Az egész világ rohamosan halad a mesterséges intelligencia átvételével, nem képez kivételt ezalól az agrárium sem. A technológia ma már annyira kifinomult, amennyire elengedhetetlen az élet minden területén. A folyamat globálisan is kedvező hatást eredményezhet, a gazdálkodók munkája ugyanis fenntarthatóbbá és hatékonyabbá válhat - írta meg az azuzlet.hu.

Amerikában már elkezdték

Egy amerikai közép-nyugati mezőn állva a helyi gazdálkodó az okostelefonjával az egyik szójababra mutat, fényképet készít az azon található kártevőről, majd engedi, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt program beazonosítsa a bogarat. Az AI megállapítja, hogy a kártevő veszélyes-e a növényre nézve, így szükség esetén azonnal cselekedni tud. Az ehhez hasonló technológia manapság még talán újnak tűnhet, de már most látszik, hogy a jövőben létfontosságú lesz.

Munkaerőhiány veszélye fenyeget

Az egész mezőgazdaságban munkaerőhiány veszélye fenyeget, ami az ipar életképességét is befolyásolhatja, mind a nyereséget, mint a terméshozamot illetően. A BBC tudósítása szerint ma már nincsen elegendő kéz a világot tápláló élelmiszerrendszerek fenntartásához. Ez főleg az USA-ban jelent problémát, amely a harmadik legnagyobb mezőgazdasági termelést produkálja Kína és India után.

A gazdálkodók öregszenek, sokan már a napi feladataikat sem képesek ellátni, a hatékony működéshez pedig nagy szükség lenne a családi gazdaságokban a fiatalabb generációra is. Ha ők nem veszik át a vállalkozást, akkor az a mezőgazdaság végét jelentheti. Mivel a fiatalok sokkal inkább a kevésbé munkaigényes, jól fizető állásokat keresik, így már most hatalmas bajban vannak az idősebb gazdálkodók.


"A munkaerő az első számú probléma"

– mondta el Emily Buckman, az American Farm Bureau Federation, egy ipari kereskedelmi szövetség kormányzati ügyekért felelős igazgatója, majd hozzátette:

"A gazdálkodók átlagéletkora jelenleg 60 év. Maga Buckman egy kentuckyi farmon nőtt fel, ahol 70 éves apja még mindig a földet műveli, és csak a bátyja segíti őt."

Dráguló munkaerő

Nem csak a dolgozók körével van a probléma, hanem, hogy ezzel együtt a munkaerő is drágul, miközben csökken a terméshozam. Ennek oka, hogy az egyes gazdálkodók a feltörekvő robotika, valamint a mesterséges intelligencia felé fordulnak.

Az AI a mezőgazdaságban már nem új terület, hiszen több mint két évtizedet alkalmazzák az önkormányzású vezérlőrendszereket az olyan soros vetésű növények esetében, mint például a kukorica. A mesterséges intelligencia terjedése az utóbbi időszakban jelentősen felgyorsult, a becslések szerint 2021 végén az USA mezőgazdasági vállalkozásainak már több mint 87 százaléka használja az AI valamilyen formáját.

Ennek bevezetése közel 2 millió amerikai farmon sikerrel járt már, amely hatással lehet a világ többi részére is. Főleg azért, mert az éhezők száma folyamatosan növekszik, ráadásul az éghajlatváltozás is veszélyezteti a termelést és a mezőgazdasági ökoszisztémát.

A cél, hogy olyan új technológiákat fejlesszenek ki, amelyeket tömegesen lehet alkalmazni, lehetőleg megfizethetően. Ezzel a gazdálkodók táplálhatják a világot, amelynek lakossága 2050-re további kétmilliárddal növekedhet. Ez azt jelenti, hogy több mint 70 százalékkal kellene több élelmiszert termelnünk, mint jelenleg. Az innovatív AI technológia ebben nyújthat hatalmas segítséget.

"Minden előrejelzés azt mutatja, hogy az éghajlatváltozás miatt jelentős hozamkiesések vannak"

– mondja Patrick Schnable , az Iowa Állami Egyetem kiváló professzora, ahol a Növénytudományi Intézetet vezeti.

"A kukoricatermés 10 vagy 20%-os csökkenése katasztrofális lenne"

– tette hozzá, majd az alábbi kérdést vetette fel: Használhatjuk-e az AI-t a rugalmasság növelésére?

Amerikában már működik az AI Institute for Resilient Agriculture, amely a mesterséges intelligencia által vezérel eszközök és technológiák megalkotásán dolgozik. Munkáját több USA-beli szervezet is támogatja.

A földek támogatása

A szakértők szerint jelenleg a GPS-eszközök, illetve a drónok a legelterjedtebb AI-eszközök a mezőgazdaságban. Vannak azonban ennél sokkal újabb megoldások, mint az önvezető traktorok és kombájnok, amikben minőségi szenzorok találhatóak. Ezekkel a gazdálkodók megállapíthatják, hogy a termény mely részeinek van szüksége nagyobb odafigyelésre.

A robotok képesek lehetnek automatizált rendezési feladatokat végezni, ezekhez eddig az emberi szemre volt szükség. Az AI technológia alkalmas továbbá a burgonya válogatásra úgy, hogy közben konkrét hibát keres. Vannak tovább gazdaságok, amelyek AI-javított kultivátorokat alkalmaznak a vetőmagok elültetésére, illetve a gyomok eltávolítására a szántóföldeken. Ezzel számos ember munkáját helyettesíteni tudják.

Az AI bevonásával sok problémát megoldhatnánk a mezőgazdaságban - fotó: pexels.com

A mesterséges intelligencia alkalmazása tehát a felhasznált erőforrások mennyiségének csökkentésére, illetve a terméshozamok javítására is alkalmas. A továbbiakban a cél az lenne, hogy a gazdálkodók új technológiákat alkalmazzanak a problémás területek kezelésére.

„A precíziós mezőgazdaság segít csökkenteni a vízpazarlást, hatékonyabbá válik, és többet ér el kevesebbel"

– mondta el Buckman, majd kiemelte:

„Az amerikai mezőgazdaságnak 30 évvel ezelőtt még 100 millió hektárra lett volna szüksége ahhoz, hogy megfeleljen a mai termelési szintnek."