Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak589 FtBenzin árak584 FtEUR401.93 FtUSD366.03 FtCHF426.8 FtGBP479.62 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Írtad, hogy idén a lombtrágyákra nagyon rá fogsz állni. Korábbi években, főleg tavaly nagyon sokat kipróbáltam figyelmesen.
Biolchim, Tuttoferti, Timac ezek mind működtek, látható, mérhető, kézzel fogható eredmények születtek.
Használtam folyékony startereket is tőlük, Biolchim Phostart-ból vettem is egy köbössel, meg egyéb lombtrágyákat is fogok repcére mindenképpen, speciális időjárás-stresszhelyzet esetén másra is.
Fejtágítás, Kaposmérő, Kassai fogadó. Jó előadások, Attila, baciganyék, permetező drónok. Utána szuper kaja. Velem szemben 2 "öreg". Egyik valamikori tsz elnök. beszélgetnek, fülelek. Én is csinálom a tmmg-t. mondja az egyik. Elfelejtettem szántani. elővettem a valamilyen mély kultivátort (márkára nem emlékszem) letettem amennyire bírta a gép. megjártam vele. odatettem a talajfertőtlenítőt, baktérium trágyát, olyan lett.....
Válasz Gazda12 #12502. hozzászólásáraA lényeg, hogy kíméletes technológia legyen, mert ami káros az mindenhol káros. Lineár típusú, vagy konzolos, esetleg mikroszórófejes öntözés egyáltalán nem rossz, inkább segít!
minding ésszel kell, kerülni a túlzásokat és akkor nincs vele gond!
Egg csomó dologra lehetőséged nyílik, ahol alapból a vízhiány korlátozott volna, pl. tavaszra felhagyott zöldtrágyák, nyári takarónövények, sorközi takarónövények, stb.
Válasz .Feco. #12501. hozzászólásáraÉn úgy általánoságban is kérdeztem..Én teljesen elszeretnék menni a takarónövényes direktvetés felé,az öregem meg most akar pályázni egy locsoló rendeszert esőszárnyal(bár én annyira nem értek hozzá)!! És a másodvetéseket szeretne alkalmazni stb.. de mennyire van létjogusáltsága a locsolásnak a NO TILL-ben?
Válasz Gazda12 #12499. hozzászólásáraez így túl általános kérdés, nem lehet rá válaszolni! Kb mint amikor valaki bedob egy olyat, hogy venni akarok traktort, ki mit ajánlana...
Mile akarsz locsolni? árasztás? vízágyú? Konzol? Lineár? mikro-szórófej?
És mennyit? 5-15 mm/forduló vagy 70 mm?
Hányszor? Egész évben folyamatosan vagy 1-2 alkalommal nagy szárazság esetén?
mit? intenzív kultúrát, mint pl burgonya vagy általános növényeket, mint a kalászosok vagy kukorica?
Lehet úgy is öntözni hogy káros legyen, és lehet úgy is, hogy hozzásegít a céljaid gyorsabb eléréséhez!
Válasz Radocz #12485. hozzászólására Az eltelt egy évben újabb kérdés merült fel, tehát már kérdések:
1. Ki az a valaki aki meg is tud tanítani talaj nyelven
2.Valakinek meg kellene tanítani növénynyelven is
Ismersz valakit.Köszi előre is
Tudod ha,már lúd legyen kövér
Válasz otis #12488. hozzászólásáraPontosan nem emlékszem, de mind az agrárágazatban jelent meg, viszont van amelyik különszámban. Lehet érdemes lenne megkérdezni a kiadót.
Az a véleményem, hogy Netparaszt szintén felismerte ezt a tényt, és hirdeti az igét.
A talajszelvényt a gazdának saját kezében levő ásóval érdemes elvégezni.
És megtanulni valakitől, hogy beszélni tudjon talaj nyelven.
Legelőször Mr Poke írta nekem. Egy idő után rájöttem, hogy mennyire igaza volt.
Az a sok marha, ami a Videó topikban van az személy szerint engem nem érdekel.
Viszont amit Ermike és én kiemeltünk ahhoz hasonlóból kellene sok.
És ha nem akarsz negatív kommentet kapni, akkor a talajhumusz-forum.hu oldalra tedd fel.
És ne video címre, hanem amelyik témába legjobban illik.
Ha nyanyó nicknévvel jössz, akkor érteni fogjuk.
