Az utóbbi évek alacsony burgonyatermései Észak-Amerikában már veszélyeztetik a hasábburgonya ellátást, amely főleg a gyorséttermek és büfék nélkülözhetetlen termékévé vált – írja a forbes.com.

Kanada két legnagyobb burgonyatermesztő körzetében – Manitoba és Alberta tartományban – a heves esőzések és a késő tavaszi fagyok erősen lecsökkentették a termés mennyiségét, és lerontották annak minőségét.

burgonya

Az új fajta hozzájárulhat a globális élelmiszer-ellátás javításához – fotó: Shutterstock

A francia származású Dr. Oliver Peoples, a hasábburgonya nagy kedvelője azonban reméli, hogy a nyersanyag-hiány leküzdhető. Az általa alapított, Massachusetts-i székhelyű, „Yield 10 Bioscience” vállalat a közelmúltban – génszerkesztés segítségével – egy olyan, új burgonyafajtát hozott létre, amelynek termőképessége (egyéb, kedvező tulajdonságok mellett) jóval meghaladja a jelenleg termesztésben lévő fajtákét.

Egyelőre még vita van arról, hogy a génszerkesztés azonos-e a génmódosítással, a nemesítők megegyeztek Massachusetts állam legnagyobb burgonyafeldolgozó vállalatával, miszerint az utóbbi a génszerkesztéssel előállított fajtát a feldolgozáshoz elfogadja.

Várhatóan a fogyasztók is elfogadják az új fajtát, mivel a hagyományos fajtához viszonyítva jóval nagyobb termésátlagot képest produkálni, ami Amerikán kívül is hozzájárulhat az élelmiszer-ellátás javításához.

„Yield 10 Bioscience” vállalat – génszerkesztés segítségével – más növényfajok esetében is ígéretes eredményeket ért el a terméseredmények növelésében.