A Breier Farm egy olyan hely, ahol a regeneráló feltöltődéshez minden feltétel adott, ahol a természet csendje segít a pihenésben. Friss levegő, nyugalom, feledhetetlen élmények, színes programok, érzések, ízek várják a látogatókat.

Breier

Nagyon népszerűek a Farm Túrák – fotó: Breier Farm/Facebook

Óvodás és iskolás csoportokat is fogadnak

A Farm Túra programon óvodás és iskolás csoportokat fogadnak előre egyeztetett időpontban. A túra alkalmával a gyerekek közelebbről megismerhetik a birtokot, kecskéket simogathatnak, bárányokat etethetnek. Sok információt megtudhatnak a „boldog állattartás"-ról és megmutatják nekik az állatok gondozásával kapcsolatos feladatokat is.

Megismerhetik a keltetés folyamatát, láthatnak csirkéket, tyúkokat, kakast. Nagy sikert szoktak aratni a program végén az ügyességi játékok és a szénabálák megmászása.


A vezetett Farm Túra hétvégén is rendelkezésre áll

Minden szombaton és vasárnap, 10:30-tól a látogatóknak lehetősége van az ingyenes, vezetett Farm Túrán részt venni. Ennek során megismerhetik a birtok adottságait, történetét, a jövőre vonatkozó fejlesztési terveket, a birtokon folyó munkát.

Megnézhetik az állatokat – csirkéket, tyúkokat, kecskéket, bárányokat, sertéseket, szarvasmarhákat – bepillantást nyerhetnek a tejüzem, a húsüzem és a gyümölcsfeldolgozó üzem mindennapjaiba, sok-sok hasznos információt szerezve.

A túra a Farm Bisztrónál folytatódik, ahol meg lehet kóstolni a Breier Farm prémium termékeit (szörpök, lekvárok, húsok, húskészítmények), illetve a kulináris boltból meg is lehet vásárolni azokat. A Tanyaboltban javarészt a Farm által előállított alapanyagokat, vagy az azokból elkészített termékeket értékesítik. Mivel az általuk megtermelt növényekkel etetik az állataikat, így az előállított termékek mentesek a mesterséges anyagoktól és egyedi ízvilágot képviselnek.

A Breier Farm egy olyan hely, ahol minden adott a regeneráló feltöltődéshez, tartalmas kirándulás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.