Gázolaj árak 632 Ft Benzin árak 614 Ft EUR 414.08 Ft USD 396.98 Ft CHF 444.25 Ft GBP 499 Ft

Csirke

A csirke a világ legelterjedtebb baromfifajtája, hazánk állattenyésztési ágazatának is egyik meghatározó terméke. Csirke elnevezéssel tulajdonképpen a növendék korú nőivarú házityúkokat illetik. A csirkehús viszonylag egyszerű és olcsó előállíthatóságának köszönhetően számos konyhában elterjedt, így a magyar konyha is előszeretettel használja.
A csirkét sokféle módon el lehet készíteni, többek között sütéssel, grillezéssel és főzéssel. A 20. század második felétől kezdve a csirke a gyorséttermek egyik kedvenc alapanyagává vált, ahogyan élelmiszeripari felhasználása is növekvő tendenciát mutat.
A fejlett országokban a csirkéket jellemzően intenzív tenyésztési módszerekkel tartják, míg a kevésbé fejlett területeken hagyományosabb tenyésztési technikákkal nevelik a csirkéket. Az ENSZ becslése szerint ma 19 milliárd csirke él a Földön, így számuk több mint kétszerese az emberének. Az állati fehérje előállítás mezőnyében a kedvező takarmány-konverziós arány miatt a csirke számít az egyik leggazdaságosabban előállítható húsfélének.

Kapcsolódó címkék: állategészségügy, állattenyésztési napok, baromfi, csirke, élelmiszer, élelmiszer-biztonság, élelmiszeripar, húsipar, tojás, tojótyúk,

Ki számított erre? Meglepő helyről kapott konkurenciát a magyar csirkehús

Idén először magasabb a vágócsirke termelői ára, mint a tavalyi.

Ki számított erre? 100 Ft egy tojás

20 százalékos emelkedésben a tojás és a csirkemell ára is.

Brutálisan sok kacsát vágtak idén

Nőtt a sertés- és a csirkevágások száma is.

Kilőtt a tojás ára. Brutális a drágulás

Ebben az évben alig láttunk ilyen árakat.

Ismét emelkedik a tojás ára. Mutatjuk, mi történt

A tavalyi árak magasságába kerülhet a tojás ára?

Állatjóléti hátraarc az Egyesült Királyságban?

Az Egyesült Királyság újra legalizálja a csirkék lábuknál fogva történő, fejjel lefelé hordozását.

Az EU-ban emelkedik a csirke termelői ára, de mi történik Magyarországon?

Mindeközben lendületesen emelkedik itthon a csontos csirkemell ára.

Tragikusan zárja az évet a kacsaágazat

Kína elárasztotta Nyugat-Európát sült kacsával, ami kiszorította a magyar termékeket a piacról.

A pokolból tér vissza a tojás ára?

A vágócsirke ára is szűk sávban remeg.

Ezek a tyúkfajták tojják a legtöbb tojást

Mit érdemes tudni a legnagyobb tojáshozamot produkáló fajtákról?

Olcsóbb a csirkemellfilé, mint tavaly. Mutatjuk, mennyivel

Ugyanakkor a tojás ára emelkedni kezdett.

Pokoli mélységben a tojás ára

A vágócsirke termelői ára is mélyen a tavalyi szint alatt.

Mi történt a csirkemell árával?

Mindeközben a vágócsirke és -pulyka termelői ára mélyen a tavalyi szint alatt.

Őrület, ami a tojás árával történik

Mélyen a tavalyi ár alatt az EU-ban és Magyarországon is a tojás ára.

Fórum hozzászólások


Helyi földbizottságok megalakulása »

Radocz
2024. június 25., szerda 12:03

http://csibeszkemagazin.hu/helyi-foldbizottsag-megvalasztasa-osszetetele-es-feladatai/ Íme Ez még mindig csak újság cikk,de ami késik jön. "A helyi földbizottság feladata A helyi földbizottság a település közigazgatási területén a törvény hatálya alá tartozó földek tulajdonjogának forgalmát befolyásolja." Ez azért nem hálás feladat, de vegyük a saját kezünkbe sorsunk irányítását.? A helyi földbizottság szóra ezt hozza a kereső. http://www.bing.com/search?q=helyi+f%C3%B6ldbizotts%C3%A1g&form=UP21DF&pc=UP21&dt=040913 Íme smile cowboy

Tojótyúk tenyésztés, tartás és a tojás eladása »

adorex
2020. szeptember 29., szerda 08:30

Csibegyársmile scared

Recept csere-bere, 100% HUpdate !!!!!!!! »

