Vasárnap

Reggel szinte országszerte borult idő várható, majd nyugat, délnyugat felől lassanként szakadozik, csökken a felhőzet. Ugyanakkor az északkeleti országrészben jó eséllyel egész nap borult idő valószínű. Elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő szitálás, eső, esetleg zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

traktor

A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik – fotó: pxhere.com

Hétfő

Éjjel, reggel főleg északkeleten, keleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet. Nappal inkább gomolyfelhőkre számíthatunk, hazánk nagy részén többórás napsütéssel. Az északkeleti, keleti harmadban fordulhat elő néhol szitálás, kisebb eső, máshol nem valószínű csapadék. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül.

A hőmérséklet hajnalban 3 és 11, délután 15 és 21 fok között alakul.


Kedd

Hajnalban főleg északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, ezek feloszlását követően változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Éjjel nyugat felől vastagszik a felhőzet. Csapadék estig nem valószínű, éjjel főként a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, zápor. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik.

Hajnalban 5, 14, délután 17, 24 fok várható, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.