Nem kell kivágni a diófákat! Hatékonyabban lehet védekezni a dióburok-fúrólégy ellen
Magyarországon is óriási problémát jelentenek a nyugati dióburok-fúrólégy, a pettyesszárnyú muslica és a cseresznyelégy fajok. Most már hatékonyabban lehet védekezni!

A Kyudo repcehibrid nem okoz csalódást a gazdának (PR-cikk)
A Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. több évtizede a Martonvásáron nemesített őszibúza-fajták szaporítógazdasága. Három éve pedig a Kyudo hibrid nélkül bele sem fognak a repcetermesztésbe. Nem véletlenül!

A köszmétetermesztés végnapjai – azaz miért maradt a köszméte a házikertek gyümölcse hazánkban?
Egy több évtizede gazdálkodó gyümölcstermesztővel beszélgettünk a köszmétetermesztésről, illetve ennek ültetvényszintű megszűnéséről hazánkban. A termelő több mint 20 évig termesztette ezt a szinte hungarikumnak számító gyümölcsöt, de pár éve úgy döntött, kivágja az ültetvényt, és más gyümölcsöt telepít a helyére. Vajon mi lehetett az oka ennek a drasztikus lépésnek? Cikkünkből megtudhatjátok.

növény

Köszméteültetvény

Horribilis összegek lesznek elérhetőek vállalkozásfejlesztésre
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Magasabb olajtartalom – extra jövedelem (PR-cikk)
A RAPOOL nemesítési programjaiban a repce hozamának növelése és a termésstabilitás javítása mellett az olajtartalom emelésére is kiemelt figyelmet fordít.

Tele van vitaminnal, mégis keveset fogyasztunk a nyár jellegzetes gyümölcséből
Jó minőségű, finom, de az átlagnál kevesebb meggytermésre számítanak a gyümölcstermelők.

meggy

Érik a meggy, 60-70 ezer tonna teremhet az idén – fotó: Agroinform

Végre megszületett a megállapodás a Közös Agrárpolitika reformjáról
Agrárminisztérium: Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit Luxemburgban.

A páratartalom – amiről mi, zöldségtermesztők gyakran megfeledkezünk
A Kárpát-medencében évtizedek, sőt egyes fajok esetében évszázadok során alakultak ki az éghajlati adottságokhoz igazodó zöldségtermesztési technológiák. Klímánk feltűnően gyors változásai szükségessé teszik a jól bevált módszerek felülvizsgálatát, módosítását, esetleg újragondolását.

Rövid szünet után újra megrohanják a növényeket a levéltetvek és a gombák
A szárazságtól és rendkívüli melegtől szenvedünk mi és a növények is. Ezek a tényezők a gombák és a levéltetvek terjedésének sem kedveznek.

növény

A hársfa levélnek színén látható a mézharmatos bevonat, a beleragadt virágokkal a korábbi nagyon erős levéltetű-fertőzésre utal – fotó: Zsigó György

Így spórolhatsz legtöbbet a folyékony műtrágyán! (PR-cikk)
Bár a kereskedők az árcsökkenések időpontjait féltve őrzik, a mezőgazdaságban nyílt titok: folyékony műtrágyát nyáron érdemes betárazni, hiszen akkor a legolcsóbb.

Jelenleg még több mint kétmillió földtulajdonost érinthetnek az osztatlan közös földtulajdonból fakadó hátrányok
Több mint 1 millió darab, összesen 2,4 millió hektárnyi osztatlan közös tulajdonban lévő földrészlet helyzetének rendezése kezdődhetett el idén a törvényi háttér megteremtésével.

Kártevők elleni védekezési szokások Magyarországon
Segíts Te is, hogy átfogóbb képet kapjunk!

Kérdések és válaszok az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról
A MAGOSZ megbízott főtitkára előadásában hasznos gyakorlati tapasztalatokat osztott meg az osztatlan közös tulajdon felszámolásával kapcsolatban. Ki viseli a költségeket, ki lehet bekebelező, és ki dönt az eljárásokról?

traktor

Megosztás előtt előtt mindenképpen tisztázni szükséges a művelési ágat – fotó: Pixabay

Gazdavélemény: „Közép-Európa legjobb búzáit Martonvásáron állítják elő” (PR-cikk)
Kiss László, a Gömörmag Kft. tulajdonosa kizárólag a Marton Genetics által előállított vetőmaggal dolgozik, mind a malmi búza, mind a vetőmagcéllal elvetetett kalászosok esetében. Most elmondja, hogy miért.

Növényvédelmi előrejelzés: Enyhül a nyomás a kalászosokban, de az almát és a kukoricát kártevők fenyegetik!
Forróság, aszály, majd pusztító jégeső – mi jöhet még? Az Agroinform.hu 2021. évi 26. heti növényvédelmi előrejelzése.

kalászosok

Már vágják az őszi árpát – fotó: Tóth Miklós

Meszező anyag elővásárlási akció! Már 39 990 Ft/tonnától! (PR-cikk)
Karbonátos és magas kéntartalmú meszező anyagok kedvezményes áron. Rendelje meg most!

