Hirdetés
Fórum
Cikkajánló
Minden jog fenntartva.
© 2024 Agroinform Média Kft.
1665 hozzászólás
Köszönöm mindenkinek!!
A lányom is köszöni!!!!
Remélem ügyesek lesznek elvileg benne lesznek a TV-ben
Válasz Maszek Zs #1661. hozzászólásáraÍGY KÖNNYEBB LESZ. LIKE MENT.
Válasz Maszek Zs #1661. hozzászólásáraInstán nyomtam, facem nincs.
2 sör lesz
Válasz Maszek Zs #1661. hozzászólásáraHajrá és sok sikert!!! Ügyesek legyenek!
Sziasztok!
Kéréssel fordulok hozzátok .
A lányom és osztálytársai indulnak egy TV-és vetélkedőn. (Pénzügyesek műsorán)Minél több lájk kellene nekik annál több pontot kapnak az induláshoz.
A képen bejelöltem facén hova kellene tenni. De akinek van instája is őt megkérném,hogy oda is erre a képre tenne egy kedvelést.
A kép alá be teszem a linkeket,hogy rögtön oda találjatok. Ne vegyen el sok időtöket.
KÖSZÖNÖM!!!!
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid07FQ4sTWYJiEawmfA4FqyFdF8fujRSUfyUE5pjibgVWqsduKejyAhtT17tVKZBDikl&id=100064046915040&sfnsn=mo
https://www.instagram.com/p/Czt-79WLm6x/?igshid=MTc4MmM1YmI2Ng==
Válasz Gumóka #1653. hozzászólásáraTe voltál a "paraszt" a szemében a köcsögnek??? Miért nem mondtad neki hogy a maguk is azok, de még ráadásul irigy genyók is mert a traki a fa alatt áll nem dolgoznak vele mert egy négyzetméter földet sem tudtak enni mert minden pénzt e@urtak magukra, rád meg a családodra meg irigykednek!
Válasz mtz1221 #1656. hozzászólásáraHa ez a harmadik világháború nem gyalulja le a technológiai fejlettséget is, akkor ezeknek a gyerekeknek egész életükben az ótvar képernyőt kell bámulniuk. Akkor legalább ismerjék meg a természetet, az anyagi világot, valódi kultúrát kiskorukban, hogy lássanak alternatívát a virtuális zombivilággal szemben. De ez csak a személyes véleményem.
Válasz mtz1221 #1656. hozzászólásáraNálunk is úgy mentek a törpék iskolába, hogy már olvasni tudtak. Csak itt nem voltak számítógép elé engedve, de a mesekönyvekben, ismeretterjesztő könyvekben lévő szövegeket mindegyik el akarta olvasni. A nyomtatott betűket írni is tudták.
Válasz Gumóka #1653. hozzászólásáraSajnos ilyen világot élünk, ahol ilyen TV-k a semmitérő, tudatlan barmokból csinálnak celebeket, meg sztárokat.
Szerencsére azután jól választott!!!
Ezt nyomják ezerrel, lefertőzve a gyerekeinket. Ez a példa, ami szerint élniük kellene.
Nem a tisztességes családokat mutatják, akik dolgoznak és becsülettel nevelik a gyerekeiket, hanem Győzikéből, meg a hasonló hülyékből csinálnak Giga, Mega meg Terra sztárt. Na ez a Szodoma és a Gomora.
Napi 24 órán keresztül sulykolják beléjük, hogy nem tanulni meg dolgozni kell, hanem így kell élni, mert csak így fogsz gyorsan és könnyen érvényesülni.
Nagyon sajnálom a mostani fiatal generációt, mert elhitetik velük ezt a sok baromságot, azután az élet meg majd ütni, verni fogja őket és tele lesznek csalódottsággal, meg depresszióval.
A fiúk tényleg fatökűek, semmi határozottság, "nagyfaszság" nincs bennük, a lányok meg átvették a szerepüket, ők a kezdeményezők. Persze főleg itt a pénz, autó, stb dominál.
40 éve 100 lányból 1-2 volt kikapós, most meg a 100 ból 98.
1980-ban a Discóba bejött a rendőr és este 11-kor felkapcsolta a villanyt, meg szólt dj-nek, hogy vége, most 11-kor indulnak el szórakozni a fiatalok.
Bizony sajnos nagyon sok kislány már 13-14 évesen túl van mindenen és mindenkin - sőt égő ha általános 8.-os és még szűz. Olyanokat hall az ember, hogy kitér a hitéből.
