A 20. század elején Európa-szerte óriási kérdés volt, hogyan lehet elegendő nitrogént juttatni a talajba. A természetes trágya már nem tudta követni az iparosodó mezőgazdaság igényeit, a frissen elterjedő Haber–Bosch-eljárás viszont lehetővé tette az ammónia ipari léptékű előállítását – innen már „csak” egy lépés volt a nagyüzemi nitrogénműtrágya-gyártás.

Magyarországon ennek egyik központja a Várpalota melletti Pétfürdő lett. A 1920–30-as évekre kiépülő nitrogénművek az ország egyik legmodernebb vegyipari üzeme volt: ammóniát, majd abból különféle nitrogénműtrágyákat kezdtek előállítani. A gyár és a termékek neve szépen lassan összeforrt: ami Pétről jött, az péti só, majd „pétisó” lett a gazdák nyelvén.

Mi is az a pétisó valójában?

Kémiailag a klasszikus pétisó ammónium-nitrát alapú, mésztartalmú nitrogénműtrágya, azaz kalcium-ammónium-nitrát.

Lényegében három dolog miatt volt (és részben ma is) nagyon népszerű:

  • Gyorsan ható és tartós: az ammónium- és a nitrátforma kombinációja miatt a növény egy részt azonnal, másik részét elnyújtottan tudja felvenni.
  • Nem savanyít annyira: a hozzáadott mész (mészkő- vagy dolomitőrlemény) mérsékli a talaj savanyodását, ami sok hazai talajon kifejezetten előny.
  • Kezelhetőbb, biztonságosabb, mint a tiszta ammónium-nitrát: kevésbé robbanásveszélyes, jobban szórható, kevésbé csomósodik.

A „só” elnevezés innen adódik: a gazdák szemében minden ilyen fehér, szemcsés, vízben oldódó anyag „só” volt – konyhasó, pétisó, kálisó, stb.

A pétisó fénykora – amikor mindenre ezt szórták

Az 1950-es évektől a szocialista iparosítás egyik zászlóshajója lett a vegyipar, benne a műtrágyagyártás. A péti nitrogénművek folyamatosan bővült, a pétisó pedig az állami gazdaságok, szövetkezetek és a háztáji kertek alap nitrogéntrágyájává vált.

reklám

Forrás: Bajzik Zsolt

A 60–80-as évekre:

  • a pétisó gyakorlatilag a nitrogéntrágyázás fogalmával forrt össze,
  • „pétisózni” ugyanúgy általános ige lett, mint „kapálni” vagy „tárcsázni”,
  • a gazdák zöme év elején pétisóban gondolkodott, és csak utána jött szóba, hogy kell-e mellé foszfor vagy káli is.

A nagyüzemi növénytermesztés hozamnövekedésében kulcsszerepe volt: különösen búzában, kukoricában, lucernában és a réteken szinte megkerülhetetlenné vált.

Kihívások és árnyoldalak

Ahogy nőtt a műtrágyafelhasználás, úgy jelentek meg az első figyelmeztető jelek is:

  • Túltrágyázás: sok helyen „ami a zsákban van, az menjen ki” alapon használták, nem talaj- vagy levélvizsgálat alapján. Ez hozamcsúcsokat is, de minőségi problémákat és környezeti terhelést is okozott.
  • Környezetterhelés: a nitrát-kimosódás, a felszíni és felszín alatti vizek nitrát-terhelése egyre inkább napirendre került – részben a túlzásba vitt pétisózás következményeként.
  • Biztonság: az ammónium-nitrát robbanékonysága miatt világszerte több ipari és raktározási baleset történt; ezért szigorodtak a gyártási, tárolási és szállítási szabályok, és még nagyobb szerepet kapott a mész hozzáadása.


reklám

Forrás: Bajzik Zsolt

A rendszerváltás után – márka, amely túlélte a piaci nyitást

A 90-es évektől a hazai műtrágyapiac megnyílt, megjelentek más gyártók, más nitrogénformák (karbamid, oldattrágyák, speciális NPK-k). A péti üzem tulajdonosa, struktúrája többször változott, a klasszikus állami „Péti Nitrogénművek” korszak lezárult.

Mégis, két dolog megmaradt:

  • a hazai piacon a kalcium-ammónium-nitrátra a mai napig sokan pétisóként hivatkoznak, akkor is, ha a zsákon már más márkanév szerepel;
  • a „pétisó” mint fogalom tovább él a gazdák nyelvében, és a szaktanácsadásban is gyakran előkerül, amikor egyszerű, megbízható, mésztartalmú nitrogéntrágyáról van szó.

reklám

Forrás: Bajzik Zsolt

Pétisó ma – tradíció és tudatosabb használat

A mai növénytermesztésben a pétisó (kalcium-ammónium-nitrát) már „csak” az egyik eszköz a sok közül, de fontos maradt, mert:

  • jól illeszkedik a vetésforgóba és a talajvédelmi szempontokhoz,
  • a mésztartalom miatt sok helyen előnyösebb, mint a tiszta ammónium-nitrát vagy karbamid,
  • a precíziós gazdálkodásban is jól kezelhető, pontosan szórható forma.

A különbség ma már nem az, hogy van-e pétisó vagy nincs, hanem az, hogy:

  • talajvizsgálatra, tápanyag-gazdálkodási tervre építve,
  • adagolva, időzítve,
  • más tápanyagokkal együtt, komplexen használják-e.

Így lett a pétisó egy ipartörténeti korszak jelképes termékéből olyan klasszikus eszköz, amely – ha ésszel bánunk vele – a modern, fenntarthatóbb növénytermesztésben is bőven megállja a helyét. Egyébként a „Pétisó” jogilag ma is bejegyzett védjegy, miközben a köznyelvben ténylegesen köznévként terjedt el.

Bajzik Zsolt bázakerettyei származású, Vasban élő és tevékenykedő helytörténész gyűjteményének újabb darabjai a Péti só reklámfüzetek, amelynek grafikáit Gönczi-Gebhardt Tibor (1902-1994) Munkácsy Mihály-díjas alkalmazott grafikus készítette. Sokat foglalkozott mezőgazdasági témájú grafikákkal, többek között a Péti só reklámok készítésével, amelyeket a Klösz nyomdában nyomtattak. Gebhardt 1930-tól a Klösz György és Fia Grafikai Rt. grafikusa volt, majd ennek jogutódjánál, az Offset Nyomdánál dolgozott 1962-ig. Ezekkel a grafikákkal illusztráltuk cikkünket.

Indexkép: Bajzik Zsolt