A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Szociális Farm Szövetség közös szervezésű szakmai rendezvényén a „Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása” című pályázatról és jó példákról tájékozódhattak a résztvevők 2024. június 20-án, a Herman Ottó Intézetben. Az alábbiakban a NAK eseményről szóló beszámolója olvasható.

szövetkezet

Fontos elem, hogy a szociális farm típusú együttműködések esetében kötelező lesz legalább egy mezőgazdasági termelő részvétele is a konzorciumban – fotó: pixabay.com

A rendezvény célja volt, hogy részletes tájékoztatást nyújtson a megjelenés előtt álló Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása című pályázatról, valamint bemutassa a hátrányos helyzetűeket foglalkoztató helyi közösségeket, így a szociális farmok és szociális szövetkezetek működését, tevékenységeit.

A rendezvényen több mint 100 fő, településvezetők, termelők, szociális farmok és szociális szövetkezetek képviselői, piacszervezők és más térségi szereplők voltak jelen, azzal a közös céllal, hogy egy társadalmilag fontos célt felvállalva együttműködést kezdeményezzenek.

A rendezvény megnyitójában Derdák Gábor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kistermelői, együttműködési és helyi kezdeményezések osztályelnöke arról beszélt, hogy a kamara feladatának tekinti, hogy az ágazaton átívelő szervezeteket összehozza, a kezdeményezések megismertetését elősegítse. A társadalmi vállalkozások által kínált együttműködési lehetőség pedig a termelők bevonására is alkalmas, akik a tevékenységüket egészíthetik ki ezáltal.

A rendezvénynek helyszínt biztosító Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft ügyvezetője, Bozzay Péter köszöntjében kihangsúlyozta, hogy az információk átadása és célközösséghez való eljuttatása mennyire fontos feladat szervezetük számára is – írja a nak.hu.


Fülepi János, Agrárminisztérium Fejlesztéspolitikai Főosztály, EMVA Agrárfejlesztési Osztály vezetője ismertette a hamarosan megjelenő Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatását szolgáló pályázat részleteit. Az is elmondta, hogy az előkészítésében nagyon aktív és széleskörű volt a társadalmi részvétel, így egy igényekre alapozott pályázati konstrukciót sikerült kidolgozni.

A pályázat általános célja, a szociálisan hátrányos helyzetben lévő helyi közösségek, munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok bevonása az akkreditált vagy védett foglalkoztatás, illetve a szociális intézményi fejlesztő foglalkoztatás keretei között folytatott mezőgazdasági tevékenység végzésébe.

Szociális farm típusú együttműködések, valamint szociális szövetkezet részvételével megvalósuló együttműködések támogatására is lehetőséget biztosít majd a kiírás. Fontos elem, hogy a szociális farm típusú együttműködések esetében kötelező lesz legalább egy mezőgazdasági termelő részvétele is a konzorciumban.

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány és a Magyar Szociális Farm Szövetség elnöke, fontos lépésnek tartja, hogy Magyarországon is elismerik a szociális farmokat, és bárki számára lehetővé vált a közösségi gazdálkodás egyszerűsített formában történő elindítása.  Saját példájukon, a miskolci Baráthegyi Majorság működésén keresztül ismertette meg a résztvevőket a szociális farmok nemzetközi példáival és a hazai perspektívával. A Szimbiózis Alapítvány által fenntartott Baráthegyi Majorság az elsők között megalakult szociális farm Magyarországon, ahol fogyatékkal élő munkavállalóik életminőségének fejlesztésével és foglalkoztatásukkal együtt helyi termékeket állítanak elő és turisztikai szolgáltatást is kínálnak.

Schmelcz Gézáné, a Kemence Egyesület elnöke és a Magyar Szociális Farm Szövetség alelnöke a komáromi Kemence Egyesület sikertörténetén és gyakorlati tapasztalatain keresztül mutatta be, hogy hogyan kell egy szociális farmot elindítani, és a valós piaci igényekre szabni a működését.

A pályázati kiírás másik célcsoportja a szociális szövetkezetek. A zalaszentgróti Natúr Ízek Szociális Szövetkezetet Fatér Balázs István, a szövetkezet szakmai vezetője mutatta be, valamit a szociális szövetkezetek működtetéséről is beszélt.

Grónay Andrea Mária, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője a Közép-Duna Menti kiemelt térségről és annak helyi kezdeményezéseiről számolt be. A területi tervezés és koordináció ellátása mellett, fontos céljuk a szereplők hosszútávú partnerkapcsolatainak kialakítását is elősegíteni.

A rendezvény végén még két jógyakorlat mutatkozott be a fenti kiemelt térségből. Opauszki György, a Sorsfordító Szolgáltató Központ Igazgatótanácsának tagja a kiskörősi Sorsfordító Szolgáltató Központ tevékenységét ismertette. Majd ezt követően a Kalocsai Mezőgazdasági Szociális Szövetkezetet Szakál Tibor, Kalocsai Mezőgazdasági Szociális Szövetkezet tulajdonosa mutatta be – olvasható a nak.hu beszámolójában.

A konferencia fontos üzenete, hogy a lehetséges partnerségek, együttműködések kialakítását a szociális szerepvállalás mentén ösztönözni kell: az ehhez segítséget nyújtó pályázati lehetőségeket és az inspiráló jó példákat ismerhették meg a rendezvény résztvevői.

A rendezvényen elhangzott előadások:

  • Fülepi János: Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása című pályázat ismertetése
  • Jakubinyi László: Szociális farmok a világban és a hazai perspektíva
  • Schmelcz Gézáné: Kemence Hagyományőrző Gasztro-kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület
  • Fatér Balázs István: Hogyan működtessünk szociális szövetkezetet
  • Grónay Andrea: Fenntartható együttműködések települési környezetben
  • Opauszki György: Sorsfordító Szolgáltató Központ
  • Szakál Tibor: Kalocsai Mezőgazdasági Szociális Szövetkezet

Az előadások ITT megtekinthetőek.