Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak605 FtBenzin árak607 FtEUR388.05 FtUSD356.13 FtCHF391.85 FtGBP452.28 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Vagy csak olyan jól tudnak hazudni a vezető politikusaik mint a "mieink"
Azért tettem idéző jelbe mert ez a tetves banda ugyan nem az enyémek
Inkább egy rühes kutyám legyen, mint ezek.
KPM sincs már ezer éve (Közlekedési és Postaügyi Minisztérium).
Mégis a mai napig azonosítják a narancssárga Magyar Közút-as autókat és az Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsga állomásait vele.
Többek között Én is. Ha valaki NKH vizsgára viszi a kocsiját akkor az Nekem is KPM vizsga. Vagy ha látok az út szélén narancssárga ruhába dolgozni közút kezelőket akkor azt mondom hogy dolgoznak a KPM-esek. Pedig már jóval a születésem előtt megszűnt.
Azt szeretném kérdezni, hogy mi a tapasztalat arról, hogy van-e összefüggés a gazdálkodási napló beküldése és a támogatások kifizetése között, mert én még egy fillér támogatást se kaptam eddig, igaz csak most küldtem be az e-gazdálkodási naplót
Itt nem megy ki senki a fűtött szobából,mindenkinek jó úgy minden ahogy van.Nem utalnak ezek szerintem csak leghamarabb Márciusba attól hamarabb max csak csurgatnak egy két embernek egy kis aprót.
Kedves Tagok, olvasók!
Segítséget szeretnék kérni! Van 10 ha legelőm, amit kiadtam bérbe egy fiatal gazdának. Megállapodásunk az, hogy a földalapú támogatás felét adja bérletként, ami évente változó összeg. Nekem már nem jár a fiatal gazda támogatás, betöltöttem a 60. évem, de a zöldítés összegének a felét szeretném elkérni. Fél napja keresem a googléban, hogy 2022 és 23-ban mennyi a támogatási összeg 1 hektárra vetítve forintban. Azt már tudom, hogy 2023-ban 389.5 Ft az átváltás euró és Ft között. Aki tudja a pontos összeget, segítsen már legyen szíves, vagy linknek is örülnék! Köszönöm, legyen szép napotok!
Válasz nogradcattle #30026. hozzászólására
Megszámoltam. Én az idei támogatási évben 9 (!) ellenőrzést kaptam, amiről hivatalból értesítettek. Nem vagyok különösebben problémás ügyfél egyébként, de ezt dobta a gép, fogadjam el mondták bent . Nyilván ebből következően nem számítok sokmindenre pár hónapig mivel a legutolsó 2 már 2024-ben jött...
Dehát itt minden oké azt mondják, namárpedig akkor az úgy is van .
Válasz Gofri #30031. hozzászólására
Kormányhivatali főosztály lett minden megyei MVH. Az ÁK külön entitás, nekem is egymásra mutatogatnak itt, tehát fingjuk sincs kinek mi a dolga, ez a szokásos ügymenet pár éve mindenhol itt a világ közepén :). A németek és már a románok is picit idegesebbek már, még jó hogy itt mindig minden oké a szektorban
Nem csak a normatív támogatásoknál nem kerek a történet.
A pályázatoknál se ok, hogy , a kifizetéstől kezdődik a kötvál. időszak nem a beadástól vagy a jóváhagyástól. A kifizetést meg sokáig e tudják húzni.
Földhasználati jogosultság....
Bár igazad lenne. Földtulajdonos/bérlő fia páélyázott, ek-ben feltöltött szül. akvi kivonattal.
Írtak egy levelet, h igazolja a kérelmező a jogosultságot.
Beadták mégegyszer az akvi kivonatot.
Elfogadták, küldték a pénzt.
Röhej.