Zoli 63
2014. október 15., csütörtök 11:46

--Konyhai turpisságok otthonról Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk, nem "köpköd" sütés közben Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs héját lereszelem, és cukorral összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom. Süteményekhez kiváló. A levét kifacsarom, és jégkockakészítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez. De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó. Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat,így nem ragad az edényaljához, és az olaj is kevésbé habosodik. A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki. A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad. Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.> Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor. Ha faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat. A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá. Ezután pikk-pakk lejön a bőre. Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához, nokedlihez, stb. teszek bele egy kis kurkumát.Nagyon szép színe lesz tőle. A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom. Így mindenki megeszi, finom és egészséges is! A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm,és amikor már majdnem kész a leves (gulyás, bab, stb.),csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata. A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forróvízbe. Gyors és nem maszatolós. Ha a másnapos kenyeret párpercre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegített sütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne. Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe,így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető. Ha megégetted a kezed, azonnal kend be tejföllel - VAGY szórj rá lisztet ! Nem fog fájni, és nem lesz hólyagos sem . Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük. A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat. A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzunk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp ha megmelegítjük. Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki. Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő ezért miután kivettük, keverjük fel. Mikrohullámú sütőben is fellehet olvasztani a csokit,ha vízfürdőbe rakjuk (pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beletszünk egy magas falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét). Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést is bevizezzük, mielőtt vágni kezdjük. A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe. Ha megégettük az ujjunkat,és nincs kéznél semmi hideg - mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni. Megmaradt tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett? Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel:rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló, ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is. Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkül néhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük. Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt: vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le. Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, Ez tartósítani fogja. Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre! Általában minden gyümölcs hűthető kivéve a déligyümölcsöket. Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad, Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben lehet, hogy azt hisszük, sokáig eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik. Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét salátákba, süteményekbe tökéletes ízadó komponensek lehetnek. Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le, és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle. A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg vizet öntünk a főzőléhez. A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy kis sört is öntünk. Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan lecsusszan róla a méz! A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen reszelhető. A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire szükség van. Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le, hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem, ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból , így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban. A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda, ahonnan el akarjátok űzni őket!!! Áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet. A Tükör gyönyörű lesz ha Vhite Spirittel tisztitod (festék hígító) Rágógumi a ruhában ? Tedd egy órára a mélyhűtődbe A fehérnemű nem elég fehér ? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben !-ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!! Hajad nem elég fényes ? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg, VAGY INKÁBB AZ ÖBLÍTŐBE!!! Hogy a citrom kiadja a az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard Hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére,(egy kis zacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé) A hagymától könnyezik a szemed, rágcsálj egy rágógumit. Hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, csak az egyik oldalát Tintafolt a ruhán ? Tegyél jó vastagon fogkrémet a foltra, hagyd megszáradni, és csak utána mosd ki. Távol tartani egeret, és patkányt, hintsd meg fekete bors porral a területet ahol tanyáznak. Elmennek másfelé, Kínai közmondás; Ha valaki megoszt veled valamit aminek Te hasznát veszed, erkölcsi kötelességed, hogy azt Te megoszd mással !

Offtopic / Kocsma (chat minden egyéb része) »

rilex
2014. október 15., csütörtök 11:46

...hogy éhen ne haljatok...smile biggrin Kis kóstoló a mai menüből.smile rolleyes ...sorrendben: kapros töltött káposzta, fűszersóval sült csirkecomb, sajtos-tejfölös csirkemell, sült karaj paprikával-parival-hagymával, gesztenyetorta....smile smile

T-25/A kistraktor »

Koppány vezér
2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #3366 hozzászólásra Szeva Jancsi. A letermett gombakomposzt csirketrágya,lótrágya,és szalma keveréke. Korábban kihordtuk 1 gazda földjeire,de pár éve törvénymódosításnak köszönhetően első körben veszélyes hulladéknak,majd zárt termesztőházban "képződő" termésfokozó anyaggá minősítették. Ökörség,mert nem a sátorban képződik,hisz úgy talicskázzuk be. Istállótrágya hiányában és ilyen műtrágya árak mellett a letermett komposzt magas tápanyagtartalmának köszönhetően kézenfekvő volt a használata. Kukorica alá sokat lehet hordani,de pl a kalászosok megdölnek ha igen kövér a föld. smile biggrin Volt 1 ilyen próbaparcellánk (1ha)aminek az 1-ik felét meghordtuk,a másik felére már nem jutott,mert lelett szántva. Tavasszal kukorica került a területbe. Ez 2007-ben volt amikor felénk csak koratavasszal esett,meg szeptemberben eső. Az 1-ik felén haragos zölden 2 méteres kuki,nagy 2 nyéllel,a másik fele 1,5méter volt apró kis görbe nyelekkel. Na ide lett volna érdemes kihívni a törvényalkotókat,hogy saját szemükkel lássák milyen "rossz" ez az anyag a növényeknek. Most 1 pesti céggel állunk szerződésben,akik továbbkezelés címén elszállítják tőlünk,gyakorlatilag hőerőművekben eltüzelik. smile thumbdown Nekünk bruttó 1 ft-ot fizetnek kilónként. Ez az ismerős gazda megcsináltatta az 1ik földjére ezt a kihordási engedélyt 70e ft-ba fájt neki. Az engedély 5 évre szól. smile thumbdown

