A takarmányelőállításhoz és a trágyakezeléshez kapcsolódó valamennyi, azaz teljes technológiai sort adó munkagép-kínálat áll a gazdálkodók rendelkezésére az AgroVario Kft.-nél. Ezekből többet a június 5-6-án Mezőfalván immár 7. alkalommal megrendezett NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n meg is tekinthettek az érdeklődők. Akik bizony, voltak szép számmal, hiszen a verhetetlen áron elérhető, precizitásáról híres német minőség mindig vonzó.

AgroVario

Folyamatos volt az érdeklődés az AgroVario Kft. standján – fotó: Horváth Attila

Az ÁTK pályázati támogatással megvásárolható gépkínálatunkról készítettünk egy összefoglaló katalógust, mellyel az volt a célunk, hogy az állattartó telepek korszerűsítését célzó, most induló pályázathoz olyan anyagot nyújthassunk át a partnereinknek, mely gyakorlatilag kész technológiai megoldásokat kínál. Így nem kell a pályázati kiíráshoz illeszkedő gépeink kiválasztásához átnézniük meglehetősen széles kínálatunkat, nem szükséges ezzel időt tölteniük most, amikor a munka dandárja várja őket a földeken – bocsátotta előre Farkasdi Márk termékmenedzser. – Az én szakterületemről elsősorban a Brantner márka pótkocsijaira, ezeken belül is a trágyaszóró pótkocsira szeretném felhívni a figyelmet, ez a márka legfontosabb terméke most.

Brantner trágyaszóró

A Brantner trágyaszóró pótkocsija a tavalyi Agritechnicán mutatkozott be – forrás: AgroVario Kft.

Újdonság, a tavalyi Agritechnicán debütált, s mi vezettük be a magyar piacra. Teljesen új termék a Brantner részéről, a tőle megszokott kiváló minőségben.

AgroVario

A Brantner pótkocsik többféle felépítménnyel kaphatók – fotó: Horváth Attila

– Az eszköz isobus-képes, alkalmas mérlegrendszer használatára és mésziszap is kijuttatható vele. Komplex, egyben hiánypótló termék a Brantner portfóliójában – folytatta. – De emellett található a repertoárban letolófalas, billenőplatós, több oldalra billenthető, teknőplatós, illetve bálaszállító platós pótkocsi is. A másik fontos, ráadásul az ÁTK-ban önállóan támogatható termékkör a Bauer hígtrágya-rendszere. A márka most már hosszú évek óta jelen van ebben a szegmensben, illetve általában az állattartó-telepi technológiákban. Kínálatukban található traktor függesztésű, illetve fix telepített keverő, szeparátor, de a legfontosabb termék a robusztus, stabil felépítményű tartálykocsi, amely különböző kijuttató-egységekkel (tárcsával, talajlazítóval, csőfüggönnyel) párosítható. Nagy kapacitású eszközről beszélünk, mely akár 8000 literes percenkénti teljesítményre is képes.

AgroVario

A Bauer hígtrágya rendszere önállóan támogatható termékkör az ÁTK-pályázatban – forrás: AgroVario

Az AgroVario Kft. zöldsoros-gépeit Markovics Tamás termékmenedzser mutatta be. Mint azt elmondta: a Fendt nemcsak traktorokat gyárt, hanem komplett betakarító technológiával is rendelkezik a fűkaszáktól kezdve, a rendterítőkön és rendképzőkön, bálázókon, rendfelszedő kocsikon át az önjáró silózókig.

AgroVario

A Fendt Slicer kaszák többféle kombinációban kaphatók – fotó: Horváth Attila

Az ÁTK-ba kiválóan beilleszthetők a Fendt Cutter dobos kaszák (2.9, 3.1 és 3.3 méter munkaszélességű front-, illetve 3.1 méteres hátsó üzemeltetésű változatban), a Fendt Slicer tárcsás kaszák (2.4-10.1 méter munkaszélességig front-, hátsó- és pillangókasza kombinációban) – magyarázta a szakember. – A 9.6 és 10.1 méteres változat szalagos rendszerű gyűjtővel is rendelhető, a tárcsás fűkaszák pedig megvásárolhatók gumihengeres, illetve szársértős verzióban is. A technológiai sor következő elemei a rendterítők a Twister és a Lotus, melyek többféle, 4.3-tól 13.5 méter munkaszélességben, függesztett és vontatott kivitelben készülnek. A rendképzők a Former típusnevet viselik, kínáljuk függesztett, egyrotoros változatban, 3.2-4.5 méteres munkaszélességgel, illetve vontatott megoldással, oldal- és középrendképző, valamint két- és négyrotoros verzióban, 5.6 métertől 14.6 méterig terjedő munkaszélességben.

AgroVario

Bálázóból is többfélét kínál a magyarországi forgalmazó, az AgroVario Kft. – fotó: Horváth Attila

Markovics Tamás ezeken kívül még a Fendt Rotana fix és változó kamrás, valamint a szögletes bálázókat ajánlotta a figyelmünkbe. A fix kamrás Rotana 125x130-as hasábbálákat, a változó kamrás modellek pedig 0.8-1.8 méter átmérőjű hengeres bálákat készítenek, mindegyik változat kérhető szeletelővel és anélkül is.

AgroVario

A rendképzők a Former típusnevet viselik, szintén többféle változatban készülnek, így minden gazdaság megtalálja a számára megfelelőt – fotó: Horváth Attila

A Fendt 1290 xd szögletes nagybálázó 120x90-es hasábbálákat állít elő, akár 3 méteres hosszúságban is. Rendkívül erős munkagépről beszélünk, amit már az is elárul, hogy 525 kilogrammos lendkerékkel készül. A rendfelszedő kocsikat a Tigo képviseli háromféle, egészen az 50 köbméteres kapacitásig terjedő változatban. A sor végére a Fendt önjáró silózók maradtak: a Katana 650-es és 850-es típusjelzés természetesen, 650 és 850 lovas modelleket jelent, melyekben 6 hengeres Liebherr, illetve Rolls-Royce motor dolgozik.

AgroVario

További részletekért látogass el az AgroVario honlapjára, böngéssz az Agroinform Piactéren az AgroVario-kínálatban, illetve keresd a cég termékmenedzsereit az alábbi elérhetőségeken:

Farkasdi Márk termékmenedzser

Markovics Tamás termékmenedzser