Válasz matarka #30023. hozzászólására
Ja egy kis kiszámíthatóság ráférne a kifizetési rendszerre.Mióta megy ez a rendszer mindig megkaptam az elején.Még ara gyanakszok,hogy a kárenyhitést elnéztem és vagy két héttel később fizettem be,és büntiből hátra soroltak.Na majd megjön.
Igazad van, panasszal nem lehet élni. Hogy ki mikor kapja meg a támogatást, kap-e előleget vagy sem, kap-e részfizetést vagy sem, az a döntéshozón múlik. Október közepétől a következő év június 30-ig bármikor kiutalhatják.
Ha úgy dönt, akkor kap egy kérelmező előleget vagy részfizetést, ha úgy dönt, akkor nem kap.
Csak ez meglehetősen tág mérlegelési jogkör, talán túlságosan is tág.
Nem jó ez így senkinek vagy csak nagyon keveseknek. Nem mindegy, hogy a megszokott ütemezésben kapja valaki a támogatásokat vagy csak december 28-án vagy majd a következő év májusában és júniusában.
Főleg, ha ez totál indokolatlan!
Érdemes volna ezt - az egyébként jogszerű, de méltánytalan - támogatási kifizetési gyakorlatot felülvizsgálni és keretek közé szorítani, mert így kiszámíthatatlan és indokolatlanul hoz nehéz helyzetbe olyan gazdákat, akiknek ez a támogatás rettentően hiányzik ebben a nehéz helyzetben.
Ha már egyszer rászoktattak bennünket erre, akkor most rosszul esik erről leszokni...
Csak akkor lehetne panasszal élni (eredménnyel), ha valamelyik jogszabályban lenne az előleg kifizetésére vonatkozó ütemezés, sorrend.
Én két rendeletet találtam a 13/2023, és 16/2023 AM rendelet. Átfutottam, felületesen, de nem találtam az ütemezésre semmit.
Válasz colizoli #30020. hozzászólására
Mi ez a JFGK-ETA ellenőrzés?
Mit ellenőriztek?
Ja, és mikor (most vagy a nyáron)? Jelen voltál? Kiértesítettek (vagy csak most tudtad meg és a határozatot küldték)?
Se birka, se föld, se marha, se Akg, csak egy JFGK-ETA ellenörzés, amiröl most kaptam meg a határozatot. Mondjuk egy alapvetöen állatjóléti, takarmányhigéniai ellenörzés miért tartja vissza a földalapú támogatásokat, nem értem??
Válasz matarka #30017. hozzászólására
Igen, úgy valahogy,de évközben valami okból történhet vátozás az enar-ba! Azért ellenőrzik a támogatás lejárta előtt!
Válasz szikszaipeter72 #30014. hozzászólására
Az ENAR-ban??
Különben be sem tudta volna adni!
Eleve az ENAR-ból kértük be az állatok fülszámát a beadási felületen. Miért mások begépelik egyenként a fülszámokat??
Válasz szikszaipeter72 #30015. hozzászólására
Én minden számlát beadtam, ami az AÖP-höz vagy bármilyen termeléshez kötött támogatáshoz (pl. ipari zöldség termesztése) kapcsolódik.
Lehet, hogy nem volt kötelező, de borítékolható volt, hogy ez előbb vagy utóbb szükséges lesz.
Válasz matarka #30013. hozzászólására Azokat a számlákat amit 23-ban felhasználtál. Pl vegyszer számlák műtrágya számla ha valaki vállalta a karbamid használatot , adtak rá 1 pontot. Valaki szárbontót vállalt annak a számlája és a többi.. Ezeket a számlákat nem kellett be adni a támogatás igénylése kor. Meg amit akkó válaltál nyilván annak még számlája sem volt.
És a legjobb kérdés, hogy milyen "számla"???
Milyen számlát ellenőriznek most?
Vetőmagszámlát? Azt nem kell beadni májusban az egységes kérelem beadásakor?
Így van! Az volna a korrekt megoldás, ha MINDEN kérelmező megkapná az előleget és a részfizetések időben vagy senki!
