrekt eredményeim születtek, ezeket javítva indultam a következő évnek ahol meg majd lehet megint látok kozmetikázni való dolgot, szóval igaz, hogy 1 év nem mérvadó, de aztán mégis ha a körülményeket nézem. Jövőre újra referálok majd erről folyamatosan, sőt ha lesz időm holnap a szárító mellett, kiugrok lövök két képet a mostani alap sávozásról amit megcsinált a kolléga már.
Válasz szanberg #894. hozzászólásáraÚgy látom a betett videót meg se nézted.Sávhúzó,vetőgép,nyomjelző(rtk.)egyben.
Novara-coop kft. forgalmazza a gépet.
Válasz Mf-es? #879. hozzászólásáraNeked mindennel vannak, de akkor ne is foglalkoztasson a történet mert ezt csak úgy lehet ha normálisan teljes technikai háttérrel nekirongyolsz a dolognak,csak arra költeni kell egyszer sokat, rtk robotkormány,sávhúzó komoly vetőgép(és hidd el a tiéd nem az amikor direktbe kell vetni egy keményedett sávba, vágótárcsával felszerelve a maxima is azt mondom, hogy jó, de nem ez a legleg leg striptillesebb vetőgép...)
Válasz Becő #888. hozzászólásáraHáááát a kora ősz azért lehet veszélyes, bár tavaly be is tömöríttettem a sávokat a gereblyés kerekeivel, most levettem ezeket, hogy ne dolgozzonak így jelentősen jobb lesz a történet, de korán akkor sem ildomos mert egyrészt tovább ülepedik majd vetésig, másrészt meg gyomosodni fog és ha olyan a helyzet és tömeges akkor a gyom állomány gyökértömege is megköti a földet és nem lesz kellően fain tavaszra. Most befejeztük a potenciális sávozni meghagyott területeket, kis apró táblákon lesz még teszt üzemmódom. Szerintem is ősszel kell sávozni, viszont ha olyan az idő tavasszal egy frissítést érdemes adni neki, kint amerikában is használják a strip freshener-t ilyenkor, én ezt az injektálóval akarom megborzolni, elvileg Norantechnorbi készít nekem rá rugós kaparókat ami rádolgozik a sávokra egy kicsit felületileg, így elkerülve egy esetleges verő eső után azt, hogy keményre száradjon majd, mert közben meglesz húzva a szerszámmal.
Válasz Drisa #882. hozzászólásáraVan front tartályom, azzal tudok de ezt még nem használtam, mert kukoricának komplexet nem teszek ki, nitrogént meg folyékony anyaggal oldom meg, erre van speckó injektálóm (amivel nem mellékesen állományban is tudom etetni egészen nagy növénymagasságig a kultúrát)
Ez akkor jó ha mindig a sávok lazítottak a közök pedig nem, akkor alakulnának ki azok a feltételek amit írtam korábban.
Válasz Becő #886. hozzászólásáraNem akarom lelőni előre a poént. De a konferencián képekkel, talajszelvény mintákkal fogom elmagyarázni miért is tömörít a talajművelés kötött földön.
Válasz Mf-es? #887. hozzászólásáraBarna erdőtalaj 45Ak. A baj az, hogy a sáv kinyílik. A tavaszi nedves talajban húzott sávművelő csak a felszínt zárja vissza, alatta 30cm-mélyen, 4cm szélesen nyitva marad. Mintha kályhacsempe lenne, annyira kiszárad. Szegény mag lógott a levegőben. Kora ősszel, száraz körülmények között húzott sáv morzsás szerkezetet hagy maga után.
A tavaszi sávművelés kötött talajon bukta! Főleg víz nélkül. Homokon mehet. Idén nekünk is átlagos nf termésünk lett rajta ahol nem ette meg a vad. Őszi sávművelés és takarónövény. Ami érdekes volt, hogy a sávban a pálca sekélyebben akadt meg, mint a sorközben. Most sok területet nem művelek, csak takarónövényt vetettünk prontoval. Tavasszal meg vmi kapás kultúrát vetek bele. A pálca a vasazott (grubber) területen kevésbé megy le, mint a nem művelten.
