Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak632 FtBenzin árak614 FtEUR414.08 FtUSD396.98 FtCHF444.25 FtGBP499 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Három paprika tövét törtem el, három különböző fajtából. Egyiken sem tűnt fel a barnulás. Illetve még annyi lenne, hogy a levelek egyszerre sárgultak be és nem lentről indult el. De az is lehet, hogy rosszul figyeltem meg.
Válasz #4731. hozzászólásra
Nálam is volt tavaly ez a probléma és állítólag a levegőtlen,tömörödött talaj okozza.A növény gyökerén közben meg semmi nem látszik,
Szárítás, Darálás+őrlés. (Gépi csumázásra is -ingyenesen- helyben van lehetőség). Kb.: szeptember 15-től október végéig. Néhány zsáktól a több száz mázsáig.
20 éves múltal és tapasztalattal rendelkező cég. HACCP…
"A kórokozók közül elsőként a fuzáriumos és verticiliumos tőhervadást említem. E gombák károsításai és a betegség tünetei nagyon hasonlóak. Általában a paradicsomon, az uborkán és a paprikán jelennek meg, azonban az utóbbin a legjelentősebb a kártételük. Károsításuk folytán a legalsó levelek kezdetben fonnyadnak, hervadnak, a fiatal levelek széle pedig felfelé kunkorodik. A termesztő eleinte vízhiányra gondol csupán, mert a kórfolyamat meglehetősen lassú. A levelek szá-radása, zsugorodása csak később mutatkozik. A száron kívülről semmi sem árulkodik a fertőzésről, felhasítva azonban a gyökérnyaki részen jól látható az edénnyalábok megbarnulása. A kórokozók az edénnyalábban élősködnek, és megbénítják a vízszállítást. Egyes fogékony paprikafajtákon különösen erős fertőzések szoktak kialakulni."
Ezen a tövön még annyira nem előrehaladott a fonnyadás, hogy a termés is összeessen. Nem barna a belseje.
Még annyi tűnt fel, hogy a gyökérszárak végei száradtak el teljesen, könnyen letörhetőek.
Húzd fel a tövet és a gyökreket nézd meg, törd el a tövet gyökér kezdetnél és milyen a belseje barna ?? Vagy fuzárium vagy pítium gomba. Nálam is van mind a kettő jelen, kis % ban de van.
Mellékelnék egy képet, amin a problémánk látszik. Igaz a képen pfefferoni látható, de ugyan így járt a fűszer paprikánk mindkét típusa is. A szabadföldi paprika tő pár nap alatt elfonnyad, elszárad. A gyökérzete bebarnul, a termés összeesik, a levelek is szárazzá válnak. Eddig a tünet a 4 Ha terület 3-5%-át érintette . Az elfonnyadt tövek eloszlása egyenetlen, tőről tőre nem terjed. Vizet (eső és öntözés), tápanyagot bőven kapott. Ugyanúgy jelentkezett a tünet a pfefferoni és a fűszer paprikánkban. Kiültetés előtt Force-talajfertőtlenítő lett a talajba vetve.
A térségben több ember is ugyanígy járt. Azon a területen, ahol kevesebb csapadék hullott, nagyobb százalékban száradnak a tövek (akár 30-40%).
Tehetetlenül állunk a probléma előtt.
Valaki járt hasonlóan, vagy létezik rá magyarázat, esetleg megoldás?
Köszönöm előre is!
Mivel az Ampligo egyik hatóanyaga a klorantraniliprol - kontakt és gyomorméregként fejti ki hatását, transzlaminárisan beszívódik a növénybe, hosszú tartamhatással rendelkezik - engedélyezett a paprikában /Voliam Targo néven fut/, a lambda-cihalotrin pedig a Karate Zeon hatóanyaga, így szerintem nyugodtan használhatod....... mint növényvédelmi szakmérnök hozzáteszem: Természetesen csak a növényvédelmi szakszolgálat eseti engedélyével..........
Értem. Tavaly én is stewardoztam. Be is vált. Szerintem 1-2 hét és lehet szedni, de inkább kettő. Remélem jó ára lesz:) Én nem bízom a véletlen, 1-2 hernyót látok (vagy éppen lukas paprikát) már fújom is, nem lapozok:). Bár idén akartam kitenni megnézni hogy működik, de elmaradt.
