John Deere ma ünnepelné születésnapját. Nagyon sok gazda mindennapjait teszi könnyebbé az általa megálmodott traktor, sőt, még azoknak is megdobban a szíve a csodás gép látványára, akiknek nem sok köze van a mezőgazdasághoz. A John Deere traktor azóta is sok gazda álma, és nagyon sokan választják munkatársunknak. Emlékezzünk meg erről a különleges szakemberről, akinek a neve még ma is egybeforr a megbízhatósággal és a minőséggel.

A kezdetek

John Deere 1804. február 7-én született a vermonti Rutlandben. A Middlebury College-ban eltöltött tanulmányai után mindössze 17 éves volt, amikor első mesterénél, Benjamin Lawrence-nél kezdett el kovácsinasként dolgozni. 1827-ben megnősült, házasságukból kilenc gyermekük született.

John Deere traktor

John Deere neve egybeforrt a minőséggel. Fotó: Pixabay

Majd John Deere az illinoisi Grand Detourban telepedett le, ahol könnyen talált munkát, hiszen abban az időben nagy hiány volt a kovácsok között. Mivel az öntöttvas ekék nem működtek túl jól a préri kemény talaján, John Deere törött fűrészlapból készített keményebb eszközöket, amely újítás olyannyira bevált, hogy 1839-ben 10 ekére kapott megrendelést. A következő évben már 75 megrendelése volt, majd 10 évvel később már áttette székhelyét Moline városába, ahol vízenergiával hajtott gyára megduplázta a korábbi termelést.

John Deere alapfilozófiája már ekkor is nagyon világos volt, miszerint mindenből a lehető legjobbat kell adni a vásárlók számára. Éppen ezért, amikor 1852-ben John Deere üzleti partnere a rosszabb minőségű tömegtermelés felé akarta elvinni a céget, Deere kivásárolta, és tartotta magát eredeti elképzeléséhez, vagyis az elsőosztályú termékek gyártásához.


Soha nem állt meg

De nem csak azt tartotta fontosnak, hogy mindenből a legjobbat adják a vásárlóknak, hanem a folyamatos újításokat is. A vállalat 1863-ban új típusú kultivátorával nyerte el a vásárlókat, amely sziklás talajon használva is üzembiztosan működött. Az első védjegyet pedig a következő évben jegyeztette be John Deere, az ekevasakhoz használt öntőformával kapcsolatban.

Mivel egyre több megrendelés érkezett, 1868-ban létrehozta a Deere & Company részvénytársaságot, melyben John Deere és fia a részvények 65%-át tartotta meg saját kézben. Ezután nagymértékű terjeszkedés történt, és a cég 20 éven belül már az USA 5 városában nyitott helyi képviseletet.

A mindenki által ismert logót, az ugró szarvast 1876-ban szabadalmaztatták, így ez a legrégebben használt vállalati embléma a Fortuna 500-as lista tagjai között. A nemzetközi sikerek sem várattak magukra, hiszen John Deere 1875-ben a Gilpin Sulky ekéjével 50 másik versenyzőt győzött le a Párizsi Világkiállításon. Ez a győzelem nem csupán az 1000 frankos jutalmat, de nemzetközi ismertséget is hozott a vállalat számára. Ez komoly hatással volt megrendeléseik számára is, amely óriási mértékben nőtt meg. 8 évvel később már majdnem 8000 ekét értékesített a társaság.

De a fejlődés nem állt meg. A cég 1881-ben erőművet helyezett üzembe Rock Island megyében, amely elektromos áramot termelt. Ekkor már ekék, kultivátorok és boronák is helyet kaptak az általuk gyártott termékek között. John Deere számára azonban mindig is fontos volt, hogy ne csak a vásárlói igényeket szolgálják ki, így elvállalta a városi bank elnöki pozícióját, a közkönyvtár igazgatói posztját, és a politikában is szerepet vállalt, hiszen két évig volt polgármester.

John Deere traktor

A John Deere traktorok a mai napig nagyon keresettek. Fotó: Pixabay

1886-ban, 82 éves korában hunyt el, de neve a cége által továbbra is egybeforrt a minőséggel és a megbízhatósággal. Nem véletlen, hogy röviddel halála előtt egy barátjának azt mondta, büszke arra, hogy élete során egyetlen hibás terméket sem adott ki a kezei közül.

A mai napig megbecsülésben

Ilyen hagyományok és elvek mentén nem is kérdéses, hogy miért tudta megőrizni a cég a hírnevét, hiszen a John Deere a mai napig az egyik legjelentősebb traktor márka a piacon. A John Deere traktorok legjelentősebb előnye, hogy megkönnyítik a mezőgazdasági munkát. Könnyű a kezelésük, tartósak, és mindegyik traktorban megtalálható az erős kétkerék-hajtás és a mechanikus elsőkerék-meghajtás, valamint a széles radiális gumi kínálat. A mechanikus joystick pedig szintén nagyban megkönnyíti az irányítást.

A John Deere gyárakban nem csak a gépekkel, az alkalmazottakkal is jól bánnak, hiszen nagyon sok repetitív és veszélyes feladatot robotok látnak el, míg dolgozóikat folyamatosan továbbképzik, hogy egyre jobb fejlesztéseket tudjanak létrehozni. A fejlődés tehát soha nem áll meg.