Ma délelőtt jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány árstopot vezet be a friss tojásra és az burgonyára.

A Kormányinfón az hangzott el, hogy az M-es tojásra és a késői burgonyára vonatkozik az árstop, a Miniszterelnökség azonban később pontosított.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az árstop

minden méretű tojásra, a krumplik közül pedig az étkezési burgonyára érvényes.

Hetek óta megdöbbentő, hogy mi történik az élelmiszerek árával. A KSH adatai szerint az infláció 21,1 százalék, ezen belül a tojás 87,9 százalékkal drágult egy év alatt.

A tojás fogyasztói átlagára Magyarországon (2021-2022. október)

A tojás fogyasztói átlagára Magyarországon (2021-2022. október) – Fotó: MTI

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szintén a tojás árának brutális drágulását mutatják, valamint az is játszik az AKI jelentésből, hogy egy év alatt a burgonya termelői átlagára 65-85 százalékkal emelkedett.


A burgonya fogyasztói átlagára Magyarországon (2021-2022. október)

A burgonya fogyasztói átlagára Magyarországon (2021-2022. október) – Fotó: MTI

Gulyás Gergely a Kormányinfón azt is bejelentette, hogy a most bevezetett ársapkák meghatározásakor a 2022. szeptember 30-ai bruttó kiskereskedelmi árat kell figyelembe venni és ennél nem lehet majd magasabb az ár.

Az ársapka a lehető leggyorsabban, egy-két napon belül érvénybe lép, mondta a miniszter és hozzátette, hogy az üzletben, a bevásárlóközpontban vagy a csomagküldéssel folytatott kereskedelmi tevékenységnél érvényes lesz, de a piacokon nem.

Indexkép: Pixabay