Nagyobb értékre bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség egy erdész ellen, aki több mint ötven köbméter fa kitermelését titkolta el, és ezzel mintegy másfélmillió forint kárt okozott az erdőgazdálkodónak; a fa kitermelésében segítő vállalkozóval szemben szintén vádat emelt az ügyészség – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán.

A közlemény szerint az ötvenes éveiben járó férfi csaknem húsz éve dolgozott egy Somogy vármegyei erdészeti vállalatnál, ahol a munkakörébe tartozott a faanyag kitermelésének ellenőrzése, majd az elszállítás engedélyezése is. Ezt kihasználva a vádlott több alkalommal a ténylegesen kitermelt és elszállított mennyiségnél kevesebbet jelentett a munkáltatójának, a különbözetet pedig eltulajdonította.


A sikkasztásban 2023 januárjától a vádlott segítségére volt egy kitermelést végző vállalkozó is, akivel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen az erdész által leigazoltnál nagyobb mennyiségű fát fognak kitermelni, majd a többletet eladják. Így már az első hónapban több mint ötven köbméter faanyag árával károsították meg az erdőgazdálkodót.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és pénzbüntetésre tett indítványt a nagyatádi járásbíróságnak. Javasolta azt is, hogy az erdészt tiltsák el foglalkozása gyakorlásától és rendeljenek el vagyonelkobzást.

Indexkép: Pixabay