Októberben már meglépték a malmok a korábban bejelentett lisztáremelést, az iparág túléléséhez azonban a jövő évtől várható áramárak és a megemelkedett finanszírozási költségek miatt már kormányzati beavatkozásra lehet szükség – írja a vg.hu

liszt

A malmok jelenleg már a magas, tonnánként 140 ezer forint körüli árú búzából őrölnek – fotó: pixabay.com

Jelenleg csupán a malmok vannak jelen a piacon

Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a VG-nek elmondta, hogy a malmok jelenleg már a magas, tonnánként 140 ezer forint körüli árú búzából őrölnek, ezért jelentős hányaduk október elején meglépte a korábban beharangozott, kilogrammonként 10 forint körüli áremelést.  Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy most az 50 kilogrammos, zsákos kiszerelésű liszt nettó átadási ára körülbelül 230 forint körül alakul.

Azt tapasztalaták, hogy némileg lassított ugyan az állam az exportengedélyek kiadásán, de ez a mostani helyzetben nem sokat változtat a piacon. Az export nem indult be, mivel a minden évben nagy keresletet támasztó olasz vevők még meg sem jelentek az igényeikkel. Jelenleg csupán a malmok vannak jelen a piacon.


Ha az export beindul, megváltozik minden

Az export beindulását ösztönözheti a gyenge forintárfolyam és a párizsi gabonatőzsde áremelkedése is. A külföldi vevők aktivizálódása mellett számolni kell azzal is, hogy a keresletükkel a takarmánykeverők is megjelennek, hiszen a kirívóan gyenge kukoricatermés miatt elképzelhető, hogy az idei szezonban a búza takarmánycélú felhasználása is erősödni fog.

Lakatos Zoltán szerint sok termelő a még magasabb búzaárakban reménykedik és ha rendelkezik  elegendő tárolókapacitással és elég forrása is van a készletfinanszírozásra, még tartja a búzáját. Emiatt alakulhatott ki az, amit a lisztpiacon korábban elképzelhetetlennek tartottak: Romániából és Ausztriából is érkezik liszt Magyarországra.

búza

Sok termelő a még magasabb búzaárakban reménykedik – fotó: pixabay.com

Drasztikusan emelkedő energiaárak

A drasztikusan emelkedő energiaköltségek hatását elemezve Lakatos Zoltán elmondta, hogy ez az év még „elketyeg" valahogy, mert év végéig majdnem mindenkinek meg van kötve a szerződése az energiaszolgáltatókkal.

Az igazán nagy próbatétel majd jövőre érkezik, amikor a 250-280 forintos kilowattóránkénti ár már olyan mértékű költségnövekedést jelenthet, amit az árak emelésével képtelenség lesz lekövetni, hiszen csökken a vásárlóerő is.

Ha januártól valóban ezekkel az árakkal kell számolni, akkor az áramköltség önmagában magasabb lesz, mint eddig volt az összes ráfordítás

– érzékeltette a változás okozta arányokat. A Hajdú Gabona esetében a 23 forintos kilowattóránkénti ár már felment 96-100 forintra, és a jelenlegi helyzet szerint ennek kellene majd  280 forintra emelkednie.

Hozzátette: az áramszolgáltatók nem is nagyon akarnak a malmokkal az árakat hosszabb távon meghatározó szerződéseket kötni, hanem inkább a tőzsdei árakhoz kötnék az ellentételezést. Bár az iparág ezzel az októberi árral erre az évre beárazta magát, elképzelhető, hogy – ha decemberben már hatnak az új áramköltségek – év végén még hozzányúlnak a liszt árához.

A malmok túlélését az is nehezíti, hogy a készleteiket most nagyon magas kamatok mellett kell finanszírozniuk.

Lehetetlen, hogy a 15 százalékos kamatokat kigazdálkodja az iparág, a finanszírozás költségeinek beépítése ismét csak megfizethetetlen árakat hozna

– mondta, hozzátéve, hogy az agrárkormányzatnak az áramárak és a kamatok okozta problémát már jelezték, és az áramárban támogatást várnak.