A min művelt (prontoval elvetett) homoki zab tarlóba vetett tradish, annak ellenére, hogy betonkemény a föld, a legerősebb gyökérrel rendelkezik, és egyenesen hatol lefelé a nedves földben!
Poke-nak igaza van, kötött, tömörödött földön átmeneti időszakban van jelentősege a sávművelésnek.
Sky bemutatón nézték a gazdák, hogy homokon nálunk miért lehet 25-90cm mélyre talajművelés nélkül ledugni a pálcát. Még ott is ahol állt a víz. A válaszom takarónövény volt.
Termés nem több, költség sem, mert a takarónövény pénzbe kerül, el is kell vetni, de a talaj látványosan változik!
Válasz Mf-es? #884. hozzászólásáraMi az h elindul lefelé? A műtrágya nem vesz el többszázezer liter vizet. Főleg nem +200-300 kg műtrágya.
A kiégés inkább azért van, mert a relatív nitrogéntúlsúly, és az általa okozott csökkent káliumfelvétel nagyon vízpazarlóvá teszi a növény működését, adott mennyiségből sokkal kevesebbet hasznosít, hamarabb felsül.
Válasz MrPoke #883. hozzászólására"Tehát ha Szenbergnek 1 évben sikerül a sávművelés az nem eredmény. De ha neked 1 évben nem működik a tápanyag utánpótlás azt soha többet. Érdekes hozzáállás."
Valaki,valamikor itt írta,hogy megfigyelte,a nedvesség,a műtrágya felé vándorol.
Ezt tapasztaltuk többen.Ha aszály van,és alápakolsz a kukinak,szépen a kuki nedvessége,elindul lefelé.Magyarul,elégeted,kisül a kukid.
Ez a megfigyelés,nem 1 éves.
Ezért mondják okosan a nitrogénnel,mivel nem tudja senki,mennyi csapadék lesz mellé.
Be logóval töményen a kukorica tövére?
Lombtrágya pedig a levélanalízis által meghatározott hiánytünetek pótlása? A légköri hőmérsékletnek megfelelő töménységben?
"Ha jól emlékszem,a Makói előadáson Becőnek,nem a legjobb lett a sávművelt.Egy év,nem eredmény"
Tehát ha Szenbergnek 1 évben sikerül a sávművelés az nem eredmény. De ha neked 1 évben nem működik a tápanyag utánpótlás azt soha többet. Érdekes hozzáállás.
Válasz MrPoke #880. hozzászólásáraEbből a lombtrágyás nitrosolos uccából megjöttünk 2012-be.Nem csak én,itt több száz hektáros nagygazda is.
Többet soha.
Válasz Mf-es? #879. hozzászólásáraAz tény, hogy a sávművelés sem bolondbiztos. Azzal is lehet kárt csinálni. De ha okszerűen van használva jobb mint szántani, lazítózni. Főleg kötöttebb földeken, ahol nincs is igazából más lehetőség. Persze lehet mondani, hogy majd az eső, nap, fagy megdolgozza de aki erre számít lehet csalódni fog.
"Ha nincs hozzá kellő csapadék,több kárt csinál,mint hasznot." Ne nézz hülyének.
Válasz MrPoke #878. hozzászólásáraNekem vannak kételyeim.
"Akkor bevált! Csak így tovább."Ha jól emlékszem,a Makói előadáson Becőnek,nem a legjobb lett a sávművelt.Egy év,nem eredmény.
"Te is inkább vegyél nagy traktor helyett egy jó magas hidas permetezőt, címerhányás előtt kukoricába nyomni a nitrosolt, lombtrágyát. Többet fog jelenteni szerintem mint 10 cm-el mélyeb talajmunka."
Ha nincs hozzá kellő csapadék,több kárt csinál,mint hasznot.
2178 hozzászólás

Válasz szanberg #902. hozzászólásáraMiről beszélsz?
Melyik kérdésemre válaszoltál?
Azt meg hogy meg tudom-e oldani kísérletet, legyen már az én problémám.
Ha nem sikerül, akkor hogy lesz összehasonlítási alapom?
