"A Bakonytamási Gazdakör szervezésében első alkalommal rendeztük meg kis falunkban a Bakonytamási adventi fénytraktor felvonulást.
Tavaly karácsonykor láttunk egy videót, amin fényfüzérrel díszített traktorok vonulnak advent alkalmából az esti utcán valahol külföldön (talán Németországban).
Ekkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy ezt mi is meg tudnánk csinálni. Eljött 2021 novembere, amikor megtudtuk, hogy a szomszédos Sokorópátka is hasonlóban töri a fejét, ezért egyesítettük erőinket és advent 3. vasárnapján mi mentünk hozzájuk, majd egy hét múlva ők voltak a mi vendégeink.
Bakonytamásin- és Sokorópátkán kívül más településekről is csatlakoztak a gépesek – fotó: Bakonytamási Gazdakör
Végül 24 jármű jött össze Bakonytamásiban a környező településekről, nagyrészt traktorok, de voltak teherautók és terepjárók is a menetben. A feldíszített gépekkel fél ötkor indultunk a főtéri gyülekezőből. Nagyon impozáns látvány volt a menet, melyet többen is megörökítettek egy-egy fotóval, videóval.
A felvonulás alatt néhány segítőnk szaloncukrot szórt a kapukból integető gyerekeknek. Rengetegen kíváncsiak voltak erre a nem mindennapi látványra. A vonulás végén forró teával, forralt borral és zsíros kenyérrel vártuk a felvonulókat és a főtérre látogatókat.
A rendezvény visszhangja abszolút pozitív, ezért terveink között szerepel, hogy jövőre is rendezünk hasonló felvonulást."
Képek és szöveg: Bakonytamási Gazdakör / Németh József
Az Agroinform.hu portál örömmel számolt be az eseményről és bízunk benne, hogy évről-évre egyre több település fog össze és rendez hasonló közösségi karácsonyt.
Ezúton is kívánunk mindenkinek áldott, békés, boldog ünnepeket!