Ami nincs feliratozva, azt inkább hanyagold, mert nem egyedül vagyok, aki csak enni inni és aludni tud idegen nyelven.
Ha eljössz Monorra, az utolsó 20 percben elmondom, bemutatom "Utam a direkt vetésig" témám első részét.
A S. Norbi Fórumán ígéretet tettem, hogy a takarónövények témakörből készítek egy "szakdolgozatot".
Ha tudsz takarónövényes és BIO témában feliratos videót készíteni, azt az ÖMKI-vel valahogy megbótoljuk. (a szívesség fejében valamit cserébe ......).
Válasz Radocz #12480. hozzászólásáraGondoltam ,hogy a pénz a gond. Ha van köztük ami érdekes mindet nem is mert kevés az időm, de egy párat lefordítok. Ha érdekel valakit a téma.
Válasz Ares 826 #12471. hozzászólásáraMa a rapool-os előadó azt mondta hogy üvegházban patika körülmények között 10t a repce.
Így a 30t kukoricát is el tudom hinni
Válasz bandigh #12474. hozzászólására Egy időben sok ilyen videót néztem, eleinte nem esett le, hogy miért mennek olyan lassan a kombajnokkal, mire rájöttem...

Válasz Ares 826 #12471. hozzászólásáraVisszatérve a topik témájához, van aki pont azt mondja, hogy nem az üvegház, a homogenizált felműtrágyázott "talaj" a siker kulcsa, hanem az élő talaj, és a még nem teljesen feltérképezett élő tápanyagszolgáltató képesség, szóval igen, mesterséges körülmények között tényleg csak irreálisan nagy input felhasználással lehet elérni a kívánt mennyiséget. Viszont szabadföldön, jó talajon, ezt még műtrágyával megtoldva, kedvező időjárási fordulatokkal, van esély a rekordra.
Válasz Ares 826 #12471. hozzászólásáraÉs végül megcsinálták? Vagy megcsinálták, de nem lett 300q? Bár a második eset sem azt jelenti, hogy nem lehetséges.
Válasz bandigh #12464. hozzászólásáraVolt egy beszélgetésem egy Altoterrás előadás után az Abonyi Rolanddal kb 5-6 éve, ő azt mondta hogy bérelni fognak egy üvegházat és ott kísérletben kuccát fognak termelni és kiszámolták hogy mennyi műkakival és öntözéssel termelnek hektárra kivetítve 300q kuccát. Megbeszéltük ha megvan az eredmény fog keresni az akkori képviselő mert én azt mondtam hogy ennyit nem fogtok lehozni még az üvegházban sem! Na azóta senki sem hívott a szuper eredmény miatt! Csak még annyit hogy azt a 300q én szeretném aratni még abban a csillagos országban, csak akkor hiszem ha saját magam is látom a kombi hasában!
Válasz Sz_Pisti #12466. hozzászólásáraLényegében én is ezt írtam, nem? Csak én külön nem írtam le az éghajlatot, de az benne van a minden kedvezőbb körülményben. nyilván a kukorica melegigényes, meg nedvesség is kell. És így nézve mindjárt más a helyzet.
Válasz Sz_Pisti #12466. hozzászólásáraÉs nem 120mm esik márciustól szeptemberig,hanem 150-200mm havonta.Mindamellett le a kalappal a teljesitménye előtt.
Válasz Tomi81 #12462. hozzászólásáraNem csak a hozammérő mutatta, hanem 0,4 hektár volt egy kerülés és 90mázsát vitt be a pótkocsi ennyiről...
Potenciál bennevan a 300-asban is sokallta több mint amit a végén aratunk, hát még az 5-600-asban...
Válasz Tomszi #12465. hozzászólására Azt azért tudni kell, hogy David Hula (ő termelte ezt a 30 tonna feletti kukoricát) jelentősen délebbre van, mint Magyarország a szélességi öv, ahol gazdálkodik az nagyjából Gibraltár magassága.
Ennek megfelelően jóval hosszabb tenyészidővel is tud dolgozni, ami azt jelenti, hogy az egyedi termés is nagyobb lehet növényenként.
Emellett hektárra átszámítva 90-100 ezres tőszámokkal is tudnak dolgozni, ami megint csak óriási különbséget jelent.
Amennyire én tudom a GMO kukoricák esetében a genetikai módosítás nem terjedt ki a termőképességre, csupán az egyéb tulajdonságokra, mint herbicid vagy rovarrezisztencia, azaz attól, hogy GMO nem terem többet, csak nem eszi meg a bogár.