Én roppant konzervatívan neveltem a lányomat, hallgattam is ezért eleget.
De akkor nem volt internet, foosbuk, meg egyéb hülyítő weboldal, a TV2 meg RTL akkor még relatíve normális műsorokat sugárzott.
Ha jött valami udvarlóka, adtam neki az 54 fokos vegyes pálinkámból 3-4 stampedlivel és máris megeredt a nyelve, frankón kifaggattam őket - a többségét jól eltanácsoltam a lányom közeléből.
De most már ezt sem lehet csinálni, mert a mostani már még rosszabb világ, mint a 2000-es évek elején volt.
Teljesen az online virtuális térben élnek, barátkoznak, beszélgetnek stb..
A személyes kontakt kihalt, de már a felnőtteknél is lassan - ez nagyon szomorú.
Válasz Praetor #1651. hozzászólásáraKicsi mielőtt betöltötte az 5-öt, tudott folyékonyan olvasni, vagy inkább írni. És csak a gép miatt, mert nem állt egész nap mellette valaki, hogy beírja, amihez neki éppen kedve volt.
Válasz kulakman #1652. hozzászólására
A könyvolvasás kiemelten jó a törpéknek. Az enyémek már kiolvasták a helyi könyvtárat. Nagyon jól fejleszti a nyelvi készségeiket, és könnyebben is kommunikálnak gyerekekkel és felnőttekkel is. Itt a faluban vannak gyerekek, akiknek probléma a normális megszólalás is, mert nincsenek ezen a téren fejlesztve.
Válasz Gumóka #1653. hozzászólásáraAnnak idején középiskolában segítettünk a tesi tanárnő férjének betolni a járművet amit vezetett.
Nesze neked segítség.
Másnap behívott minket és kaptunk osztályfönöki figyelmeztetést amiért segítettünk neki, éppen váltak
Inkább az a baj, kamaszoknál főleg, hogyha nem veszed meg neki a márkásabb drága dolgokat, kinézi a többi.
Tehát ott is megy a méregetés, csak másképp.
Általánosba engem például a kémiatanárom buzerált állandóan, meg leparasztozott, a férjének meg a traktor állt a fa alatt a kert végében.
De középsuliban is megvoltak a rétegek, ott is a nagyobb gazdák gyerekei jobban érvényesültek, mi kisebbek le voltunk nézve.
Válasz Praetor #1649. hozzászólásáraAkkor mi tanyasi gyerekek-14éves koromig ott nevelkedtem- előnyben vagyunk, tényleg azt olvastam valahol,hogy ez igaz is!
Viszont rengeteget olvastam, az meg állítólag úgy szól ,hogy "olvasó gyermek, gondolkodó felnőtt", na mindegy!
Vénségemre van feladatom bőven , de legjobban legeltetni szeretek , elsétálok a marha mellett, nézelődök elmélkedem , elvagyok!
Válasz mtz1221 #1650. hozzászólásáraDe te felnőtt ember vagy. Az, hogy a virtuális térben több információhoz jut az ember, ez tény. De a gyerek számára ez épp nem előny a fejlődése szempontjából. Kutatások ezt igazolják. Nem véletlen, hogy az elit a gyerekeit szigorúbb elvek mentén nevelteti, mint a nép.
Válasz Praetor #1647. hozzászólásáraNem lesz közös témája az álltalánosban, később is nehezebb lesz neki találni. Nagyobb nekem is mindig kint segített sokat, végén álltalánosban alig volt barátja. Én is tehetek róla, mer a sok segítségéért, meg a megbízhatóságáért, mindig a márkásabb dolgokat vettem neki, még jobban nem tetszett a többinek. Kicsi meg a nagy után 3 éves korában farmingozott meg zombizott, haverokkal is jobban áll. Valahogy ez a szar összekapcsolja őket. Én is sokkal többet tanultam itt, mintha haverkodni jártam volna, ez helyett is.
Válasz hashtag #1648. hozzászólásáraSajnos ez sokszor így van, de ha akar, a szülő sokmindenben segíthet. A gyereknek az a jó, ha dúrja a homokozót, fáramászik, megnéz minden bogarat, lepkét, csigát, és hús-vér gyerekekkel játszik, focizik, biciklizik, és néha eltaknyol... A virtuális tér az egészséges fejlődésének az ellensége.