Érthetetlen az egész rendszer! Hiszen azok, akik hosszú-hosszú évek óta, lassan 20 éve adnak be kérelmeket, azok miért csalnának? Abszurd!
Csalás ott merülhet fel, ha valaki új kérelmezőként lép be a rendszerbe vagy új területre ad be kérelmet!
Ezeket kellene elsősorban kivenni és ellenőrizni és nem azokat, akik már lassan minden fűszálat külön megjelölnek a legelőkön, kaszálókon, hogy kellően "elkülönült" legyen a területük a többi gazdától - amely szintén egy agyrém, nem tudom melyik nagytudósnak merült fel a rémálmában ez...
Az volna a korrekt megoldás, ha mindenki egyszerre kapná az előleget és a részfizetéseket, KIVÉVE az új belépők és a régi kérelmezők, akik új területre adtak be igénylést.
Válasz barnatanya2019 #30007. hozzászólására
Ez a földhasználati jogosultság ellenőrzés nekem mindig olyan furcsa. Mit lehet a földhasználati jogosultságon ellenőrizni?
1) Ha be van jegyezve a földhasználati nyilvántartásba, akkor kevés kérdés merülhet fel. Persze lehetnek furcsa helyzetek, mondjuk ha egy helyrajzi szám több blokkban van...
Magyarul ilyenkor nincs mit ellenőrizni, minek kell bármit "megnézni"?
2) Ha nincs a földhasználat bejegyezve, akkor még mindig ott a tulajdoni lap, amelyen vagy a kérelmező vagy annak közeli hozzátartozója (pl. anyja, apja, testvére, gyereke, felesége) a tulajdonos. Ez osztatlan közös esetében fordulhat elő. Ilyenkor se értem, hogy mit ellenőriznek, hiszen ehhez nem kell az ügyfél, bent a hivatalban lekérdezik és pipa.
3) Ha nincs se földhasználati lap, se nem tulajdonos, akkor meg azt nem értem, hogy ez miért nem derült ki hamarabb??? Hogy nem jött ez elő korábban, előző években vagy idén nyáron, legkésőbb ősszel?
Persze van ilyen, hiszen vannak olyan haszonbérleti szerződések, amelyek érvényesen létrejöttek, ki voltak függesztve, utána jóváhagyta a megfelelő hatóság, de valamilyen oknál fogva nem volt alkalmasak a földhasználati bejegyzésre.
Vannak ilyenek. Sosem értettem, hogy tavasszal (májusban) az egységes kérelem beadási felületen miért nincs erre egy kis pipálási felület, ahol ki lehet választani, hogy
A) földhasználati lap,
B) tulajdonos (vagy haszonélvező)
C) közeli hozzátartozó tulajdonos (vagy haszonélvező)
D) egyéb.
Ilyenkor egyszerűen az "egyéb" esetben kötelező lenne felcsatolni az ezt igazoló dokumentumot és a probléma megoldva...
Pontosan ez van nálam is.
Semmi...
Dec. 1. óta státusz sem váltott AÖP dec20. án létrehozott.
Úgy látszik, akinél ez a "motívum" jelenik meg, annál valami beakadt.
Nincs valami jó előérzetem...
Válasz hochmajerkati #30002. hozzászólására
Én sem kaptam még egy fillért sem.
Ma beadtam az e-gazd.naplót, hátha erre várnak az AÖP miatt.
Nem tudom van-e valamilyen szabályozás arra hogy hogy milyen sorrendben bírálják el a kérelmeket.
Mert azt tudomásul veszem, ha egy jogszabály hátrányosan érint, vagy kötelezettséget ír elő.
Azt is tudomásul venném, ha MINDENKI jún. 30.-án kapná meg a pénzt.
Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy egy kormányhivatali ügyintéző kénye-kedve szerint bánik a kérelmekkel, is semmilyen ellenőrzési, jogorvoslati lehetőségünk sincs.
