Az Agrárminisztériumban az MTA Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként „A bükk és a bükkösök Magyarországon – egy különösen veszélyeztetett fafaj és társulásainak perspektívái" címmel került megrendezésre egy tudományos konferencia, ami egyben a címben jelzett monográfia könyvbemutatója is volt. Az 508 oldalas, ragyogóan illusztrált, elegáns megjelenésű kötet az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának kezdeményezésére jött létre, kiadója a Soproni Egyetem Kiadó. Finanszírozása a TKP 2021-NKTA pályázati program keretében valósult meg.
Az élénk érdeklődést kiváltó rendezvényen Bartha Dénes MTA ETB elnök bevezető beszéde után Zambó Péter államtitkár köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta többek között, hogy a magyar erdők kezelése és gyarapítása során a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást kell a középpontba állítani, ami erdeink egyik kiemelkedő élőhelyeként a bükkösökben jelenti a legfontosabb feladatot a szakemberek számára. Ezt követően öt előadás hangzott el, melyek csupán íztelítőt nyújtottak a könyv igen sokoldalú témáiból:
- Bartha Dénes, Szmorad Ferenc, Tímár Gábor, Zagyvai Gergely: A bükk és a bükkösök Magyarországon: történeti háttér, aktuális helyzet, különleges előfordulások
- Csóka György, Siller Irén, Kovács Tibor, Hirka Anikó, Tuba Katalin, Lakatos Ferenc: Rövid betekintés a bükkösök fungájába és rovarfaunájába
- Führer Ernő, Jagodics Anikó: Újabb szempontok a bükk jövőjével kapcsolatosan
- Tuba Katalin, Kelemen Géza: A bükk és a leigázott idő – Érdekességek a bükk kultúrtörténetéből
- Mátyás Csaba: Érvek és lehetőségek a bükkösök megtartására a Nagy Klímagyorsulás korában
Az előadásokat követően Borovics Attila ERTI főigazgató hivatalosan is bemutatta a hiánypótló kiadványt. A kötet szerkesztői: Bartha Dénes, Csóka György és Mátyás Csaba, a könyvet 106 főből álló szerzőgárda jegyzi, 66 lektor segítette a szerzők munkáját. A magas színvonalú nyomdai kivitelezés az Inform Kiadó és Nyomda munkáját dicséri.
Az elegáns megjelenésű kötet szerkesztői: Bartha Dénes, Csóka György és Mátyás Csaba – fotó: Kiss Vince Péter
A konferencia előadásai hamarosan elérhetők az MTA ETB honlapján. A kiadvány bolti forgalomba nem kerül, beszerzésének lehetőségeiről a fenti webcímen hamarosan tájékoztatás fog megjelenni. A teljes kötet letölthető, elektronikus verziója szintén ezen a címen lesz elérhető.
Fotók: Kiss Vince Péter és Eötvös Csaba