Én raktam ki sárga ragacsos lapokat, minden milyen rovar van rajta, de bagolylepke egy darab sem, esténként ki szoktam menni traktorral munkalámpákkal körbenézni, még nincs nagy mozgás, hogy állsz érésben, mikor szeded? Steward?? (az egy napos) a karate 5 napos én ezt a kettő használom.
Elvileg megvan miért szórja a levelét, konídiumos gomba, feoramuláriás levélfoltosság.
Az alsó levél sárgul, foltosodik kanalasodik, a levél színén elmosódott szélű foltok jelennek meg. A fonákon kezdetben apró, később 3-4 mm átmérőjű szürkésfehér, majd barna micéliumgyepes foltok láthatóak. Végül a levelek lehullnak, a növény felkopaszodik.
Fejlődésének kedvez a 30fok feletti hőmérséklet, magas páratartalom, fülledség (ez ugye mostanában megvan).
Védekezni ellene Merpan wdg, dithane dg, sythane duplo
Én a múlt héten már lefújtam (merpan)+mikroelem, várom a fejleményeket.
ampligot használt már valaki? azt mondták lehet használni paprikában is, de neten nem találtam sehol semmit ami írná.. Ha lehet akkor az évije mennyi?:)
Szerintem nem gomba legalábbis az interneten fellelhető összes ca hiányos fűszerpapi így néz ki . Na a biztonság kedvéért rézzel plusz lombtrágyával lefujva
Sok az alternáriás bogyóm, baktérium szerencsére egy szál se....igaz más levélbetegség se nagyon......A Cursate-R, És az Acrobat-Mz teszi a dolgát, de jövőre bekutyuljuk az Amistart is az alternaria ellen.......
Lentebb olvastam, hogy van baj a nyulakkal is. Nekünk tavaly hatalmas kárt csináltak, bekerítettük villanypásztorral. Semmit nem ért, láttam is ahogy bejöttek még az őzek is rajta. Szóltunk a vadászoknak, kértek engedélyt, napokig kijártak váltásba (sötétedéstől másnap reggelig) és kilőtték őket. Ezzel meg is oldódott a probléma, csak sajnos későn szóltunk.. Pár napja az őz kóstolgatja a széleit..
Sziasztok!
Lassan egy éve nem írtam a fórumra, de most írok pár sort én is.
Látom sokatoknál problémát okoz a baci, ahogy nálam is. 1,5 hektár palántázottam van, és munkahely mellett igen nehéz odaérni mindig de megteszem amit lehet. 6-7 naponta permeteztem rézzel, lombnövelővel, virágkötővel de az időjárás itt sem kedvez neki, pedig teljesen homokföldbe van, ennek ellenére a sorok között majdnem megállt a víz.
Én arra törekszem hogy ami eddig megmaradt azt próbáljam menteni.
Csatolok pár képet hogy tudjatok viszonyítani.
sziasztok....latom nagyon el vagytok keseredve a fuszer miat...hat en sem nagyon orulok mert a rengeteg esotol sargul az alomany,megtenetek hogy kuldetek kepet hogy osze tudjam hasonlitani az enyemel?>
Válasz #4692. hozzászólásra
Nálunk kb egy hónapja jelentkezett a baci,7-naponta szórtuk sampion+dithán+és lombnevelő volt amikor calcibórral,de ezt csak 21 naponként lehet.Most úgy ahogy helyre állt de rengeteg levél és paprika lehullott.50%-os kiesés,de mindenképpen rézzel szórd meg+lombnevelő.
Micsoda öröm hogy a következő 2 hétre is minden napra jósolnak esőt.
Egyébként a rezes kezelés már semmit nem ér ha benne van a baci az csak max megelőzésre jó.
ZZ most kellet volna fűszart termesztened. Én eddig még 1x sem öntöztem idén, minden hétre jut 40-50mm csapadék. Szerencsére gazolni sem tudom.
6390 hozzászólás
Válasz #4737. hozzászólásra
Hát a képek alapján nem mondanám, hogy a gyökéren nem látszik semmi amikor a fő gyökér nem lefe tart hanem oldalra!!! Nem lehet, hogy beton az alja?
