Az eset Hargita megyében történt, Csatószeg település térségében. A veszélyes állatot a vadászok azonnal kilőtték. A vadállat pénteken reggel támadt rá az 51 éves férfira a Csíkszentsimon községhez tartozó település térségében. Az utóbbi tíz napban ez már a második ilyen támadás volt, amiről az Agerpres hírügynökség számolt be.

Több harapásnyom

Péter Szilárd, a Hargita megyei mentőszolgálat vezetője elmondta, hogy a férfit több harapás érte az arcán, a karján, valamint a lábán. Eltört az állkapcsa, de az állapota egyelőre stabil. A csíkszeredai megyei sürgősségi osztályon ápolják.

Csíkszentsimon polgármestere, Kozma István a Maszol hírportálnak adott interjújában elmondta, hogy a férfi lovasszekéren indult gombát szedni a lányával, ekkor támadt rájuk a medve. A lovát féltő férfi leugrott a szekérről, ekkor érte el a nagyvad és sebesítette meg őt súlyosan.


Kivonultak a helyszínre

Az elöljáró azonnal összehívta az illetékes bizottságot, csendőrök, állatorvos, illetve vadász társaságában vonultak ki a helyszínre, ahol megtalálták az állatot és kilőtték. Tíz napon belül ebben az 500 méteres körzetben ez már a második ilyen eset volt.

Nemrég, pontosabban augusztus 14-én egy másik, szintén gombász férfira támadt rá egy medve a területen. Akkor az áldozatot több sérüléssel vitték kórházba. A vadászok úgy gondolják, hogy ugyanaz a medve volt a támadó.

Műtétre volt szükség

A mostani esetnél azonban műtéti beavatkozással tudták csak kezelni a harapásokat. Ezt a Hargita Népe megyei lapnak Izsák Csaba szájsebész szakorvos mondta el, aki pénteken végezte el a műtétet. Kiemelte, hogy az áldozat többszörös szövethiánnyal járó darabos arccsonttörést szenvedett, az állkapcsa eltörött, a vadállat megskalpolta az arc jobb oldalát. Az életveszélyen már túl van, de az állapota még súlyos, az életminősége biztosan meg fog változni.

Évente több százan sebesülnek meg medvetámadásban - fotó: pexels.com

Romániában egyre rosszabb a helyzet, hiszen az utóbbi hetekben több megyében regisztráltak medvetámadásokat. Júliusi elején egy 19 éves lány életét vesztette, amikor a Bucsecs-hegységben, egy ismert túraösvényen támadt rá a hatalmas állat.