Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak616 FtBenzin árak608 FtEUR391.7 FtUSD360.23 FtCHF407.66 FtGBP463.61 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
"A szakmai osztály tájékoztatása alapján alábbi választ adjuk kérdésére:
A zöldítés rendelet szerint:
ökológiai jelentőségű másodvetés: a tárgyévre az egységes kérelemben bejelentett első növény betakarítása után és a következő év első növényének vetése előtt, tárgyév július 1-jétől október 1-jéig terjedő időszakban - a 3. mellékletben felsorolt, vagy a 22. § (2) bekezdésében meghatározott, legalább két fajból - vetett növényállomány, amelyet zöldtrágyának, vagy téli takarónövénynek használnak és a következő évi első növény vetése előtt beforgatnak;
Arra nincs előírás, hogy meddig kell a területen lenni az öko másodvetésnek.
Győrtől Ny-ÉNy-ra volt komoly eső 30-50 mm, bár nem tudom ezt mennyire itta be a kemény talaj. Lényeg az hogy Győr K, DK oldalán 1 csepp nem sok annyi nem volt sajnos.
És ha búzát akarok előtte vetni?
Ha november elején dolgozom be az is a következő növény vetése előtt van.
Érdekes hogy egy egész könyvet írtak erről a zöldítésről de a konkrét dátum az nincsen benne.
A másik meg az hogy nevetséges hogy ökológiai célterületnek szinte semmit nem lehet elfogadtatni mert annyira lehetetlenek a kritériumok.
De biztos ez volt a cél is vagy csak egyszerűen hátsó szándék.
Minek akkor az agrárkamara?
Az lenne a dolga hogy elfogadtassa hogy az összes dzsungel megfeleljen az 5%-nak.
Ne a termő területből kelljen kivenni.
Semmi bajom a zöldtrágyázással mert jó és hasznos de 1000 más szempontot is figyelembe kell venni. Egyrészt mire van piac.
Másrészt megesznek bennünket a vadak. Ebben sincs semmi előrelépés, egyre xarabb a helyzet
a sok kifogással tele a padlás.
Továbbá tavasszal meg télen általában elúszunk.
Nyáron meg elengedik a vizet mikor itt kéne tartani.
A kedves illetékesek jó lenne ha tennének valamit ezekben az ügyekben.
Ma egy hete vetettem,kibujt a szalma alólis szépen.Mustár,facélia,olajretek+egy kis tritikálé árva kelés.Nem lett sűrű egy kicsit?Ma ismét kapott egy kis essőt/15mm/
Én már vahy két hete de még nem kelt ki de bezzeg a parlagfű már szép nagy. Ma azt mondták mvhnál kaszálni lehet csak a parlagfű büntetés megelőzése miatt
Válasz Netparaszt #700. hozzászólására
Fehér mustár - olajretek keveréket fogunk vetni, felénk most elég nedves a talaj és hétvégére újabb esőt mond. Meglátjuk, felénk még nem vetett senki.
Válasz bendix #698. hozzászólására Hajdinás keverékhez korai, magot hozhat télig, de többi növényhez már jó lehet, mert kecés helyen elég nedves még a talaj.
A lényeg, hogy az első 10+ mm-es csapadék már földben találja a magot augusztus közepétől.
Válasz Bán Zsolt #687. hozzászólására Ezek a növények nem rothadnak, hanem korhadnak, ez nagy kölönbség.
A mellékelt albumban egy szármaradványos, direktvetéses napraforgó látható gombaölőzés nélkül innen Békés megyéből. Békési NoTill napraforgó
A kórságok nem a felszínen maradó takarónövényektől szaporodnak fel, mint magad is látod a hagyományos, szántásos technológiában jelentkező kórságok mennyiségét.
Ott semmi szármaradvány nem marad, mégis sok gombás betegség támadja az állományt.
A gombás betegségek nyomása is csökken, mikor a talaj élővé válik, az pedig nem fog élővé válni, míg nincs elég takarás és állandó fedettség.
Ezért nem tartom semmire a munkagépekre szerelhető röpítőtárcsás aprómag vetőket. Sajnos én is láttam már ilyen tárcsára szerelhető eszközzel elszórt mustár utáni kelést, pontosabban nem kelést.
Viszont Cimbike írta még régebben, hogy ő a Biodrill-el már vetett eredményesen repcét, ezért ott látnák fantáziát a zt keverék vetésében is.
10-15 kg vetőmag árából kijön a legdrágább Horsch vagy Vaderstad-os vetés is, ha valaki geccsol és kiszórja szóróval majd beletárcsázza bérmunkaköltségen számolva többe kerül, mint egy vetés...
Válasz Bán Zsolt #682. hozzászólására A zöldtrágya valóban pénzkidobás, ahogy a monokultúrás takarónövény is csak néhány esetben ajánlott.