2013 körül arra a következtetésre jutottam, hogy a sávos művelést nem nekem találták ki. Legalábbis itt a Fórumon nem kapott dicséretet. Azóta .Feco. már alkalmazza vagy az édesapja. Ők valóban nem jöhetnek szóba, mert nincs erre munkájuk.
Direkt vető már van a közelben de csak aprómagra.
Válasz Feri #925. hozzászólásáraSzerintem kezdjétek el lassan mert a jó műveléshez 30mm kellene egyszer kétnap alatt lejövő csendes csapadék formájában, de itt az az érzésem, hogy egyszer csak elkezd esni aztán meg el sem lehet majd zárni a csapot, nem özönvíz lesz, csak ilyenkor már nem szárad semmi ha két komolyabb esső bejön.
A szója földek ollyanok szoktak lenni mint a hamu, most azért látod itt is röges darabos de tavaszi alá ez így jó munka
Válasz Pilátus #924. hozzászólására150ha saját vár a sávozásra,még nem kezdtem el a melót,eső kellene a normális melóhoz.
Válasz Feri #910. hozzászólásáraFeri bácsi nem sávoznál be nálam egy százast ezzel??
Válasz Feri #910. hozzászólásáraSaját? Kicsit írj már nekem róla. E-mailben mondjuk....
Válasz szanberg #921. hozzászólásáraTalán majd tavasszal....
Válasz Drisa #920. hozzászólásáraAzt te láttad így nem tudok hozzászólni érdemben, annyi sántít így hallatra, hogy a kverneland gépek nagyon minőségi cuccok szoktak lenni, ezért nem értem, de ez van, majd Feribácsi is megmondja pár esztendő elteltével, hogy mik a tapasztalatai ilyen téren.
Azt a 200ezres kiszállítást már írtad de én símán elmentem volna érte egy trélerrel oszt jónapot.
Le sem merem írni miket hoztunk már ilyen formában, vagy kis platós Ivecoval akár...
Válasz szanberg #918. hozzászólásáraA csapok is görbék rajta. Meg 200 ezerért ne hozzák el nekem demozni.
Válasz szanberg #917. hozzászólásáraMelyik is volt az?
Válasz Drisa #915. hozzászólásáraAmúgy újkorában is vannak illesztési hézagok mindegyiken, ha meg is van húzva nemcsak a kiállításon lerakva, lötyög az mindegyik némileg
Válasz Drisa #916. hozzászólásáraNem, a zöld belinkelt vakaró nem jó.
Válasz Feri #912. hozzászólásáraMelyik? a kverneland?
Válasz szanberg #907. hozzászólásáraNéztem a démon kvernelandot de mindene lóg, egy romhalmaz. Ez alapján nem gondolom stabil gépnek. 200 ezerért hoznak el Szolnokról.
Válasz Mf-es? #909. hozzászólására2 éve minden nyár végén és agro mashon kérdezem sosincs.
Válasz Feri #912. hozzászólásáraazért az olaszok szeretnek inni
Válasz Mf-es? #909. hozzászólásáraalkalmatlan eszköz!
Válasz Mf-es? #905. hozzászólásárafelejtős
Válasz szanberg #907. hozzászólásáraL
elövadászok a tavaszi fotókból:
Válasz Drisa #906. hozzászólásáraA sima sávművelőt adják demóba.Azt mondták,aki elvitte,az meg is vette.Véletlen nem fórumos?
Lőttem pár képet a mostani sávozásról, nem rendesen adja vissza a fotó, de azért látszik a lényeg(utolsó kép a forgóban készült az egy cseppet darabos)
Válasz Drisa #906. hozzászólásáraAzért mert itthon nem látnak benne potenciált és valóban nem is nagy van.
Kvernelandtól kérjél nekik van egy 4 soros, RTK-val Feribácsi is dolgozott vele 6-os vetőgép elébe, nekem is 6 soros a Stripcat és 8 sorral vetünk.
Válasz Mf-es? #905. hozzászólásáraÉn két éve kérem a Kuhn- t hogy egy Strip Till gépet adjanak demoba, több milliárd áll az udvaron de ilyen gépet nem hoznak. Vajon miért? Ennyi sz*r lehet.?
