Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak647 FtBenzin árak628 FtEUR413.74 FtUSD401.77 FtCHF440.14 FtGBP494.56 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Sajnos azt kell mondanom, hogy ez rém kellemetlen
Nagyon nehéz lesz előkeríteni őket. Sokat nem tudsz velük kezdeni. Gondolom semmi papír nincs, hogy tőlük vetted. Ha meg is vannak simán letagadnak mindent.
Lassan kimegy belőlük a táp, legalább levesnek való lesz belőlük.
Kecskemét közeli vagyok. Lelkesen olvastam a fórumot, és teljesen ki lettem okosítva.
Egy kérdésem lenne. 1 hónapja vettünk előnevelt kettős hasznú bábolnai csibéket a kecskeméti bábolnai forgalmazótól (Hegedűs Zsolt, ha jól emlékszem). Egy hónap után az állomány kétfelé vált. Az egyik fele kb. 1,5 kg körül mozog, a másik fele úgy 0,5 kg körül.
Ugyanazon a takarmányon vannak. Elképzelhető, hogy keveredett pár tetra-sl közéjük? Csak mert ahova mentünk, mindenfelé csirkék voltak éppen akkor. Vagy valamit nagyon elrontottam? Ha mind kettős hasznú, lehet azokból még valaha kutyakaján kívül valami más is?
Előre is köszönöm a felvilágosítást!
sziasztok gigigombas vagyok Taranyból a segítségeteket kérném.kb 2 hónapja újsághirdetés alapján rendeltem tolyo jércéket. amit meg is hoztak este sötétbe.amit megmutatak szép fiatal jércék voltak. Egy fehér opel vetra utánfutoval hozta öket.55 db hozatatam dobáltuk öket sorba,márt akor szová tetemhogy kopaszok a nyakuknál .azt aválasztkaptam hogy a ketrec töl ilyenek. másnap márt látszot ,hogy átvertek. mostanra kb 70%uk vedlik .szeretném megtalálni azt az opelt amelyik álitolag Vajtárol hordja az álatokat.csirkét, tolyo tyukot, kacsát stb ha valaki tud infot adni megköszöném.üdv gigigombas.
Na eszembe jutott egy másik megoldást. Valószínűleg ez jobb.
Szarvasolajjal be kell kenni a sebes helyre.
Régóta ezzel szoktunk kenegetni. (Sötétbarna színe van, de inkább fekete.) Büdös, de fertőtlenít. A szaga miatt nem fog újra csipkedni.
Sajnos nem tudom már, hogy hol lehet venni, de lehet, hogy gyógyszertárban lehet venni.
Ha "csak" az udvarba akarsz pár darabot akkor teljesen mindegy, hogy milyent veszel. Ha tojásozni szeretnél akkor minimum 17 hetes spec tojó jércéket kell venni. Addigra már vége a vakcinázási programnak. Lehet, hogy "drága" de az olcsó nem mindíg olcsóbb.
igen.. elhibáztam az elején, vegyes vöröset vettem, a fele kakas lett. Múlt héten tettem pontot az életük végére.
Most nagyon kevés tojó maradt (15), szóval legalább 10-20 db-ot vennék
Válasz #1179. hozzászólásra
Szerintem ha vki jércét akar venni, az talál....csak körül kell nézni a neten, meg kérdezősködni, de újságban is több tucat hirdetést szoktam látni.
Persze hogy melyik milyen, az már kérdéses...
A felvevő piactól függ a legalizálás.
Ha boltoknak akarsz eladni akkor pecsételni kell.
50 db tyúkig vagy kistermelő. 51db vagy 51000db az már mindegy. Ugyanazok a feltételek.
1. lépés: MVH regisztráció (G0001-12-01 reg lap; http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/tamogatasok/MVHJogcimKeresoPortletWindow;jsessionid=1632CBCCC65716F038A98125156D4287?tamogatas_id=1000127&mutat=T%C3%A1mogat%C3%A1s%2Br%C3%A9szletei&tartalom_id=1026891 )
2. lépés: TIR regisztráció
Amikor regisztrálsz a TIR ben elmondanak mindent amit tudnod kell.
