Nincs olyan házikert, ahol ne okoznának fejtörést a gyomok. Amikor megjelennek, akkor már csak a manuálisan vagy gyomirtókkal oldhatjuk meg a távoltartásukat. Nem szabad azonban elhanyagolni, hiszen könnyen elszaporodnak.

Mindig ott lesznek

Mindegy, hogy milyen földet használunk vagy hol élünk, mindenhol vannak gyommagvak és károkozó növények. Sajnos ez nem csak látszat. Még, ha a legfelső réteget nem is használjuk ki, nem forgatjuk bele a talajba, akkor is bőven lesznek magok, amiket a szél a szomszédos területekről hoz magával. Emellett a madarak is gyakran elpotyogtatnak ilyen-olyan magot, ami aztán kibújik a földből. Ez sokáig nem is tűnik fel, csak akkor, amikor a gaz már levelet hozott és elkezd elterjedni a veteményesben - írta meg a Greendex.

A legnagyobb problémát a paprikánál és a paradicsomnál okozza. Mivel a gyomok gyorsabban nőnek, erősebb gyökerek képesek növeszteni, nem ritka az sem, hogy felcsavarodik a legközelebbi palántára, amivel megfojtja azokat. Ez nem csak a palántákra jelent veszélyt, hanem később, a termések érésekor sem túl előnyös. A növény nem tudja felszívni a tápanyagot a zöldségek számára, a gyom "ellopja" azokat, főleg, ha még trágyázzuk is a területet. Az egyetlen megoldás a rendszeres kapálás és a gyomlálás.


A saját munkánkat könnyíthetjük meg, ha magaságyásokat építünk, hiszen ekkor nem kell görnyednünk, a talajszintről kevesebb gyomnövény jut be. Másik lehetőség a társítás, amivel kívül tartjuk az ízeltlábúakat, de gyomlálni akkor is szükséges.

Kapálás nélküli zöldségtermesztés

Fontos megakadályozni a gyomok elszaporodását. Ehhez a legjobb a szerves anyagok használata, a mulcsolás. A takaró anyagot idővel beforgatjuk majd a földbe, mint szerves trágya, amivel tovább növelhetjük a gyökérközeg humusztartalmát.

Ennek előnye, hogy a takaróanyag öntözéskor megszívja magát vízzel, ami párás közeget teremt a növény számára. Ez aszályos időben lehet rendkívül hasznos, ráadásul megakadályozhatjuk a gyomok kibújását. A talajtakarással ugyanis elzárjuk a gaz útját, nem kap fényt, így nincs lehetősége kifejlődni.

Mit használhatunk talajtakarásra?

A leggyakrabban a faapríték és a kéregmulcs jön szóba, ami fokozatosan lebomlik, így 4-5 évente pótolni kell. Javasolt vastagsága 5-8 cm. A másik lehetőség a kerti komposzt, amely aktívan segíti a humuszréteg vastagodását, növeli a talaj tápanyag tartalmát. Ezt elég 5-6 cm vastagon használni.

Talajtakarással sokat segíthetünk a föld vízmegtartós képességén is - fotó: pexels.com

Ami a kertekben gyakrabban előfordul az a fűkaszálék, ami minden növény alá kerülhet, de csak vékonyan, ellenkező esetben rothadás indul meg. Mivel nem túl vastag, így folyamatos pótlásra van szükség.

Végül, de nem utolsó sorban szóba jöhet a száma, amit 3-4 centiméter vastagon terítve érdemes használni. A termés nem lesz földes, ha aláterítjük és öntözünk vagy csapadék éri. Tisztább és rendezettebb lesz tőle a kert.