Válasz #4735. hozzászólásra
Három paprika tövét törtem el, három különböző fajtából. Egyiken sem tűnt fel a barnulás. Illetve még annyi lenne, hogy a levelek egyszerre sárgultak be és nem lentről indult el. De az is lehet, hogy rosszul figyeltem meg.
Válasz #4737. hozzászólásra
Sajnos ez más lesz. 10km-es körzetben 7 táblán is ugyanez a jelenség. Illetve távolabbi városokból is panaszkodtak erre idén.
Válasz #4731. hozzászólásra
Nálam is volt tavaly ez a probléma és állítólag a levegőtlen,tömörödött talaj okozza.A növény gyökerén közben meg semmi nem látszik,
Fűszerpaprika feldolgozás:
Sipi és Társa kft. Imrehegy (Bács-Kiskun megye).
Szárítás, Darálás+őrlés. (Gépi csumázásra is -ingyenesen- helyben van lehetőség). Kb.: szeptember 15-től október végéig. Néhány zsáktól a több száz mázsáig.
20 éves múltal és tapasztalattal rendelkező cég. HACCP…
Érdeklődni lehet: Sipiczki András, +36 20 957 4217
Válasz #4734. hozzászólásra
"A kórokozók közül elsőként a fuzáriumos és verticiliumos tőhervadást említem. E gombák károsításai és a betegség tünetei nagyon hasonlóak. Általában a paradicsomon, az uborkán és a paprikán jelennek meg, azonban az utóbbin a legjelentősebb a kártételük. Károsításuk folytán a legalsó levelek kezdetben fonnyadnak, hervadnak, a fiatal levelek széle pedig felfelé kunkorodik. A termesztő eleinte vízhiányra gondol csupán, mert a kórfolyamat meglehetősen lassú. A levelek szá-radása, zsugorodása csak később mutatkozik. A száron kívülről semmi sem árulkodik a fertőzésről, felhasítva azonban a gyökérnyaki részen jól látható az edénnyalábok megbarnulása. A kórokozók az edénnyalábban élősködnek, és megbénítják a vízszállítást. Egyes fogékony paprikafajtákon különösen erős fertőzések szoktak kialakulni."
Cseke Zoltán: Tőhervadás zöldséghajtatásban, Új szó, 2001. május 5. 54. évfolyam 103. szám. >>> innen származik az idézet. Ugyan a sorok írója zárt termesztőberendezésekről ír, de a tünetek alapján van hasonlóság, nem?
Válasz #4733. hozzászólásra
https://www.dropbox.com/s/glz7ydbwzlaq1ja/IMG_0450.JPG
https://www.dropbox.com/s/o4298dp8pk58f8e/IMG_0452.JPG
https://www.dropbox.com/s/x179wmwlykxzmz7/IMG_0454.JPG
A képeket csak így tudtam megoldani. A böngésző címsorába bemásolva megtekinthető.
Válasz #4732. hozzászólásra
Ezen a tövön még annyira nem előrehaladott a fonnyadás, hogy a termés is összeessen. Nem barna a belseje.
Még annyi tűnt fel, hogy a gyökérszárak végei száradtak el teljesen, könnyen letörhetőek.
Válasz #4731. hozzászólásra
Húzd fel a tövet és a gyökreket nézd meg, törd el a tövet gyökér kezdetnél és milyen a belseje barna ?? Vagy fuzárium vagy pítium gomba. Nálam is van mind a kettő jelen, kis % ban de van.
Üdv!
Mellékelnék egy képet, amin a problémánk látszik. Igaz a képen pfefferoni látható, de ugyan így járt a fűszer paprikánk mindkét típusa is. A szabadföldi paprika tő pár nap alatt elfonnyad, elszárad. A gyökérzete bebarnul, a termés összeesik, a levelek is szárazzá válnak. Eddig a tünet a 4 Ha terület 3-5%-át érintette . Az elfonnyadt tövek eloszlása egyenetlen, tőről tőre nem terjed. Vizet (eső és öntözés), tápanyagot bőven kapott. Ugyanúgy jelentkezett a tünet a pfefferoni és a fűszer paprikánkban. Kiültetés előtt Force-talajfertőtlenítő lett a talajba vetve.