Válasz #1170. hozzászólásra
Ez nálunk úgy működik, h a gazdaboltban kell megrendelni a pipiket, ők rendelik meg Bábolnáról az árut, és oda is viszik ki, Te meg elmész érte....
Tulajdonképpen a gazdabolt egy viszonteladó, aki felveszi a városban a rendeléseket, így nem 10 db-ot kell rendelnie, hanem mondjuk 100at....
Pici!
Hozzánk anno kiszállították a 18hetes tojó hibrideket....árat ne kérdezz
Persze hoztak egyszerre 400db-ot.
először is szeretném megköszönni az eddigi segitséget,de szeretnék még arra vonatkozó segitséget kérni hogy én 200-as állományt szeretnék beállitani és arra nem tudom hogy milyen feltételek kellenének (engedély,tojásra pecsét,stb.)érdemes-e hivatalosan csinálni?
Én bábolnáról rendelném. Az ott nevelt jércék biztosan megkapták azt amit meg kell kapniuk. Gondolok itt a vakcinákra, világításra, etetésre.
Lehet rendelni 10-20-50-100-1000-10000 db ot is.
A kiscsirkéim csipkedték egymás lábát.. mondtak rá egy praktikát. Állati fehérje hiánya van ilyenkor (nem magamtól találtam ki, mondták) .. áztattam kutyakaját vízbe, kicsit kicsavartam.. veszekedtek érte kicsik és nagyok- ja, és abbahagyták a csipkedést. Szóval nálam bevált
Válasz #1163. hozzászólásra
Sziasztok!Valahogy rendezni kell a tojás méreteket is.53-63 M-es méret is túl nagy mérethatárt enged meg.Háziasszonyi példa:Piskóta 10 tojásból.10 tojás 20 dkg cukor 20 dkg liszt.Nem mindegy hogy a tojás mekkora súlyú.Az 53 g.tojás nem fog adni magas, könnyű tésztát. Soha nem a mérethatár felső értékéhez közelítenek.
sziasztok. tud nekem valaki segíteni abban hogy mikor és milyen mennyiségben érdemes kezdeni tojótyúkokat tartani?a mikort azt úgy értem hogy most ősszel vagy tavasszal?a mennyiséget pedig úgy értem hogy kezdőként mekkora mennyiség ajánlott?mikor és hol lehetne jércéket vásárolni?
Szerintem inkább próbálj meg nekik emelni a fehérje bevitelen, mert akkor támadják idegesen egymást ! Kiszúrják a "leggyengébbet", és azt használják fehérje pótlásra. Kicsit több Lizin, vagy Metionin is segíthet, bár én inkább szójával emelném a fehérje szintet. A csőrkurtítással az a gond, hogy 2 hetente elvégezheted, vagy nem ér semmit.
Sziasztok!
16 hetes jércémnek ma délelött piros volt a szeme és váladékozott a csőre.10 perc mulva kimult.Ez mitől lehet? tegnap este még semmi baja nem volt, van még egy ami szomorkodik.
Elvileg mindegy milyen olló csak erős legyen.
Arra kell figyelni, hogy csak addig vágja az ember, hogy ne vérezzen. Elvileg úgy nő a csőrük mint a mi körmünk.
Ezért szokták napos korban, hogy a tövét is levágják akkor elvileg nem nő vissza.
Válasz #1148. hozzászólásra
Szia!
Tojótyúk ügyben nem vagyok nem vagyok szaki, de az biztos, hogy amikor nálunk a húshibridek kezdték ki egymást aminosav hiány volt a probléma. Promotort meg hasonlókat itattunk, s hála istennek rendeződótt a dolog. A helyedben ilyen irányba is tapogatóznék. Biztosan van valami erröl a neten valahol.
Szia! Nagyon köszönöm a tanácsot, és arra van valami tipp hogy ezt a csőkurtitást hogy lehet megoldani a legegyszerübben? és mivel? milyen időközönként? még soha nem csináltam!
Válasz #1146. hozzászólásra
Szia!
