A Somogy vármegyei Balatonkiliti határában következett be a földmozgás kedden, 23 óra 27 perckor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma szerdára virradó éjszaka. A 2,1 magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte, károk nem keletkeztek.


A földrengés kapcsán elterjedt nézet (ami nyilván, tapasztalatokon alapul), hogy az állatok már jó előre megérzik azt. Vajon valóban így van-e ez, s ha igen, mi az oka?

A Törökországot és Szíriát 2023-ban megrázó 7,8-as erejű földrengés előtt az ott élők közlése szerint az állatok nagyon furcsán viselkedtek. Az, hogy az állatok megérzik a földrengést, már jó ideje tudott, s a szakemberek ennek valóságalapját és mechanizmusát kutatták is. A tudósok szerint ahogy a szeizmológiai gépek képesek kimutatni az emberi test számára érzékelhetetlen remegéseket, az állatok ugyanúgy érzékelik a Földön percekkel azelőtt áthaladó apró előrengéseket, hogy erősebb az földrengéshullámok lecsapnának.

földrengés

Földrengés: érdemes az állatokra figyelni – forrás: Pixabay

Emlékezetes: 2004-ben egy 9,1-es erősségű víz alatti földrengés okozott cunamit Indonézia partjainál. Szemtanúk beszámolói szerint a katasztrófát megelőzően az elefántok magasabb helyekre futottak, a flamingók elhagyták alacsonyan fekvő fészkelőhelyeiket, a kutyák pedig nem voltak hajlandók kimenni a szabadba. Az egyik thaiföldi tengerparti faluban a helyiek azt mesélték, hogy egy bivalycsorda a tengerparton hegyezni kezdte a fülét, a tengert bámulta, majd kicsivel a szökőár kitörése előtt egy közeli domb tetejére rohant. A jelenség állítólag nem volt egyedi, az emberek teheneket, kecskéket, macskákat és madarakat láttak a szárazföld belseje felé haladni röviddel a földrengés után és a szökőár kitörése előtt. Sokan azok közül, akik túlélték a cunamit, ezekkel az állatokkal együtt, vagy közvetlenül utánuk futottak.



A U.S. Geological Survey szerint a katasztrófát megelőző másodpercekben az állatok rendellenes viselkedését a szeizmikus hullámok két formája közötti különbség magyarázza. A P hullámok az elsők, amelyeket a földrengés kibocsát; ezek jobban érzékelhetők az állatok számára, csak nagyon kevés ember érzékeli őket. A P hullámokat erősebb másodlagos vagy S hullámok követik, amelyek már megrázzák a talajt. Ezeket a szeizmológia gépei is érzékeleik, azonban általában kevesebb, mint egy perccel a nagyobb földrengés előtt következnek be.


A kutatók szerint az állatok már sokkal korábban érzékelik a közelgő bajt. Martin Wikelski, a Max Planck Állati Viselkedési Intézet igazgatója szerint nem a szeizmikus aktivitást veszik észre, hanem valami mást már azelőtt. Egy 2020-ban közzétett tanulmányában az előzetes kutatások alapján megállapította, hogy az állatok potenciálisan több mint 12 órával az emberek előtt képesek lehetnek észlelni a földrengéseket.

Wikelski tanulmányában az állatok az epicentrumuktól akár 19 kilométerre is előre észlelhették a rengéseket. Azt még nem tudták megállapítani, erre hogyan lehetnek képesek, de a kutatók szerint a jövőben figyelmeztethetnek is minket a katasztrófákra.

Forrás: Colore.hu