Válasz Praetor #1647. hozzászólásáraAmennyire én látom, sok család eleve ritkán jár össze bárkivel is, vagy ha mégis ezek a család barátainak a gyerekeivel való összejárás a legtitkább esetben szokott működni. Barátot úgyis az osztálytársai közül választ ha tud, még annak is örülni kell, internetes, játékbeli/klántárs gyerekkel mégkisebb eséllyel lesz hosszútávú, személyes barátsága.
Válasz mtz1221 #1645. hozzászólásáraEttől nem kell félni. Azokra a "barátokra", akiket csak telefonon lehet elérni és "lájkolni", azokra meg igazából nincs is szükségük. Ha a szülő él egy minimális társadalmi életet, alkalmanként szervez valamiféle programot a gyereknek, akkor lesznek barátai.
Válasz barazdabetyar. #1644. hozzászólására
Válasz barazdabetyar. #1644. hozzászólásáraAkkor meg barátjai nem fognak lenni.
Válasz Zoli 63 #1638. hozzászólásáraFiatal míg otthon lakik,nincs okostelefon,és munkát kell neki adni.Rendszeres házimunkát,korhoz illőt.
Válasz Ohaza63 #1641. hozzászólásáraA te közmondásod is minden betűje így igaz, gratulálok! A mai fiatalság azt gondolja minden de minden jár neki alapból, tisztelet a kivételeknek! Szerintem a gyerekinket nagyon de nagyon el@urtuk a nagy segítségeinkkel! :thumbupcool:}
Válasz Ohaza63 #1641. hozzászólásáraFacen találtam, azért raktam idézőjelbe , de gondoltam itt is jó helye lesz .
Válasz Zoli 63 #1638. hozzászólásáraMinden szavad aranyat ér.
Azt a jólétet, amit most a fiatalok nem becsülnek és természetesnek vesznek, azt nagyszüleink, szüleink és mi teremtettünk meg.
Sajnos felneveltünk egy életképtelen generációt, akinek szerintük minden jár és nem adható és kiérdemelhető.
Ahogy a közmondás mondja:
"Nehéz idők erős embereket szülnek,
akik megteremtik a jólétet,
a jólétben gyenge emberek születnek,
akik visszahozzák a nehéz időket"
Válasz Zoli 63 #1638. hozzászólásáraMinden betűd minden gondolatod szó szerint mindenben igaz! Végre valaki már lemeri írni a szó szerinti igazságot! Minden elismerésem s tiszteletem az írásodért a tiéd, egy halandó embertől tőlem.
Válasz Lackó #1635. hozzászólásáraNagyon jó duma!
" Ma reggel a lépcsőházat takarító nénit figyeltem az ablakból. Alig volt fél hat, ő már dolgozott. Közben eszembe jutott az a sok-sok ember, aki hajnaltól késő estig munkában van azért, hogy meg tudjon élni a családja. Hogy meg tudjunk élni mi is…
Hányszor- és milyen gyakran lenézzük azokat a munkás embereket, akik szerényebb körülmények között, de teszik a dolgukat azért, hogy nekünk még kényelmesebb legyen az életünk. Pedig annak, aki műveli a földeket, rendezi az állatokat, takarítja a lépcsőházakat/kórházakat stb., kiviszi a postát, vagy épp kenyeret süt a pékségben, ugyanolyan értékes a munkája, mint nekünk egyetemi diplomával és szakmában elhelyezkedőknek. Voltaképpen: az egyszerű, munkás embereknek köszönhető, hogy van diplománk, jól élünk, mindenünk megvan. Mert miközben mi tanultunk, ők állatokat tartottak és etettek, földet és kertet műveltek, takarítottak, és éjt nappá téve dolgoztak azért, hogy nekünk minden az asztalra kerüljön, el tudjuk végezni az egyetemet, meg tudjunk élni egy nagyon drága városban. Az ő munkájuk nélkül mi ma nem lennénk ott, ahol vagyunk. Hála legyen értük!
Ezt most különösképpen azoknak a fiataloknak írom, akiknek beszélgetését elcsíptem tegnap a villamoson, akik nem értékelik a szüleik megfeszített falusi munkáját, akik elméletileg tanulnak, gyakorlatilag kocsmából-kocsmába mennek, akik azt hiszik, hogy az a sok pénz, amit kapnak otthonról, az égből pottyan a kezeikbe. Közben hány könnycsepp, sebes kéz, álmatlanság, kemény munka van mögötte… és hányan vannak, akiknek mindez sosem adatott meg. Mert nincs szülő, mert nincs értük dolgozó kéz, mert senkit nem érdekel, hogy mi van velük. Akinek meg van, az nem értékeli. Milyen kár!
