Az AGROmashEXPO 2025-ben immár 43. alkalommal várja az agrárszektor képviselőit az ország legjelentősebb szakmai találkozóján. A mezőgazdaság legjelentősebb hazai fóruma új csúcsokra törő mutatókkal jelentkezett 2024-ben: a látogatók 8 pavilonban, több mint 38,015 négyzetméteren találkozhattak a 12 országból érkezett 255 kiállítóval. A kiállítás négy napja alatt 43,110-en látogattak ki az AGROmashEXPO és AgrárgépShow-ra.

A szervezők most akcióval várják a kiállító partnereket, illetve speciális szakmai rendezvényekkel és más újdonságokkal is készülnek.

– A látogatók körében végzett kutatásunk egyértelműen bizonyítja, hogy a szakemberek szeretik és várják a kiállítást. Joggal lehetünk büszkék a visszajelzésekre – bocsátotta előre érdeklődésünkre Szilvási Krisztina kiállításigazgató. – A résztvevők 87%-a tervezi, hogy jövőre is eljön a kiállításra. Az ideérkezők 67%-át a kiállítás egésze érdekelte, mindemellett a látogatók 17%-a célzottan kiállítóhoz érkezett. A látogatók 65%-a részt vett legalább egy üzleti tárgyaláson, de túlnyomó részük több céggel is tárgyalt. Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow 44 ezer látogatójának több mint fele, 53%-a a kiállításon látottak alapján 5 hónapon belül gépvásárlást tervez. A látogatók 64%-a több mint 6 órát töltött a kiállításon, s 67%-uk kizárólag az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításegyüttesen vesz részt rendszeresen, más rendezvényeket nem látogat. Úgy vélem, mindez jelzi azt a szerepet, amit ez a kiállítás kivívott magának az agrárszakmán belül az elmúlt években – fogalmazott.

Case IH Quadtrac

A látogatók jelentős hányada nem is keres fel más kiállítást, csak az AGROmashEXPO-t – fotó: Horváth Attila

Szilvási Krisztinától azt is megtudtuk: a jövő évi rendezvény szervezése két hete kezdődött, de már 10 ezer négyzetméter gazdára talált, ami mindenképpen biztató.

– Nagyon bízunk abban, hogy a korábbi évek együttműködései tovább folytatódnak és partnereinkkel közösen hozhatjuk tető alá az újabb, immár 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow-t – folytatta a kiállításigazgató. – Aki pedig július 25-ig jelentkezik kiállítónak, az ezt még idei áron teheti meg, eddig az időpontig biztosan nem emelünk a helydíjakon. Lesz újdonság is: úgy néz ki, hogy a MEGOSZ-szal sikerül valóra váltanunk azt a régi álmunkat, hogy legyen egy koncentrált magyar gépes megjelenés a G pavilonban. A MEGOSZ idén rendezett egy erdészeti gépes szakmai programot is, jövőre szintén készülnek hasonlóval, nem is egy témakörben.


Szilvási Krisztina azt is hozzátette: a következő AGROmashEXPO-n nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a szőlészeti-borászati ágazatra, s nemcsak erő- és munkagépek vonatkozásában, hanem a szőlőfeldolgozáshoz, borászathoz kapcsolódó komplett technológiákat illetően is. Ennek a "B" pavilon adna helyet.