2018-ban az öntözetlen kategórióban 26 tonnával nyert egy fickó, az sem semmi.
Nálunk nyilván nem ez a realitás, almát az almával, körtét a körtével szabad összehasonlítani.
HA megnézed a termés átlagokat azt gondolom, hogy Magyarországon elsősorban a termésstabilitásra kellene gyúrnunk.
Nem kötelező elhinni. De itt a mi kis falunkba is arattak már táblaátlagban 170mázsát hektáronként, nem a hozammérő mutatott ekkora pillanatnyi átlagtermést, hanem a mérleg. És semmi extrát nem műveltek a területen, talán még vetéssel együtt se adtak ki műtrágyát, csak kombinátor előtt szilárd N-t, meg maximum egyszeri sorközműveléskor szintén szilárd N. És nem 10 mázsákat, mielőtt valaki ezt mondaná. Öntözni se öntöztek. Csak minden ilyen jól jött össze.
Ehhez képest ha mindent csúcsra járatnak a rekord kedvéért, és még az idő is kedvező, akkor miért ne.
Amúgy meg magyarul is vannak beszámolók ezekről a termésátlagokról.
Válasz szanberg #12460. hozzászólásáraLe sz...m az egészet nem érdekel hogy ki mennyit tud termelni, csak utálom mikor idiótának nézik páran a termelőt! Leírnak egy pár "csodálatos" számot parasztvakításnak.
Válasz szanberg #12460. hozzászólásáraIrni is akartam, hogyha van hozammérője a kombájnba, ő is láthatott 200q közeli adatot rajta.
Nekem 170q volt a legtöbb amit mutatott, egy nagyon jó részén a táblának. De mutatott ugyanebben a táblában 30q is. Ez 2016ba volt.
Én inkább azt csinálnám, hogy ezeket a szélsőségeket megszüntessem táblán belül.
Csak ugye sajnos olyan kombájn vágja azóta amibe nincs hozammérő.
Válasz otis #12457. hozzászólásáraIgaz én a frisset nem néztem még át, de asszem két éve én ha jól emlékszem annyira jött ki. Akkor számolgattam, jobban járok ha bevetem. De lehet rosszul emlékszem.
Válasz Ares 826 #12451. hozzászólásáraVazzeg fejezd már be, mi a faxt rúgózol ezen, egy szemléltető példa egyik csúcsát ragadod meg és azon rejszolsz, holott semmi jelentősége a mondanivaló lényegét tekintve.
Amúgy saját 15 tonna feletti ñagy táblámba is arattam már 20 plusszos anyagot öntözés és 5-600as fao nélkül is...
Válasz MrPoke #12414. hozzászólásáraAzért kár lenne az AKG-ért. Nagyon régóta fut már nálunk is, Európában is és még az USA-ban is, és mindenhol csak pozitív eredményekről számolnak be.
Külön kiemelve a különböző, egyébként nem célirányosan a beporzók számának emelését szolgáló intézkedéseket, melyek nagy mértékben hozzájárulnak ezen fajok mind fajbeli, mind fajon belüli létszámának emeléséhez.
Válasz VDénes #12393. hozzászólásáraA repcét sem mondanám betegesebb növénynek, mint pl a napraforgót. Jó vetésforgóval bármit tudsz, a lényeg, hogy támogasd mind a növényt, mind a talajt, és nagy meglepetés nem fog érni!
Örülök neki ha egy kicsivel is de tudok segíteni!
15107 hozzászólás
Válasz MrPoke #12477. hozzászólásáraPoke!
Írtad, hogy idén a lombtrágyákra nagyon rá fogsz állni. Korábbi években, főleg tavaly nagyon sokat kipróbáltam figyelmesen.
Biolchim, Tuttoferti, Timac ezek mind működtek, látható, mérhető, kézzel fogható eredmények születtek.
Használtam folyékony startereket is tőlük, Biolchim Phostart-ból vettem is egy köbössel, meg egyéb lombtrágyákat is fogok repcére mindenképpen, speciális időjárás-stresszhelyzet esetén másra is.
Te miket nézegettél idáig?