Szőlőművelés kemény terepen is – ilyen gépekkel könnyű dolgunk van! (PR-cikk)
A gépbemutató sorozat ötödik állomásán, Egerben Szabadi Gábor mutatta be a Bartifarm Kft. által forgalmazott szőlészeti gépeket: lombszívó gépet, soraljművelőt, forgóboronával felszerelt sarabolókéses kultivátort.

Földmérés saját kezűleg – Így működik az Osztóprogram
Az Agroinform.hu Osztatlan Termőföldek Webináriumán a Digicart Kft. ügyvezetője mutatta be az Osztóprogram működését. A program ismerete nélkülözhetetlen az osztatlan közös tulajdon megosztással történő felszámolása esetén.

föld

A megosztás kizárólag a kérelemmel érintett földrészletre, illetve földrészletekre terjedhet ki – fotó: Pixabay

Kalászos hibridek: ha többre vágyik az átlagosnál (PR-cikk)
A SAATEN-UNION negyedik éve a HySEED márkanév alatt foglalja össze hibridkalászos-portfólióját, valamint a hibridkalászosokban végzett fejlesztési tevékenységeit. Prémium vetőmagok azoknak a gazdáknak, akik nem érik be kevesebbel.

Kiderült, melyik európai országban keresnek a legtöbbet a gazdák!
Megvizsgálták az agrárjövedelmek és a termelékenység alakulását az EU-ban. Hollandia kimagasló, a keleti tagországok gyengén állnak.

Óriási a választék az új, betegség-ellenálló és nagy termőképességű repcehibridekből (PR-cikk)
A KITE Zrt. neve korunk mezőgazdaságában egyet jelent a komplexitással és az innovációval. Ennek megfelelően a repcetermesztésben is folyamatos a technológiafejlesztés, melynek alapvető lépése a genetikai háttér vizsgálata és a legnagyobb előrelépést jelentő hibrideknek a kereskedelmi ajánlatunkba történő beemelése.

Kerülj képbe az osztatlan közös földtulajdoni viszonyok megszüntetésének szabályaival!
Az osztatlan közös tulajdon megszüntethető az ingatlan megosztásával, egyetlen tulajdonostárs tulajdonába vételével és kisajátítással is.

traktor

Az osztatlan közös tulajdon megszüntethető az ingatlan megosztásával, egyetlen tulajdonostárs tulajdonába vételével és kisajátítással is – fotó: pixabay.com

Klímastabil, kiemelkedő olajtartalmú repcehibridek (PR-cikk)
A RAPOOL jövőbe mutató válasza a fokozódó termelési kockázatokra.

Miért fontosak a mikroorganizmusok a talaj és növényegészségügy szempontjából?
Interjúnk során dr. Geml Józseffel, az MTA-EKE Lendület Környezeti Mikrobiom Kutatócsoport vezetőjével beszélgettünk a növények és a talaj mikrobiomjának jelentőségéről és arról, hogy ez hogyan befolyásolhatja a termesztett növényeink állapotát.

Minden egy helyen az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról – videó
Az Agroinform.hu Osztatlan Termőföldek Webináriumának összefoglalója. Az Agrárminisztérium, a MAGOSZ és a Digicart Kft. képviselőjének előadásaiért kattints ide!

Ötezer palántával támogatja a rászoruló családok élelmezését a MATE (PR-cikk)
Ötezer paprika-, paradicsom- és uborkapalántát adományozott a Katolikus Karitásznak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenlétében. A minősített, csávázott vetőmagokból szakértő kezek által nevelt palántákat tizenhárom egyházmegyei központ képviselői juttatják el a rászoruló családok részére.

Agrárdigitalizáció és precíziós gazdálkodás – ez az agrárium jövője
Az Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia (ECPA) egyik fő támogatóját kérdeztük arról, hogy milyen szerepet vállalnak a rendezvényen: Solymos Gyula, a 4iG vezérigazgató-helyettesi tanácsadója beszélt az agrárdigitalizációról, 5G-ről és a várva várt drónszabályozásról.

drón

"A drón a gazda szeme" – fotó: Pixabay

Hozza ki a hibridkalászosokból a maximumot! (PR-cikk)
A szántóföldi növénytermesztésre a folyton változó és egyre változatosabb termelési körülmények, továbbá a hektikus piaci árak jellemzők. Ebben a bizonytalan környezetben hibridek használatával tehetjük hatékonyabbá kalászostermesztésünket, hiszen a hibrideket a fajtáknál lényegesen nagyobb termésbiztonság jellemzi.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.

Indexkép: Pixabay