Nem csak az embereknél fontos az első benyomás. A házunknál is. Az első benyomást pedig nem a ház belseje, hanem az előkert adja meg. Nem csak másoknak, hanem nekünk is. Sokkal jobb érzés úgy belépni az ajtón, hogy előtte egy szép kerten megyünk keresztül. Ehhez pedig nem kell hetente hosszú órákon át dolgozni az előkertben.
Csak ügyesen kell megtervezni. Az előkert azért is fontos, mert az ünnepek alkalmával is ezt díszítjük fel elsőként, a saját, és a környezetünk örömére is. A terület azonban elég kicsi, így alaposan meg kell fontolni, milyen növényeket ültessünk, és mivel díszítsük az előkertet.
Az előkert a házunk névjegykártyája
Azoknál a házaknál, amelyeknek van előkertjük, dupla esélyünk van arra, hogy kiélvezhessük a kertészet minden örömét. Így lehet egészen más stílusú az előkert, mint a kert, vagy akár ki is egészíthetik egymást. Csakis az ízlésünk szabhat neki határt. Illetve a méretek, hiszen az előkert az esetek többségében nem túlságosan nagy.
Az előkert fogadja a vendégeinket, és minket is, amikor hazatérünk. Fotó: Shutterstock
Éppen ezért érdemes olyan növényeket választani, amelyek nem nőnek túl nagyra, és nem árnyékolják be egymást. Akár különféle tartókat is alkalmazhatunk, amelyekbe sokféle növény tudunk beültetni, azonban itt figyelni kell arra, hogy hasonló fényigényű növények kerüljenek egy tartóba.
Akár a kukatárolót vagy a kocsibeállót is beültethetjük, hiszen egy gyönyörű sövénnyel igazán széppé tudjuk őket varázsolni. A bejárati ajtóról se feledkezzünk meg, mivel oda fogja vonzani a tekintetünket, így érdemes egy szép kopogtatóval díszíteni, amit évszakonként, ünnepenként tudunk változtatni. Az ajtó két oldalára tehetünk konténerben vagy kaspóban növényeket, melyek igazán vendégváróvá varázsolják a bejáratunkat.
Az ajtóhoz vezető utat kirakhatjuk terméskövekkel, és szegélyezhetjük apró kis napelemes lámpákkal, melyek nem csak praktikusak, de igazán hangulatossá is tudják varázsolni az előkertünket.
Ezek a növények ideálisak az előkertbe
1. Ha fát szeretnénk telepíteni az előkertbe, mindenképp legyünk tisztában annak méretével, hiszen idővel lehet, hogy el fogja takarni a kilátást, vagy akadályozni fogja a bejutást a házba. Ezen kívül a többi előkerti növényre is árnyékot tud vetni, és ne feledkezzünk meg a lehulló avarról sem, amelyik nem biztos, hogy óriási örömmel fog bennünket eltölteni, amikor minden nap fel kell takarítani.
2. A piros virágú galagonya kiváló választás lehet, de a nyírható sövények is csodás keretet adnak az előkertnek, így a fagyal egészen biztosan remekül fog mutatni. A levendula nem csupán szépségével, de illatával is bearanyozza a hazaérkezésünket, és ne feledkezzünk meg a balkonládákról és a cserepes virágokról sem, amelyek szintén igazán otthonossá varázsolják az előkertünket.
3. Azonban arra ügyeljünk, hogy a településrendezési és építési követelményekről hozott 253/1997. számú kormányrendelet az előírt legkisebb méreten belül tiltja az előkertben a növénytermesztésre szolgáló üvegház és fóliasátor, valamint kemence, állatkifutó, komposztáló létesítését.
4. Viszont azt semmi sem tiltja, hogy akár bútorokat is kihelyezzünk az előkertbe. Azonban arra ügyeljünk, hogy ne túl terjedelmes darabok kerüljenek ki, viszont egy szép kerti pad egészen biztosan jól fog mutatni.
Az előkertet akár egy szép virágállvánnyal is hívogatóvá tehetjük. Fotó: Énekes Krisztina
5. Ha kicsi a hely, érdemes felfelé terjeszkedni. A falra akasztható cserepek, a kerítésre futtatható növények mind nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy több helyünk maradjon, ráadásul azok a felületek is dekoratívvá válhatnak, amelyek idáig kopáran csak rontották az előkert összhangját.
6. A lépcsők is remek dekorációs felületet adhatnak. Ha lépcső vezet a bejárati ajtóhoz, díszítsük annak széleit és korlátját is. A lépcső korlátjára akaszthatunk cserepes növényeket, de akár még be is futtathatjuk, azonban arra ügyeljünk, hogy a funkcióját, miszerint megkönnyítse a lépcsőzést az idősebb családtagoknak, meg tudja tartani.
7. A magasabb növényeket ültessük az előkert szélére, majd ahogy haladunk beljebb, úgy csökkenjen az ültetett növények magassága. A kerítés mellé ne ültessünk olyan bokrokat vagy fákat, amelyek magasabbra nőnek, mint maga a kerítés, mert ez optikailag kicsinyíti a kert méretét.
8. A hullámvonalban ültetett növények is nagyítják a teret, így érdemes a virágokat nem egyenes sorban ültetni, és akár hullámvonalban tehetjük le a köveket is, amelyeken meg tudjuk közelíteni a bejárati ajtót.
9. Kiválaszthatunk egy központi növényt, amely igazán gyönyörű és magára vonzza a tekinteteket. Ez lehet akár egy gyönyörű rózsabokor is, mely nem csak szépségével, de illatával is meg fogja örvendeztetni a hozzánk látogatókat, és persze minket is.
Az előkert kinézete teljes mértékben tükrözi az ott élők ízlését, azonban nagyon fontos, hogy akárhogyan is ültetjük be, soha ne legyen elhanyagolt, így mérjük fel, mennyi időnk és energiánk jut rá, és aszerint válasszuk ki a megfelelő növényeket.