31249 hozzászólás
Válasz juhaszne #30049. hozzászólására
Köszönöm szépen a választ
Válasz e856161 #30048. hozzászólására
Nekem másnap rajta volt.
Jó reggelt határozat után most ki mikor kapott utazást mert nekem péntek délután és szombat délelőtt jött Biss,Criss papír köszönöm a választ
Válasz kulakman #30046. hozzászólására
Ezt nem nagyon értem
Válasz mihaszna #30045. hozzászólására
Akkor a legújabb jókívánság az legyen, "legyen rühes a kutyád", mert a legjobb öröm a káröröm abban egy csepp irigység nincsen!
Válasz rongyos #30043. hozzászólására
Vagy csak olyan jól tudnak hazudni a vezető politikusaik mint a "mieink"
Azért tettem idéző jelbe mert ez a tetves banda ugyan nem az enyémek
Inkább egy rühes kutyám legyen, mint ezek.
Válasz Gofri #30031. hozzászólására
KPM sincs már ezer éve (Közlekedési és Postaügyi Minisztérium).
Mégis a mai napig azonosítják a narancssárga Magyar Közút-as autókat és az Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsga állomásait vele.
Többek között Én is. Ha valaki NKH vizsgára viszi a kocsiját akkor az Nekem is KPM vizsga. Vagy ha látok az út szélén narancssárga ruhába dolgozni közút kezelőket akkor azt mondom hogy dolgoznak a KPM-esek. Pedig már jóval a születésem előtt megszűnt.
Válasz barnatanya2019 #30033. hozzászólására
a 27 tagállamból igen kevesen mozdulnak meg...sokaknál tényleg minden a legnagyobb rendben.
Válasz csili2005 #30040. hozzászólására
nincs összefüggés alaptámogatások esetében...
Válasz kori01 #30038. hozzászólására
Az kisegít!? Hány 1000 hektárod van?
Azt szeretném kérdezni, hogy mi a tapasztalat arról, hogy van-e összefüggés a gazdálkodási napló beküldése és a támogatások kifizetése között, mert én még egy fillér támogatást se kaptam eddig, igaz csak most küldtem be az e-gazdálkodási naplót
Válasz kori01 #30038. hozzászólására
Itt nem megy ki senki a fűtött szobából,mindenkinek jó úgy minden ahogy van.Nem utalnak ezek szerintem csak leghamarabb Márciusba attól hamarabb max csak csurgatnak egy két embernek egy kis aprót.
Semmi és mindenki nagy csendben van.
Egyáltalán ha nem kapna senki semmi lenne valami megmozdulás?
Válasz kalaku3346 #30035. hozzászólására
Kitöltöd értelemszerűen és kiírja.
https://www.nak.hu/kap2023#
Kedves Tagok, olvasók!
Segítséget szeretnék kérni! Van 10 ha legelőm, amit kiadtam bérbe egy fiatal gazdának. Megállapodásunk az, hogy a földalapú támogatás felét adja bérletként, ami évente változó összeg. Nekem már nem jár a fiatal gazda támogatás, betöltöttem a 60. évem, de a zöldítés összegének a felét szeretném elkérni. Fél napja keresem a googléban, hogy 2022 és 23-ban mennyi a támogatási összeg 1 hektárra vetítve forintban. Azt már tudom, hogy 2023-ban 389.5 Ft az átváltás euró és Ft között. Aki tudja a pontos összeget, segítsen már legyen szíves, vagy linknek is örülnék! Köszönöm, legyen szép napotok!
Válasz nogradcattle #30026. hozzászólására
Megszámoltam. Én az idei támogatási évben 9 (!) ellenőrzést kaptam, amiről hivatalból értesítettek. Nem vagyok különösebben problémás ügyfél egyébként, de ezt dobta a gép, fogadjam el mondták bent . Nyilván ebből következően nem számítok sokmindenre pár hónapig mivel a legutolsó 2 már 2024-ben jött...
