Horvátország mérlegeli az országon keresztül történő ukrán gabonaexport növelését, amelynek egyik "korlátozó tényezője" a kelet-horvátországi, vukovári kikötő kapacitása – mondta szerdán újságíróknak Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

Miután július végén Oroszország kilépett abból a megállapodásból, amely lehetővé tette, hogy Ukrajna gabonát exportáljon fekete-tengeri kikötőin keresztül, Zágráb felajánlotta Kijevnek, hogy a használhatja a horvát dunai és adriai kikötőket.

A tárcavezető kiemelte: tekintettel arra, hogy a horvát kikötők kapacitásának rendelkezésre álló része már szerződésben rögzített, vizsgálják annak lehetőségét, hogyan tudnák növelni az Ukrajnából származó gabonaexportot.

"Mindenesetre az az érdek, hogy növeljük ezt a kapacitást. Meg tudjuk csinálni, mindent megteszünk azért, hogy így legyen, de ma még nem tudom megmondani, mekkora mennyiségről lenne szó" – mondta.


A miniszter eközben két "korlátozó tényezőt" is említett. Az egyik a vukovári kikötő szabad kapacitása, a másik a Horvátországon áthaladó mediterrán vasúti folyosón jelenleg is zajló munkálatok.

Butkovic jelezte: hétfőn találkozik az ukrán kormány alelnökével és az infrastrukturális miniszterrel, hogy a részletekről tárgyaljanak.

Indexkép: Pixabay