Nekem anyukám tartott még évekkel ezelőtt ketreces tyúkokat, és ott is előjött ez a rossz szokás
Akkor ő azt csinálta, h ha észrevette, h kikezdték az egyik tyúkot, akkor azt rögtön kivette a ketrecből, mert képesek ám kibelezni egymást!
Ha tudod, azt is figyeld meg, h melyik tyúk az, amelyik el kezdi a csipkedést, mert egy mindig van, amelyik "felbujtó".
Addig kell kinn tartani a csipkedős tyúkot, ameddig úgy nem gondolod, h már ártalmatlan (ez lehet 1-2 hét), aztán meg lehet próbálni visszatenni.
De akkor újra figyelni kell, h elkezdi e újra!!!!
Én őszintén megmondom Neked, h nálam is volt, és van is ilyen probléma, pedig mély almos tyúkokról van szó....
Adtam nekik én is már mindenféle vitamint, meg kiegészítőt--------hát semmi!
Akkor hagyták abba, amikor már ott tartottam, h levágom az összeset, de inkább csak a csőrüket csíptem le.
No azóta csend van, de a tollcsipkedés így is megmaradt, és ha megnő a csőrük, akkor bizony újra le kell csipkedni
Mielőtt bárki feljelentene állatkínzásért: csak 1-2 mm-t csípek le, és ettől még szépen esznek isznak
Én csak ennyit tudok Neked mondani, remélem sikerül vmi megoldást találni!
Sziasztok! A mai napon vettem ki egy tojót a ketrecből és kb 15 perc mulva elvérzett, olyan szinten kicsipkedték hogy belehalt.Jolovitot kaptak, régebben és nem tudom hogy mennyi ideig és milyen dózisba kell nekik adni, az állatorvos is csak megkérdezte hogy kaptak-e és ennyi.Mintha idegesebbek lennének, olyan mint mikor megijeszti valami őket folyamatosan.Valami tanácsot!
3044 hozzászólás
Válasz #1189. hozzászólásra

Tud valaki Vas megyében 18-20 hetes eladó tojókat?
A bábolnaiak nem szállítanak sehova.. hívtam őket- a nőszemély ragaszkodott hozzá,hogy menjek el értük.. mondtam köszi, de az nem igazán buli.
Sziasztok!
Kecskemét közeli vagyok. Lelkesen olvastam a fórumot, és teljesen ki lettem okosítva.
Egy kérdésem lenne. 1 hónapja vettünk előnevelt kettős hasznú bábolnai csibéket a kecskeméti bábolnai forgalmazótól (Hegedűs Zsolt, ha jól emlékszem). Egy hónap után az állomány kétfelé vált. Az egyik fele kb. 1,5 kg körül mozog, a másik fele úgy 0,5 kg körül.
Ugyanazon a takarmányon vannak. Elképzelhető, hogy keveredett pár tetra-sl közéjük? Csak mert ahova mentünk, mindenfelé csirkék voltak éppen akkor. Vagy valamit nagyon elrontottam? Ha mind kettős hasznú, lehet azokból még valaha kutyakaján kívül valami más is?
Előre is köszönöm a felvilágosítást!
Válasz #1190. hozzászólásra
sajnos nem tudom A telcsi számotis elkevertem.
a telefont egy kedves hangu hölgy vate fel mindig.
tolnába és somogyba fehér megyébe szálitotak. ha valaki tud infot köszi t 06304405694.
Válasz #1189. hozzászólásra
nem rémlik, h mi a rendszáma?
sziasztok gigigombas vagyok Taranyból a segítségeteket kérném.kb 2 hónapja újsághirdetés alapján rendeltem tolyo jércéket. amit meg is hoztak este sötétbe.amit megmutatak szép fiatal jércék voltak. Egy fehér opel vetra utánfutoval hozta öket.55 db hozatatam dobáltuk öket sorba,márt akor szová tetemhogy kopaszok a nyakuknál .azt aválasztkaptam hogy a ketrec töl ilyenek. másnap márt látszot ,hogy átvertek. mostanra kb 70%uk vedlik .szeretném megtalálni azt az opelt amelyik álitolag Vajtárol hordja az álatokat.csirkét, tolyo tyukot, kacsát stb ha valaki tud infot adni megköszöném.üdv gigigombas.
