A pisztráng több tekintetben is különleges halfajtának számít. Nem lehet bárhol kifogni vagy megvenni. Az igaz, hogy a legtöbb szupermarketben és piacon ott vannak, ráadásul az éttermek is tele vannak pisztrángos fogásokkal, nem mindegy, hogy milyen fajtát választunk. Fontos tudni ugyanis, hogy eme halfajta esetében nagyon lényeges a tenyésztés formája. A pisztráng kényes, környezetére igényes, csak pár helyen fogható.

Őshonos pisztrángok

Sok tenyészetben az antibiotikumos kezelésekre hagyatkozni, hiszen ritkán képesek biztosítani a hal számára megfelelő életfeltételeket. Több alfajuk is van, de a lazacfélékhez tartozik, ahova mag a lazac, a dunai galócák, a szaiblingok, valamint a marénák is beletartoznak. Itthon viszont kizárólag a sebes és a szivárványos pisztráng található meg.

Előbbi Magyarországon őshonos, nem önálló faj. Az életét édesvízben tölti, szereti az oxigénben gazdag, sebes folyású vizeket. Kizárólag a tiszta és jó minőségű vízben marad meg. A húsa fehér, maga az állat pedig akár 50 cm hosszúra is megnőhet. Minden vízben mozgó apró állatot szívesen fogyaszt, de nem veti meg a repülő rovarokat sem. Jó esetben 38 évig is élhet.

A szivárványos pisztráng a Csendes-óceán észak-amerikai partjának folyóiból származik. Európába 1880-ba hozták be, azóta halgazdaságokban foglalkoznak vele. Azért jobb, mint a sebes pisztráng, mert méretesebb és nem annyira igényes, elviseli a meleg vizeket és a tartásuk is könnyebb. Maximum 7 évig élnek - írta meg a Greendex.

Miért annyira finom?

A magyar lakosság halfogyasztása még mindig rendkívül alacsony, nem árt azonban egy pillantást vetni az édesvízi halakra, főleg a pisztrángra. Amikor halat veszünk a boltban, sokszor csak a harca, a tőkehalfilé, jobb esetben a lazac kerül a kosarunkba. Pedig sokszor a tengeri halak húsa nehézfémekkel van tele, ráadásul az sem mindegy, honnan származnak. Az édesvízi halakat általában iszaposnak és zsírosnak tartjuk, de ez csak akkor igaz, ha a nem megfelelő helyről vesszük meg. A pisztráng viszont különösen ízletes fajta.

Nem mindegy azonban, hogy milyen körülmények között nevelkedik. Fontos számára a megfelelő higiénia, amit sok halgazdaság vagy haltartó nem képes biztosítani. Akik import hallal dolgoznak, azok viszont kevésbé fenntartható megoldást választanak, ráadásul ezen halak minősége sokszor megkérdőjelezhető.


Ettől függetlenül kulcsfontosságú lenne rendszeresen halat fogyasztani, beiktatni a mindennapi étrendünkbe. A pisztráng ideális választás ehhez, hiszen ízletes és sovány húsa nem rondít bele még egy diétába sem. Fehérjében és értékes tápanyagokban gazdag, ha pedig sikerül a megfelelő gazdaságból megvenni, akkor származékoktól mentesen étkezhetünk.

A pisztráng fő különlegessége a hasonulási képessége a környezetéhez. Sok ellenséggel kell megküzdenie a természetben, amit a színe gyakori változtatásával igyekszik kivédekezni. Erre egészen addig képes, amíg nem sérül meg a szeme. A tenyészetekben található változatoknál azonban szinte minden esetben fellelhető a szembetegség.

De vajon fogható halfajta?

Mivel magashegyi fajtáról van szó, így itthon csak kis eséllyel találkozhatunk vele. Csak a sebes pisztráng az, amit Magyarországon is foghatunk. Emellett találkozhatunk velük Erdélyben, Szlovéniában, valamint a Magas-Tátrában egyaránt. Itthon főleg a Bükk-hegységben csordogáló Szinva-patak, Hámori-patak, Granada-patak ad otthont nekik, de a nyugati határon lévő Gyöngyös-patakban és Pinka-patakban is találkozhatunk vele.

Finom és egészséges, de csak akkor, ha ellenőrzött gazdálkodásból szerezzük be - fotó: pexels.com

Nem ritka a Zala-folyó egyes helyein sem. Sok helyen betelepítik őket, így szinte kizárt, hogy üres kézzel térjünk haza. A patakok esetében a halállományt éves betelepítésekkel igyekeznek növelni, így ezeken a területeken nagy sikereket érhetünk el.

Hol érdemes megvenni?

Mielőtt pisztrángot veszünk, érdemes alaposan utánajárni annak, hogy hol és milyen formában tenyésztik őket. Sok helyen csak import halat árulnak, ezek érzékenysége miatt azonban a halakat antibiotikumokkal kezelik. Szerencsére számtalan hazai gazdaság foglakozik velük, így lehetőségünk van ezekről a helyekről beszerezni őket. Szilvásváradon például sáfrány pisztrángot kóstolhatunk, Lillafüreden szintén igen híres a helyi pisztrángtelep, de Visegrádon és Tapolcán is hozzájuthatunk az ízletes húsú halhoz.