A takarónövénykeverék viszont a szerves trágya mellé a legjobb dolog, ami történhet a talajoddal, de csak akkor, ha jövő tavaszig hozzá sem nyúlsz a területedhez.
Nézz rá: Takarónövény, parlag vagy zöldtrágya?
Válasz .Feco. #678. hozzászólására A legtöbben műtrágyaszóróval vetik, ezért nem merek 20-25 kg alá menni, mert ritka volna az állomány.
A legjobb az igényes vetés volna, egy sor kulti, gabonavetőgéppel, akkor megáll a 15 kg az alapkeverékben.
nekem ugye kényszer a zöldítés miatt, mert a szervestrágyázás mellé felesleges a zöldtrágya
de majd most megmutathatja mert 8ha egyik felébe ment a repce somkóró másik felébe meg trágya lesz
A mutragyaszoro nagyon rossz döntés! Ahhoz hogy értelmes állomány legyen olyan sok magot kellene kiszórni, hogy abból bőven kijön hogy valaki elveti értelmes vetogeppel! A ki-nem-kelt magok jövőre gyomnövénykent nőnek ki!!!
Láttam mar mutragyaszoros vetést, 20-30%-os kelessel lehet számolni...
Tisztán vetve mustárbol 10-12 kg, olajretek 10-15, facelia 5-6. Ha keverékben veti az ember akkor csökkenteni kell, a keverektol függően. Pl. mustár+olajretek összesen legyen 12-15kg, de mondjuk olajretek+facelia eseten mar normál vetőmag 70%-a menjen ki. (Az azonos növény magasságon élőket aranyosan csökkentem, a különböző növényszinteken élőket csak részben)
Sziasztok segítséget kérnék.Mustár olajretek keveréket mikor és milyen talajmunkával kéne elvetni?Vetést csak műtrágya szóróval tudnám megcsinálni.Elképzelésem:szórás,tárcsa,gyűrűs henger,ősszel virágzásban leszántva?Köszi
Válasz .Feco. #672. hozzászólására Mennyit szoktál vetni hektáronként? nekem a 20-25 közötti mennyiség tűnik optimálisnak az olajretek-mustár alapú keverékekből (ha nincs benne gabonaféle is)
Valamit vagy félre értettél, vagy nagy butaságot írtál! Akkor sem kell 25 kiló egyikbol sem, ha magukban vetik! Amit leírtál hektáronként kb. 60.000 Ft! Egy-egy fajból max. 4-5 kiló kell, meg így is iszonyat sűrű dzsuva lesz!
1214 hozzászólás
igen tudok segíteni, új zöldtrágyavetőt forgalmazunk .Nézd meg a hirdetéseimet.üdv
Tud valaki eladó zöldtrágya vetőgépet? Használt is jó vagy elektromos vagy mechanikus. Olyan is jó amit felehet szerelni gruber-re vagy tárcsára.
Válasz 4964 #711. hozzászólására
MVH Válasza!!!
"A szakmai osztály tájékoztatása alapján alábbi választ adjuk kérdésére:
A zöldítés rendelet szerint:
ökológiai jelentőségű másodvetés: a tárgyévre az egységes kérelemben bejelentett első növény betakarítása után és a következő év első növényének vetése előtt, tárgyév július 1-jétől október 1-jéig terjedő időszakban - a 3. mellékletben felsorolt, vagy a 22. § (2) bekezdésében meghatározott, legalább két fajból - vetett növényállomány, amelyet zöldtrágyának, vagy téli takarónövénynek használnak és a következő évi első növény vetése előtt beforgatnak;
Arra nincs előírás, hogy meddig kell a területen lenni az öko másodvetésnek.
Tisztelettel:
MVH – Központi Ügyfélszolgálat
"
Válasz 4964 #711. hozzászólására
Nem véletlen a szabályozás. Cél a termőterület csökkentése.
Válasz 4964 #709. hozzászólására
![smile nonono](/oldforum/images/smiles/nonono.gif)
Győrtől Ny-ÉNy-ra volt komoly eső 30-50 mm, bár nem tudom ezt mennyire itta be a kemény talaj. Lényeg az hogy Győr K, DK oldalán 1 csepp nem sok annyi nem volt sajnos.
Válasz bendix #710. hozzászólására
És ha búzát akarok előtte vetni?
Ha november elején dolgozom be az is a következő növény vetése előtt van.
Érdekes hogy egy egész könyvet írtak erről a zöldítésről de a konkrét dátum az nincsen benne.
A másik meg az hogy nevetséges hogy ökológiai célterületnek szinte semmit nem lehet elfogadtatni mert annyira lehetetlenek a kritériumok.
De biztos ez volt a cél is vagy csak egyszerűen hátsó szándék.
Minek akkor az agrárkamara?
