Az őszi talajmunkálatok során minden évben ilyentájt találkoznak sokan először ezzel az érdekes  állattal – legalábbis annak valamelyik életszakaszában. Az fordul elő a leggyakrabban, hogy bár kifejlett imágóként találkoztunk vele, bábként vagy hernyóként még nem ismerjük.

Igen apró petékből bújnak ki a később nagyra növő hernyók, melyek a tápnövények élnek. Veszély esetén az oldalukra fekszenek, és karikába hajtják a testüket, hogy kisebbnek tűnjenek.

Szarvashernyó: óriási és színes

A hernyók feje kicsi és farrészén fölül fekete vagy piros-fekete szarvacska található. A zöld hernyók testén és fején fekete mintázat látható, oldalán okkersárga vonalak vannak fekete szegéllyel. A fekete színváltozat fő rajzolati eleme a sárga hosszanti vonal vagy vonalak a háton.

A barna színváltozaton világosabb sávok váltakoznak feketékkel és okkersárgákkal

A barna színváltozaton világosabb sávok váltakoznak feketékkel és okkersárgákkal – fotó: Kristian Peters

Főbb tápnövényei:

  • Apró szulák
  • Sövényszulák
  • Háromszínű szulák
  • Erdei nebáncsvirág
  • Kerti saláta
  • Édesburgonya

Szeptember végére fejlődnek ki teljesen. Ezután a nedves, puha talajba 10-20 cm mélyre ássák be magukat, és egy laza szövésű gubóban bábozódnak be.

A bábon külön tok van a nyelvnek

Ilyenkor ősszel modóshat ki a földből a báb, mely fényes, kb. 5-6 cm-es. Ezen már található egy nyelvtok, amelyben a kifejlett állatnál fontos szerv, a pödörnyelv fejlődik. Érzékenyek a hidegre, ezért kevés báb éli túl a telet.

Nem földönkívüli, csak egy báb

A tok mahagóni vagy sötétebb színű – fotó: Hinox/Wikipedia

...és a kifejlett imágó

A folyófűszender, vagy szulákszender (Agrius convolvuli) nevét a hernyójának magyarországi fő táplálékáról, az apró szulákról kapta, amely népies nevén folyófű.

Afrikai telelés után Európában már májusban megjelenhetnek, de jellemző, hogy nyár elején. Ősszel látható a legtöbb, mert ilyenkor a frissen kikelt példányok is együtt vándorolnak az idősebb példányokkal.

Főleg alkonyatkor táplálkoznak, a virágok előtt lebegve, hosszú pödörnyelvükkel szívogatják a nektárt

Főleg alkonyatkor táplálkoznak, a virágok előtt lebegve, hosszú pödörnyelvükkel szívogatják a nektárt – fotó: Charles J. Sharp

Nagy területeket bejárnak, hosszú időn keresztül akár 50 km/óra repülési sebességre is képesek! Nappal egy helyben maradva pihennek, de alkonyatkor nekiindulnak, és megállás nélkül repülnek virágról virágra.


Meleg domb- és hegyoldalakon, virágos réteken, mezsgyéken, káposztaföldeken található meg, főként ahol tápnövényei megtalálhatóak, sűrű erdőkben viszont nem.

Forrás: Wikipedia; képek: Kristian Peters, Charles J. Sharp, Hinox/Wikipedia