Én ma az egyszerű, hétköznapi munkás emberekre gondolok, értük adok hálát. Tedd te is ezt! És ne feledd: nélkülük nem lennél ott, ahol vagy ! "
Válasz Claastra. #1636. hozzászólásáraEzútonis gratulálok! Egészséget, békességet és hosszú közös életet, nameg jó sok gyerkőt az ifjú párnak!
Válasz Lackó #1635. hozzászólásáraMenyasszonyi “limuzint “játszik délután
Válasz Claastra. #1632. hozzászólásáraMost hoztad az Axitól, vacsi új, ez volt a 10 milliomodik átadott Axionjuk, de csak Landinis lufik voltak raktáron!?
Válasz Maszek Zs #1633. hozzászólásáraCéllövölde.Lufit kellene,de nehogy a lámpát érje.
Válasz Claastra. #1632. hozzászólásáraNősülsz???
Valami készül
Válasz uff #1628. hozzászólásáraHa a jovedelemigazolasodban eléri a jövedelmed a minimálbért, akkor kaphatsz babavárót, anélkül sehol sem adják. Nekem előző évről áthozott beruházási költség elszámolása miatt nem éri el, úgyhogy nem kaptunk.
Válasz Gatti #1629. hozzászólásáraA kérdőjelek helyén szmàjli lenne, egyébként az OTP nél vettük fel.
Válasz uff #1628. hozzászólásáraTavaly mi is felvettük, őstermelő vagyok igaz van mellette más meló így elég volt annak a jövedelem igazolása. De nekem azt mondta ha nem lenne csak az őstermelő akkor a navtól kell kikérni az elmúlt (asszem 2 év) jövedelem igazolást. Egyébként nem kell túl nagy összeg, asszem a sima minimálbért kell elérni, de már én se emlékszem tökéletesen ????
Babaváró kölcsönnél őstermelőként, ha nincs más munkaviszonyom akkor tényleg szóba sem állnak velem a bankok? valakinek pozitív tapasztalata?besírok,de azért nyitunk neked őstermelő számlát...
November 20. - a gyermeki jogok világnapja.
Joga van élni, lenni, szeretni, nevetni, hibát véteni, elesni, felállni. Joga van félelem nélkül élni, joga van tudni, milyen egy meleg szoba, joga van érezni az anya ölelő karját, a biztonságot adó hajnali félhomályt. Joga van beszélni, joga van békében élni. Joga van ölelni, sírni, játékot dobálni, és hiszti közben magát a földre levetni. Joga van minden nap meleg ételt enni, és meleg ruhában járni. Joga van emelt fővel, büszkén a szülei kezét szorítva menni, és joga van más érzést nem ismerni. Joga van megérezni az akaratot, az önmagába vetett hitet, hogy megértse nem csak karja, de szárnya is van. Joga van álmodni, és tenni érte, szembeszállni a jelennel, hogy a jövő szebb lehessen. Joga van háború nélkül élni, nevetve, játszva, hiszen semmiről nem tehet. Joga van ölelést kérni, és érintést megtagadni, mert joga van tudni, hogy a test az övé, és nem birtokolhatja más. Joga van vágyakozni, meséből szőtt paplannal éjjelente burkolózni. Joga van tudni, hogy övé a jelen, a jövő, és a múltunkat épp a létezése festette át. Joga van a fényhez, a parázshoz, melynek fényében tündérek nyernek győztes csatát. Joga van tudni, hogy szeretni nem mindig könnyű, de mindig csoda szép, és joga van tudni, hogy nem mindenki lesz áruló. Joga van érezni, hogy mindig mellette állsz, és hozzon bármit ez a világ, sosem lesz másként. Joga van a családhoz, ami szeretetből áll és ennyi épp elég.
A gyermeknek, aki mindig tiszta, akinek szemében ott az egész világ, az igazság, a szépség, a világ minden csodája, amit mi már nem értünk, de érezni vágyunk. Ma, a gyermekek jogainak világnapján minden gyermeknek joga van, joga kell, hogy legyen. Gyermekként, boldogan, és biztonságban élni. (Todorovits Rea)
"Amikor elmennek a gyerekeid. Amikor kicsit meghalsz. Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell egy emberre vásárolni.
