Minden kertben vannak olyan üres területek, amelyeket csak nagyon nehezen tudunk megöntözni. Ezekre a helyekre nyugodtan ültethetünk olyan virágokat és növényeket, amelyek jól tűrik a szárazságot, mint a levendula. Az aromás növény áldásos hatásait az utóbbi években fedeztük fel jobban, azóta pedig számtalan finomság készül belőle. Legyen szó fagylaltról vagy süteményről, a virágát több módon fel tudjuk használni.

A levendula legismertebb felhasználási területei

A legtöbben gyertyákban találkozhatnak vele, hiszen szép dekor, könnyen elkészíthető, ráadásul igazán otthonossá teszi a belső teret. A szárított virágon kívül nem sok mindenre, csak repceviaszra, kanócra és egy öntőformára lesz szükség. Egész télen élvezhetjük a levendula illatát, ami még a hangulatunkra is jó hatással lehet.

Apropó száraz virág, a növényről gyakran készülnek ajtódíszek, illatbatyuk (amelyek távol tartják a szekrényből a molylepkéket), szárított csokrok, valamint faliképek. Fonhatjuk, varrhatjuk, ragaszthatjuk, szinte bármilyen kiegészítő vagy dekoráció készülhet belőle, ráadásul még a rovarok ellen is védelmet nyújthat.

Gyakran alkalmazzák még aromaterápiában, ugyanis nyugtató és lazító hatással rendelkezhet. Előnyös oldalát a testünk és a lelkünk is megérzi. Érdemes már kisgyermekkorban alkalmazni akár a fürdővízben, akár a diffúzorba csepegtetve.

Ehető finomságok levendulából

Végül pedig térjünk át a konyhára. A klasszikus ízeken túl egyre több extrémebb fagyival találhatjuk szembe magunkat a cukrászdákban. A legtöbb helyen már évek óta készülnek levendulával ízesített változatok, az innovációra pedig szinte minden hely nyitott. A virágízű fagylalt először talán furcsának hangozhat, de rendkívül jót tesz a nyári hőségben.

A másik megoldás, hogy otthon készítünk belőle szörpöt. Limonádéhoz keverve, de akár magában is fogyaszthatjuk. Érdemes hozzá sok citromot, esetleg mentát használni, valamint jéggel dúsítani. A tetejét hintsük meg egy kis citrommal, a látvány nem csak gyönyörű, de még az idegeknek is jót tesz.


Nem ritka az sem, hogy levendulát kevernek lekvárokhoz. Semmiképpen ne töményen, inkább a kedvenc gyümölcseinkkel együtt használjuk fel. Ilyenkor érik a szeder, a barack, az extrémebb ízeket kedvelők számára pedig jöhet egy kis csokoládés-levendulás szederlekvár is - írta meg a 24.hu.

Sütemények, italok és sajtok

A legtöbb gyümölcs alapú édességhez nyugodtan hozzá tudunk dobni egy kis lila növényt. Szórjunk bele egy keveset, ami finom levendula aromás desszertet eredményez. Igaz ez a borra is, hiszen a nyáresti összejöveteleken nincs is jobb, mint egy ízletes változat. Egy csokor levendulát áztassunk meg egy kis borba - nagyjából két hétig -, hogy a végeredmény valóban elragadó legyen.

Ne ragadjunk le a levendulás teánál, hiszen számos egyéb finomság készülhet a növényből - fotó: pexels.com

Végül pedig nem mehetünk el szó nélkül a pikáns levendulás kecskesajt és Gouda mellett sem. Sok termelő készít hasonló ízesítés változatokat, de házi tehéntejből mi magunk is állíthatunk elő levendulás sajtot.