Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak648 FtBenzin árak634 FtEUR408 FtUSD393.08 FtCHF431.78 FtGBP487.8 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Alapos, vagy inkább egy megszállott marha. Igérnek de nagyon eltérő mennyiségben és nagyon sokat varriálnak most a mennyiséggel az egyes modell futások, ez azt jelenti hogy csapi szempontjából nagyon bizonytalan a helyzet. Fater szerint É-i szél még esőt nem hozott, ne legyen igaza. Most én is qrván várom az AN-re.
Hú b**meg, inkább hol nem! Nézem a KWIZDA honlapján, nézem FARMIT ez a kettő most jól ígér csapit. Nézem Az EUMET-et téjegységenként is, + KÖPÖNYEG Hát ez a kettő most nem annyira kecsegtet. Nézem még a WETTER.AT-t hiszen itt vagyunk a nyugati határszélen és ezért fiygelem Andau térségére mit ad az osztrák. Nagyjából ezek játsznak nálam, a lányaim szerint egyszer úgy is ebbe fogok belecsavarodni, (vagy már nem fogok????)
Én AN-t toltam az meg nem szeret sokáig a napon lenni, tehát a köv pár napban kellene legalább pár mili, A legutolsó frissítés kedd-től csüt-ig 6 mm ad, de folyton varriál, fel- le de mostanában leginkább lefele
nem lesznek
nem kontaktusozok ezekkel mondom
csak odasettenkedek a közelibe s lefotózom
CSAKKKKKKKK NEKKTEKKKKKK!!!!!!!!
és már söprök is onnét nehogymég szétlőjjenek.......
Csak hogy megnyugodjatok:
Még egy kis Talstar technológia:
Hatásmechanizmus
A TalstarŽ 10 EC hatóanyaga a bifentrin idegméreg. Hatását taglózó módon (knock-down) fejti ki úgy, hogy az ingerület átadás során a Na-K kaput nyitva hagyja és a kártevők ingersokkban pusztulnak el. E hatás azonban a melegvérű szervezetek esetében nem érvényesül.
Hatásspektrum
A TalstarŽ 10 EC számos kultúrában használható, mind szívó, mind rágó kártevők ellen. A készítmény jelentőségét növeli, hogy eredményesen alkalmazható a más piretroidokra már kevésbé érzékeny, vagy rezisztens kártevők ellen is (pl. atkák).
Hatástartam
A bifentrin, egyedülálló molekulaszerkezetének köszönhetően rendkívül fénystabil piretroid. Hatástartamát, ami 6–10 nap, az eltérő halogén elemek jelenléte és a fényre érzékeny molekularészek hiánya eredményezi
B** meg ez fénystabil prietroid, nincs még ilyen ezen kívül a piacon. Nem hallottál mér a Talstarról soha sem????? Hiányoznak a hordozó anyagból a fényérzékeny receptorok, valahogy így magyarázta a növ védő prof haverom. Egy biztos van hatástartama, kb 1 hét de sajna kivonják a forgalomból pont erért, mert még egy hét múlva is ott van és baxa a méheket, vadakat stb...( de én bevásáltam 1-2 évre)
növ védős haver, ( ha iszik egy kicsit akkor professzorrá avanzsálja magát) azt mondta hogy fagymentes helyen tárolva, ha nem kristályosodott ki és az alkotói nem válltak külön akkor még felhasználhatók ezek a csodaszerek. De 5 évnél régebbinél lehet hatásveszteség úgy hogy azt már nem ajálja ő sem.
jahogy neked már a második kezelésed volt az elmúlt egy hetes? értem én, hogy hatástartamról beszélnek, meg hogy felveszi a táplálékkal, biztos így is van, de a piretroid az piretroid, búza vetésfehérítő esetében sincs hatástartam, pedig ott aztán tényleg a levelet hámozgatja a nyomorult...
vazs...
nekem egy jó 6-8 éves harvesanom van, minden évbe beljebb lökködöm a raktárba, ma du megint a kezembe került, és megint eldöntöttem, hogy majd jövőre kifújom a retekbe.
sztem fújd, ártani biztosan nem árt, hogy használ-e, az meg majd kiderül, mindenesetre ki nem dobnám...
meg van még dash-om, meg valami dual gold lehet, vagy mi, meg szintén 6-8 éves kukorica mag, lemagard, meg Isten tudja még mi nincs itt...