A térségben több ember is ugyanígy járt. Azon a területen, ahol kevesebb csapadék hullott, nagyobb százalékban száradnak a tövek (akár 30-40%).
Tehetetlenül állunk a probléma előtt.
Valaki járt hasonlóan, vagy létezik rá magyarázat, esetleg megoldás?
Köszönöm előre is!
Válasz #4727. hozzászólásra
Ja sajnos van a földön az is, most jöttem be a bagolylepke őrjáratról, 1db al találkoztam össz vissz.
Válasz #4728. hozzászólásra
A voliam targo II-es kategoriás tehát megveheted simán.
nowo, növényvédelmi szakszolgálat?? Most esett csak le, az nem a zöldkönyv..:)
Válasz #4726. hozzászólásra
csak azért kérdem,mert nálam is rozsdás néhol és ott dobja is el a kispaprikát meg a virágot.Holnap dithán+kálcium+karate.
Válasz #4725. hozzászólásra
"Csak" levélkárosító... de mivel az alja kopaszodik szépen égnek meg a paprikák akiket nem takar levélzet.
Válasz #4717. hozzászólásra
Szeka ez a gombafajta termést is károsítja,vagy csak a kötéseket dobja el?
Köszi nowo. Zöldkönyv van, nem gond:)
Válasz #4719. hozzászólásra
Mivel az Ampligo egyik hatóanyaga a klorantraniliprol - kontakt és gyomorméregként fejti ki hatását, transzlaminárisan beszívódik a növénybe, hosszú tartamhatással rendelkezik - engedélyezett a paprikában /Voliam Targo néven fut/, a lambda-cihalotrin pedig a Karate Zeon hatóanyaga, így szerintem nyugodtan használhatod....... mint növényvédelmi szakmérnök hozzáteszem: Természetesen csak a növényvédelmi szakszolgálat eseti engedélyével..........
Válasz #4718. hozzászólásra
Elvileg viszi, amiket én írtam, nekem azokat mondták (szaktanácsadó).
Értem. Tavaly én is stewardoztam. Be is vált. Szerintem 1-2 hét és lehet szedni, de inkább kettő. Remélem jó ára lesz:) Én nem bízom a véletlen, 1-2 hernyót látok (vagy éppen lukas paprikát) már fújom is, nem lapozok:). Bár idén akartam kitenni megnézni hogy működik, de elmaradt.
Válasz #4719. hozzászólásra
Én raktam ki sárga ragacsos lapokat, minden milyen rovar van rajta, de bagolylepke egy darab sem, esténként ki szoktam menni traktorral munkalámpákkal körbenézni, még nincs nagy mozgás, hogy állsz érésben, mikor szeded? Steward?? (az egy napos) a karate 5 napos én ezt a kettő használom.
szekka te mit fújsz lepke/hernyó ellen? Én a múlthéten már nyomtam ki karate zeont, meg ma is fújnék ampligot ha engedélyezett meg ha az idő engedi..
Válasz #4717. hozzászólásra
Amistar nem viszi?? Hasonló tüneteim vannak, mármint a paprikában
most lőttem el egy adagot rá.
Elvileg megvan miért szórja a levelét, konídiumos gomba, feoramuláriás levélfoltosság.
Az alsó levél sárgul, foltosodik kanalasodik, a levél színén elmosódott szélű foltok jelennek meg. A fonákon kezdetben apró, később 3-4 mm átmérőjű szürkésfehér, majd barna micéliumgyepes foltok láthatóak. Végül a levelek lehullnak, a növény felkopaszodik.
Fejlődésének kedvez a 30fok feletti hőmérséklet, magas páratartalom, fülledség (ez ugye mostanában megvan).
Védekezni ellene Merpan wdg, dithane dg, sythane duplo
Én a múlt héten már lefújtam (merpan)+mikroelem, várom a fejleményeket.
ampligot használt már valaki? azt mondták lehet használni paprikában is, de neten nem találtam sehol semmit ami írná.. Ha lehet akkor az évije mennyi?:)
Válasz #4714. hozzászólásra
Rajzik a bagolylepke, szórjátok !