Az üresség sokáig ott marad utánuk. Ha mozdul a kilincs, felkapod a fejed: talán megjött.
De nem jött meg. Száz, vagy ezer kilométerre van tőled.
Lassan megszokod. Belakod az új életedet. Tudod, hogy elég hetente egyszer bekapcsolni a mosógépet. Tudod, hogy ahová leteszel valamit, azt ott fogod találni.
Természetessé válik az, hogy interneten, telefonon beszélsz velük. Már fel sem tűnik. Nem fáj. Nem annyira. Nem mindig.
Persze vannak napok, amikor görcsbe rándul a szíved. Olyan rossz érzésed van, magad sem tudod az okát. Csak nem érte baj valamelyiket? Alig várod, hogy jelentkezzenek, hogy beszélhess velük. Hogy lásd: minden rendben. Lassan megnyugszol, már csak néha vannak rémálmaid. Mert félted őket. Mindig.
Aztán mondják : jövünk haza!
Lesz minden, hogyne lenne. Minden, amit csak szeretnek. Minden, amit ők maguk is meg tudnak főzni, de az nem olyan.
Izgatottan készülődsz. Hamarosan átölelheted őket. Persze igyekszel majd úgy tenni, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy megjöttek.
Nem mondod el, hogy végig aggódtál.
Itt lesznek és újra zajos lesz a ház.
Zaj van, nevetés és mindenki mondja a magáét. Annyira jó így.
Készülsz és közben néha beléd hasít valami. Mint egy beágyazódott tüske, ami felsajog olykor. Mert tudod, hogy elmennek újra. Már most készülsz a fájdalomra. Mert fájni fog újra.
Úgy kell majd megszoknod a hiányukat, ahogy annyiszor megszoktad már. Lassan, ahogy az élet hozta. Amikor óvodások lettek, egy kicsit elvették tőled őket. Aztán iskolások. Gimnazisták. Még érzed a frissen fürdetett baba-illatukat, amikor másik városba költöznek, mert ott van az egyetem. Akkor már ritkábban jönnek. Az már kicsit nagyobb halál. Végül elmennek, mert így kell lennie. Ez a természetes. Élik a maguk életét.
Örülsz, hogy sikerült, hogy megtalálták a helyüket. Akkor is, ha az a hely messze van attól, ahol Te vagy . Legalább sikerült. Biztonságban vannak. Van jelenük és van jövőjük.
Jönnek és elmennek , de belőled egy darabot elvisznek. Akkor is, ha talán nem is tudják.
De! Tudják, hogyne tudnák. Mindent tudnak. Jó emberek, te nevelted őket ilyenné.
Fájni fog, de megszokod majd újra a hiányukat.
Nekem talán könnyebb így, hogy elmondhatom. Az internet annyi mindent elbír. Örömet, fájdalmat...
A fájdalom várhat.....most boldogság van."
(forrás: internet)
Csukás István:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat
Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jut, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e földalatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!
Balla Judit: Nagymamám története
(biztatásul minden kisgyermekesnek koronavírus idején)
Nagymamám 1944/45 telén még a huszonnyolcadik évét sem töltötte be. Alacsony, vézna fiatalasszony volt, olyan igazi „harmincöt kiló vasággyal” típus. Két kisgyermekkel – apám négy, nagybátyám két éves volt azon a télen – egyedül maradva kellett szembenéznie Budapest ostromának szörnyűségével. Nagyapám a fronton volt, nem tudták, hazajön-e valaha is (hazajött), a rokonok, barátok mind a város más részein laktak, senki nem tudott eljönni segíteni.
Nagymamám hat hetet töltött a két kisfiúval a Németvölgyi út 73/b számú ház légópincéjében. Ez a rövid szó, „légó”, gyakran szerepelt a történeteiben. Légósziréna, légóparancsnok, légópince. Így, rövidítve maradt meg annak a nemzedéknek az emlékeiben a „légoltalmi” kifejezés.