Tik merrefelé laktok hogy már virágozni fog a repce mert nálunk még csak most indul szárba. Igaz nálunk reggelre -1 adnak. Egész nap orkán ereju szél volt meg eset vagy 2mm eso is. Szerencse a második szorás már megvolt és volt vagy 10mm eso is azota . Majd még kap virágzáskor egy kicsit ,meg a permetezések és kész . Buzára fog valaki harmadszor is szorni vagy csak kétszer lesz. Ja még egy kérdés van egy doboz Alert -tom csak már levan járva vagy 3-4 éve de nem fagyot meg és nap se érte szerintetek lehetne fujni repcére még?
Talstar technológiai információ:
A TalstarŽ 10 EC a szántóföldi integrált és alapprogramban felhasználható. A védekezéseket a kártevők előrejelzésére alapozva kell végrehajtani. A TalstarŽ 10 EC egyedülállóan hosszú hatástartama azonban lehetőséget ad arra, hogy ne a kártevők rajzásának csúcsán, hanem azt megelőzően már néhány nappal el lehessen végezni a permetezéseket a biológiai hatékonyság csökkenése nélkül. Kalászosokban ősszel a vírusvektor kártevők (levéltetvek, kabócák) ellen a kisorolt állományban is alkalmazhatjuk 0,1 l/ha dózisban. Gyomirtó szerekkel keverhető.
A TalstarŽ 10 EC fénystabilitása miatt hosszabb hatástartammal (6–10 nap) rendelkezik, mint bármely más pietroid. A magasabb dózist a hoszszabb hatástartam igényekor alkalmazzuk. Repcében 2007-ben született engedélyokirat szerint az első tavaszi rovarölő szeres védekezésnél használható 0,125 l/ha dózisban a repceszárormányos peterakását megelőzően. Virágzás előtt a FuryŽ 10 EC-t alkalmazzuk 0,075 l/ha-os dózisban.
A 2. fújás előtt volt nekem is szép számban, de mint mondottam 1 hete odabaxtam nekik. A Talstar egyébként már többször bizonyította az 1 hetet. Azért én azt a kritikus időszakot 2-3 nap helyett 1-2 hétre tenném mert nem egyszerre virágzik a főhajtás ée az oldalhajtás. Azon kívül az egyes szakirodalmak másként vélekednek a fénybogár jelenlétéről virágzás után is. ( Becő torzulást emlegetnek a fénybogár áldozatos munkája eredményeként) Sztem jobb ha nincs a kis aranyos. De azért a héten nekem is megjönnek újra sztem.
hogy a csöcsbe, hogy nincs fénybogarad, hiszen a bifentrin is piretroid csoport tagja, vagyis amit ott éppen akkor eltaláltál vele, az kimúlik, de hosszú hatástartam az ezek nem igazán erőssége, illetve hát...
a pyrinex-nurelle, ugye ezeknek van hatástartama, illetve amíg gázosodnak, addig van hatásuk, dehát az első szél ezeket is kifújja, és egyébként mondjuk 2-3 napig érzed. utána újra kezd betelepülni, és a szárormányos újra zabálhat 8-10 napot, mire petét rakna, és így jön össze a kb. két hetes permetezési forduló.
és nézted, bimbók között, bent mélyen, vagy alul, ott sincsenek? én kimegyek, és rohadjak meg, sokat találok. de azt is látom, hogy napokon belül virágzik, akkor meg már ugye nem a bimbót fogja rágni, hanem a kinyílt virágra száll, ott meg kárt nem tesz. szóval ha most fújnék, akkor ezt a 2-3 kritikus napot ki lehetne védeni.
hihetetlennek tűnik, hogy nincs nálatok, de persze adja Isten, hogy ne is legyen.
egyébként mit vetettél, fajtát vagy hibridet? melyiket? mikor fog virágozni, nem sárgállik már foltokba?
Én még csak 1szer permeteztem, és már megjelentek a fénybogarak, bár még nem olyan sok a repce viszont nagyon elindult a héten már láttam olyan táblát a faluban amelyikben elvétve már van kinyílt virágzat, úghyhogy nincs túl sok idő asszem ez a szél nagyon idegesít mindent csinálni kellene búza gyomirtás, repce műtrágyaszórás lassan permetezés.
