Az idei tavasz időjárása kísértetiesen hasonlít a megelőző évek időjárásához. A hideg éjszakákat száraz nappalok váltják, a gazdálkodók pedig törhetik a fejüket, mit, mikor, hogyan végezzenek el, hogy kihozzák a maximumot az adott helyzetből. Ilyen körülmények között felértékelődik a gyorsaság, és a precizitás szerepe, amivel maximalizálható a hatékonyság.

A Kverneland Optima márkanév hosszú ideje egyet jelent a minőségi vetés fogalmával. A Kverneland fejlesztései mindig is előremutatóak voltak a vetéstechnológiában. Talán kevesen tudják, hogy a Kverneland kínálatában szereplő szemenkénti vetőgépek kínálatában már több mint 25 éve szerepelnek elektromos adagolással rendelkező vetőgépek. Így bátran mondható, hogy a Kverneland úttörőnek számít az elektromos vetőgépek fejlesztésében.

A folyamatosan változó igények keltette kihívások további fejlesztésekre serkentette a Kverneland fejlesztő csapatát, így bemutatásra került a nyomott levegős rendszerű SX vetőkocsi. A meglévő hagyományos csúszócsoroszlyás, tandem, és a HD II vágótárcsás vetőkocsik mellett kapott helyet az új rendszerű vetőkocsi.

A jól bevált alapokon azonban nem változtattak. A vetőtárcsa együtt forog a vetőházzal, így nincs szükség külön tömítésre a két elem között, ami páratlanul alacsony áramfelvételű elektromos motorok alkalmazását tette lehetővé. Ez a kialakítás jól vizsgázott a szívott rendszerű vetőgépeknél is, így a nagysebességű vetésre képes SX vetőkocsi esetében pusztán a vetőház meghajtásán módosítottak. A rendszer alacsony teljesítményigényének köszönhetően nincs szükség sem generátorra, sem akkumulátorra, az áramellátás a traktor saját ISOBUS hálózatáról történik. Ha az erőgépen ez nem áll rendelkezésre, akkor utólagosan egy csomag megvásárlásával kiépíthető az ISOBUS rendszer.

Kverneland Optima SX vetőház

Kverneland Optima SX vetőház – fotó: Kverneland

Az SX vetőkocsi vázkialakítására jellemző az erős, öntvény elemekből álló vázszerkezet, az erősített perselyezés a csuklópontoknál, a 130 kg-s üres tömeg, amely a szokásos kiegészítőkkel, mint a mikrogranulátum-kijuttató tartály, és a sávtisztító, eléri a 155 kg-t.

A nagysebességű vetésnél számolni kell azzal a ténnyel, hogy a vetőkocsi képes „felúszni" a talajfelszínre, ami pontatlan vetésmélységet eredményez a gyakorlatban. Ez pedig magával hozza az egyenetlen, hullámos kelést, ami nagymértékben képes befolyásolni a későbbi termésmennyiséget. Ezt megelőzendő a vetőkocsi két rugóval van ellátva, ami 3 lépésben, további 100 kg-os terhelést képes a vetőkocsira áthelyezni. Abban az esetben, ha a táblák szerkezete heterogén, és nem indokolt az állandó többletterhelés, választható opcióként a hidraulikus nyomásállítás, amely nem csak ráterhelni képes, de laza szerkezetű talajoknál súlyt vesz le a vetőkocsiról.

Kverneland Optima SX vetőkocsi

Kverneland SX vetőkocsi – fotó: Kverneland

A nyomott levegős rendszer előnye, hogy a vetőmagok a vetőtárcsáról a túlnyomás által keltett légáramlat segítségével kerülnek a magárokba, aminek köszönhetően nem befolyásolják a vetőmag útját külső mechanikus tényezők, mint például rázkódás. Ez pontos magadagolást és pontos maglehelyezést biztosít nagyobb, akár 14-18 km/h sebesség mellett is.

A terület teljesítménynövelésének egyik módja a vetési sebesség emelése, a másik módja az állásidő minimalizálása, amelynek egyik lehetősége a tartályméretek növelése.