A hathetes rémálom előtt is előfordult, hogy néhány órára, néhány napra le kellett vonulniuk a pincébe. Nagymamám a nap minden percében készen állt, hogy kézenfogja a kisfiúkat és induljon velük lefelé a harmadik emeletről. Kidolgozta és begyakorolta velük, kinek mi a dolga, ha felsüvít kint a sziréna. Egy hátizsákba pakolta az élelmiszereket, nagyrészt konzerveket, a fontos gyógyszereket, s még néhány apróságot, amit hasznosnak gondolt (ollót, varrókészletet, szappant, törölközőt, ezeket mindig felsorolta, amikor az ostromról mesélt). Azért választotta a hátizsákot, mert így a két keze szabadon maradhatott, tudta szorosan fogni a kis kezeket. A kicsiknek is megvolt a feladatuk: apám egy kis aktatáskát vitt a fontos iratokkal, igazolványokkal, nagybátyám meg az egyik legfontosabb felszerelési tárgyukat azokban a napokban: a bilit.
Hat teljes héten át éltek a ház lakói a pincében. Egy-egy férfi időnként kimerészkedett körülnézni, de az emeleti lakásokba senki nem mert felmenni. A fejük felett, a Németvölgyi út vonalában húzódott a front: az utca egyik oldalán a német, a másik oldalán a szovjet katonák ásták be magukat. Szinte szünet nélkül dörögtek a fegyverek. Szinte szünet nélkül rengett fölöttük-mellettük a föld. Néha katonák nyitottak be a pincébe, ismeretlen nyelven kiabáltak, nem egyszer részegek is voltak, és volt egy katona, aki görcsösen sírni kezdett, amikor meglátta a két kisfiút szorosan ölelő nagymamámat. Apám, az akkori négyéves, élete végéig emlékezett erre a jelenetre, ahogyan a katona rájuk nézett, aztán a falnak dőlt és csak zokogott megállíthatatlanul, és nagymamám azt mondta, biztosan a saját gyerekeire gondol szegény.
Voltak más gyerekek is a pincében, de kevesen, és mind nagyobbak. A két kisfiúval való foglalkozás nagymamámra maradt. Idős korában azt mesélte, szégyelli magát, amiért néha rájuk kiabált. Nagybátyámnak a fenekére is rácsapott egyszer, amikor a kis kétéves egy óvatlan pillanatban ki akart futni a résnyire nyitott pinceajtón. De az idő nagy részében, a nap sok-sok órájában, az első napok után homályba borult pincében – mert az áramszolgáltatás előbb csak akadozott, aztán teljesen meg is szűnt, gyertyával tudtak csak világítani – ott ült az én apró nagymamám, és játszott, mesélt, énekelt rendületlenül, etetett és altatott, mosdatott és biliztetett, és csak néha sírt, és akkor is csak éjszaka, amikor a kisfiúk már aludtak a pokrócokból készített fekhelyükön. Évtizedekkel később is mesélték régi szomszédok, még nekem is mesélték, még közel fél évszázaddal az ostrom után is, mennyire csodálták és tisztelték őt azokban a hetekben.
A pincét találat is érte, nem is egyszer. Most hetvennyolcadik évében járó nagybátyámnak az első emléke, amire tisztán vissza tud emlékezni, egy ilyen találat. A kétéves kisfiú elméjébe örökre beleégett, ahogyan a bomba (vagy gránát, vagy más, az én nemzedékemnek ezt szerencsére már nem kellett megtanulnia) áttörte a pince falát, ahogyan hirtelen törmelék és por zúdult mindenkire, ahogyan eltűnt a fény és eltűnt a levegő, és mindenki kiabált, sikoltozott, egymást lökdösték, egymásra tapostak pánikba esve. Nagymamám meg a falhoz simult és csak ölelte szorosan őket, nagybátyámat és apámat, és csak beszélt hozzájuk, és mondta, hajtogatta rendületlenül, hogy nincs semmi baj, itt van édesanya…
Az utolsó hetekre víz sem volt már, a vízvezetékek felrobbantak. A csendesebb percekben néhányan óvatosan előbújtak és havat gyűjtöttek kintről nagy fazekakba, lábosokba – életmentőnek bizonyult a hó azon a télen -, amit aztán a pincében felolvasztottak és felforraltak ivóvíznek. A légópince vécéjét sem lehetett már használni, a felnőttek vödröt használtak, a gyerekek – az összes gyerek, még a nagyobbak is – nagybátyám bilijét. Volt a lakók között egy orvosnak készülő fiatalember, ő hordta ki és öblítette ki hólével a vödröket. De nagymamám még ekkor is, az olvasztott, langyos hólével is minden nap megmosdatta a két kisfiát, mielőtt este lefektette volna őket.