1 hete vasárnap fújtam a Talstar még tartja magát már bimbózik de fénybogaram hála istennek nincsen. Tehát a fújás még kb 1 hetet várhat remélem . Igazad van hogy dobni kellene, de ilyen ku***va szélben lesz olyan heterogén terítés hogy a széllel szembeni oldalon semmi sem marad, szél mögött meg ott lesz mind. Másik meg ha mégsem lesz eső kedden, ÉNy-ra 1-2 mm -t ígér záporok formájában tehát elég bizonytalan utána még 2 napig fújja a szél a porban az AN-t pont el is száll a p****a-ba a napsütéssel. Akkor inkább várok míg a szeles napok elmúlnak talán csüt-re és az éjszakai harmatok valamit csak segítenek (péntekre több esőt ígér jelenleg!) remélem nem ezen a 3-4 napon múlik a termésem.
azért kéne most szórnod, mert eső lesz, nem?
hogy aztán ezt követően mikor lesz a következő, az kérdéses. de ahogy egyébként nézem, ez sem lesz valami nagy eső, inkább csak valami hideg levegő betörés, de nem esőt hozó. rosseb tudja.
a bogarak viszont jobban zavarnak, le kéne fújni 2-3 napon belül másodszor, és aztán virágzik, akkor a fénybogár már nem tesz kárt, és lehet várni a becőormányosra, még egy fújás, és végeztünk, túléltük...
Most ahogy így nyalogatom ezt a kis házi gyümölcspárlatot, múlik a mérgem és úgy érzem folyamatosan okosabb is leszek Nézve az heti előrejelzést, szerda estig ilyen b*zi szelet ígér, bizonytalan csapadék mennyiség mellett. Tehát egyre erősebb a késztetés hogy várok csütörtökig a szórással, péntekre ígér esőt, de ha nem lesz is megáll a szél és legalább harmat lesz, ami az AN- nek már segít valamit. Most porba mi a rossebnek dobjam bele???? Pár nap altt elsüti a nap a hatóanyagot, és baxhatom, annyi mint ha a dunába öntöttem volna. Mi a véleményetek?
Az egyik táblámon Kern András elénekelhetné ismert slágerét: "Lövölde tér, ott mindig fúj a szél..." Mert ha a faluban szélcsend van akkor ott kint fúj valamennyire, ha a faluban fúj akkor ott k**ván fúj, valami szélcsatorna lehet arra. Fater szerint oda kellene szélkerekeket (persze sajátot) telepítenünk. Két feles már megvolt mérgemben.
25192 hozzászólás
Válasz #1440. hozzászólásra
mult héten!
Válasz #1438. hozzászólásra
Legyünk pozitívak, lesz és kész!
Válasz #1439. hozzászólásra
Mert ott mikor esett utoljára?
Ma néztem 1-2 táblát, centis repedések vannak a földön, olyan szárazság van
Válasz #1437. hozzászólásra
ha gondolod, hozzatok lavorokat, vödröket, és vigyétek haza nyugodtan!
Ez kibaxás! Megint keleten fog esni, már unom! mi a f....ért nem hagyja már abba!!! Augusztusig nekünk egy csepp se kell!
Válasz #1437. hozzászólásra
Alapos, vagy inkább egy megszállott marha. Igérnek de nagyon eltérő mennyiségben és nagyon sokat varriálnak most a mennyiséggel az egyes modell futások, ez azt jelenti hogy csapi szempontjából nagyon bizonytalan a helyzet. Fater szerint É-i szél még esőt nem hozott, ne legyen igaza. Most én is qrván várom az AN-re.
Válasz #1436. hozzászólásra
Te tényleg alapos vagy.
De a legtöbb helyen ígér esőt, nem?
Ha nem lesz semmi belőle a héten, szerintem lehúzhatjuk a rolót
Válasz #1435. hozzászólásra
Hú b**meg, inkább hol nem! Nézem a KWIZDA honlapján, nézem FARMIT ez a kettő most jól ígér csapit. Nézem Az EUMET-et téjegységenként is, + KÖPÖNYEG Hát ez a kettő most nem annyira kecsegtet. Nézem még a WETTER.AT-t hiszen itt vagyunk a nyugati határszélen és ezért fiygelem Andau térségére mit ad az osztrák. Nagyjából ezek játsznak nálam, a lányaim szerint egyszer úgy is ebbe fogok belecsavarodni, (vagy már nem fogok????)
Válasz #1434. hozzászólásra
Jaja.
Te hol nézed az időjárást?
