A fekete datolyaszilva éretlenül egyáltalán nem hasonlít a csokipudingra, ugyanis fehér színű és ehetetlen, ám amikor megérik, a belseje élénkbarnává és pudingszerűvé válik – írja a 24.hu.

Külseje zöldesbarna, az íze pedig sokak szerint egyértelműen a csokira hasonlít (ezért sok helyen csokoládépuding gyümölcs néven kapható, van, ahol pedig Manila-ébenfa néven említik.), mások azonban azt mondják, hogy egyáltalán nem éreznek rajta a csokira emlékeztető jegyeket.


A gazdák akkor szedik le a gyümölcsöt, amikor az a zöld paradicsomra hasonlít, még mielőtt teljesen megérne. Otthon 3-6 napot érdemes várni, mielőtt elfogyasztjuk. Miután félbevágjuk, egy kanállal könnyen ki lehet szedni a gyümölcshúst, mely népszerű alapanyaga desszerteknek, tortáknak, turmixoknak és pudingoknak is, Közép-Amerikában pedig jégkrémeknek is. Gyakran tejben, illetve citrustermések levében tálalják, sőt akár kenyérre is kenhető. Likőr is készülhet belőle.

fekete datolyaszilva

Fekete datolyaszilva, avagy csokoládépuding gyümölcs – fotó: Pixabay

Maga a növény örökzöld és nagyon mutatós fekete törzsének és fényes, szórt állású tojásdad leveleinek köszönhetően. Hazánkban dézsás növényként nevelhető, mert a fagyokat nem bírja.