Aztán a háború véget ért. Évek, évtizedek teltek el. De azok a hetek, ott a légópincében, örökre beleégtek mindenki emlékezetébe. Azok a hetek összekovácsolták az embereket ott lent. Együtt éltük át az ostromot – ez a rövid mondat még évtizedekkel később is elegendő magyarázat volt arra a rendkívüli összetartásra, ami a ház és a környék lakóit jellemezte.
Nagymamám sokat mesélt azokról a hetekről, hónapokról, de mindig olyan egyszerűséggel, pátosz nélkül, sőt, néha még vidáman is, hogy nagyon sokáig nem is fogtam fel igazán, micsoda erő kellett azokhoz az időkhöz. Csak amikor már magam is kétgyerekes anya voltam – és nagymamám szerencsére még élt akkor –, kezdtem ráébredni, milyen elképzelhetetlenül nehéz lehetett neki akkor. Kérdezgetni kezdtem, hogyan bírta, ő meg mindig csak mosolygott és széttárta a kezét. Nem volt választás, mondta. Csinálni kellett. És reménykedni.
Most a koronavírus kényszerít négy fal közé sok-sok gyermekes családot. Sokan már most nehezen bírják. Nagy a kísértés, kimenni az utcára, ki a játszótérre, a parkba, megmozgatni, megfuttatni a gyerekeket, „levezetni egy kicsit az energiájukat”. Nagyon nehéz ellenállni és kitartani.
Nagyon nehéz most a fáradó, a gyerekeket lefoglalni igyekvő, közben otthonról dolgozó és háztartást vezető szülőknek.
Nem tudjuk, meddig tart még.
Nagymamám sem tudta, ott a pincében. De kitartott. És remélt.
Én meg csak az ő történetével tudok sok erőt és türelmet kívánni mindenkinek.
Válasz Zoli 63 #1617. hozzászólására nagyon jó.Köszönjük
Egy kis segítség azon családoknak, ahol van iskolás gyerkőc.
OKTONDI oktatás. online. digitálisan.
Válasz Zoli 63 #1617. hozzászólására
" Palotás Petra. ( A koronavírus miatti zárlat idején íródott 2020.03.16.) --- Az elmúlt napokban szinte minden családba belopta magát a generációk közötti feszültség. Érzem, ahogy a szeretetünkből adódó aggodalom olykor dühbe csap át, mert úgy érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk: idős rokonaink nem úgy kezelik a kilalakult helyzetet, mint ahogy azt kellene. Mégis arra kérlek Benneteket, hogy óvatosan bánjunk a szavakkal, ne őrjöngjünk(noha néha tènyleg nehéz;)), hanem próbáljuk bölcsen meggyőzni ,“manipulálni” őket, hogy az általunk szeretett és megbecsült “öregeknek” az életük mellett megmaradjon a méltóságuk is. Szeretettel küldöm mindenkinek ezt a rövid kis novellámat.
Olvasd el, csak pàr perc!
A téliszalámi
A troli hangos nyikorgására nyitotta ki a szemét. Már fent volt egy ideje, de szerette megvárni az első reggeli járatot, amikor a csuklós, villás, piros busz ráfordul a Csanády utcából a Hegedűs Gyulára.
Lassan, kényelmesen felült az ágya szélére és egy nagyot nyújtózott a levendulaszínű flanel hálóingében. Még sötét volt, öt óra múlt néhány perccel, csak a hajnali műszakba igyekvők voltak már úton, vagy az éjszakai munkából végre hazasietők.
Nyugalmazott könyvesbolti eladóként megtehette volna, hogy a másik oldalára fordulva még órákon át tovább szunyókál, de megannyi idős emberhez hasonlóan az évek előrehaladtával egyre kevésbé szerette az éjszakákat: „eljön majd az idő, amikor az alváson kívül már semmi mást nem csinálok, addig meg inkább élvezem a dolgos nappalokat” – magyarázta nemegyszer a szomszédasszonyának. Így aztán későn feküdt és korán kelt. Éjjel gyakorta az állandóan ismételt főzőműsorok rabja maradt, ahol az sem zavarta, ha egy számára ismeretlen nyelven írták ki a receptet. Neki csak a képek kellettek, az ínycsiklandó menük, a mennyei levesek és a paradicsomi boldogságot hirdető desszertek. Éjjel a kulináris mennyországban járt, hajnalban pedig azt tervezte, hogy mit egyen ebédre. Volt, hogy két-három napra is megfőzött előre, szerényen, gyakran egy kis leveskét vagy egy főzeléket, egy falatka feltéttel.