Én most regeltem farmit.hu-ra, ott eddig egész jókat írtak...kíváncsi leszek.
Hnap délutánra ígéri az esőt, legalábbis felénk.
Válasz #1433. hozzászólásra
Én AN-t toltam az meg nem szeret sokáig a napon lenni, tehát a köv pár napban kellene legalább pár mili, A legutolsó frissítés kedd-től csüt-ig 6 mm ad, de folyton varriál, fel- le de mostanában leginkább lefele
Hnapra mondja az esőt...kíváncsi leszek, mi lesz belőle.
Péntektől rajt a Linzi repcén...már kellene neki.
Válasz #1431. hozzászólásra
szintén zenész.....
Ma megkapta a búza a második adag műkakit 150 kg/ha 34% nitrogént, már csak egy jó kis eső kellene bemosónak!
Válasz #1422. hozzászólásra
monosemmel volt vetve?
Válasz #1424. hozzászólásra
a talajművelésük milyen volt?
Hagyományos vagy csökkentett?
Délutáni "szélcsendben" elszórtam a 2. adag AN-t a repcére és a búzára. Remélem holnap lesz rá pár mm csapi mert ha nem akkor bebaxott a virágos nyár.
Válasz #1425. hozzászólásra
persze. azt hiszem a 45ösnél 350e a csíra.
ez meg a rapid kókányos kft
mán setít kicsit
Válasz #1423. hozzászólásra
a sortáv növelésével a kivetett csíraszám is csökken?
Válasz #1423. hozzászólásra
nem lesznek
nem kontaktusozok ezekkel mondom
csak odasettenkedek a közelibe s lefotózom
CSAKKKKKKKK NEKKTEKKKKKK!!!!!!!!
és már söprök is onnét nehogymég szétlőjjenek.......
Válasz #1422. hozzászólásra
Brutál szép!!! Aratás után lesznek eredmények is, amit megszerzel? Állítólag a 45ösnek jobb a termésátlaga.
Válasz #1421. hozzászólásra
micsodaa
ez 75 apa
itt megint 1más mellett
Válasz #1420. hozzászólásra
ez 45ös?
Válasz #1416. hozzászólásra
BRUTÁL jó! ezért éldekelne engem is a technológia.
(de az láccik, hogy nem tavasszal Galeráztak!!!)
Válasz #1416. hozzászólásra
Hú b**meg, ezek tényleg tudnak valamit, mi pedig elbújhatunk a sunyiba.
na hapsikáim ilyet is tudok szerezni......
Válasz #1414. hozzászólásra
várjál most jön a fullosabb.................
Válasz #1413. hozzászólásra
Kicsit heterogén, de hát kié nem az idén? Bejön ez, csak a technológiájukat kellene ellesned!!!
a múltkori helyszin most 4 hét után
a virágzó volt az a dagi egyed akkor.....
Válasz #1410. hozzászólásra
Hát ezt elhiheted ez működik, enek tényleg van hatástartama.
mindjárt vetitek
cimboo figyelj ám.....
Válasz #1407. hozzászólásra
hallani hallottam, de soha nem hittem el. ha mindent elhinnék, akkor én lennék a siratófal jeruzsálemben.
Válasz #1371. hozzászólásra
Nem tervezik.... Esetleg lombtrágyát , esetleg...
Csak hogy megnyugodjatok:
Még egy kis Talstar technológia:
Hatásmechanizmus
A TalstarŽ 10 EC hatóanyaga a bifentrin idegméreg. Hatását taglózó módon (knock-down) fejti ki úgy, hogy az ingerület átadás során a Na-K kaput nyitva hagyja és a kártevők ingersokkban pusztulnak el. E hatás azonban a melegvérű szervezetek esetében nem érvényesül.
Hatásspektrum
A TalstarŽ 10 EC számos kultúrában használható, mind szívó, mind rágó kártevők ellen. A készítmény jelentőségét növeli, hogy eredményesen alkalmazható a más piretroidokra már kevésbé érzékeny, vagy rezisztens kártevők ellen is (pl. atkák).