Húsmarhatartás a Kárpát-medencében »

csödtermelö
2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #4936 hozzászólásra Korrekt vélemény!Ez az elmérösdi,bevált kuncsaftkört kíván.Nem úgy,hogy most épp ez jó,mert nem lehet másképp eladni szörben.Máskor meg tojok a vevöre,mert jol elviszi a kupec,kár vele kinlódni.Csontig nyalni kell a vevöknek!A gyenge pontja ,hogy mindenki húst kér,a rongya csont belszerv meg a nyakán marad az embernekMár ha van vevö egy faluba kis pénzüek az emberek.Inkább városba kellene eladni.Szopás,ha ott marad vagy 300kg hús.Sokszor a szamlaikat is alig birják befizetni,vesz csirkefarhátat.200ft ért,nem marhát 2000ért!Aztán meg kezdödik a cirkusz FEKETEVÁGÁS-stb.Magadnak 1-2 vághatsz,de a fülszámot hogy jelented ki. Ha köcsög az állatdoki,úgy kapsz igazolást,hogy van ATEV számlád,a hulladékról bél stb hova tünt,nem megette a kutya.Elöbb utóbb feltünik,a sok 'döglés'.Vicc az egész,de a saját marhámból nem ettem 3 éve ,a kijelentgetéses cirkusz miatt,nehogy bekavarjon a támogatásba.Pl kapsz egy Mvh ellenörzést,s a rendszerbe bent van a fűlszám,a tenyészetbe meg nincs meg az állat.Ha meg nem igényelsz számot ,hogy jelented le az anyatehenet tartásra,ha nem ellett.Ha meg rendszeresen müveled rádszállhat a hatóság,adol e számlát,hová tünt a marha.Addig nincs baj míg bele nem szaladsz valami ellenörbe./Környékünkön 1faxi górés tengerit hirdetett újságba.Próbavásárt tartott az adohatoság,3q kukorica 350e!ft Került!Nem volt számla/Mocskos egy rendszer, nehogy tudj boldogulni.Ráadásúl kb felét eldobhatod a marhának,s küszköedtél egy csomót némelyik kukcoskodó vevöddel.Óriási munka az aki ezt csinálja.+Még egy rossz HF bikának is kb 48a vágási%-a A jó magyartarka meg kb57 %+Márványozottabb szebb a húsa.Jobb ha keresel egy korrekt vevöt,azt megbecsülöd,s eltakarítod a portáról élve.Úgy van ez kitalálva,hogy a kicsi ne boldoguljon.A nagy meg cimkézhet....Tölem külföldi viszi,mikor hogy van,hogy sokér,van hogy kevésért .Ez van.Már nem is mérlegelek,szemre egyezünk.Neked mit ér,nekem mit.Korrektül lepapirozza,rendben a papir, nincs rettegés meg kinlódás olyan vevökkel akik megrendelik aztán meg lemondják.

Húsmarhatartás a Kárpát-medencében »

csödtermelö
2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #4936 hozzászólásra Korrekt vélemény!Ez az elmérösdi,bevált kuncsaftkört kíván.Nem úgy,hogy most épp ez jó,mert nem lehet másképp eladni szörben.Máskor meg tojok a vevöre,mert jol elviszi a kupec,kár vele kinlódni.Csontig nyalni kell a vevöknek!A gyenge pontja ,hogy mindenki húst kér,a rongya csont belszerv meg a nyakán marad az embernekMár ha van vevö egy faluba kis pénzüek az emberek.Inkább városba kellene eladni.Szopás,ha ott marad vagy 300kg hús.Sokszor a szamlaikat is alig birják befizetni,vesz csirkefarhátat.200ft ért,nem marhát 2000ért!Aztán meg kezdödik a cirkusz FEKETEVÁGÁS-stb.Magadnak 1-2 vághatsz,de a fülszámot hogy jelented ki. Ha köcsög az állatdoki,úgy kapsz igazolást,hogy van ATEV számlád,a hulladékról bél stb hova tünt,nem megette a kutya.Elöbb utóbb feltünik,a sok 'döglés'.Vicc az egész,de a saját marhámból nem ettem 3 éve ,a kijelentgetéses cirkusz miatt,nehogy bekavarjon a támogatásba.Pl kapsz egy Mvh ellenörzést,s a rendszerbe bent van a fűlszám,a tenyészetbe meg nincs meg az állat.Ha meg nem igényelsz számot ,hogy jelented le az anyatehenet tartásra,ha nem ellett.Ha meg rendszeresen müveled rádszállhat a hatóság,adol e számlát,hová tünt a marha.Addig nincs baj míg bele nem szaladsz valami ellenörbe./Környékünkön 1faxi górés tengerit hirdetett újságba.Próbavásárt tartott az adohatoság,3q kukorica 350e!ft Került!Nem volt számla/Mocskos egy rendszer, nehogy tudj boldogulni.Ráadásúl kb felét eldobhatod a marhának,s küszköedtél egy csomót némelyik kukcoskodó vevöddel.Óriási munka az aki ezt csinálja.+Még egy rossz HF bikának is kb 48a vágási%-a A jó magyartarka meg kb57 %+Márványozottabb szebb a húsa.Jobb ha keresel egy korrekt vevöt,azt megbecsülöd,s eltakarítod a portáról élve.Úgy van ez kitalálva,hogy a kicsi ne boldoguljon.A nagy meg cimkézhet....Tölem külföldi viszi,mikor hogy van,hogy sokér,van hogy kevésért .Ez van.Már nem is mérlegelek,szemre egyezünk.Neked mit ér,nekem mit.Korrektül lepapirozza,rendben a papir, nincs rettegés meg kinlódás olyan vevökkel akik megrendelik aztán meg lemondják.