De a zsömlét csakis frissen szerette, így aztán már legtöbbször korán reggel, nyitás után pár perccel ott állt a kosarával a Csanády utcai kisbolt előtt, hogy megvegye az aznapra valót.
– Magdi néni, jó reggelt! – köszöntötte nyájasan Piroska a pénztárgép mögül. – Jókor tetszett jönni, még melegek a zsömlék, Magdikára várnak – folytatta bizalmaskodva. Meggypiros rúzzsal kikent vastag szája cinkosan mosolygott, miközben a hosszú, itt-ott lepattogzott, lakozott körmei a pénztárgépet kopogtatták.
– Jó reggelt, jó reggelt, aranyom – viszonozta az idős asszony kedvesen a köszönést, majd a kockás gyapjúkabátjában, egy leheletnyi gyöngyvirágillatot húzva maga után elindult a péksütemények felé. Egy pillanatra tétován megállt a kekszeknél és a pralinéknél, de aztán anélkül, hogy bármit is levett volna a helyéről, továbbtipegett. Hófehér kontya már a polcsor túloldaláról jelezte az apró termet közeledtét. István, a kis ABC pocakos, de erőtől duzzadó, új tulajdonosa, aki nem restellt maga is beállni a pult mögé, most a felvágottak mögül üdvözölte.
– Csókolom! Van ám sok szép húsunk is, meg felvágottak: párizsi, és semmihez sem hasonlítható igazi téliszalámi is – kínálta meggyőzően a portékáját.
– Köszönöm, de ma csak zsömlét veszek – hárította el Magdi néni csakúgy, mint másnap és harmadnap is, amikor István tukmálni kezdte.
Nem úgy azonban csütörtökön.
– Öt deka téliszalámit kérnék – állt oda a pulthoz csillogó szemmel, magabiztosan.
– Csak öt dekát, biztosan elég lesz? – nézett rá a férfi gyanakvóan.
– Csak magam vagyok, az unokák csak hébe-hóba jönnek – vette át Magdika remegő kézzel a papírba csomagolt, fűszeres szeleteket.
***
Így ment ez az elkövetkező hetekben is. Magdi néni naponta megfordult ugyan a kis boltban, zsömlét vett, olykor egy kis lisztet, zöldséget az ebédhez, de a néhány szelet téliszalámit csak csütörtökönként.
– Te Piroska, nem szereti a húst ez a néni? – szólt oda fejcsóválva, értetlenül a telt keblű, fehér köpenyt viselő pénztárosnőnek a főnök egy szerdai napon, amikor Magdika megint csak két üres, vizes zsömlével távozott.
– Szeretné az biztosan, nagyon is, de a soványka nyugdíjából csak ennyire telik. A barátnőmmel egy házban lakik, a másodikon, roppant szerényen él szegényke. Pedig dolgozott ő eleget, csudára értett a mesékhez. Még gyerekoromból emlékszem rá a Könyvpalotából.
István sajnálkozva hümmögött egyet, majd egy újonnan érkező vevőre figyelve visszament a felvágottas pult mögé.
Magdi néni pár nap múlva, hétfőn a szokásos időben újra felbukkant a Csanády utcai ABC-ben. Piroska a szokásosnál is szélesebb mosollyal fogadta, de az igazi meglepetés akkor várt rá, amikor a zsömléket és egy kiló krumplit őrző kosarával elballagott a húsos részleg előtt.
– Magdika, Magdika! – kiáltott utána István, a kezében papírba csomagolt tíz dekagramm szalámival. Az idős hölgy megtorpant, és csodálkozva emelte szürkéskék szemét a bolt tulajdonosára. – A cég ajándéka, ez most egy nagyon sokáig tartó akció, mindennap a harmadik vásárlónak adjuk – magyarázta István áthajolva a pult mögött.
Magdi néni megilletődve, ezer köszönetet hebegve, boldogan átvette a kis csomagot, hálát adva a sorsnak, hogy ma pont neki jutott ki a szerencséből. Kerekes kis szatyrát maga után húzva felettébb vidáman lépdelt hazafelé, akkor még nem is sejtve, hogy kedden is pont ő lesz a harmadik vásárló, csakúgy, mint szerdán, csütörtökön és pénteken, amikor pedig egy orvosi vizsgálat miatt csak pár perccel zárás előtt érkezik majd.. "
Várjuk a tavaszt.