Válasz #1146. hozzászólásra
Na eszembe jutott egy másik megoldást. Valószínűleg ez jobb.
Szarvasolajjal be kell kenni a sebes helyre.
Régóta ezzel szoktunk kenegetni. (Sötétbarna színe van, de inkább fekete.) Büdös, de fertőtlenít. A szaga miatt nem fog újra csipkedni.
Sajnos nem tudom már, hogy hol lehet venni, de lehet, hogy gyógyszertárban lehet venni.
Válasz #1186. hozzászólásra
Nem tudhatod, hogy mit hoznak magukkal.
Ha több helyről hozod az állatokat akkor célszerű karanténozni.
Válasz #1185. hozzászólásra
ez így van!!!
...tapasztaltam
jól tudom, h nem túl jó ötlet több helyről vásárolni tyúkokat, és úgy összeereszteni?
Válasz #1183. hozzászólásra
Ha "csak" az udvarba akarsz pár darabot akkor teljesen mindegy, hogy milyent veszel. Ha tojásozni szeretnél akkor minimum 17 hetes spec tojó jércéket kell venni. Addigra már vége a vakcinázási programnak. Lehet, hogy "drága" de az olcsó nem mindíg olcsóbb.
Válasz #1183. hozzászólásra
értem
csak vigyázni kell, nehogy bántsák majd egymást (mert gondolom együtt akarod őket tartani)....
kell idő, míg összeszoknak
Válasz #1182. hozzászólásra
igen.. elhibáztam az elején, vegyes vöröset vettem, a fele kakas lett. Múlt héten tettem pontot az életük végére.
Most nagyon kevés tojó maradt (15), szóval legalább 10-20 db-ot vennék
Válasz #1181. hozzászólásra
akkor vannak már 18hetesek Nálad, és azok mellé szeretnél venni?
Válasz #1180. hozzászólásra
a környéken 7hetes 800 Ft.. 18 hetest szeretnék.. logisztikailag most nem megoldható a több különböző korú állatka
Válasz #1179. hozzászólásra
Szerintem ha vki jércét akar venni, az talál....csak körül kell nézni a neten, meg kérdezősködni, de újságban is több tucat hirdetést szoktam látni.
Persze hogy melyik milyen, az már kérdéses...
Válasz #1177. hozzászólásra
Én innem is hoztam ISABROWN jércéket: http://www.doanimal.hu/
Kiderül, hogy melyik a jobb a Tetra SL vagy ez.
Válasz #1168. hozzászólásra
A felvevő piactól függ a legalizálás.
Ha boltoknak akarsz eladni akkor pecsételni kell.
50 db tyúkig vagy kistermelő. 51db vagy 51000db az már mindegy. Ugyanazok a feltételek.
1. lépés: MVH regisztráció (G0001-12-01 reg lap; http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/tamogatasok/MVHJogcimKeresoPortletWindow;jsessionid=1632CBCCC65716F038A98125156D4287?tamogatas_id=1000127&mutat=T%C3%A1mogat%C3%A1s%2Br%C3%A9szletei&tartalom_id=1026891 )
2. lépés: TIR regisztráció
Amikor regisztrálsz a TIR ben elmondanak mindent amit tudnod kell.
Válasz #1172. hozzászólásra
gondolod?
No itt a honlap, körül lehet nézni, szép kis oldal
Külföldre is szállítanak, szóval lehet Te is beleférsz
http://www.babolnatetra.com/kapcsolat.html
Válasz #1171. hozzászólásra
én elhiszem hogy kiszállitják azzal nincs baj csak az árral...... az érdekel
Válasz #1170. hozzászólásra
Ki nem hozzák. Vannak nevelő telepek pl. Pilisjászfalu és el kell menni értük.
