A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 06060/103/2021.bü. számon eljárást folytat, jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. – írja a Police.hu
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős összeget – félmillió forintot – tűzött ki nyomravezetői díjként annak a személynek, aki információval tud szolgálni arra vonatkozóan, hogy ki lopott el tíz darab Starfire 6000 típusú antennát egy telephelyről, amivel 8 millió 600 ezer forint kárt okozott.
A Starfire 6000 olyan új generációs műholdvevő, amely rendkívül pontos és stabil jellel rendelkezik és amely segítségével +/- 3 centiméter pontossággal tudnak dolgozni a traktorok munkagépeikkel valamint a kombájnok. Ezt a márkájú műholdvevőt általában a John Deere gépek irányítórendszereihez szokták ajánlani.
A bűncselekmény körülményeiről annyit árultak el a hatóságok, hogy 2021. május 27-én 3 óra 35 perc körül ismeretlen tettes behatolt a mezőgazdasági gépeket árusító csengelei telephelyre, majd onnan – az ott tárolt és értékesítésre váró – új John Deere típusú traktorokról leszerelt és eltulajdonított 10 darab Starfire 6000 típusú antennát.
A bűncselekmény elkövetőjének felderítésére tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság azt kéri a lakosságtól, hogy ha valaki tud valamit az esetről, szóljon a rendőröknek!
A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400-as hívószámán, továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó telefonszámon.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 500.000 forint azaz ötszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek.
A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatóvá, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti.
Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.
Indexkép: Agroinform.hu