Az lenne a dolga hogy elfogadtassa hogy az összes dzsungel megfeleljen az 5%-nak.
Ne a termő területből kelljen kivenni.
Semmi bajom a zöldtrágyázással mert jó és hasznos de 1000 más szempontot is figyelembe kell venni. Egyrészt mire van piac.
Másrészt megesznek bennünket a vadak. Ebben sincs semmi előrelépés, egyre xarabb a helyzet
a sok kifogással tele a padlás.
Továbbá tavasszal meg télen általában elúszunk.
Nyáron meg elengedik a vizet mikor itt kéne tartani.
A kedves illetékesek jó lenne ha tennének valamit ezekben az ügyekben.
Válasz 4964 #707. hozzászólására
A következő (tavaszi) növény vetése előtt le kell forgatni!
Válasz gazda001 #708. hozzászólására
Pedig most Győr körül szinte mindenhol esett.
Válasz Dzotya #705. hozzászólására
Én már annak is örülnék ha a sima árvakelésem kikelne........
A zöldítés miatti zöldtrágyát meddig kell meghagyni a területen?
Sehol nem találok rá konkrét időpontot.
Válasz Dzotya #705. hozzászólására Hány kilóval szórtad? Sűrűnek néz ki, de kaphat még aszályt, kiritkulhat.
Válasz Netparaszt #699. hozzászólására
![](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20150803180705_f_nyk_p0797.jpg)
Ma egy hete vetettem,kibujt a szalma alólis szépen.Mustár,facélia,olajretek+egy kis tritikálé árva kelés.Nem lett sűrű egy kicsit?Ma ismét kapott egy kis essőt/15mm/![smile thumbupcool](/oldforum/images/smiles/thumbupcool.gif)
Válasz Bán Zsolt #702. hozzászólására
![smile wacko](/oldforum/images/smiles/wacko.gif)

Válasz bendix #698. hozzászólására
Én már vahy két hete de még nem kelt ki de bezzeg a parlagfű már szép nagy. Ma azt mondták mvhnál kaszálni lehet csak a parlagfű büntetés megelőzése miatt
Válasz Netparaszt #700. hozzászólására
Fehér mustár - olajretek keveréket fogunk vetni, felénk most elég nedves a talaj és hétvégére újabb esőt mond. Meglátjuk, felénk még nem vetett senki.
Válasz bendix #698. hozzászólására Hajdinás keverékhez korai, magot hozhat télig, de többi növényhez már jó lehet, mert kecés helyen elég nedves még a talaj.
A lényeg, hogy az első 10+ mm-es csapadék már földben találja a magot augusztus közepétől.
Válasz Dzotya #697. hozzászólására Ne aggódj, ennyi szalma alól kacagva kijön bármi.
Ki vetette már el a zöldtrágyát, nincs még korán kicsit?![smile confused](/oldforum/images/smiles/confused.gif)
Válasz erdifefe #695. hozzászólására
Nekem 3 méteren lesz,de 6 méterig ajánlják.
Válasz Mf-es #694. hozzászólására
Ez a henger elé szórja ki a magokat? Milyen széles munkaeszközre akarod rátenni? Csak hogy milyen szélesen oszlik el az a 8 adagoló..
Válasz erdifefe #693. hozzászólására
Passz,mindenki kitalálja mire lenne neki jó.Nem tudom,hibridbúzát elvetné-e?8 adagoló hengert adnak az alap árba.
Válasz Mf-es #689. hozzászólására
Ez a zt keveréken meg műtrágyán kívűl mi egyéb kijuttatására alkalmas?
Válasz otis #691. hozzászólására
Ilyet rendeltem.440+fa
Válasz Mf-es #689. hozzászólására
![smile thumbup](/oldforum/images/smiles/thumbup.gif)
Ez tetszik!
Válasz Bán Zsolt #687. hozzászólására Ezek a növények nem rothadnak, hanem korhadnak, ez nagy kölönbség.
A mellékelt albumban egy szármaradványos, direktvetéses napraforgó látható gombaölőzés nélkül innen Békés megyéből.
Békési NoTill napraforgó
A kórságok nem a felszínen maradó takarónövényektől szaporodnak fel, mint magad is látod a hagyományos, szántásos technológiában jelentkező kórságok mennyiségét.
Ott semmi szármaradvány nem marad, mégis sok gombás betegség támadja az állományt.
A gombás betegségek nyomása is csökken, mikor a talaj élővé válik, az pedig nem fog élővé válni, míg nincs elég takarás és állandó fedettség.
Válasz otis #688. hozzászólására
És ez??
Válasz .Feco. #679. hozzászólására
Ezért nem tartom semmire a munkagépekre szerelhető röpítőtárcsás aprómag vetőket. Sajnos én is láttam már ilyen tárcsára szerelhető eszközzel elszórt mustár utáni kelést, pontosabban nem kelést.
