Gazdasági, élelmezési, környezetvédelmi és oktatási kérdésekről egyeztetett Nagy István agrárminiszter Marie-Claude Bibeau-val, Kanada mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari tárcavezetőjével pénteken, Montrealban.

egyeztetés

Nagy István agrárminiszter Marie-Claude Bibeau-val, Kanada mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari tárcavezetőjével egyeztetett – fotó: Agrárminisztérium

Az állattenyésztésben is kiemelt együttműködés van a két nemzet között

A megbeszélésen Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági kapcsolatok igen élénkek a két ország között. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar prémium termékei találnak itt piacra, a kacsa és a csirke mellett a nyúlhús is megjelent az észak-amerikai országban.

Jó látni, hogy a helyi fogyasztók a fenntartható módon előállított, egészséges élelmiszereket részesítik előnyben.

Kifejtette, az állattenyésztésben is kiemelt együttműködés van a két nemzet között. A miniszter a kanadai állategészségügyi hatóságnak is köszönetet mondott, hiszen a madárinfluenza kapcsán a regionalizációt alkalmazzák. A tárcavezető azt kérte, a magyar sertések vonatkozásában is tárgyalja meg a két ország hatósága, hogy ugyanezt az elvet kövessék a gyakorlatban.


A kormány asztalán van a Kanadával kialakított szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) ratifikálása

A miniszter kitért arra is, hogy a kormány asztalán van a Kanadával kialakított szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) ratifikálása, azonban a társadalmi vetületeit is meg kell vizsgálni a kezdeményezésnek.

A folyamatnak nagy lendületet adhat, hogy Hollandia és Németország már elvégezte a ratifikációt a CETA vonatkozásában. A miniszter szerint a magyar gazdaság számára is előnyös lehet a megállapodás.

Nagy István reményét fejezete ki azzal kapcsolatban is, hogy az egyetemi képzések, oktatók, és hallgatókat tekintetében is szorosabbra lehet fűzni a kétoldalú kapcsolatokat. Hangsúlyozta, a „jótól nem szégyen tanulni" és Kanadának olyan eredményei vannak, amelyek mögötti tudást szeretnénk jobban megismerni. A biztonságos élelmezés kulcskérdés, ezért kiemelten fontos a precíziós eszközök alkalmazása, éppen ezért alkottuk meg hazánk Digitális Agrárstratégiáját és ezért szeretnénk az észak-amerikai ország tapasztalataira támaszkodni – tette hozzá az agrártárca vezetője.