Válasz Mézga #898. hozzászólásáraNa hátha mesél itt róla.Agromason kértem demót,de vetőgépest nem adnak,azt mondták.
Válasz szanberg #899. hozzászólásáraElég gyenge gép a kultistrip, nem? Láttam egy demo gépet annak mindene lógott már, több helyen görbe volt. Vagy jó?
Válasz MrPoke #900. hozzászólásáraFigyelj ha 20cm megvan a művelés abból már bármi kikerekedhet valóban, de most pl tapasztaltam, hogy kellett a 30-centi körüli játék mivel a tavalyi szántás eketalpalását így ropogtatta fel a Cultus, pedig előtte volt lazítva, viszont egy nyers szántás is ekkora talpat képezett(ezt most tapasztaltam meg igazán először, azt gondoltam több év alatt tud ilyen létrejönni de nem)
Tavaszi sávművelésnél pl biztos, hogy feljebb venném a mélységet ahogy írod 15-20centi közé, hogy folyósabb és homogénebb vetőágy jöjjön létre, olyankor alul már nagyon nyers a pálya és ahogy Becő írta megnyílhat a vágat. Ez egyébként nagyon igaz, idén ahogy nem volt csapadék úgy még a vetőgép magárkának vágatait is láttam végig aratásban is, tökéletes mérnöki pontossággal meghúzott csíkok a vetősorokban...
Válasz Radocz #901. hozzászólásáraAzért mert kiröhögnek amikor odamész a KFT-hez és 1,5 hektáros táblát kettéosztol művelés szempontjából, hogy egyik fele direktvetett lesz másik pedig művelt pálya, szerinted bárki is komolyan fog venni!?!?!?!?
Válasz MrPoke #900. hozzászólásáraHa ez így van a TSZ-ben miért nem alkalmazták?
Milyen talajélet van nálad, hogy ezt tapasztaltad?
A kft amikor először lazította a földet, az őszi betakarítás során a szállítójármű olyan mélyen járt, ameddig lazítva volt. Igaz esős ősz volt.
Akkor hogy is van ez?
Szomszédom ősszel 35 cm mélyen megszántotta és megtrágyázta a földjét. Én három éve trágyáztam és forgatás nélkül művelem. Neki jobb termése lett.
Az idén rajta marad a kukorica szár. Tavasszal napraforgó lesz vetve.
Ha lesz direktvetőgép, akkor azzal is, meg "hagyományosan" is.
Betakarításkor milyen termésátlagra számítsak, és "kinek a javára"?
Válasz szanberg #896. hozzászólásáraHát nem tudom. Nekem az a tapasztalatom, hogy mindegy milyen mélyen művelem meg a kötött földeket, az első nagyobb eső után addig ülepedett össze ameddig meg volt művelve.
Csak azért tűnik lazábbnak mert nagyobb a nedvesség tartalma, de ha kiásod egy levegőtlen massza. Főleg mire el lesz vetve.
Ha laza maradna nem is lehetne tavasszal rámenni azonnal elnyelne minden gépet.
Játssz el egy kicsit a munkamélységekkel.
Én most ott tartok, hogy 15-20cm a max mélység alapművelésben. Valamint van egy 5ha-os csik amit 4 éve csak 10cm re művelek. És nincs különbség a lazitotthoz képest. Pedig a legjobban belvizzel veszélyeztetett terület. Kemény mint a beton és mégis jól nyeli a vizet, termésben sincs különbség. De az idei év hagyjuk.... 80mm eső a kukoricának és ossza be....
Válasz Mézga #898. hozzászólásáraAztán vett egy Kverneland kultistrippet, idei évre is sávozott 120-30hektárokat, meg jövőre is ettől még nagyobb pályát dolgozik meg ezzel a technológiával, azt hiszem már elkezdték sávozni ők is.
Válasz Mf-es? #895. hozzászólásáraFeribácsi tudna mesélni. volt nála demóba
Válasz Mf-es? #895. hozzászólásáraÉn meg úgy látom sosem olvasod el a hozzászólásaimat csak egy részt kiragadsz belőlük és utána meg baxakodsz a rész infók miatt.....