Hatástartam
A bifentrin, egyedülálló molekulaszerkezetének köszönhetően rendkívül fénystabil piretroid. Hatástartamát, ami 6–10 nap, az eltérő halogén elemek jelenléte és a fényre érzékeny molekularészek hiánya eredményezi
Válasz #1405. hozzászólásra
B** meg ez fénystabil prietroid, nincs még ilyen ezen kívül a piacon. Nem hallottál mér a Talstarról soha sem????? Hiányoznak a hordozó anyagból a fényérzékeny receptorok, valahogy így magyarázta a növ védő prof haverom. Egy biztos van hatástartama, kb 1 hét de sajna kivonják a forgalomból pont erért, mert még egy hét múlva is ott van és baxa a méheket, vadakat stb...( de én bevásáltam 1-2 évre)
Válasz #1404. hozzászólásra
növ védős haver, ( ha iszik egy kicsit akkor professzorrá avanzsálja magát) azt mondta hogy fagymentes helyen tárolva, ha nem kristályosodott ki és az alkotói nem válltak külön akkor még felhasználhatók ezek a csodaszerek. De 5 évnél régebbinél lehet hatásveszteség úgy hogy azt már nem ajálja ő sem.
Válasz #1400. hozzászólásra
jahogy neked már a második kezelésed volt az elmúlt egy hetes? értem én, hogy hatástartamról beszélnek, meg hogy felveszi a táplálékkal, biztos így is van, de a piretroid az piretroid, búza vetésfehérítő esetében sincs hatástartam, pedig ott aztán tényleg a levelet hámozgatja a nyomorult...
Válasz #1401. hozzászólásra
vazs...
nekem egy jó 6-8 éves harvesanom van, minden évbe beljebb lökködöm a raktárba, ma du megint a kezembe került, és megint eldöntöttem, hogy majd jövőre kifújom a retekbe.
sztem fújd, ártani biztosan nem árt, hogy használ-e, az meg majd kiderül, mindenesetre ki nem dobnám...
meg van még dash-om, meg valami dual gold lehet, vagy mi, meg szintén 6-8 éves kukorica mag, lemagard, meg Isten tudja még mi nincs itt...
Válasz #1401. hozzászólásra
győr megye de mint írom kell még vagy másfél hét
ja mochikan fajtát vetettem, kb 1 1,5 hét múlva egységesen virágozni fog úgy nézem.
Tik merrefelé laktok hogy már virágozni fog a repce mert nálunk még csak most indul szárba. Igaz nálunk reggelre -1 adnak. Egész nap orkán ereju szél volt meg eset vagy 2mm eso is. Szerencse a második szorás már megvolt és volt vagy 10mm eso is azota . Majd még kap virágzáskor egy kicsit ,meg a permetezések és kész . Buzára fog valaki harmadszor is szorni vagy csak kétszer lesz. Ja még egy kérdés van egy doboz Alert -tom csak már levan járva vagy 3-4 éve de nem fagyot meg és nap se érte szerintetek lehetne fujni repcére még?
Válasz #1399. hozzászólásra
Talstar technológiai információ:
A TalstarŽ 10 EC a szántóföldi integrált és alapprogramban felhasználható. A védekezéseket a kártevők előrejelzésére alapozva kell végrehajtani. A TalstarŽ 10 EC egyedülállóan hosszú hatástartama azonban lehetőséget ad arra, hogy ne a kártevők rajzásának csúcsán, hanem azt megelőzően már néhány nappal el lehessen végezni a permetezéseket a biológiai hatékonyság csökkenése nélkül. Kalászosokban ősszel a vírusvektor kártevők (levéltetvek, kabócák) ellen a kisorolt állományban is alkalmazhatjuk 0,1 l/ha dózisban. Gyomirtó szerekkel keverhető.
A TalstarŽ 10 EC fénystabilitása miatt hosszabb hatástartammal (6–10 nap) rendelkezik, mint bármely más pietroid. A magasabb dózist a hoszszabb hatástartam igényekor alkalmazzuk. Repcében 2007-ben született engedélyokirat szerint az első tavaszi rovarölő szeres védekezésnél használható 0,125 l/ha dózisban a repceszárormányos peterakását megelőzően. Virágzás előtt a FuryŽ 10 EC-t alkalmazzuk 0,075 l/ha-os dózisban.
A 2. fújás előtt volt nekem is szép számban, de mint mondottam 1 hete odabaxtam nekik. A Talstar egyébként már többször bizonyította az 1 hetet. Azért én azt a kritikus időszakot 2-3 nap helyett 1-2 hétre tenném mert nem egyszerre virágzik a főhajtás ée az oldalhajtás. Azon kívül az egyes szakirodalmak másként vélekednek a fénybogár jelenlétéről virágzás után is. ( Becő torzulást emlegetnek a fénybogár áldozatos munkája eredményeként) Sztem jobb ha nincs a kis aranyos. De azért a héten nekem is megjönnek újra sztem.
