A Brexit bejelentését követően, azaz ez év harmadik negyedévében (júliustól szeptemberig) az Egyesült Királyság harmadik országokba irányuló agrárexportja kereken egymilliárd fontot tett ki, ami 19,2 százalékkal meghaladta az előző év hasonló időszakának értékét – olvashatjuk az fwi.co.uk hírportálon.
Ugyanakkor a kontinensen belüli forgalom értéke az egy évvel korábbihoz képest 9,6 százalékkal (2,4 milliárd fontra) növekedett, és a teljes brit mezőgazdasági exportból 71,5 százalékkal részesedett. A 3,4 milliárd fontra rúgó együttes export 12,1 százalékkal szárnyalta túl az elmúlt és hasonló időszakában kivitt értéket. Az EU tagországok közül a legfontosabb agrárkereskedelmi partner továbbra is Írország maradt, amely évente mintegy 2,29 milliárd euró értékben vásárol brit élelmiszereket és italokat.
Egyes termékeket kifejezetten az unió tagországainak állítanak elő – fotó: Shutterstock
A brit mezőgazdasági termékek nemzetközi keresletét ez év júniusától nagymértékben megnövelte az angol fontnak a dollárral szembeni leértékelése is, bár ennek igazi kihatásait csak később lehet pontosan felmérni. Mindemellett a forgalom fent vázolt alakulása biztató, és azt vetíti előre, hogy a brit agrártermékek számára az uniós piacokról való részleges kiszorulás után is lehet találni a bizonyos értékesítési csatornákat.
Ennek ellene szól az a tény, hogy az Egyesült Királyság bizonyos termékeket (repce, juhhús) kifejezetten az EU tagországokba irányuló export céljaira állít elő. Az EU nagyon is kritikusan áll hozzá. pl a walesi juhhús vámmentes importjának fenntartásához, amelynek mennyisége eddig meghaladta az országrész termelésének egyharmadát, értéke pedig az évi 225 millió fontot.