Dehát itt minden oké azt mondják, namárpedig akkor az úgy is van .
Válasz Gofri #30031. hozzászólására
Kormányhivatali főosztály lett minden megyei MVH. Az ÁK külön entitás, nekem is egymásra mutatogatnak itt, tehát fingjuk sincs kinek mi a dolga, ez a szokásos ügymenet pár éve mindenhol itt a világ közepén :). A németek és már a románok is picit idegesebbek már, még jó hogy itt mindig minden oké a szektorban
Válasz Gofri #30031. hozzászólására
Teljesen mindegy.
Válasz Szánas 56 #30030. hozzászólására
Nincs már mvh. Magyar államkincstár az mvh jogutódja
A kincstár és az mvh egymásra mutogat, hogy kinél akad el a kifizetés.
Nálam sincs egy forintsem. Nógrád.
Válasz tinca12311 #30028. hozzászólására
Itt is a nagy semmi...
Semmi semmi semmi………
Válasz matarka #30023. hozzászólására
Nem csak a normatív támogatásoknál nem kerek a történet.
A pályázatoknál se ok, hogy , a kifizetéstől kezdődik a kötvál. időszak nem a beadástól vagy a jóváhagyástól. A kifizetést meg sokáig e tudják húzni.
Válasz matarka #30009. hozzászólására
Földhasználati jogosultság....
Bár igazad lenne. Földtulajdonos/bérlő fia páélyázott, ek-ben feltöltött szül. akvi kivonattal.
Írtak egy levelet, h igazolja a kérelmező a jogosultságot.
Beadták mégegyszer az akvi kivonatot.
Elfogadták, küldték a pénzt.
Röhej.
Válasz matarka #30023. hozzászólására
Ja egy kis kiszámíthatóság ráférne a kifizetési rendszerre.Mióta megy ez a rendszer mindig megkaptam az elején.Még ara gyanakszok,hogy a kárenyhitést elnéztem és vagy két héttel később fizettem be,és büntiből hátra soroltak.Na majd megjön.
Válasz trencsenyi.zoli #30019. hozzászólására
2023.06.16. feldolgozás alatt. Minden ok, kevés az ügyintéző ezért nem halad. Rákérdeztem ezt mondták
Válasz korrektuzlet11 #30022. hozzászólására
Igazad van, panasszal nem lehet élni. Hogy ki mikor kapja meg a támogatást, kap-e előleget vagy sem, kap-e részfizetést vagy sem, az a döntéshozón múlik. Október közepétől a következő év június 30-ig bármikor kiutalhatják.
Ha úgy dönt, akkor kap egy kérelmező előleget vagy részfizetést, ha úgy dönt, akkor nem kap.
Csak ez meglehetősen tág mérlegelési jogkör, talán túlságosan is tág.
Nem jó ez így senkinek vagy csak nagyon keveseknek. Nem mindegy, hogy a megszokott ütemezésben kapja valaki a támogatásokat vagy csak december 28-án vagy majd a következő év májusában és júniusában.
Főleg, ha ez totál indokolatlan!
Érdemes volna ezt - az egyébként jogszerű, de méltánytalan - támogatási kifizetési gyakorlatot felülvizsgálni és keretek közé szorítani, mert így kiszámíthatatlan és indokolatlanul hoz nehéz helyzetbe olyan gazdákat, akiknek ez a támogatás rettentően hiányzik ebben a nehéz helyzetben.
Ha már egyszer rászoktattak bennünket erre, akkor most rosszul esik erről leszokni...
Válasz matarka #30010. hozzászólására
Csak akkor lehetne panasszal élni (eredménnyel), ha valamelyik jogszabályban lenne az előleg kifizetésére vonatkozó ütemezés, sorrend.