Válasz #4710. hozzászólásra
Szerintem nem gomba legalábbis az interneten fellelhető összes ca hiányos fűszerpapi így néz ki . Na a biztonság kedvéért rézzel plusz lombtrágyával lefujva
Válasz #4711. hozzászólásra
kell még víz?
Válasz #4711. hozzászólásra
Polej mester te mivel védekezel a ca hiány ellen?
Válasz #4709. hozzászólásra
Ca hiány
Válasz #4709. hozzászólásra
Gomba, es amiatt pirosodik is, nem a pirosokon jon elo
Sziasztok!
Szeretném kérdezni, hogy ennek ilyenkor mi a baja? Én arra gondolok hogy valami hiánya van mert a pirosodásnál van ez a probléma.
Válasz #4707. hozzászólásra
Rubin.
Sok az alternáriás bogyóm, baktérium szerencsére egy szál se....igaz más levélbetegség se nagyon......A Cursate-R, És az Acrobat-Mz teszi a dolgát, de jövőre bekutyuljuk az Amistart is az alternaria ellen.......
Válasz #4706. hozzászólásra
A palántázott Palotás.....
Válasz #4705. hozzászólásra
Valahol középen, felette 70 cm lombozat, még az életében nem látott napot.....
Válasz #4704. hozzászólásra
A sokat szidott Meteorit , szélső sor.
Válasz #4703. hozzászólásra
Ja, a szöveg lemaradt......kihúzam egy Amaranthust a paprikámból.....110 cm-es volt.... :)
Válasz #4698. hozzászólásra
Lentebb olvastam, hogy van baj a nyulakkal is. Nekünk tavaly hatalmas kárt csináltak, bekerítettük villanypásztorral. Semmit nem ért, láttam is ahogy bejöttek még az őzek is rajta. Szóltunk a vadászoknak, kértek engedélyt, napokig kijártak váltásba (sötétedéstől másnap reggelig) és kilőtték őket. Ezzel meg is oldódott a probléma, csak sajnos későn szóltunk.. Pár napja az őz kóstolgatja a széleit..
Vegre estere felszaradt a 82mm annyira, hogy le bírtam fújni a paprikát, erre most megint esik....
Szerintetek mi lesz az ára idén a nyers fűszerpaprikának?
Válasz #4698. hozzászólásra
Tallózás,megnyitás,feltölt, beilleszt és mehet,
Sajnos a képeket sem sikerül feltennem.
Esetleg ha valaki tud benne segíteni azt megköszönném.
kép
Sziasztok!
Lassan egy éve nem írtam a fórumra, de most írok pár sort én is.
Látom sokatoknál problémát okoz a baci, ahogy nálam is. 1,5 hektár palántázottam van, és munkahely mellett igen nehéz odaérni mindig de megteszem amit lehet. 6-7 naponta permeteztem rézzel, lombnövelővel, virágkötővel de az időjárás itt sem kedvez neki, pedig teljesen homokföldbe van, ennek ellenére a sorok között majdnem megállt a víz.
Én arra törekszem hogy ami eddig megmaradt azt próbáljam menteni.
Csatolok pár képet hogy tudjatok viszonyítani.
sziasztok....latom nagyon el vagytok keseredve a fuszer miat...hat en sem nagyon orulok mert a rengeteg esotol sargul az alomany,megtenetek hogy kuldetek kepet hogy osze tudjam hasonlitani az enyemel?>
Válasz #4692. hozzászólásra
a cuproxat+amistar kombón túl nem nagyon van erősebb.
Válasz #4692. hozzászólásra
Nálunk kb egy hónapja jelentkezett a baci,7-naponta szórtuk sampion+dithán+és lombnevelő volt amikor calcibórral,de ezt csak 21 naponként lehet.Most úgy ahogy helyre állt de rengeteg levél és paprika lehullott.50%-os kiesés,de mindenképpen rézzel szórd meg+lombnevelő.
A bakteriumos fertozssbol legalis szerrel ki lehet gyógyítani? Meg nem gaz a helyzet, de tegnap-ma 82mm esett es meg mondja....