Nyúltenyésztés »

broll79
2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #6524 hozzászólásra A telep elrendezése Kerítéssel kell körülvenni Kerítés vonalában - kapu - adminisztrációs épület a fekete-fehér öltözővel - állatrakodó - tejház - tojásraktár és kiadó - boncoló és hullatároló helyiség - takarmánysilók - karbantartó műhely - fertőtlenítőszerek és berendezések raktára Kerítésen belül - istállók - fejőház - szérűskert - saját járműpark épületei Kerítésen kívül - víznyerő hely - trágyatelep - kerékfertőtlenítő medence Az állattartó telepek betelepítése A területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság engedélyével - lehetőleg egy helyről származó és azonos korú állatokkal - legyünk maximalisták szarvasmarha: - gümőkórtól - brucellózistól - leukozistól - fertőző rhinotracheitistől (IBR) mentes egyedekkel sertés: -brucellózistól - leptospirozistól - Aujeszky-betegségtől - PRRS-től mentes egyedekkel juh: - Brucella ovistól - Brucella melitensistől - Maedi/Visna betegségtől - rühösségtől mentes egyedekkel baromfi: azonos állományból származó, azonos keltetőben keltetett állománnyal - kitakarított, kifertőtlenített és pihentetett istállóba - legyen felfűtve - egyszerre be, egyszerre ki Állattartó telepek üzemeltetése A telep állatforgalma - minimálisra kell korlátozni - fel kell jegyezni - karanténozás: - térben és funkcionálisan elkülönítve - külön gondozó - külön eszközök - ELKÜLÖNÍTŐ felirattal jelölni - diagnosztikai vizsgálatok - vakcinázások - karantén napló A telep személyforgalma - minimálisra kell korlátozni - fel kell jegyezni - fekete-fehér rendszerű öltözőn keresztül a dolgozók: - a telep által biztosított munkaruhát használják - a ruha mosása a telepen történjen - azonos fajú állat tartásának a korlátozása - nyers állati eredetű élelmiszerek bevitele - egészségügyi könyv megléte a látogatók: - kéz és lábbeli fertőtlenítés - telepi tiszta köpeny, vagy egyszer használatos védő ruházat - TÖBB TELEPET LÁTOGATÓ SZEMÉLYEK !!! A telep jármű forgalma - minimálisra kell korlátozni - fel kell jegyezni - külső és belső járművek elkülönítése - kerék fertőtlenítő medence használata - szükség esetén teljes permetezés - nagy telepeken fekete-fehér út A fertőzés közvetítő anyagok forgalma - takarmányos zsákok - tojás tálcák - csibe szállító dobozok - eszközök - hullák - trágya

Nyúltenyésztés »

Kéki
2014. október 15., csütörtök 11:43

Szia bpipiri igen pvc csőből van és golyós szelepek vannak becsavarva ha van ismerősöd csirketelepen tud neked szerezni ilyen golyós szelepet, mert nekem is onnan van .Van egy 20 literes tartály a végénél kiemelve és úgy folyik a csőbe a víz.smile thumbup

  • Permetezésre alkalmatlan
    Szél: átlag 12 -15 km/ó
  • Borultság
    98.0%
  • Csapadék
    0.0 mm / 0%
  • Harmatpont
    -4 °C
  • Páratartalom
    79%

Minden jog fenntartva.
© 2024 Agroinform Média Kft.

[bezárás x]