Ha munkáról van szó és valóban dolgozni szeretnénk, egyikünk se egy ékszeres dobozra, hanem egy praktikus, jól rendezett, strapabíró szerszámos ládára gondol elsőként. Az új D-Max pont ilyen számomra.

Gyermeki lelkesedéssel vettem át a pünkösdi hétvége előtt a Fábián Autótól tesztelés céljából ezt a gyönyörűséget. Igen, gyönyörűség, mert az ISUZU 3. generációs pick-upja igazán pofás darabra sikeredett. A nagy kapkodásban és persze a kedves hölgykoszorú kíséretében el is felejtettem az átvételről képet készíteni.

Végig biztonságban

Úton hazáig – kezdve a sűrű forgalmú belvárosban evickélve, az autópályán tempózva egészen a nyugodtnak mondható agglomerációba történő megérkezésemig – teljes biztonságban éreztem magam. Magasabban ültem, mint a nagy átlag és a 163 paripa erejével bíró tesztalanyom is kezesbárány volt alattam. Igaz, 100 km/óra felett ez a szilaj ménes már csak pónikból állt, de tette a dolgát. Nagyon vigyázott rám, néha már idegesítően, mert az a sok vezetést támogató rendszer néha már hisztisen követelte tőlem például a sebességhatárok betartását. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer viszont rendkívül kellemes meglepetés volt, nem ordított rám, hanem diszkrét kormányreszketéssel és gyengéd kormánymozdulattal a sávba visszatereléssel tartott irányba.

Megbízható motor, acélos alváz

Hazaérve alaposabban szemügyre vettem, mit is kap az ember cirka 16 millió forintért azon felül, hogy a legmagasabban felszerelt változatról beszélünk dupla kabinnal, automata váltóval, ő az ISUZU D-Max LS Plus AT.

Kezdve az alapoknál, megkapjuk azt az örökkévalóságra tervezett létra formájú alvázat, melyet a motor, a váltó a többi alkatrész védelme érdekében még fel is páncéloztak. Páncél alatt ne amolyan visszaváltott sörös dobozokból készült biliacélra gondoljatok, rendes munkát végeztek vele. Az ünnepi hétvége miatt sajnos nem tudtam a barátom műhelyében emelőre rakni, hogy megmutassam nektek.

ISUZU D-Max pick-up

A futómű szemléjében egy igazi futóbajnok is részt vett – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Erre a vázra került fel a – most már nyugodtan kimondható – a végtelenül megbízható 1.9-es turbódízel erőforrás, ami az utóbbi időben a kötelező szervizeken kívül nem adott munkát a szerelőknek.

Az ISUZU D-Max LS Plus AT automata váltója egyébként a motor számára rendkívül kedvező fordulatszám tartományokban kapcsolgatta alig észrevehetően a sebességeket, így nem is csodálkozom azon, hogy a motor kímélve van.

Ha már a kapcsolgatásnál járunk, alapból hátsókerék hajtással róhatjuk a szokványos utakat, viszont bátran mehetünk messzebb is az aszfalttól, hisz 4x4, 4x4 felezve és még elektromosan kapcsolható difizár is a segítségünkre lehet. Az extrém lejtők, emelkedők leküzdésére is van egy gomb az utastérben.

ISUZU D-Max pick-up motortér

Minden jól hozzáférhető, még az izzó cseréjéhez sem kell belgyógyász diploma! És a hangja… áhhh bitang jó! – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

A motor esetében ügyesen arra is figyeltek a tervezők, hogy a légszűrő rendszerébe nehezen juthasson be a víz, ez alatt a kb. 80 centis gázlómagasságra gondolok.

Új ISUZU D-Max pick-up

Az ISUZU új D-Max légszűrő rendszerébe nehezen juthat be a víz – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Tetszetős pick-up, sok-sok praktikummal

Pár lépést hátrébb lépve – ahogy írtam is az elején – egy tetszetős autót szemlélhetünk. Vagányabb az eleje, ahol a LED-es fényszórók is helyet kaptak. Apropó fényszórók: van összefüggés a gázlómagasság és a fényszó elhelyezkedése közt – ha merül a „lámpa”, iszik a motor.

A kabin masszív egy szerkezet, helyettem az EURO NCAP-osok tesztelték, és kapott is rá 5 csillagot. A plató és a „csomagtér ajtó” nem okoz sok meglepetést, egy tonnával terhelhető papíron, amúgy meg úgy is annyit pakolsz rá, amennyi fér. Egyetlen egy dolog volt, amitől felcsengett bennem a TV reklámokból jól ismert "DE MIÉRT?" kérdés, az a hátsó lökhárító elején alul egy kiszögellés, ami még a hátsó, 24°-os terepszögünket csorbítja pár fokkal. Aki tudja rá a választ írja meg nekem. A plató alatt egyébként megtaláljuk a teljes értékű pótkereket is, aminek cseréjéhez a hátsó üléssor támlája mögött találjuk meg a szerszámokat.

pick-up

„De miért?!” ezt a kiálló „izét” nem értem – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Ezek után fáradjunk beljebb. Jó pont volt nálam, hogy az első ajtókban hagytak helyet a 1,5 literes PET palackoknak. A dolgos hétköznapokban fontos a hidratálás.

masszív ajtó az ISUZU új pick-upján

Masszív ajtó, a megszokotthoz képest gyorsabb elektromos ablakmozgatással és a 1,5-es PET palackkal – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

A kabinba történő bejutást nagyban segíti az a fellépő, ami vígan elbírta mind a bruttó 115 kilómat.

