Az egészséges táplálkozás nagyon fontos, hiszen az, hogy mit eszünk, igazán nagy hatással van az egészségünkre. Időnként felreppennek hírek arról, hogy némelyik élelmiszert érdemes lecserélni egy másikra, hiszen annak jóval több a pozitív hatása ránk nézve. A kókuszolaj nem olyan régen került be a köztudatba, és számos pozitív hatása miatt egyre több háztartásban használják. Azonban közel sem biztos, hogy minden szempontból jó hatással van az egészségünkre. Érdemes tehát utánanézni, és mérlegelni, milyen formában és milyen mennyiségben tesz jót az egészségünknek.
Ismerd meg a kókuszolajat
A táplálkozástudományi szakértők korábbi álláspontja az volt, hogy igyekezzünk kerülni a telített zsírok fogyasztását, beleértve a kókuszolajat is, annak ellenére, hogy az utóbbi 5-6 évben úgy vélték, a kókuszolaj a legegészségesebb zsiradék. A Harvard egyik professzora, Karin Michels azonban ellenkampányt indított.
A kókuszolajnak vannak hasznos és káros tulajdonságai is. Fotó: Shutterstock
A kókuszolaj egy trópusi olaj, amely a friss vagy szárított kókuszdió húsából készül. A szűz kókuszolaj hidegen sajtolt, és kellemesen kókuszos ízt ad az ételeknek, a finomított kókuszolaj viszont az eljárás során ízetlenné és szagtalanná válik. A kókuszolaj és a kókuszzsír nagyjából 90%-a telített zsír, tehát jóval több benne a telített zsír, mint a vajban, vagy akár a disznózsírban. Egy teáskanál kókuszolaj 11 g telített zsírt, míg ugyanennyi olívaolaj kevesebb, mint 2 g-ot tartalmaz, a kókuszolaj fogyasztásával emiatt jelentősen megnöveljük telített zsír bevitelünket
Amíg további kutatások nem állnak rendelkezésünkre, a táplálkozási szakértők többsége inkább azt ajánlja, hogy minél kevesebb telített zsírt vigyünk be a szervezetünkbe, így a kókuszolajat is csak mértékkel fogyasszuk. Ha például egy héten egyszer sütünk vele, biztosan nem fog ártani nekünk.
Vajon hasznos a kókuszolaj?
Az International Food Information Council Foundation (IFIC) utánajárt, hogy melyek a kókuszolaj bizonyított hatásai. A kókuszolaj vagy kókuszzsír úgynevezett MCT-zsírsavakat tartalmaz, mely zsiradékok triglicerid formájában képesek a felszívódásra. Közvetlenül és változás nélkül jutnak át a bélnyálkahártya sejtjein a májkapuér-rendszerbe, azonban kizárólagos, egyedüli zsírforrásként való fogyasztásuk toxikus lenne a májra nézve - tudjuk meg a hazipatika.com cikkéből.
A vegetáriánus étrendben gyakran helyettesítik kókuszolajjal az állati eredetű zsiradékokat, és a kozmetikai iparban is elterjedt az alkalmazása. Azonban a jó hatásai mellett sajnos vannak nem túl egészséges velejárói is a fogyasztásának. A kókuszolaj telített zsírsavtartalma magas, így a kókuszolajat fogyasztók körében nőtt az összes és az LDL-koleszterin szintje, és a HDL-koleszteriné is.
A kókuszolajban található MCT zsírsavaknak azonban előnye is van. A máj által termelt epe, valamint a hasnyálmirigy által termelt és a zsírok lebontásában részt vevő lipáz enzim hiánya esetén is átjutnak a bélnyálkahártya sejtjein, így zsíremésztési, zsírfelszívódási zavarok, például hasnyálmirigy-gyulladás, epekő, vagy egyéb, gyulladásos bélbetegségek esetén jól alkalmazható. Azonban a kókuszolaj kizárólagos zsiradékforrásként történő alkalmazása nem javasolt, inkább az étrendben felhasznált zsiradékok változatosabbá tételére alkalmas.
