Ez nehéz szülés lesz…
Bár a szülés sajnos gyakran manapság is nehéz, gyakran stresszes élmény az édesanyáknak, a szülési fájdalomcsillapításra szolgáló opioid gyógyszerek megjelenése, valamint a megfelelő higiéniai módszerek alkalmazása sokkal biztonságosabbá tette azt, mint amire a történelem korábbi időszakaiban a nőknek valaha is jutott.
Az első sikeres császármetszést például az 1500-as években Svájcban jegyezték fel, melyet egy hivatásos tehénkasztráló jegyzett fel, aki a feleségén végezte el a műtétet.
Mivel azonban az illető állítólag 82 évvel később írta le az élményt, a történészek ma is vitatják, hogy beszámolója valóban hiteles-e. Nem csak az anya élte túl az általa elvégzett műtétet, hanem - a férfi elmondása alapján - a baba is élt még vagy 77 évet. A történet szerint tehát mind a gyermek, mind a férfi olyan életkort értek meg egy olyan században, amikor sokan nem töltötték be a 40. életévüket sem.
A szülés sajnos manapság is nehéz, gyakran stresszes élmény az édesanyáknak, a szülési fájdalomcsillapításra szolgáló opioid gyógyszerek megjelenése és a megfelelő higiéniai módszerek alkalmazása sokkal biztonságosabbá tette. Kép: Pexels
Hitelesebbnek tűnő adatok
Az Egyesült Államokban a császármetszésről szóló első feljegyzés 1830-ban jelent meg a Western Journal of Medical and Physical Sciences című folyóiratban. A cikkben Dr. John L. Richmond leírja, amint sok órányi vajúdás után egy várandós anya látta, hogy közel a halál, ami megkövetelte, hogy Richmond gyorsan hozzon döntést a nő életének megmentése érdekében. "Miután minden tőlem telhetőt megtettem a nő megóvása érdekében, úgy éreztem, hogy teljesen sötétben tapogatózom a helyzetét illetően, és úgy láttam, hogy bármit is kell tenni, azt hamarosan meg kell tenni, és mély és ünnepélyes felelősségérzetet éreztem. Mindössze egy közönséges zsebműszerrel a kezemben, egy óra körül megkezdtem a császármetszést" - írta Richmond a cikkben. Elmagyarázta továbbá, hogy a nő házát - ahol a műtétet végezte - alig egy héttel korábban rönkökből építették, és még nem volt padló vagy kémény.
Ez azt jelentette, hogy az egész házban tátongó lyukak voltak, ami már csak azért is problémát jelentett, mivel az éjszaka viharos és szeles volt, így a gyertyák nagyon nehezen maradtak égve, és így ő is nehezen látott bármit, amit csinált.
Végül Richmond egy görbe ollót és az ujját használva végezte el a császármetszést. Röviden, a történelemnek ebben az időszakában a császármetszés hihetetlenül veszélyes volt, és gyakran az anya és a gyermek halálához vezetett, ami miatt a császármetszés általában az összes többi lehetőség kimerítését követő utolsó lehetőség volt.
Az Egyesült Államokban a császármetszésről szóló első feljegyzés 1830-ban jelent meg a Western Journal of Medical and Physical Sciences című folyóiratban. Kép: Pexels
Jön a csak erős idegzetűeknek szóló bekezdés!
A korban ugyanakkor sokkal elterjedtebb volt a szimfiziotómia műtéti eljárás. Ennek során a szeméremtest szimpózist - mely egy porccal fedett és összekötött, szalagokkal és inakkal megerősített ízület a szeméremtest felett - elvágták, hogy kiszélesítsék a medencét, és egy kicsit valószínűbbé tegyék a szülés sikerét. Természetesen ennek elvégzése is nagyon kockázatos volt, mivel gyorsaságot és pontosságot egyaránt igényelt. És ekkor merült fel valakiben, illetve valakikben a láncfűrész ötlete.
A 18. század végén 2 skót orvos, John Aitken és James Jeffray fejlesztették ki a faiparban ma is ismert láncfűrész prototípusát méghozzá fentebb említett szimfiziotómia és a beteg csontok eltávolítása céljából.
A szóban forgó láncfűrész kialakítása egy fogakkal ellátott óraláncon alapult, melyet egy kézi forgókar segítségével lehetett mozgatni. Ez azt jelentette, hogy - noha a szerencsétlen anyának nem kellett lefelé nézve egy ma ismert láncfűrész mögött megpillantania az orvosát - de helyette azt láthatta, hogy a jóember dühösen tekeri egy primitív kézi láncfűrész hajtókarját a szeméremteste felett.
A korabeli szülész-nőgyógyászok ódákat zengtek a korai láncfűrész használhatóságáról a szimfiziotómiák elvégzésére, összevetve az azt megelőző korok módszereivel.
A 18. század végén 2 skót orvos, John Aitken és James Jeffray fejlesztették ki a faiparban ma isismert láncfűrész prototípusát. Kép: Pexels
A "siker" nyomán
E siker fényében a 19. század végén a láncfűrészt gépesítették, hogy a szülész-nőgyógyászok könnyebben tudják használni azt a várandós anyáknál. Röviddel ezután szerencsére a láncfűrészt felváltotta a Gigli-féle csavart drótfűrész, amelyet addig leginkább csontok vágására használtak. Ez végül szerencsésen kivezette a gépesített láncfűrészt a szülőszobákból és az megmaradt az 1905-ben a faiparban is megjelenő eszköznek, melyet immár nem nőkön, hanem fákon alkalmaztak.
(Forrás: pharmacytimes)
_fill_540x300_0.jpg)