Válasz #1397. hozzászólásra
hogy a csöcsbe, hogy nincs fénybogarad, hiszen a bifentrin is piretroid csoport tagja, vagyis amit ott éppen akkor eltaláltál vele, az kimúlik, de hosszú hatástartam az ezek nem igazán erőssége, illetve hát...
a pyrinex-nurelle, ugye ezeknek van hatástartama, illetve amíg gázosodnak, addig van hatásuk, dehát az első szél ezeket is kifújja, és egyébként mondjuk 2-3 napig érzed. utána újra kezd betelepülni, és a szárormányos újra zabálhat 8-10 napot, mire petét rakna, és így jön össze a kb. két hetes permetezési forduló.
és nézted, bimbók között, bent mélyen, vagy alul, ott sincsenek? én kimegyek, és rohadjak meg, sokat találok. de azt is látom, hogy napokon belül virágzik, akkor meg már ugye nem a bimbót fogja rágni, hanem a kinyílt virágra száll, ott meg kárt nem tesz. szóval ha most fújnék, akkor ezt a 2-3 kritikus napot ki lehetne védeni.
hihetetlennek tűnik, hogy nincs nálatok, de persze adja Isten, hogy ne is legyen.
egyébként mit vetettél, fajtát vagy hibridet? melyiket? mikor fog virágozni, nem sárgállik már foltokba?
Én még csak 1szer permeteztem, és már megjelentek a fénybogarak, bár még nem olyan sok a repce viszont nagyon elindult a héten már láttam olyan táblát a faluban amelyikben elvétve már van kinyílt virágzat, úghyhogy nincs túl sok idő asszem ez a szél nagyon idegesít mindent csinálni kellene búza gyomirtás, repce műtrágyaszórás lassan permetezés.
Válasz #1396. hozzászólásra
1 hete vasárnap fújtam a Talstar még tartja magát már bimbózik de fénybogaram hála istennek nincsen. Tehát a fújás még kb 1 hetet várhat remélem . Igazad van hogy dobni kellene, de ilyen ku***va szélben lesz olyan heterogén terítés hogy a széllel szembeni oldalon semmi sem marad, szél mögött meg ott lesz mind. Másik meg ha mégsem lesz eső kedden, ÉNy-ra 1-2 mm -t ígér záporok formájában tehát elég bizonytalan utána még 2 napig fújja a szél a porban az AN-t pont el is száll a p****a-ba a napsütéssel. Akkor inkább várok míg a szeles napok elmúlnak talán csüt-re és az éjszakai harmatok valamit csak segítenek (péntekre több esőt ígér jelenleg!) remélem nem ezen a 3-4 napon múlik a termésem.
Válasz #1395. hozzászólásra
azért kéne most szórnod, mert eső lesz, nem?
hogy aztán ezt követően mikor lesz a következő, az kérdéses. de ahogy egyébként nézem, ez sem lesz valami nagy eső, inkább csak valami hideg levegő betörés, de nem esőt hozó. rosseb tudja.
a bogarak viszont jobban zavarnak, le kéne fújni 2-3 napon belül másodszor, és aztán virágzik, akkor a fénybogár már nem tesz kárt, és lehet várni a becőormányosra, még egy fújás, és végeztünk, túléltük...
Válasz #1394. hozzászólásra
Most ahogy így nyalogatom ezt a kis házi gyümölcspárlatot, múlik a mérgem és úgy érzem folyamatosan okosabb is leszek Nézve az heti előrejelzést, szerda estig ilyen b*zi szelet ígér, bizonytalan csapadék mennyiség mellett. Tehát egyre erősebb a késztetés hogy várok csütörtökig a szórással, péntekre ígér esőt, de ha nem lesz is megáll a szél és legalább harmat lesz, ami az AN- nek már segít valamit. Most porba mi a rossebnek dobjam bele???? Pár nap altt elsüti a nap a hatóanyagot, és baxhatom, annyi mint ha a dunába öntöttem volna. Mi a véleményetek?
Válasz #1391. hozzászólásra
én tegnap este dobtam be, a gond az volt, hogy nem csak egypárat...
szerencse hogy kutya nem lett belőlem...
Válasz #1392. hozzászólásra