Bizonyos esetekben, a zsírfelszívódási, -emésztési zavarban szenvedők számára megfelelő alternatívát jelenthet az alultápláltság elkerülésében és a megfelelő tápláltsági állapot megőrzésében.
Sorra jönnek az újabb információk a kókuszolajjal kapcsolatban
A kutatások hatására sorra jönnek az újabb információk a kókuszolaj hatásaival kapcsolatban. Így néha az derül ki, hogy milyen jó hatással van ránk, azonban néha káros tulajdonságaira is fény derül. Hasonló ez, mint amikor a vaj és a margarin közöti harc dúlt, és nehezen lehetett eldönteni, melyik a jobb a számunkra.
A kókuszolajat és kókuszzsírt a konyhában és a kozmetikában is fel lehet használni. Fotó: Shutterstock
A korábban szinte ismeretlen, hő hatására olvadó, opálosan fehér kókuszolaj körülbelül tíz éve hódította meg a szíveket hazánkban, és elég sokan kezdték el használni. Nem is csoda, hiszen viszonylag olcsó, semleges ízvilágú és széleskörűen felhasználható olajfajta.
Sőt, nemcsak főzéshez, de kozmetikumok alapanyagaként is használjuk. Egérkísérletekre alapozva azonban a kutatók kockázatokra hívják fel a figyelmet a kókuszolaj vagy kókuszzsír használatával kapcsolatban - tudjuk meg a divany.hu cikkéből.
Amint azt az egereken kimutatták, a kókuszolaj fogyasztása a központi idegrendszert károsítva okozhat szorongásos problémákat, akár súlygyarapodást, májgyulladást, illetve hormonális zavarokat is. „Az eredmények arra utalnak, hogy bár a folyamat lassú és csendes, a kókuszolaj fogyasztása jelentős anyagcsere-elváltozásokhoz vezethet, melyek hozzájárulhatnak az elhízás és az azzal kapcsolatos társbetegségek kialakulásához" – magyarázta Marcio Alberto Torsoni, a kutatás egyik vezetője. Mint mondta, a kókuszolaj nem alkalmas betegségek kezelésére és az egészség helyreállítására sem, így nem kezelendő szuperélelmiszerként és csodaszerként sem.
Azonban, mivel a hidegen sajtolt kókuszolaj nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat és két olyan vegyületet, laurinsavat és kaprinsavat, amely baktériumölő hatású, sokáig kifejezetten ajánlották egyes vesebetegségben szenvedőknek, és az influenzaszezonban a betegség megelőzésére. A jelen kutatás szerzői azonban többféle vizsgálatnak is alávetették a kókuszolajat, és arra a megállapításra jutottak, hogy az egészségügyi hatásait tekintve messze elmarad sok másik olaj mögött.
Az American Heart Association is figyelmeztetett a kókuszolajban rejlő veszélyekre, így azt javasolja, hogy érdemes a kókuszolajat lecserélni másféle olajra, mivel növelheti az LDL-koleszterinszintet. A tanulmány szerzői a repceolajat javasolják. Ráadásul a kókuszolaj elkészítése sem környezetbarát.
A kókuszolaj a kozmetikában
A kókuszolaj kellemes aromájú és nem hagy hátra zsíros érzést, ezért krémeket, arcmaszkokat, balzsamokat, sminkeket, hajápoló készítményeket és szappanokat is készítenek belőle. A kozmetikai készítmények felhasználhatják a kókusz természetes aromáját, de az illatmentes finomított olaj is alapanyagként szolgál. A gyorsan beszívódó kókuszolaj hidratáló hatással van a bőrre, a hajat pedig megvédi a kiszáradástól, a töredezéstől és gyönyörűen fénylővé varázsolja.
A kókuszolaj jótékony hatással van a töredezett vagy száraz körmök, a körömgyulladás és a kemény bőr kezelésénél is, és gyakran használják masszázsoknál is. De a kókuszolajat használhatjuk napozáshoz is, leginkább napozás utáni készítményként. Segít a pattanásokkal, a herpesszel, a bőrgombával szemben, és izzadásgátlóként is használható.
A kókuszolajat tehát nem kell száműznünk, de tisztában kell lennünk káros, és hasznos tulajdonságaival és hatásaival.