Közkeletű tévhit a kávé és a tea esetében, hogy minél erősebb az ital íze, annál több koffein van benne, amit a teánál úgy lehet elérni, hogy tovább áztatjuk, a kávénál pedig úgy, hogy minél sötétebbre pörköljük a kávébabot. Ez azonban így nem igaz.

teának típustól függően rengeteg elkészítési módja van, egy azonban biztos: a közhiedelemnek éppen a fordítottja igaz: minél kevesebb ideig áll a vízben, annál erősebb lesz a tea. Ennek oka az, hogy a tealevélből a hő hatására a koffein szabadul fel elsőként. Ahogy a levelek tovább áznak, előjönnek a tearubiginek, és rákapcsolódnak a koffeinmolekulára. Ezek után a szervezetünkben a koffein már nem tud rákapcsolódni a receptorainkra, ezért nem is pörget úgy fel. Viszont sokkal aromásabb főzet lesz a végtermék.

A tea egyébként teljesen másként működik, mint a kávé: a benne lévő koffeint sokkal lassabban dolgozza fel a szervezetünk, így nem egy nagy löketet ad, cserébe viszont a teában található vegyületek miatt nem kell tartani a kávézás utáni feszültségtől.

kávé tea

Azért, mert erősebb az íze, nem feltétlenül van több koffein benne – fotó: Shutterstock

A kávéfélék között is van különbség a koffeintartalom tekintetében, de az a kávéval kapcsolatban is igaz, hogy csak azért, mert erősebb az íze, nem feltétlenül erősebb az ital.

A kávébab az ízét leginkább a pörköléskor kapja. Minél tovább kezelik, annál több minden kijön a babból, például az édessége és a kávé természetes íze. Ezért sokkal kesernyésebb a nagyon sötét babból készült kávé.


A kávébabok pörköléskor tágulnak és könnyebbé is válnak. Tehát egy zsák sötét pörkölésű kávé súlyarányosan több koffeint tartalmaz, mint egy zsák világos őrölésű, de mennyiségre kevesebb koffein van benne, mint a világosban. Mivel a sötét babszemek nagyobbak, egy mérőkanálba kevesebb darab fér, mint a világos babból, így gyengébb lesz a lefőzött kávé, mint a világosból készült. Ha viszont súlyban mérjük, akkor több sötét szemre van szükségünk, mint világosra, tehát a kávé erősebb lesz, mint ha a kisebb, tömörebb világos babokat használtuk volna.

Forrás: telex.hu