Au Isuzu bírja a súlyt

Kibírt vígan, pedig 115 kg jóképűségnek súlya van – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

A pilóta ülésbe fészkelődésemet elektromotorok segítették, bal kéznél lent 3 kapcsolóval nem csak helyes, de kényelmes pozíciót felvéve.

ISUZU D-Max pick-up

183 centimmel nem vagyok sem alacsonynak, sem magasnak mondható, viszont mögöttem még egy ekkora daliának már szűkös a hely – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Miután a kormányt is kedvemre, 4 irányba mozgatva könnyedén beállítottam, a figyelmem már kapcsoló panelekre terelődött.

ISUZU D-Max pick-up kormány

Átgondolt, letisztult, gyorsan megszokható – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

ISUZU D-Max pick-up

Végre igazi kapcsolók! – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Nem tudtam nem észrevenni a multimédia fejegységet középen, amibe okosan nyomógombokat is építettek, így növelve terepen is a könnyebb kezelhetőséget. A klímapanel plusz pontot érdemel valódi gombokkal, amik egyébként még jól is néznek ki. Sajnos vagy sem, a gyár nem fogyott ki a zongoralakkból, gazdagon díszíti is a belteret vele.

A hajtást egy gomb tekerésével állíthatjuk igényeinknek megfelelő állásba, a difizár kapcsolója a váltó mellett kapott helyet, ami csak álló helyzetben kapcsolható és 4x4 felezős üzemmódban működik. A rögzítőfék manuális, és itt sajnos meg kell jegyezzem, hogy a kézifékkar közvetlen közelében található műanyag borítás sorjás volt, a lapátkezűek biztosan észre fogják venni, hogy a kézfejüket valami karcolgatni próbálja.

A műszeregység egy analóg fordulatszámmérő (bal), egy sebességmérőből (jobb) és a kettő közé passzírozott 4,2”colos kijelzőből áll. Nekem ugyan piciknek tűntek a kijelzőn a számok és a betűk, de menet közben inkább a nagy üvegfelületen keresztül a tájat nézem. A multikormányról lehet vezérleni az audió rendszert, a vezetést támogató rendszereket, és a hangvezérlés gombja is nem meglepő módon itt foglal helyet.

ISUZU D-Max pick-up beltér

Mindennek (is) van helye – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Tárolóhelyből nem spóroltak, középkonzol felett, kesztyűtartó az anyósülésnél lent és fent, ahol HOPPÁ, egy DVD lejátszó is lapul!

isuzu

Már bánom, hogy nem vettem meg anno a hatvani piacon a „Halálos iramban” szériát DVD-én – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

A váltó mögött egy tálca – telefonnak leginkább, mert itt van USB csatlakozó is –, a könyéktámasz alatt egy rekesz és két pohár számára egy mélyedés. Pohártartóból jutott még egy-egy a két első ajtó tövébe is és a hátsó támlába rejtett könyöklőbe is.

töltő

Cirka 10W-os töltés a legtöbb telefonnak bőven elegendő – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

A hátul ülők – az őket hűtött levegővel kényeztető konzol tetején – egy darab USB-A porton osztozhatnak egy kis tartórekesszel együtt. A hátsó, kifejezetten kényelmes, puha ülések alatt további rekeszek is növelik a pakolhatóságot.

Mindent összevetve nem véletlen, hogy 2023-ban a 3. legtöbbet eladott pick-up az ISUZU D-Max volt. Aki megfontolt vezetési stílussal van megáldva, szereti a strapálható dolgokat, a praktikumot és valóban használni akarja az autót amellett, hogy azt élvezi is, annak kiváló választás lehet ez a modell!

Köszönöm a Fábián Autó munkatársainak a lehetőséget, akiket amúgy bátran kereshettek kérdéseitekkel és időpont egyeztetéssel, mert ezt nektek is ki kell próbálnotok!

Végezetül fogadjatok tőlem sok szeretettel pár pillanatképet azokról a kalandokról amit bele tudtunk zsúfolni ebbe a két és fél napba:

ISUZU D-Max pick-up

Naplemente, ISUZU, medveveszély – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Amúgy a dombtetőn, a platóról nézni a naplementét gabonatáblák ölelésében… igazán felemelő, pláne a kisfiammal.

ISUZU D-Max pick-up

Ebből a szögből nézve jól kivehető, hogy sokat dolgoztak a designerek a mögöttünk haladók szépérzékének – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

ISUZU pick-up

Szombaton – irány a bükki Nemzeti Park, de a kartali tangazdaság lovardájánál kíváncsi érdeklődőknek is meg kellett mutatnunk a vasat – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu


ISUZU D-Max pick-up

Családi méhészetünk ilyentájt-mikor az akác virágzik-a nemzeti park területén vendégeskedik. Sajnos az az út, amin keresztül a méheket és Édesanyámat meg tudtuk volna közelíteni az Isuzu számára ugyan alkalmas lett volna, viszont a gyalogösvényre tetemes mennyiségű sarat vittünk volna fel ezért erről a kalandról le kellett mondanom – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

ISUZU D-Max pick-up plató

Őszintén, ez a rész az ami nálam egy pick-upnak igazi értelmet ad. Nem csak munkára, hanem a hobbira is használható, nem is akárhogy. Igaz egy rapid peca volt, de nem kellett gondolkodjak mit hova rakok – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

ISUZU pick-up

A tópart is jól áll neki – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

ISUZU D-Max pick-up munka közben

Vasárnapra egy félórás röpke maszek is becsúszott. El is gondolkodtam, hogy ha ezzel járnék, többet kérhetnék? – fotó: Vancsik Zoltán/Agroinform.hu

Le ne maradj a Fábián Autó kedvezményeiről, keresd őket bátran!

Fábián Autó

fábián