Fejtágítás, Kaposmérő, Kassai fogadó. Jó előadások, Attila, baciganyék, permetező drónok. Utána szuper kaja. Velem szemben 2 "öreg". Egyik valamikori tsz elnök. beszélgetnek, fülelek. Én is csinálom a tmmg-t. mondja az egyik. Elfelejtettem szántani. elővettem a valamilyen mély kultivátort (márkára nem emlékszem) letettem amennyire bírta a gép. megjártam vele. odatettem a talajfertőtlenítőt, baktérium trágyát, olyan lett.....
Válasz Gazda12 #12502. hozzászólásáraElnézve az elmúlt idők csapadékviszonyait.. Előbb-utóbb nem csak egy választható opció lesz az öntözés
Válasz szanberg #12496. hozzászólásáraÉnnem
Válasz Gazda12 #12502. hozzászólásáraA lényeg, hogy kíméletes technológia legyen, mert ami káros az mindenhol káros. Lineár típusú, vagy konzolos, esetleg mikroszórófejes öntözés egyáltalán nem rossz, inkább segít!
minding ésszel kell, kerülni a túlzásokat és akkor nincs vele gond!
Egg csomó dologra lehetőséged nyílik, ahol alapból a vízhiány korlátozott volna, pl. tavaszra felhagyott zöldtrágyák, nyári takarónövények, sorközi takarónövények, stb.
Válasz .Feco. #12501. hozzászólásáraÉn úgy általánoságban is kérdeztem..Én teljesen elszeretnék menni a takarónövényes direktvetés felé,az öregem meg most akar pályázni egy locsoló rendeszert esőszárnyal(bár én annyira nem értek hozzá)!! És a másodvetéseket szeretne alkalmazni stb.. de mennyire van létjogusáltsága a locsolásnak a NO TILL-ben?
Válasz Gazda12 #12499. hozzászólásáraez így túl általános kérdés, nem lehet rá válaszolni! Kb mint amikor valaki bedob egy olyat, hogy venni akarok traktort, ki mit ajánlana...
Mile akarsz locsolni? árasztás? vízágyú? Konzol? Lineár? mikro-szórófej?
És mennyit? 5-15 mm/forduló vagy 70 mm?
Hányszor? Egész évben folyamatosan vagy 1-2 alkalommal nagy szárazság esetén?
mit? intenzív kultúrát, mint pl burgonya vagy általános növényeket, mint a kalászosok vagy kukorica?
Lehet úgy is öntözni hogy káros legyen, és lehet úgy is, hogy hozzásegít a céljaid gyorsabb eléréséhez!
Válasz Gazda12 #12499. hozzászólásáraNem igazán van jó hatással a talaj szerkezetre. Tömöríti nem kicsit. Bár van már olyan megoldás ami annyira nem.
Amúgy a talajra milyen hatással van a locsolás?Tudom hogy ez a víz megőrzésről szól de belefér a locsolás is vagy az nem ajánlatos?
...
Válasz szanberg #12496. hozzászólásáraVette szót helyettesitsd.
Fogja jól megfingatni ra.
Válasz Marti Miklós #12495. hozzászólásáraBiztos .Szabi. vette
Válasz *** HM *** #12494. hozzászólásáraBennt volt a faluban tal!n Ferencszálláson.
Válasz Marti Miklós #12493. hozzászólásáraVagy csak Netp vet.
Ma a 43as út mellett lattam egy rad ot lepakolni egy trelerről, vki vett, vagy van demogep?
Válasz Radocz #12485. hozzászólására Az eltelt egy évben újabb kérdés merült fel, tehát már kérdések:
1. Ki az a valaki aki meg is tud tanítani talaj nyelven
2.Valakinek meg kellene tanítani növénynyelven is
Ismersz valakit.Köszi előre is
Tudod ha,már lúd legyen kövér
Válasz Kémlelő #12490. hozzászólásárahttp://talajesviz.kertk.szie.hu/sites/default/files/files/BB_szakmai%20n%C3%A9vjegy/Birol%C3%B3giai%20talajm%C5%B1vel%C3%A9s.pdf
http://talajesviz.kertk.szie.hu/sites/default/files/files/BB_szakmai%20n%C3%A9vjegy/Birol%C3%B3giai%20talajm%C5%B1vel%C3%A9s.pdf
Érdemes a SZIE oldalán is rákeresni.
A hiányzó számokra rákerestem, és ezt hozta fel.
https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tamop412A/2011-0029_de_novenyterm_es_kerteszet_termesztese_elmelet/ch05s04.html
Válasz otis #12488. hozzászólásáraPontosan nem emlékszem, de mind az agrárágazatban jelent meg, viszont van amelyik különszámban. Lehet érdemes lenne megkérdezni a kiadót.