Válasz #1169. hozzászólásra
1.600 HUF/db
Válasz #1172. hozzászólásra
majd MLLcsi nagy viszontttt agságok közepette eladja neked
nem csekély nyereseggel hehehehe
Válasz #1171. hozzászólásra
a környékünkön nem sok olyan hülye van, mint én.. szóval viszonteladós-projekt kilőve
Válasz #1170. hozzászólásra
Ez nálunk úgy működik, h a gazdaboltban kell megrendelni a pipiket, ők rendelik meg Bábolnáról az árut, és oda is viszik ki, Te meg elmész érte....
Tulajdonképpen a gazdabolt egy viszonteladó, aki felveszi a városban a rendeléseket, így nem 10 db-ot kell rendelnie, hanem mondjuk 100at....
Pici!
Hozzánk anno kiszállították a 18hetes tojó hibrideket....árat ne kérdezz
Persze hoztak egyszerre 400db-ot.
Válasz #1167. hozzászólásra
szerinted ha kérek Bábolnáról 20 db-ot, kihozzák? és milyen csillagászati ára lesz?
Válasz #1167. hozzászólásra
de milyen árba vannak????? 18 hetesek?
először is szeretném megköszönni az eddigi segitséget,de szeretnék még arra vonatkozó segitséget kérni hogy én 200-as állományt szeretnék beállitani és arra nem tudom hogy milyen feltételek kellenének (engedély,tojásra pecsét,stb.)érdemes-e hivatalosan csinálni?
Válasz #1162. hozzászólásra
Én bábolnáról rendelném. Az ott nevelt jércék biztosan megkapták azt amit meg kell kapniuk. Gondolok itt a vakcinákra, világításra, etetésre.
Lehet rendelni 10-20-50-100-1000-10000 db ot is.
A kiscsirkéim csipkedték egymás lábát.. mondtak rá egy praktikát. Állati fehérje hiánya van ilyenkor (nem magamtól találtam ki, mondták) .. áztattam kutyakaját vízbe, kicsit kicsavartam.. veszekedtek érte kicsik és nagyok- ja, és abbahagyták a csipkedést. Szóval nálam bevált
Válasz #1163. hozzászólásra
Sziasztok!Valahogy rendezni kell a tojás méreteket is.53-63 M-es méret is túl nagy mérethatárt enged meg.Háziasszonyi példa:Piskóta 10 tojásból.10 tojás 20 dkg cukor 20 dkg liszt.Nem mindegy hogy a tojás mekkora súlyú.Az 53 g.tojás nem fog adni magas, könnyű tésztát. Soha nem a mérethatár felső értékéhez közelítenek.
Válasz #1162. hozzászólásra
annyival kezd amennyi pénzed van rá! és aprohirdetésekben keresel jércéket ősszel indul a szezonja neki......
Jön a kilós tojás!
sziasztok. tud nekem valaki segíteni abban hogy mikor és milyen mennyiségben érdemes kezdeni tojótyúkokat tartani?a mikort azt úgy értem hogy most ősszel vagy tavasszal?a mennyiséget pedig úgy értem hogy kezdőként mekkora mennyiség ajánlott?mikor és hol lehetne jércéket vásárolni?
Válasz #1146. hozzászólásra
Szerintem inkább próbálj meg nekik emelni a fehérje bevitelen, mert akkor támadják idegesen egymást ! Kiszúrják a "leggyengébbet", és azt használják fehérje pótlásra. Kicsit több Lizin, vagy Metionin is segíthet, bár én inkább szójával emelném a fehérje szintet. A csőrkurtítással az a gond, hogy 2 hetente elvégezheted, vagy nem ér semmit.
Válasz #1158. hozzászólásra
Nem is nagyon vett levegőt, feküdt csukott szemmel, és amikor én kinyitottam neki akkor láttam hogy vörös a szeme.
Moderálási elveink miatt törölve.
Czanik Sanyi (1178)
2012-07-24 12:21:58
Válasz #1157. hozzászólásra
Nem "szörcsög" amikor levegőt vesz?
Sziasztok!
16 hetes jércémnek ma délelött piros volt a szeme és váladékozott a csőre.10 perc mulva kimult.Ez mitől lehet? tegnap este még semmi baja nem volt, van még egy ami szomorkodik.
Válasz #1152. hozzászólásra
Elvileg mindegy milyen olló csak erős legyen.