Én két rendeletet találtam a 13/2023, és 16/2023 AM rendelet. Átfutottam, felületesen, de nem találtam az ütemezésre semmit.
Válasz colizoli #30020. hozzászólására
Mi ez a JFGK-ETA ellenőrzés?
Mit ellenőriztek?
Ja, és mikor (most vagy a nyáron)? Jelen voltál? Kiértesítettek (vagy csak most tudtad meg és a határozatot küldték)?
Válasz gudlinka #29998. hozzászólására
Se birka, se föld, se marha, se Akg, csak egy JFGK-ETA ellenörzés, amiröl most kaptam meg a határozatot. Mondjuk egy alapvetöen állatjóléti, takarmányhigéniai ellenörzés miért tartja vissza a földalapú támogatásokat, nem értem??
Válasz gudlinka #29998. hozzászólására
Igen..Mi státuszváltás 12.01 azóta semmi mozgás
Válasz matarka #30017. hozzászólására
Igen, úgy valahogy,de évközben valami okból történhet vátozás az enar-ba! Azért ellenőrzik a támogatás lejárta előtt!
Válasz szikszaipeter72 #30014. hozzászólására
Az ENAR-ban??
Különben be sem tudta volna adni!
Eleve az ENAR-ból kértük be az állatok fülszámát a beadási felületen. Miért mások begépelik egyenként a fülszámokat??
Válasz szikszaipeter72 #30015. hozzászólására
Én minden számlát beadtam, ami az AÖP-höz vagy bármilyen termeléshez kötött támogatáshoz (pl. ipari zöldség termesztése) kapcsolódik.
Lehet, hogy nem volt kötelező, de borítékolható volt, hogy ez előbb vagy utóbb szükséges lesz.
Válasz matarka #30013. hozzászólására Azokat a számlákat amit 23-ban felhasználtál. Pl vegyszer számlák műtrágya számla ha valaki vállalta a karbamid használatot , adtak rá 1 pontot. Valaki szárbontót vállalt annak a számlája és a többi.. Ezeket a számlákat nem kellett be adni a támogatás igénylése kor. Meg amit akkó válaltál nyilván annak még számlája sem volt.
Válasz matarka #30012 hozzászólAkérelmezett állatok benne vannak-e az ENAR rendszerben!
Válasz barnatanya2019 #30007. hozzászólására
És a legjobb kérdés, hogy milyen "számla"???
Milyen számlát ellenőriznek most?
Vetőmagszámlát? Azt nem kell beadni májusban az egységes kérelem beadásakor?
Válasz gudlinka #30011. hozzászólására
Ezt tudjuk. A kérdés arra vonatkozik, hogy egy ENAR-listán mit lehet ellenőrizni??
Válasz rezeda054 #30008. hozzászólására
Az ENAR lista az állatokra vonatkozik: Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer.
Válasz korrektuzlet11 #30004. hozzászólására
Így van! Az volna a korrekt megoldás, ha MINDEN kérelmező megkapná az előleget és a részfizetések időben vagy senki!
Érthetetlen az egész rendszer! Hiszen azok, akik hosszú-hosszú évek óta, lassan 20 éve adnak be kérelmeket, azok miért csalnának? Abszurd!
Csalás ott merülhet fel, ha valaki új kérelmezőként lép be a rendszerbe vagy új területre ad be kérelmet!
Ezeket kellene elsősorban kivenni és ellenőrizni és nem azokat, akik már lassan minden fűszálat külön megjelölnek a legelőkön, kaszálókon, hogy kellően "elkülönült" legyen a területük a többi gazdától - amely szintén egy agyrém, nem tudom melyik nagytudósnak merült fel a rémálmában ez...
Az volna a korrekt megoldás, ha mindenki egyszerre kapná az előleget és a részfizetéseket, KIVÉVE az új belépők és a régi kérelmezők, akik új területre adtak be igénylést.
