A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szerdára szervezett, az agrárdigitalizációt körüljáró eseményen szakemberek, agrártechnológiával foglalkozó startupok, meghatározó, befolyásos piaci szereplők tartottak előadást és gyakorlati bemutatót.

A nap végén a NAK inkubátorprogramjának záróeseményére került sor, ahol Feldman Zsolt a kooperáció fontosságáról beszélve úgy fogalmazott: egyre összetettebb világunkban az innováció legfontosabb alapja az együttműködés képessége. Ahol egymástól független, akár eltérő tudással, más-más szakterülettel foglalkozó, különböző meglátásokkal rendelkező emberek képesek kooperálni, hálózatban dolgozni, ott jól működik az innováció.

Ezért is üdvözölte az agrárkamarai kezdeményezést, amely összehozza a cégek igényeit, a startupokat, a lehetséges finanszírozókat, olyan cégeket, amelyek a technológiai fejlesztéseket képesek szakmai háttérrel támogatni. Mindez Magyarországot segíti, az innovációs környezetet élénkíti, amely nélkül már nem sikerülhet a mezőgazdaság elengedhetetlen megújulása, olvasható az Agrárminisztérium sajtóközleményében.

A (közel)jövő mezőgazdaságáról szólt a kerekasztal-beszélgetés – Fotó: Vermes Tibor/AM

Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt mondta "A (közel)jövő mezőgazdasága" című kerekasztal-beszélgetés során, hogy a világ különböző részein lévő agrárrendszerek rakétasebességgel állnak át a korábbi évtizedekhez képest más technológiai berendezkedésre, az agrárium nagyon erős szakmai, tudományos, szakmai innovációs hátérrel működik, és magas a jól képzett termelők aránya (pl. Hollandia, észak-európai államok).


Az innovatív megoldásoknak széles tárháza áll rendelkezésre itthon is, van egy komoly agrárdigitalizációs struktúra pályázati forrásokkal, képzési lehetőségekkel (Digitális Agrárakadémia, precíziós szakmérnök képzés) kombinálva, amire támaszkodhatunk, a gazdálkodók saját előnyükre tudják ezeket fordítani.

Az innovatív megoldásoknak széles tárháza áll rendelkezésre itthon is – Fotó: Vermes Tibor/AM

A gazdák jó részénél megfigyelhető idegenkedést a fejlesztési lehetőségektől úgy tudjuk megszüntetni, ha konkrét számokkal tudjuk bizonyítani, hogy az innovációs, digitalizációs megoldásokkal például jobb terméseredményt, kedvezőbb inputköltség-alakulást várhatnak.

Mint mondta, "akár tetszik, akár nem, de ezeknek a technológiáknak a gyakorlatba való ültetésének időpontja dönti el, hogy 10-15 év múlva talpon lesz-e az adott gazdaság". Aki most nem dolgozik azon, hogy váltson, óriási versenyhátránnyal fog rendelkezni.