874-es hsz. közepső bekezdése...
Válasz MrPoke #878. hozzászólásáraNagyobb traktor fog kelleni mert a nehézkultit akarom húzni az esetek nagy részében, főleg ami sűrű soros kultúra és teljes felületen kéri a megmunkálást, ott ez a fő vezérelv, de tavasziak alá is fogom húzni, mert mint írtam nem tudok és szerintem nem is lehet mindig mindent sávozni, főleg ha szója van a vetésforgójában ennek, az okszerűség felülírhatja a gondolatokat és azt meg látom, hogy a nagy géppel mennyire hatékony a kulti, a kisebb meg a stripcattel.
Viszont tanulni kell még ezt a műfajt, szerintem ha nincsen technológiában vétett hiba akkor mindig hozza ez majd magát, idén nekem volt egykét nehezítő körülmény a nagy aszály mellett mégis korrekt eredményeim születtek, ezeket javítva indultam a következő évnek ahol meg majd lehet megint látok kozmetikázni való dolgot, szóval igaz, hogy 1 év nem mérvadó, de aztán mégis ha a körülményeket nézem. Jövőre újra referálok majd erről folyamatosan, sőt ha lesz időm holnap a szárító mellett, kiugrok lövök két képet a mostani alap sávozásról amit megcsinált a kolléga már.
Válasz szanberg #894. hozzászólásáraÚgy látom a betett videót meg se nézted.Sávhúzó,vetőgép,nyomjelző(rtk.)egyben.
Novara-coop kft. forgalmazza a gépet.
Válasz Mf-es? #879. hozzászólásáraNeked mindennel vannak, de akkor ne is foglalkoztasson a történet mert ezt csak úgy lehet ha normálisan teljes technikai háttérrel nekirongyolsz a dolognak,csak arra költeni kell egyszer sokat, rtk robotkormány,sávhúzó komoly vetőgép(és hidd el a tiéd nem az amikor direktbe kell vetni egy keményedett sávba, vágótárcsával felszerelve a maxima is azt mondom, hogy jó, de nem ez a legleg leg striptillesebb vetőgép...)
Szóval nem neked való ez a műfaj.
Válasz Becő #888. hozzászólásáraHáááát a kora ősz azért lehet veszélyes, bár tavaly be is tömöríttettem a sávokat a gereblyés kerekeivel, most levettem ezeket, hogy ne dolgozzonak így jelentősen jobb lesz a történet, de korán akkor sem ildomos mert egyrészt tovább ülepedik majd vetésig, másrészt meg gyomosodni fog és ha olyan a helyzet és tömeges akkor a gyom állomány gyökértömege is megköti a földet és nem lesz kellően fain tavaszra. Most befejeztük a potenciális sávozni meghagyott területeket, kis apró táblákon lesz még teszt üzemmódom. Szerintem is ősszel kell sávozni, viszont ha olyan az idő tavasszal egy frissítést érdemes adni neki, kint amerikában is használják a strip freshener-t ilyenkor, én ezt az injektálóval akarom megborzolni, elvileg Norantechnorbi készít nekem rá rugós kaparókat ami rádolgozik a sávokra egy kicsit felületileg, így elkerülve egy esetleges verő eső után azt, hogy keményre száradjon majd, mert közben meglesz húzva a szerszámmal.
Válasz Drisa #882. hozzászólásáraVan front tartályom, azzal tudok de ezt még nem használtam, mert kukoricának komplexet nem teszek ki, nitrogént meg folyékony anyaggal oldom meg, erre van speckó injektálóm (amivel nem mellékesen állományban is tudom etetni egészen nagy növénymagasságig a kultúrát)
Ez akkor jó ha mindig a sávok lazítottak a közök pedig nem, akkor alakulnának ki azok a feltételek amit írtam korábban.
Válasz Becő #890. hozzászólásáraMár 1 hónapot sem kell várnod. Ez másik konferencia. De ott is elmondhatom.