Válasz barnatanya2019 #30007. hozzászólására
Ez a földhasználati jogosultság ellenőrzés nekem mindig olyan furcsa. Mit lehet a földhasználati jogosultságon ellenőrizni?
1) Ha be van jegyezve a földhasználati nyilvántartásba, akkor kevés kérdés merülhet fel. Persze lehetnek furcsa helyzetek, mondjuk ha egy helyrajzi szám több blokkban van...
Magyarul ilyenkor nincs mit ellenőrizni, minek kell bármit "megnézni"?
2) Ha nincs a földhasználat bejegyezve, akkor még mindig ott a tulajdoni lap, amelyen vagy a kérelmező vagy annak közeli hozzátartozója (pl. anyja, apja, testvére, gyereke, felesége) a tulajdonos. Ez osztatlan közös esetében fordulhat elő. Ilyenkor se értem, hogy mit ellenőriznek, hiszen ehhez nem kell az ügyfél, bent a hivatalban lekérdezik és pipa.
3) Ha nincs se földhasználati lap, se nem tulajdonos, akkor meg azt nem értem, hogy ez miért nem derült ki hamarabb??? Hogy nem jött ez elő korábban, előző években vagy idén nyáron, legkésőbb ősszel?
Persze van ilyen, hiszen vannak olyan haszonbérleti szerződések, amelyek érvényesen létrejöttek, ki voltak függesztve, utána jóváhagyta a megfelelő hatóság, de valamilyen oknál fogva nem volt alkalmasak a földhasználati bejegyzésre.
Vannak ilyenek. Sosem értettem, hogy tavasszal (májusban) az egységes kérelem beadási felületen miért nincs erre egy kis pipálási felület, ahol ki lehet választani, hogy
A) földhasználati lap,
B) tulajdonos (vagy haszonélvező)
C) közeli hozzátartozó tulajdonos (vagy haszonélvező)
D) egyéb.
Ilyenkor egyszerűen az "egyéb" esetben kötelező lenne felcsatolni az ezt igazoló dokumentumot és a probléma megoldva...
Válasz barnatanya2019 #30007. hozzászólására
Mi az ENAR lista?
Válasz Tom250 #30003. hozzászólására
Földhasználati jogosultság, számlák, ENAR listák a legfontosabbak.
Válasz hochmajerkati #30002. hozzászólására
Pontosan ez van nálam is.
Semmi...
Dec. 1. óta státusz sem váltott AÖP dec20. án létrehozott.
Úgy látszik, akinél ez a "motívum" jelenik meg, annál valami beakadt.
Nincs valami jó előérzetem...
Válasz korrektuzlet11 #30004. hozzászólására
Nem hiszem, hogy van jelentősége a gazd. naplónak. Nekem be lett adva november végén, de csak a héten kaptam pénzt.
Válasz hochmajerkati #30002. hozzászólására
Én sem kaptam még egy fillért sem.
Ma beadtam az e-gazd.naplót, hátha erre várnak az AÖP miatt.
Nem tudom van-e valamilyen szabályozás arra hogy hogy milyen sorrendben bírálják el a kérelmeket.
Mert azt tudomásul veszem, ha egy jogszabály hátrányosan érint, vagy kötelezettséget ír elő.
Azt is tudomásul venném, ha MINDENKI jún. 30.-án kapná meg a pénzt.
Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy egy kormányhivatali ügyintéző kénye-kedve szerint bánik a kérelmekkel, is semmilyen ellenőrzési, jogorvoslati lehetőségünk sincs.
Válasz barnatanya2019 #29996. hozzászólására
Mit ellenőriztek, miket kértek?
Válasz schuszter1 #30001. hozzászólására
Semmi Dec. 1 óta státusz sem váltott
AÖP dec20. án létrehozott.
Válasz gudlinka #29998. hozzászólására
Eddig semmi.
Válasz gudlinka #29998. hozzászólására
Még mi sem kaptunk semmit reméljük el kezdik most már küldeni hamarosan