A londoni Hampton Court-palota egyik büszkesége a Great Vine, azaz a Nagy Szőlő névre hallgató tőke. A világ legnagyobb és egyik legidősebb szőlőtőkéjét 1768-ban ültették a királyi palota télikertjébe. A szőlő fajtája Schiava Grossa (Black Hamburg) – írja a termeszeti.hu.

A szőlő dugványként kezdte életét, a hajtás Essexből érkezett. A főkertész ültette a termőföldbe, amely a régi tudor korabeli latrinák után maradt.

A csemegeszőlők átlagos élettartama 25 év, de sokan nevelgetnek idősebb, akár száz évnél is öregebb tőkéket is, melyek jellemzője, hogy általában különlegesen jó minőségű gyümölcsöt teremnek, bár a hozamuk idővel egyre csökken. Száz évnél öregebb szőlőből a filoxéra 19-20. századi hatalmas pusztítása miatt  kevés van, azonban a "Nagy Szőlő" szerencsére megmenekült.


A viktoriánus időkben a kertészek úgy gondolták, hogy egyetlen tőke is képes hatalmas mennyiséget teremni, ezért egész üvegházat építettek köré, így a hideg teleken is fűteni lehetett a szőlő élőhelyét. A tőke növekedésével pedig mindig megnagyobbították az üvegházat.

Viktória királynő a szőlőt a windsori kastélyba küldte, a közönség számára pedig VII. Eduárd tette elérhetővé a gyümölcsöt. Az utóbbi években rendszerint szeptember elején értékesítik a fürtöket.

A szőlő eddig 6 üvegházat nőtt ki; 1969-ben azért kellett újat építeni, mert a hajtások annyira belegabalyodtak a régi tartószerkezetbe, hogy mindent ki kellett cserélni korszerű alumíniumvázas szerkezetre.

Jelenleg a Nagy Szőlő leghosszabb hajtása 36,5 m, és átlagosan kb. 270 kg gyümölcsöt terem, de 2001-ben 363 kg szőlőt szüreteltek róla.

Az indexkép csupán illusztráció (Pexels).