Válasz Berente Antal #12487. hozzászólásáraA 3.-4. részt hol lehet megtalálni?
Válasz Kémlelő #12486. hozzászólásáraEz egy jó cikksorozat, ajánlott olvasmány.
Elolvastam a birológiai talajművelés 70 százalékát.
A felmerült kérdésekre jó lenne egy személyes beszélgetést szervezni.
Érdekel-e még valakit?
https://agraragazat.hu/search/tartalom/a?keres=Bi%C2%AEol%C3%B3giai+talajm%C5%B1vel%C3%A9s

Válasz adoksz #10414. hozzászólásáraAz utolsó hozzászólásod miatt vissza olvastam egy évvel.
Az a véleményem, hogy Netparaszt szintén felismerte ezt a tényt, és hirdeti az igét.
A talajszelvényt a gazdának saját kezében levő ásóval érdemes elvégezni.
És megtanulni valakitől, hogy beszélni tudjon talaj nyelven.
Legelőször Mr Poke írta nekem. Egy idő után rájöttem, hogy mennyire igaza volt.
Válasz kockaspaplan #12483. hozzászólásáraSzia, ez a talajmegújítás része?
Facebook, Agroinform.hu, mélyszántás videó.
Válasz Nyanyó #12481. hozzászólásáraVagyunk egy páran, akit nagyon érdekel a téma.
Az a sok marha, ami a Videó topikban van az személy szerint engem nem érdekel.
Viszont amit Ermike és én kiemeltünk ahhoz hasonlóból kellene sok.
És ha nem akarsz negatív kommentet kapni, akkor a talajhumusz-forum.hu oldalra tedd fel.
És ne video címre, hanem amelyik témába legjobban illik.
Ha nyanyó nicknévvel jössz, akkor érteni fogjuk.
Ami nincs feliratozva, azt inkább hanyagold, mert nem egyedül vagyok, aki csak enni inni és aludni tud idegen nyelven.
Ha eljössz Monorra, az utolsó 20 percben elmondom, bemutatom "Utam a direkt vetésig" témám első részét.
A S. Norbi Fórumán ígéretet tettem, hogy a takarónövények témakörből készítek egy "szakdolgozatot".
Ha tudsz takarónövényes és BIO témában feliratos videót készíteni, azt az ÖMKI-vel valahogy megbótoljuk. (a szívesség fejében valamit cserébe ......).
Válasz Radocz #12480. hozzászólásáraGondoltam ,hogy a pénz a gond. Ha van köztük ami érdekes mindet nem is mert kevés az időm, de egy párat lefordítok. Ha érdekel valakit a téma.
A Sütő Norbi fóruma helyett, mellett, lett egy újabb.
www.talajhumusz-forum.hu címmel.
https://talajhumusz-forum.hu/?
Válasz Ares 826 #12471. hozzászólásáraMa a rapool-os előadó azt mondta hogy üvegházban patika körülmények között 10t a repce.
Így a 30t kukoricát is el tudom hinni
Kérdezték tőlem hogy tudok-e a Monori (Pincefalu) eseményről. Február 1 péntek délután.
https://www.facebook.com/events/1191521291004752/?active_tab=about

Használ valaki ilyen elektromos szórót? DELIMBE
Tapasztalat?
Kellene valami amivel beletudnám szórni a lucernát a gabonába tavasszal.
Válasz bandigh #12474. hozzászólására Egy időben sok ilyen videót néztem, eleinte nem esett le, hogy miért mennek olyan lassan a kombajnokkal, mire rájöttem...
Válasz bandigh #12474. hozzászólására Egy időben sok ilyen videót néztem, eleinte nem esett le, hogy miért mennek olyan lassan a kombajnokkal, mire rájöttem...
Válasz Ares 826 #12471. hozzászólásáraVisszatérve a topik témájához, van aki pont azt mondja, hogy nem az üvegház, a homogenizált felműtrágyázott "talaj" a siker kulcsa, hanem az élő talaj, és a még nem teljesen feltérképezett élő tápanyagszolgáltató képesség, szóval igen, mesterséges körülmények között tényleg csak irreálisan nagy input felhasználással lehet elérni a kívánt mennyiséget. Viszont szabadföldön, jó talajon, ezt még műtrágyával megtoldva, kedvező időjárási fordulatokkal, van esély a rekordra.