A Kverneland bemutatta központi vetőmag tartályát a TF Profi SX 8 soros vontatott vetőgépen. A 870 literes vetőmagtartály egyedisége az egyszerűségében rejlik, ugyanis működéséhez nincs szükség semmilyen adagoló egységre. A tartály aljába helyezett szelepekre szabad ráfolyással érkezik a vetőmag, amit a ventilátortól érkező, szabályozott légáramlat szállít a vetőkocsin elhelyezett előkamráig, amely puffertartályként funkcionál. Amint a puffertartályban lévő vetőmagszint eléri a beállított szintet, a szállítás a fő tartályból a vissznyomás hatására megszűnik. Mihelyt a telítettségi szint csökken, újra beindul a vetőmagszállítás a fő tartályból.

A központi tartályos kivitel jelenleg csak a nyomott levegős rendszerű, vontatott TF Profi SX vetőgépmodellre érhető el. Ez a megoldás akár 5-10%-os napi területteljesítmény növekedést eredményezhet. A vontatott vetőgépek nagyméretű, 2000 literes műtrágyatartálya szintén a nagy teljesítményt szavatolja.

Kverneland Optima TF Profi SX központi tartállyal

Kverneland Optima TF Profi SX központi tartállyal – fotó: Kverneland

Kverneland Optima TF Profi SX puffer tartály

Kverneland Optima TF Profi SX puffertartály – fotó: Kverneland

A teljesítménynövekedésen túl a precizitás legalább olyan fontos szerepet tölt be a Kverneland vetőgépeknél. Az elektromos meghajtás egyedülálló flexibilitást tesz lehetővé a felhasználók részére. A változó dózisú térképeket a terminálba betöltve a vetőgép végrehajtja és dokumentálja, majd az itt tárolt adatokat elérhetővé teszi további adatelemzésre az asztali számítógép számára. Megfelelő monitor kiválasztásával lehetőség nyílik a mikrogranulátum és a műtrágyatérkép alapján történő kijuttatására. Ebben az esetben a műtrágyaszóró egységet hidromotoros meghajtással kell felszerelni.

A tápanyagkijuttatás másik módja – amely elérhető mind a hagyományos vákuumos, mind a nyomott levegős változathoz – az iXtra LiFe fronttartály, amely alkalmas folyékony műtrágya kijuttatására, ebben az esetben szintén lehetséges opció a változó dózisú kijuttatás.

Kverneland iXtra LiFe front tartály

Kverneland iXtra LiFe fronttartály – fotó: Kverneland

A GPS alapú szakaszvezérlés pont a megfelelő időben zárja le és kapcsolja fel a sorokat, így könnyítve meg a traktorkezelő munkáját egy hosszú műszak során, a ráfedés és a hiányos vetés lehetőségének kizárásával. A mikrogranulátumszóró egység, és/vagy az iXtra LiFe fronttartály szakaszvezérlését a vetőgép látja el, Master-slave rendszerben. Vagyis mindkét egység a vetőkocsi működését követi.

A nyomott levegős rendszer bemutatását követően a Kverneland harmonizálta vázkínálatát, annak érdekében, hogy az új SX vetőkocsi elérhető legyen az össze váz típushoz. A váltás új megnevezéseket is hozott magával, így a merev vázak közül a 3-6 m-es változatokat R-szériának, a 6,1-9,3 m-es vázakat RS-szériának, a paralel hidraulikus csukású vázat F-szériának nevezik. A változás nem érintette a dupla teleszkópos V-szériát és a vontatott TF Profi szériát, hiszen az SX változat ezen a két modellen került bemutatásra.

Kverneland Optima V SX 6+1

Kverneland Optima V SX 6+1 – fotó: Kverneland

További információért keresse bizalommal a Kverneland Hungária munkatársát, és látogasson el a Kverneland weboldalára:

Mészáros Rajmund
termékfelelős
Telefon: +36 30 681 8008

https://hu.kverneland.com

Kverneland