Miért éppen Zaslaw pótkocsit választott és hogyhogy rögtön kettőt? – kérdeztük Sztakó Sándort, a Sztakó-Agro Kft. tulajdonosát, aki Szakmár határában gazdálkodik.

"Gondosan utánajártunk pótkocsi vásárlás előtt, hogy milyen márkát válasszunk. Több cég területi képviselőivel is beszéltem, ami segített a döntésben. Kisgazdaságunk üzemmérete 300 hektár, szántóföldi növénytermesztést folytatunk és a négy klasszikus kultúrával dolgozunk, amelyek a búza, a kukorica, a napraforgó és a repce. Mindezek tükrében gondolom, hogy nem meglepetés, ha azt mondom, hogy első sorban az ár-érték arányt figyelembe véve döntöttem a pótkocsivásárlás tekintetében.

Fontos szempont számomra, hogy a Zaslaw pótkocsikat magas minőségű gépeknek tartom és úgy gondolom, hogy nyugodtan vetekedhetnek sok nyugati prémium gyártó termékével. Ugyanakkor az ára sokkal kedvezőbb, mint a versenytársaié.

pótkocsi

Aratás Szakmárban – fotó: Agroinform.hu

Jó lett volna megkérdezni egy-két gazdálkodót a pótkocsi felhasználói tapasztalatairól a vásárlás előtt, de bíztam a saját elhatározásomban és a Sato-Gép Kft. szakembereiben, akiktől beszereztem a pótkocsikat – így én lettem a környékünkön az első, aki Zaslaw pótkocsikat vásárolt. Szeretném hangsúlyozni, hogy a

"Zaslaw pótkocsik esetében a gazdálkodó megválaszthatja opcióként, hogy milyen tengelyekkel szeretné megvásárolni a gépeket – mi BPW hidakkal rendeltük meg a két darab pótkocsinkat."

A 18 t össztömegű, három irányba billenthető Zaslaw D-737-14t pótkocsikat immáron az ötödik szezonban használjuk és kizárólag szemhordást végzünk velük. Lehetne velük többféle munkát végezni, de van a gazdaságban nem billentős pótkocsi is, amellyel megoldjuk a műtrágya hordását és az egyéb munkákat.

Miért vásároltunk rögtön két darab Zaslaw pótkocsit? A válasz egyszerű:

Az aratás során a saját behordás lehetőségét szerettük volna megoldani, amely ezzel a beruházással meg is valósult. A betakarítás során ugyanis egy kombájnt a két pótkocsival tökéletesen ki tudunk szolgálni.

A pótkocsikkal 4 év távlatában is elégedettek vagyunk, bátran ajánlom a márkát a gazdatársaknak!"

A 18 tonna bruttó teherbírású Zaslaw pótkocsik 13 tonnás hidakkal rendelkeznek. Az erős alváznak és "túltervezett" hidaknak köszönhetően ezek a pótkocsik bruttó 20 tonnára is vizsgáztathatók, így javítható a gépek nettó teherbírása is. – A gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy ezekkel a pótkocsikkal a gazdálkodók praktikusan 16 tonna gabonát szállítanak egy forduló alkalmával.

A fotók is kitűnően szemléltetik az erős alvázat és hidakat – valamint a pótkocsi adattábláját – fotók: Sato-Gép Kft.

Sok más gazdaság mellett a kunszentmártoni Köröskert Kft, tulajdonában is két Zaslaw pótkocsi teljesít szolgálatot. Molnár Viktorral, a társaság munkairányítójával beszélgettük a gépek használata során kialakult gyakorlati tapasztalatokról.

"1000 hektáron gazdálkodunk, amely túlnyomó részben szántóföld, azon belül pedig kalászosok, napraforgó, kukorica és repce termesztésével foglalkozunk.

A két Zaslaw pótkocsit kifejezetten szemhordás céljára vásároltuk 3 évvel ezelőtt.

A szemhordást két Massey Ferguson erőgéppel végezzük, amelyek 140 és 150 lóerősek.

Fontos szempont volt az új pótkocsik kiválasztásakor, hogy három oldalra billenthetők legyenek, a régi pótkocsinkhoz képest nagyobb legyen a teherbírásuk és legyen rajtuk hátsó súber. Igyekeztünk alaposan utánajárni, hogy melyik gépforgalmazó, mit kínál, a szakmai fórumokat is olvasgattuk, aztán végül a döntésünkben az is meghatározó volt, hogy ár-érték arányban is kifejezetten jó gépeket kapjunk.

Mindezen elvárásainknak a Sato-Gép Kft. által forgalmazott Zaslaw pótkocsik maradéktalanul megfeleltek – és nem utolsó sorban még esztétikai szempontból is szépnek tartjuk ezeket az eszközöket.

Mutatós gépek a Sato-Gép Kft. kínálatában – fotó: gyári felvétel

Mindkét pótkocsink egyforma, 140 mázsa teherbírású Zaslaw D-737-14t típus, amelyeket kizárólag szemhordásra használjuk.

Nem csalódtunk a választásunkban, hiszen a pótkocsik remekül beváltak: erős, strapabíró, nagy teherbírású gépek, amelyek megrakva is finoman húzhatók.

Megbecsüljük a gépeinket és igyekszünk vigyázni rájuk, hogy hosszú évekig használhassuk őket – ezért a pótkocsikat is fedett helyen tároljuk és rendeltetésszerűen használjuk."

pótkocsi

Többet is szeretne megtudni a Zaslaw pótkocsik technikai paramétereiről? Kattintson a Sato-Gép Kft. weboldalára és keresse fel bizalommal a társaság szakembereit!