Arra kell figyelni, hogy csak addig vágja az ember, hogy ne vérezzen. Elvileg úgy nő a csőrük mint a mi körmünk.
Ezért szokták napos korban, hogy a tövét is levágják akkor elvileg nem nő vissza.
Válasz #1148. hozzászólásra
Szia!
Tojótyúk ügyben nem vagyok nem vagyok szaki, de az biztos, hogy amikor nálunk a húshibridek kezdték ki egymást aminosav hiány volt a probléma. Promotort meg hasonlókat itattunk, s hála istennek rendeződótt a dolog. A helyedben ilyen irányba is tapogatóznék. Biztosan van valami erröl a neten valahol.
Válasz #1151. hozzászólásra
csak napos korban lehet kurtítani akkor is speckó vágóval ami el is süti hogy ne vérezzen
Válasz #1146. hozzászólásra
minden hónap első 3 napján vitaminoztam és az ajánlott adag dupláját kapták
stresszes helyzetnél a Calgophose verhetetlen
Válasz #1151. hozzászólásra
Szerintem oldalcsipő fogóval lehet kurtítani.
Válasz #1149. hozzászólásra
Szia! Nagyon köszönöm a tanácsot, és arra van valami tipp hogy ezt a csőkurtitást hogy lehet megoldani a legegyszerübben? és mivel? milyen időközönként? még soha nem csináltam!
Válasz #1141. hozzászólásra
Szia Zsolt!
Láttam hogy majd utána kérdezel a jércénk!
Ha lesz akkor nekem is kellene majd mélyalmos tartásmódba vannak nekem ugy hogy olyan kellene!
Előre is köszi a segítséget és még nem is vagyok messze Picitől mert ha jól tudom ő szolnok környéke!
Válasz #1146. hozzászólásra
Szia!
Nekem anyukám tartott még évekkel ezelőtt ketreces tyúkokat, és ott is előjött ez a rossz szokás
Akkor ő azt csinálta, h ha észrevette, h kikezdték az egyik tyúkot, akkor azt rögtön kivette a ketrecből, mert képesek ám kibelezni egymást!
Ha tudod, azt is figyeld meg, h melyik tyúk az, amelyik el kezdi a csipkedést, mert egy mindig van, amelyik "felbujtó".
Addig kell kinn tartani a csipkedős tyúkot, ameddig úgy nem gondolod, h már ártalmatlan (ez lehet 1-2 hét), aztán meg lehet próbálni visszatenni.
De akkor újra figyelni kell, h elkezdi e újra!!!!
Én őszintén megmondom Neked, h nálam is volt, és van is ilyen probléma, pedig mély almos tyúkokról van szó....
Adtam nekik én is már mindenféle vitamint, meg kiegészítőt--------hát semmi!
Akkor hagyták abba, amikor már ott tartottam, h levágom az összeset, de inkább csak a csőrüket csíptem le.
No azóta csend van, de a tollcsipkedés így is megmaradt, és ha megnő a csőrük, akkor bizony újra le kell csipkedni
Mielőtt bárki feljelentene állatkínzásért: csak 1-2 mm-t csípek le, és ettől még szépen esznek isznak
Én csak ennyit tudok Neked mondani, remélem sikerül vmi megoldást találni!
Válasz #1147. hozzászólásra
Vicces mind a 120nak nem fogom levágni a csőrét..a problémát kellene megszüntetni.képet is küldhetek nagyon brutális!Valami más nincs???
Válasz #1146. hozzászólásra
Csőrvágás?
Sziasztok! A mai napon vettem ki egy tojót a ketrecből és kb 15 perc mulva elvérzett, olyan szinten kicsipkedték hogy belehalt.Jolovitot kaptak, régebben és nem tudom hogy mennyi ideig és milyen dózisba kell nekik adni, az állatorvos is csak megkérdezte hogy kaptak-e és ennyi.Mintha idegesebbek lennének, olyan mint mikor megijeszti valami őket folyamatosan.Valami tanácsot!
Válasz #1144. hozzászólásra
körbekérdezünk aztán szólok