Válasz Ares 826 #12471. hozzászólásáraÉs végül megcsinálták? Vagy megcsinálták, de nem lett 300q? Bár a második eset sem azt jelenti, hogy nem lehetséges.
Válasz bandigh #12464. hozzászólásáraVolt egy beszélgetésem egy Altoterrás előadás után az Abonyi Rolanddal kb 5-6 éve, ő azt mondta hogy bérelni fognak egy üvegházat és ott kísérletben kuccát fognak termelni és kiszámolták hogy mennyi műkakival és öntözéssel termelnek hektárra kivetítve 300q kuccát. Megbeszéltük ha megvan az eredmény fog keresni az akkori képviselő mert én azt mondtam hogy ennyit nem fogtok lehozni még az üvegházban sem! Na azóta senki sem hívott a szuper eredmény miatt! Csak még annyit hogy azt a 300q én szeretném aratni még abban a csillagos országban, csak akkor hiszem ha saját magam is látom a kombi hasában!
Válasz Sz_Pisti #12466. hozzászólásáraLényegében én is ezt írtam, nem? Csak én külön nem írtam le az éghajlatot, de az benne van a minden kedvezőbb körülményben. nyilván a kukorica melegigényes, meg nedvesség is kell. És így nézve mindjárt más a helyzet.
Én ugy tudom,hogy ez iker soros kisérlet eredménye.
És ha ez igaz,akkor nem 100K/ha töszámmal kell számolni...
Na de mennyi nedveség kell oda :O
Válasz Sz_Pisti #12466. hozzászólásáraÉs nem 120mm esik márciustól szeptemberig,hanem 150-200mm havonta.Mindamellett le a kalappal a teljesitménye előtt.
Válasz Tomi81 #12462. hozzászólásáraNem csak a hozammérő mutatta, hanem 0,4 hektár volt egy kerülés és 90mázsát vitt be a pótkocsi ennyiről...
Potenciál bennevan a 300-asban is sokallta több mint amit a végén aratunk, hát még az 5-600-asban...
Válasz Tomszi #12465. hozzászólására Azt azért tudni kell, hogy David Hula (ő termelte ezt a 30 tonna feletti kukoricát) jelentősen délebbre van, mint Magyarország a szélességi öv, ahol gazdálkodik az nagyjából Gibraltár magassága.
Ennek megfelelően jóval hosszabb tenyészidővel is tud dolgozni, ami azt jelenti, hogy az egyedi termés is nagyobb lehet növényenként.
Emellett hektárra átszámítva 90-100 ezres tőszámokkal is tudnak dolgozni, ami megint csak óriási különbséget jelent.
Amennyire én tudom a GMO kukoricák esetében a genetikai módosítás nem terjedt ki a termőképességre, csupán az egyéb tulajdonságokra, mint herbicid vagy rovarrezisztencia, azaz attól, hogy GMO nem terem többet, csak nem eszi meg a bogár.
2018-ban az öntözetlen kategórióban 26 tonnával nyert egy fickó, az sem semmi.
Nálunk nyilván nem ez a realitás, almát az almával, körtét a körtével szabad összehasonlítani.
HA megnézed a termés átlagokat azt gondolom, hogy Magyarországon elsősorban a termésstabilitásra kellene gyúrnunk.
Válasz Ares 826 #12463. hozzászólásáraA videó leírása szerint 36 tonnára jön ki hektárra átszámolva az USA mértékegységekből.
Nem kötelező elhinni. De itt a mi kis falunkba is arattak már táblaátlagban 170mázsát hektáronként, nem a hozammérő mutatott ekkora pillanatnyi átlagtermést, hanem a mérleg. És semmi extrát nem műveltek a területen, talán még vetéssel együtt se adtak ki műtrágyát, csak kombinátor előtt szilárd N-t, meg maximum egyszeri sorközműveléskor szintén szilárd N. És nem 10 mázsákat, mielőtt valaki ezt mondaná. Öntözni se öntöztek. Csak minden ilyen jól jött össze.
Ehhez képest ha mindent csúcsra járatnak a rekord kedvéért, és még az idő is kedvező, akkor miért ne.
Amúgy meg magyarul is vannak beszámolók ezekről a termésátlagokról.
Válasz Ares 826 #12463. hozzászólásáraTehát fenntartod, hogy ilyen nincs.