Viszont Cimbike írta még régebben, hogy ő a Biodrill-el már vetett eredményesen repcét, ezért ott látnák fantáziát a zt keverék vetésében is.
Válasz Netparaszt #684. hozzászólására
csak mondjuk napraforgó alá mennyire lenne jó ez a sok rothadó növény?
gondolok itt a gombás megbetegedésekre?
Válasz .Feco. #685 hozzá
így van nekem 16ért vetették Tume vetőgéppel
Válasz Netparaszt #683. hozzászólására
10-15 kg vetőmag árából kijön a legdrágább Horsch vagy Vaderstad-os vetés is, ha valaki geccsol és kiszórja szóróval majd beletárcsázza bérmunkaköltségen számolva többe kerül, mint egy vetés...
Válasz Bán Zsolt #682. hozzászólására A zöldtrágya valóban pénzkidobás, ahogy a monokultúrás takarónövény is csak néhány esetben ajánlott.
A takarónövénykeverék viszont a szerves trágya mellé a legjobb dolog, ami történhet a talajoddal, de csak akkor, ha jövő tavaszig hozzá sem nyúlsz a területedhez.
Nézz rá:
Takarónövény, parlag vagy zöldtrágya?
Válasz .Feco. #678. hozzászólására A legtöbben műtrágyaszóróval vetik, ezért nem merek 20-25 kg alá menni, mert ritka volna az állomány.
A legjobb az igényes vetés volna, egy sor kulti, gabonavetőgéppel, akkor megáll a 15 kg az alapkeverékben.
Válasz .Feco. #680. hozzászólására
nekem ugye kényszer a zöldítés miatt, mert a szervestrágyázás mellé felesleges a zöldtrágya
de majd most megmutathatja mert 8ha egyik felébe ment a repce somkóró másik felébe meg trágya lesz
Olajretek 6 kg,mustár 7 kg,facélia 3 kg,borsó 20 kg,tillage radish 3 kg.
Válasz Bán Zsolt #677. hozzászólására
Igen, drága! Csak ugy van értelme, ha az ember komolyan csinálja! Pénzkidobásnak marha nagy pocseklas!
Válasz Schlepper #676. hozzászólására
A mutragyaszoro nagyon rossz döntés! Ahhoz hogy értelmes állomány legyen olyan sok magot kellene kiszórni, hogy abból bőven kijön hogy valaki elveti értelmes vetogeppel! A ki-nem-kelt magok jövőre gyomnövénykent nőnek ki!!!
Láttam mar mutragyaszoros vetést, 20-30%-os kelessel lehet számolni...
Válasz Netparaszt #674. hozzászólására
Tisztán vetve mustárbol 10-12 kg, olajretek 10-15, facelia 5-6. Ha keverékben veti az ember akkor csökkenteni kell, a keverektol függően. Pl. mustár+olajretek összesen legyen 12-15kg, de mondjuk olajretek+facelia eseten mar normál vetőmag 70%-a menjen ki. (Az azonos növény magasságon élőket aranyosan csökkentem, a különböző növényszinteken élőket csak részben)
De drága dolog ez a zöldtrágya azt hiszem jövőre inkább ugaroltatom a legxarabb homokot
Sziasztok segítséget kérnék.Mustár olajretek keveréket mikor és milyen talajmunkával kéne elvetni?Vetést csak műtrágya szóróval tudnám megcsinálni.Elképzelésem:szórás,tárcsa,gyűrűs henger,ősszel virágzásban leszántva?Köszi
Válasz Netparaszt #674. hozzászólására
Ha zab is van benne, akkor mennyi?
Válasz .Feco. #672. hozzászólására Mennyit szoktál vetni hektáronként? nekem a 20-25 közötti mennyiség tűnik optimálisnak az olajretek-mustár alapú keverékekből (ha nincs benne gabonaféle is)
Válasz .Feco. #672. hozzászólására
Összesen 20-25 kg/ha
Válasz bobo77 #670. hozzászólására
Valamit vagy félre értettél, vagy nagy butaságot írtál! Akkor sem kell 25 kiló egyikbol sem, ha magukban vetik! Amit leírtál hektáronként kb. 60.000 Ft! Egy-egy fajból max. 4-5 kiló kell, meg így is iszonyat sűrű dzsuva lesz!
Válasz bobo77 #670. hozzászólására
Köszi és az arányokról valaki valamit?
Válasz PéZé #666. hozzászólására
20-25 kg/ha ha minden igaz
Válasz Mf-es #668. hozzászólására
Bocs, nem volt egyértelmű: 4 összetevőből álló: Facélia, olajretek, hajdina és mustár.
Válasz PéZé #666. hozzászólására
Mi az a 4?
Augusztusba, ha lesz is eső milyen zöldtrágyákat lehetne vetni? Ősz végéig lenne meghagyva.