Több kormányzati intézkedés együttes hatása a korábbi tetőpontjához képest felére csökkentette az élelmiszerárak inflációját – jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

bolt

A folyamatos árverseny, amire a kormányzati intézkedések kényszerítik a multikat, nagyon hatékonyak – fotó: pixabay.com

Cél az egy számjegyű inflációs ráta elérése

Szentkirályi Alexandra elmondta, a kabinet megfelelő eszközöket alkalmazott az infláció leszorítására, amely – mint az már látszik a számokon – "kapott egy gyomrost és térdre rogyott", de küzdelemnek még nincs vége, a cél pedig az egy számjegyű inflációs ráta elérése.

Jó esély van arra, hogy ezt a célt az eredetileg várt év vége helyett akár már októberben el lehet érni – fejtette ki a kormányszóvivő, megjegyezve, júliusra 17,6 százalékra csökkent az infláció, ami az előző hónaphoz képest két és fél százalékos csökkenést, az élelmiszerárak tekintetében pedig 0,9 százalékos mérséklődést jelent.

Szavai szerint éves összevetésben a tetőpontjához képest gyakorlatilag már a felére törte le több kormányzati intézkedés együttes hatása az élelmiszerek inflációját, ezt a folyamatot pedig akarja ösztönözni a kabinet.


bolt

Augusztus elejéig 642 üzletet vizsgáltak meg az ellenőrök, ebből 65 üzletben találtak kicsivel több mint kilencven kifogást – fotó: pixabay.com

Leginkább a zöldségárak csökkentek

Szentkirályi Alexandra az árstop augusztus eleji kivezetésével kapcsolatos műsorvezetői kérdésre elmondta, a tapasztalatok szerint ez az intézkedés árcsökkentésre kényszerítette a nagy multinacionális áruházláncokat, a 62 termékkategória közül már 52-ben látható az árleszorító hatás.

Egy brutálisan kiélezett verseny indult el a boltokban, ezeknek a termékcsoportoknak az átlagárai augusztus 9-ig átlagosan 6,5 százalékkal mérséklődtek, egy-két termékkategóriában még ennél is nagyobb százalékos árcsökkenés látható – hangoztatta.

Rámutatott, leginkább a zöldségárak csökkentek, például az étkezési újburgonyáért átlagosan több mint 45, a zöldpaprikáért 37, a tojásért pedig 27 százalékkal kell kevesebbet fizetni.

A folyamatos árverseny, amire a kormányzati intézkedések kényszerítik a multikat, nagyon hatékonyak, a tapasztalatok szerint pedig a vásárlók figyelik az eszközöket, amelyek a kormány a kezükbe adott – hangsúlyozta a politikus, kiemelve, az online árfigyelő rendszerben indulása óta például több mint egymillió egyedi felhasználót regisztráltak.
Szavai szerint a rendszert az emberek tudatosan használják, figyelik az akciókat, így már nemcsak a hatóság, hanem ők is megbüntetik azokat a boltokat, ahol túl magasak az árak, vagyis egész egyszerűen egy másik boltba fognak elmenni.

Most nem a multiknak, hanem az embereknek van szüksége a segítségre, úgyhogy nem fogjuk hagyni, hogy a multik nyerészkedjenek és további fejlesztések várhatóak például az online árfigyelő tekintetében is

– fogalmazott.

bolt

Éves összevetésben a tetőpontjához képest gyakorlatilag már a felére törte le több kormányzati intézkedés együttes hatása az élelmiszerek inflációját – fotó: pixabay.com

Ellenőrzéseket is tartanak

A június elején bevezetett kötelező akciózás ellenőrzésére kitérve Szentkirályi Alexandra elmondta, augusztus elejéig 642 üzletet vizsgáltak meg az ellenőrök, ebből 65 üzletben találtak kicsivel több mint kilencven kifogást, tehát az üzletek tíz százaléka követett el valamilyen szabálysértést.

Az esetek többségében nem tüntették fel az árcsökkentést vagy az akciós termékeket, máshol egyszerűen nem tartották be az akciózást – számolt be az ellenőrzés eredményéről a kormányszóvivő.

Megjegyezte, az eddig kiszabott bírság értéke elérte a 25 millió forintot, ez az összeg jóval alacsonyabb mint az árstop ellenőrzése során kiszabott bírságok, amelyek összege meghaladta a több mint hárommilliárd forintot.

Szentkirályi Alexandra erre utalva elmondta, az árstopot augusztus 18. és 20. között, a Szent István-napi ünnepségek idejére ismét bevezetik, így például az ásványvizet, a sört és a perecet lehet majd fix, jutányos áron megvásárolni az erre kijelölt árusítóhelyeken.