Válasz MrPoke #889. hozzászólásáraMost ne aludjak 3 hónapig? Izgatottá tettél
Válasz Becő #886. hozzászólásáraNem akarom lelőni előre a poént. De a konferencián képekkel, talajszelvény mintákkal fogom elmagyarázni miért is tömörít a talajművelés kötött földön.
Válasz Mf-es? #887. hozzászólásáraBarna erdőtalaj 45Ak. A baj az, hogy a sáv kinyílik. A tavaszi nedves talajban húzott sávművelő csak a felszínt zárja vissza, alatta 30cm-mélyen, 4cm szélesen nyitva marad. Mintha kályhacsempe lenne, annyira kiszárad. Szegény mag lógott a levegőben. Kora ősszel, száraz körülmények között húzott sáv morzsás szerkezetet hagy maga után.
Válasz Becő #886. hozzászólásáraÉs hol kezdődik a kötött talaj,amin már bukta?Arany féle kötöttség,számokban?
A tavaszi sávművelés kötött talajon bukta! Főleg víz nélkül. Homokon mehet. Idén nekünk is átlagos nf termésünk lett rajta ahol nem ette meg a vad. Őszi sávművelés és takarónövény. Ami érdekes volt, hogy a sávban a pálca sekélyebben akadt meg, mint a sorközben. Most sok területet nem művelek, csak takarónövényt vetettünk prontoval. Tavasszal meg vmi kapás kultúrát vetek bele. A pálca a vasazott (grubber) területen kevésbé megy le, mint a nem művelten.
A min művelt (prontoval elvetett) homoki zab tarlóba vetett tradish, annak ellenére, hogy betonkemény a föld, a legerősebb gyökérrel rendelkezik, és egyenesen hatol lefelé a nedves földben!
Poke-nak igaza van, kötött, tömörödött földön átmeneti időszakban van jelentősege a sávművelésnek.
Sky bemutatón nézték a gazdák, hogy homokon nálunk miért lehet 25-90cm mélyre talajművelés nélkül ledugni a pálcát. Még ott is ahol állt a víz. A válaszom takarónövény volt.
Termés nem több, költség sem, mert a takarónövény pénzbe kerül, el is kell vetni, de a talaj látványosan változik!
Válasz Mf-es? #884. hozzászólásáraMi az h elindul lefelé? A műtrágya nem vesz el többszázezer liter vizet. Főleg nem +200-300 kg műtrágya.
A kiégés inkább azért van, mert a relatív nitrogéntúlsúly, és az általa okozott csökkent káliumfelvétel nagyon vízpazarlóvá teszi a növény működését, adott mennyiségből sokkal kevesebbet hasznosít, hamarabb felsül.
Válasz MrPoke #883. hozzászólására"Tehát ha Szenbergnek 1 évben sikerül a sávművelés az nem eredmény. De ha neked 1 évben nem működik a tápanyag utánpótlás azt soha többet. Érdekes hozzáállás."
Valaki,valamikor itt írta,hogy megfigyelte,a nedvesség,a műtrágya felé vándorol.
Ezt tapasztaltuk többen.Ha aszály van,és alápakolsz a kukinak,szépen a kuki nedvessége,elindul lefelé.Magyarul,elégeted,kisül a kukid.
Ez a megfigyelés,nem 1 éves.
Ezért mondják okosan a nitrogénnel,mivel nem tudja senki,mennyi csapadék lesz mellé.
Válasz Mf-es? #881. hozzászólásáraDe mi volt a technológia?
Be logóval töményen a kukorica tövére?
Lombtrágya pedig a levélanalízis által meghatározott hiánytünetek pótlása? A légköri hőmérsékletnek megfelelő töménységben?
"Ha jól emlékszem,a Makói előadáson Becőnek,nem a legjobb lett a sávművelt.Egy év,nem eredmény"
Tehát ha Szenbergnek 1 évben sikerül a sávművelés az nem eredmény. De ha neked 1 évben nem működik a tápanyag utánpótlás azt soha többet. Érdekes hozzáállás.
Válasz szanberg #876. hozzászólásáraTehát ugyanazon a nyomon jobb menni? Én azt gondoltam 10-20 cm-rel odébb mész.
Műtrágyát tudsz vele lerakni?